Koronavírus: felkészültek a magyar kórházak – Akár minden ötödik embert megfertőzhet a világon

Inforadio, Napi.hu

Jelenlegi ismereteink szerint a világ lakosságának ötödét fenyegeti az egyelőre gyógyíthatatlan, azaz csak természetes úton elmúló, rossz esetben halállal fenyegető koronavírus-fertőzés. Az új adatok szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint a szakértők korábban gondolták.

Az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Magyarországon még nem volt koronavírusos megbetegedés, Németországban egy ember már helyben kapta meg a fertőzést.

A Csepel.info itt gyűjtötte össze, mit kell tudni a megbetegedésről és terjedéséről.

Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, hogy

Magyarországon jelenleg új koronavírusos beteg nincs, de nem zárható ki a behurcolás.

Az új vírus gyors azonosítására, felfedezésére felkészültek a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a területi szervek munkatársai is. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa elmondta: ennek a koronavírusnak – a korábbiakkal összehasonlítva – jóval alacsonyabb, egy-két százalék a halálozási rátája, és a megbetegedés gyermekeknél nem jellemző. Kásler Miklós azt mondta, hogy a kínai koronavírus tavaly novemberben megjelent új törzse állatról terjedt emberre, de egymást is megfertőzhetik az emberek.

Kockázatcsökkentő magatartás

Magyarországon utazási korlátozásokat egyelőre nem vezettek be, de tanácsokat fogalmaztak meg:

  • fontos a gyakori, rendszeres kézmosás,
  • a köhögés, a tüsszentés etikai szabályainak betartása,
  • utazáskor megfontolandó a szájmaszk viselése is.

A Kínából érkező csomagokról, élelmiszerekről Müller Cecília azt mondta: ezek nem jelentenek veszélyt, de a csomagok kinyitása után feltétlenül kezet kell mosni, az élelmiszerkezelés szabályait (mosás, hőkezelés) pedig be kell tartani.

Magyarország az influenzaszezon közepén van, miként Kína is, ezért továbbra is javasolják az influenza elleni védőoltást – tette hozzá a tisztifőorvos.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározottak alapján kialakították az eljárásrendet. Eszerint, ha gyanús, valószínűsített vagy igazolt esetet fedeznek fel, akkor úgynevezett megfigyelőrendszer lép életbe. Ennek keretében információkat gyűjtenek az esetlegesen szükségessé váló intézkedések megtételéhez. Gyanúsnak számítanak az olyan, még kivizsgálatlan esetek, amelyeknél felmerül a fertőzés lehetősége, vagyis fennállnak a betegség tünetei: láz, elesettség, száraz köhögés.

Megfigyelés és kérdőív várja a Semmelweis Egyetem kínai hallgatóit

Mint az az intézmény közleményéből kiderül, csaknem 400 távol-keleti hallgató tanul a Semmelweis Egyetemen, közülük 52 kínai. Nekik még a szorgalmi időszak megkezdése előtt

ki kell tölteniük egy kérdőívet, ami alapján az egyetem felméri, hogy fennáll-e náluk a fertőzöttség veszélye.

Ha ez felmerül, de a diák még tünetmentes, az egyetem kéthetes járványügyi megfigyelés alá vonja, míg ha tünetek is megjelennek, akkor a beteget azonnal az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházba szállíttatják. Itthon egyelőre nem kell tartani a megbetegedéstől, csak azoknak, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak, vagy aki egy háztartásban él egy ilyen személlyel. Ha valakinél ez a lehetőség fennáll, valamint észlelte magán a koronavírus ismert tüneteit, akkor jelentkezhet a z Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban.

Közben itthon újabb multi vezetett be karantént a Kínában járt dolgozóival szemben. A magyar Nokia otthoni munkavégzésre kötelezi egy héten keresztül azon dolgozóikat, akik nemrégiben Kínában jártak. Hétfőn derült ki, hogy a Samsung gödi gyárában is a karantén mellett döntöttek.

