Szalagavató a Jedlikben

Csepel.hu

Csepelen már tavaly október végén elkezdődtek a szalagavató bálok, amelyeken a végzős középiskolásoknak ünnepélyesen feltűzik a szalagot. A fiatal bálozók hagyományosan társastáncokat és keringőt mutatnak be rokonaik jelenlétében, minden családban megörökítésre kerülnek a legemlékezetesebb pillanatok.

A kerületi intézményekben jórészt november és december hónapban tartották a szalagavatókat, azonban a Jedlik Ányos Gimnázium diákjainak idén is január végén rendezték meg a hagyományőrző iskolai programot a Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnokban.

Évek óta hatalmas érdeklődés kíséri e jeles napot, a mostani alkalommal is több mint ezernégyszázan vettek részt a bálon. Bár a táncpróbák sok időt elvettek a diákoktól, ám a csodás ruhákban bemutatott csoportos és páros táncok, valamint a bécsi keringő elkápráztatták a közönséget. „Évek óta ragaszkodunk a társastáncokhoz és ahhoz a hagyományhoz, hogy a báli hangulatot megőrizzük. Az osztályok külön-külön egyedi táncprodukcióval készülnek, viszont a bál végén bemutatott évfolyamkeringőn az összes végzős diák együtt táncol, amely elragadó látvány. Az örömünnepünk mellett természetesen az iskolánkban tanuló hétszáz diákunk közül százharmincnégyen kezdik el érettségi vizsgát májusban. A felsőoktatásban továbbtanulók soraiból sokan a műszaki pálya felé tendálnak, de az orvosi, a kereskedelmi és a jogi területet is szívesen választják a végzősök” – tájékoztatta lapunkat Bese Benő intézményvezető.

A diákok jelenleg felvételi szándékukat nyújtják be főiskolára vagy egyetemre, a legközelebbi nagy megmérettetésük a május 4-én kezdődő érettségi vizsga lesz. Csepelen több mint hatszázan adnak számot tudásukról a középiskolai intézményekben.

Az általános felsőoktatási felvételi eljárás szerint a szeptemberben induló alap- és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre felvételizők a február 15-i jelentkezési határidőig legfeljebb hat helyet (hármat díjmentesen) jelölhetnek meg az E-felvételi rendszerben.

Idén januártól két újabb felület segíti a pályaválasztás előtt állók, a hallgatók és a frissdiplomások tájékozódását a diplomantul.hu portálon. A két online keresőfelületen az érdeklődők átfogó képet kaphatnak felsőoktatási tanulmányaikról és a munkaerőpiaci lehetőségeikről.

www.diplomantul.hu/frissdiplomas-kutatas

www.diplomantul.hu/aktiv-hallgatoi-kutatas

Antal Zsuzsa

Csepel.hu

 

4 hozzászólás “Szalagavató a Jedlikben” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Hol tart az iskola felújítása? Elég sokat járok arra, de irtó nagy a csend!

  2. Volt már ilyen szerint:

    Miért nem Csepelen tartották a szalagavatót az ÁMK sportcsarnokában? Narancsos Csepel helyett a balos Szigetszentmiklóst választották?

  3. Lili Züllig szerint:

    Hogy néznek ki a lányok? Egy kis tartást lehetne szintén gyakorolni, egy kis kecsesség, mert mindnek lóg a karja, egy bájos arcot nem látok. Az a ruhaköltemény?
    Illendő lett volna a harisnyát is egyszínben vásárolni.

    Svájcban&Németországban van egy közmondás;
    Kleider machen Leute

  4. Nagyapó szerint:

    Lili Züllig! Tévedésben van. A Jedlik gimnázium nem a balett intézet. Gondolom a svájci lányok csinosabbak, amit a szépségkirálynő választások igazolnak😉.
    A ruhaköltemények szebbé tételére kérem küldjön egy kellő nagyságú Fr összeget!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

Itt lehet hozzászólni !