Ezek a tünetek

A betegség kezdeti tünetei nem különböznek a felsőlégúti vírusfertőzések, például az influenza tüneteitől. Amennyiben valakinél a hirtelen kialakuló, több napig tartó lázas állapot és a felsőlégúti panaszok mellett köhögés és nehézlégzés jelentkezik, valamint a közelmúltban ő vagy hozzátartozója járt a vírussal fertőzött országokban, az Egyesített Szt. István és Szt. László Kórházban jelentkezhet.

Nem új jelenség

A koronavírus egyes fajtáit már az 1960-as években kimutatták felsőlégúti tünetektől szenvedő betegeknél, nevüket pedig elektronmikroszkópos képükről kapták, mivel a naphoz hasonló koronával rendelkeznek. A kórokozó hat törzse fertőzheti meg az embert. A betegség általában gyakori, és az egyszerű megfázáshoz hasonló, felső- és alsólégúti, esetleg bélrendszeri tünetekkel jár, az egészséges immunrendszer pedig gyorsan legyőzi.

Az új humán koronavírustörzs 2019 decemberében jelent meg Vuhanban, majd január 8-án azonosították. Azóta mintegy 100 ember halálát okozta.

A vírusok ellen nincs gyógyszer, nem alkalmazható ellene antibiotikum, a szakemberek jelenleg az oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

A vírus terjedése ellen a Semmelweis Ignác óta ismert módszer a leghatásosabb, gyakori kézmosással, a higiénés szabályok betartásával tudunk védekezni.

Közben a Pénzcentrum arról ír, hogy a hazai patikákban is egyre többen keresik a a cseppfertőzéssel, levegőben is terjedő vírusokkal szemben hatékony maszkokat, amelyekből a gyógyszertárak már az utánpótlást rendelik.

Forrás: Inforadio

Akár minden ötödik embert megfertőzhet a világon

Jelenlegi ismereteink szerint a világ lakosságának ötödét fenyegeti az egyelőre gyógyíthatatlan, azaz csak természetes úton elmúló, rossz esetben halállal fenyegető koronavírus-fertőzés. Az új adatok szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint a szakértők korábban gondolták.

A világnak minden oka megvan arra, hogy sokkal jobban aggódjon a Vuhan városából indult újfajta influenzaszerű járvány miatt, mint egy héttel ezelőtt – vezeti fel cikkét Anjana Ahuja, a Financial Times tudományos témákkal foglalkozó szakírója. A legfrissebb tudományos kutatásból kiderült, hogy a SARS-hoz hasonló kórokozó már december 1-jén megjelent Kínában, ám a hatóságok csak egy hónappal később nyomták meg a riadócsengőt. Mostanra több ezer esetet jegyeztek fel és a halálos áldozatok száma átlépte a százat.

A drákói karanténszabályok ellenére a vírus terjed. Számos ország elkezdte evakuálni állampolgáraik a “forró zónából”, a szakértők úgy vélik: itt az ideje, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világszintű egészségügyi rendkívüli helyzetet hirdessen (Public Health Emergency Concern, PHEIC). A felülvizsgált időrend a The Lancet orvosi újságban megjelent tanulmányokból derült ki, amelyek további aggasztó részleteket tartalmaztak.

Az első vizsgálatok

Az első 41 fertőzött vizsgálata riasztó eredményeket hozott. A nulladik beteg, aki tavaly december 1-jén kapta el kórt, semmilyen kapcsolatban nem állt azzal a tengeri állatokat árusító piaccal, amelyről eddig feltételezték, hogy a járvány kiindulópontja. Tovább 13 betegre a 41-ből ugyanez igaz, ami azt jelenti, hogy a kórokozó minden bizonnyal már december előtt is fertőzött.

Más elemzések arra utalnak, hogy jelenleg hiú ábránd azt hinni, hogy ellenőrzés alá lehet venni a járvány terjedését. A vírus reprodukciós mutatója ugyanis kettő és négy között van, ami azt jelenti, hogy egy megfertőzött ember átlagosan kettő-négy társának adja át a vírust. Az átlagos szezonális influenza-kórokozók esetén ez a szám mindössze 1,4.

A lappangási időszak egy hét is lehet, amikor az érintett vagy semmilyen tünetet nem mutat, vagy csak gyenge jeleit érzi a betegségnek. Neil Ferguson, az Imperial College epidemológusa úgy becsli, hogy január 18-ára 4000 embert fertőzhetett nem a vuhani vírus. Ebből kiindulva a terjedéssel kapcsolatos új információk alapján Jonathan Read, a Lancaster University kutatója és munkatársai szerint február 4-ére 190 ezerre ugorhat a fertőzöttek száma.

Siralmas helyzet

Hszi Csin-ping kínai államfő azt mondta, hogy a járvány siralmas helyzetet teremt Kínában, ám valójában ez az egész világra igaz. A bolygó lakosságának ötöde számíthat arra, hogy a könnyen terjedő légúti kórokozó, amelynek nincs ismert gyógymódja, viszont halálos is lehet, megfertőzi. A legújabb intézkedések, mint például, hogy Kínában különbizottságot állítottak fel a helyzet kezelésére, inkább aggodalomra adnak okot, mint hogy megnyugtatóak lennének.

Richard Horton, a The Lancet főszerkesztője felhívja a figyelmet arra, hogy e testület egyetlen tagjának sincs közegészségügyi felkészültsége. További kiszámíthatatlan tényező – teszi hozzá -, hogy semmilyen korábbi tapasztalattal nem rendelkezünk azzal kapcsolatban, milyen szociális lázadáshoz vezethetnek a több millió embert érintő, elhúzódó karanténok. Nem tudni, hogy a WHO mire jutott Kínában, a helyi hatóságokkal folytatott egyeztetéseikről kiadott közlemények fájdalmasan diplomatikusan fogalmaznak, így nem derül ki belőlük semmi.

Jeremy Farrar, a Wellcome Trust egészségügyi nonprofit kutatóintézet igazgatója úgy véli, hogy a kínai hatóságok egyelőre jó válaszokat adtak a járványra például azzal, hogy véletlenszerűen próbálkoznak az antivírusszerekkel. Ugyanakkor oltás csak hat hónap múlva állhat rendelkezésre. A karanténok szociális következményeit ő is kiszámíthatatlannak tartja.

A halálozási arány három százalék

A gyógyászati eszközök hiánya nehezíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet a járvány gócpontjában, Hupej tartományban – derült ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság sajtótájékoztatóján, amiről az MTI tudósított. A tartományba hatezer fős orvosi személyzet érkezett az ország más részeiből, ám az eszközhiány – egyebek mellett védőöltözetek hiánya – miatt a segítségként odaküldött embereknek csupán egy részét tudták bevonni a betegek ellátásába.

A kínai járványügyi központ jelentése szerint egyelőre nincs számottevő bizonyíték arra, hogy a vírus már a lappangási ideje alatt fertőzne. A járványügyi központ az eddig ismert esetek alapján úgy becsli, hogy a kór a betegek 17 százalékánál vezet súlyos tüdőgyulladás kialakulásához, a halálozási arányt pedig kevesebb mint három százalék. Azoknál a betegeknél, akiknél a vírus csupán enyhébb tüneteket – hőemelkedést, köhögést – okoz, a felépülési idő egy hét, míg a súlyosabb, légzési nehézségekkel járó esetekben akár két hét is lehet.

Forrás: Napi.hu

Helyben fertőződött meg a németországi beteg

Nem Kínában, hanem helyben, Bajoroszág tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél.

A 33 éves német férfi megbetegedése lehet az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre – írják a német hírportálok a tartományi hatóságok közlése alapján.

Eddig rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban. A bajorországi beteg egy autóipari cég munkatársa, egy kínai kolleganője fertőzhette meg, aki a múlt héten részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában. A sanghaji nő szervezetében hazatérése után mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében.

A bajor hatóságok most igyekeznek feltárni, hogy kivel volt kapcsolatban a kínai nő és a megfertőzött bajor férfi, akit elkülönítve ápolnak egy müncheni klinikán. Legkevesebb negyven embert vizsgálnak meg. Fertőzésgyanús esetet egyelőre nem találtak.

Forrás: Inforadio

20 hozzászólás “Koronavírus: felkészültek a magyar kórházak – Akár minden ötödik embert megfertőzhet a világon” bejegyzésre

  1. Gyula szerint:

    “Akár minden ötödik embert megfertőzhet a világon”
    PÁNIKKELTÉS!
    Erről sehol nem esik szó, szakoldalakon, de még a WHO sem pedzget ilyet…

  2. pusssh szerint:

    Színház az van! Ennek lesz borzalmas hatása, nem a hapcinak.

  3. Attila szerint:

    Könnyen terjedő légúti kórokozó… – meg is jött a kinai géppel, elsőtiszt kórházban utasok szélnek eresztve…

  4. admin szerint:

    Kedves Attila, nem minden betegség koronavírus. Az sem volt az. Mivel az influenza is képes sok embert megbetegíteni, nem biztos, hogy túlzás a minden ötödik, bár az inkább akkor lenne, ha nem történnének ilyen komoly védelmi rendelkezések.

  5. Gyula szerint:

    Admin!
    Meséld el, hogy itthon milyen védelmi intézkedések vannak?
    Kíváncsian várom, de a minden ötödik embert pedig ti írtátok le! 😉
    (vagy az a barom, akitől átvettétek)

  6. csak úgy szerint:

    Közvetlen tehervonat indult Csepelről Kínába.

    Mikor jön vissza?

    http://csepel.info/?p=71321

  7. csak úgy szerint:

    Borbély Lénárd emlékeztetett rá, hogy a METRANS csoport 2017 elején nyitotta meg csepeli telephelyét, és azóta folyamatosan jó az együttműködés az önkormányzattal. A Kínával való közvetlen vasúti kapcsolat nemcsak Magyarországnak, hanem Csepelnek is előnyös. Mintegy kétszázötven új munkahely jött létre, a cégcsoport fejlődése pedig Csepel sikeréhez is hozzájárult.

    Csepel.hu

  8. Nagyapó szerint:

    Kína és Csepel között a tehervonat menetideje 15 nap. A koronavírus által okozott tüdőgyulladás lappangási ideje 12 nap. A kínai mozdonyvezető holtan érkezik!😉😉

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Boldog Karácsonyt szerint:

    Jó a poén Noékám!
    Csak ott csúszott el a sztorid, hogy nem egy mozdonyvezető vezeti végig a 15 napot.

  10. csak úgy szerint:

    Díszesen felszalagozott mozdonnyal, ünnepélyes esemény keretében 2019. október 21-én indult útnak az első menetrend szerint Kínába tartó METRANS konténervonat a METRANS Csoport Budapest XXI. kerületében, Csepelen nemrég felépült új vasúti termináljáról. Úti célja a kínai Fujian tartományban található Xiamen városa.

    A tervek szerint heti rendszerességgel közlekedő járat eredetileg Kínából szállít import

    termékeket a METRANS dunaszerdahelyi termináljára, majd ugyanez a vonat – több METRANS terminálról összegyűjtve az árukat – indul Budapestről vissza Kínába, hatékony megoldást kínálva ezzel a közép-európai régióból Kínába irányuló exportőrök számára.

  11. csak úgy szerint:

    Díszesen felszalagozott mozdonnyal, ünnepélyes esemény keretében 2019. október 21-én indult útnak az első menetrend szerint Kínába tartó METRANS konténervonat a METRANS Csoport Budapest XXI. kerületében, Csepelen nemrég felépült új vasúti termináljáról. Úti célja a kínai Fujian tartományban található Xiamen városa.

    A tervek szerint heti rendszerességgel közlekedő járat eredetileg Kínából szállít import

    termékeket a METRANS dunaszerdahelyi termináljára, majd ugyanez a vonat – több METRANS terminálról összegyűjtve az árukat – indul Budapestről vissza Kínába, hatékony megoldást kínálva ezzel a közép-európai régióból Kínába irányuló exportőrök számára.

  12. Nagyapó szerint:

    Boldog Karácsonyt (16:33)! Írása találó, el vagyok ragadtatva, ilyen észt!😉. Csak azt nem tudom, hogy a vírus akkor, amikor a masiniszta alszik, mit csinál?? (Míg ön durmol, dolgozik a Darmol!)😉😉

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. csak úgy szerint:

    Admin!
    “Leállhantak a magyar-kínai repülőjáratok – jelentette be Gulyás. Ez pár napon belül megtörténhet.”

    Valami infót, a Csepelre, Kínából érkező vonatokról! – METRANS – az önkormányzat kegyeltje!

    Nagyapó!
    Feladat: 10 kísérő utazik a vonaton. Nem tudni, hogy induláskor lappang-e valakiben korona.
    Mi az esélye (a statisztikák alapján), hogy mind, egészségesen érkeznek Csepelre?!

  14. Gyula szerint:

    Azért érdekes, hogy Európa zöme nem repüli Kínát, de ők repülhetnek Európába? A 7 magyart, elvben holnap/holnaputánra hozza haza valamelyik francia légitársaság, az össze utas Marseille mellé megy karanténba, de a 7 magyart végighozzák fél Európán?

  15. Gyula szerint:

    A WHO életbe léptette a világméretű egészségügyi vészhelyzetet
    https://.hu/techtud/2020/01/30/a_who_eletbe_leptette_a_vilagmeretu_egeszsegugyi_veszhelyzetet/ (az ötbetűs)

  16. Volt már ilyen szerint:

    Oroszország leállítja a vonatforgalmat Kínával. Akkor hogy jön a METRANS szerelvény Csepelre? Sehogy. Egyébként sem ugyanazok a kocsik és mozdony megy végig, mert a volt Szovjetunió utódállamaiban még mindig széles nyomtáv van! Csak a konténerek utaznak végig!

  17. Gyula szerint:

    Ami idejön mozdony, az Szlovákiáig közlekedhet, már ha kibírja az utat. Általában Ferencváros rendezőn szoktak állni a roncsok, a minap éppen motort cseréltek az egyiken. 🙂 Odáig valami bengább jön, onnan meg Csepelre általában kis mozdony húzza a cuccot. Az Adriáról ami felcibálja a vagonokat az is érdekes, mert a szlovén részen villamosított, a határnál van egy Hodos nevű faluszéli rendező, onnan már dízel, de miért végig? 🙂 A Balkán felől, ami Pireustól jön, ott is vegyes a mozdonyhasználat, bár konténer már nem sok jön onnan, de ezt az egyik konténeres cég is elmondta…

  18. csak úgy szerint:

    Gyula!
    Ilyen körülmények között, hogy ér ide 15 nap alatt? Hányszor, hol váltanak személyzetet? Ellenőrzi valaki a személyzetet? Ez az egész, csak úgy felmerült bennem, mert erről egy hang sincs Ábus újságjában.

  19. Gyula szerint:

    csak úgy!

    Csak mától ellenőriztet a reptéren a hatalom, ami vicces, mert a vírus bejelentése óta egy rakás gép jött ide, de a WHO bejelentése óta, ami tegnap este, már 3 gép leszállt, de csak a ma esti pekingi járatnál lázmérőztek…
    Vonat…
    A semmire nem használt koperi kikötőnkből alig jön már cucc, mert nagyobb hajók ki sem tudnak kötni, arra van píreuszi.
    Ahogy néztem konténerkövető oldalon, az 13 nap alatt ért ide be! Tudtommal a kínaiak, csak a határig húzzák, utána átveszik az oroszok, majd az ukránok, legvégül a szlovákok, tehát ide kínai ember nem jön el.
    A hajózás meg értelem szerű, de ott a légi! 😉

Itt lehet hozzászólni !