Kálvin Jánosra emlékeznek a csepeli reformátusok

Csepel.info

A csepeli református egyházközösség 2009. november 28-án szombaton, 14 óra 30 perces kezdettel Kálvin Emlékünnepélyt tart a közösség Tanácsház utca 13. szám alatt lévő templomában, majd Németh Szilárd országgyűlési képviselő jelenlétében emléktáblát avatnak.

Kálvin János születésének 500-dik évfordulóján prof. Dr. Ladányi Sándor egyetemi tanár és Balogh Zoltán, református lelkipásztor, országgyűlési képviselő tart előadást a híres keresztény tudós munkásságáról, és a reformáció jelentőségéről.

Az ünnepség keretében leplezik le a Sárossy Tibor fafaragó művész által készített Kálvin Emléktáblát, melyet Németh Szilárd országgyűlési képviselő ad át.

A rendezvény szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak.

csepel.info

29 hozzászólás “Kálvin Jánosra emlékeznek a csepeli reformátusok” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Illik ilyenkor címet is írni, mert két református egyházközség is van Csepelen. N.Sz. ezt nem tudja?

  2. admin szerint:

    Az észrevételt köszönjük, sajnos valóban lemaradt a cím, Németh Szilárdnak ehhez a hibához semmi köze.

  3. Vátesz szerint:

    Ezt én is gondoltam, de a balos fórumozókról rámragadt egy kis piszkálódhatnék. Bocs.

  4. csepeli szerint:

    Kálvin János július 10-én született, akkor kellett volna ünnepelni az évfordulót. Biztos elfelejtették, és most jutott eszükbe. Vagy az emléktábla nem készült el időre, vagy épp nyaraltak, akiknek beszédet kellett volna mondaniuk.

  5. Gordon szerint:

    Ostoba vagy csepeli, mert a rendezvény egy egész éves műsorsorozat része (tehát egész évben folyamatosan voltak rendezvények, csek mivel Kálvin valójában nem érdekel téged, ezért erről sem tudhattál). Kár volt azért feljönnöd éjjel fél háromkor, hogy beégesd magad. Ma te vagy a második akinek Gordon kilötte az aranyfogát a vigyorából. Pedig még reggel sincs. 🙂

  6. csepeli szerint:

    Vicces vagy, Gordonka. Mégis szerinted mikor kéne ünnepelni Kálvin születésének évfordulóját, ha nem a születésnapján? Július 10-én kellett volna, de akkor mindenkinek volt jobb szórakozása is. Ezért július 10-én nem volt semmi. Így november végére már összeszedték magukat. Persze az is lehet, hogy Németh Szilárd még lemondja a részvételt, mert halaszthatatlan egyéb dolga támad, pl. Gulyás tizenöt évvel ezelőtti ügyeinek feltúrásával foglalkozik. Hátha sikerül még előkotorni valami megsárgult szerződést, amit be lehet szkennelni és benyomni ide.

  7. Huba szerint:

    Érdekes csepeli beismerése, miszerint Gulyásnak vannak tizenöt évvel ezelőtti megsárgult zűrös ügyei is. Úgy látszik, maszopos csaló görénynek nem lehet elég korán megszületni. Kérhetnétek már valami hatásos ellenszert a gazdaboltban!

  8. Papi szerint:

    csepeli!
    Te tényleg nagyon rosszindulatú alak vagy ha nem tudnád akkor most szólok: a FIDESZ akkor is tartott megemlékezést csak az önkormányzat és a CSU nem vett róla tudomást! Úgyhogy ne verd a nyálad!

  9. Gordon szerint:

    Szegény csepeli még fogatlanul is vigyorogsz? 🙂 Jól beszívtad az éjjeli hsz-edet, mert az egész éves rendezvénysorozat a Kálvin évfordulóról szól. Ezt csak egy fogatlan bolond nem képes felfogni. Hi-hi. 🙂

  10. csepeli szerint:

    Hazudsz, Gordon! A csepeli reformátusok még nem rendeztek semmilyen megemlékezést, ez az első!

  11. Gordon szerint:

    Fogatlanul vigyorog a szamár! 🙂 Szerinted mi a bánat van a reformátusoknál 2009-ben.

    “A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2006-ban a 2009. évet Kálvin János Emlékévnek nyilvánította. Az emlékév során kiállításokkal, konferenciákkal, kiadványokkal emlékeznek Kálvin János életére, életművére.”

    http://www.hungarofest.hu/content/62

    Tehát a zsinati döntés szerint nem csupán Kálvin születésnapján van megemlékezés. A “határidő” (ha nevezhetjük így, bár itt tán nem a legjobb szó) az emlékév keretén belül folyamtos.

  12. csepeli szerint:

    Gordon, pontosan erről van szó! Július 10-én volt Kálvin születésnapja, sőt, egész évben Kálvin-év van, de a csepeli reformátusoknak csak november végére sikerült valami ünnepségfélét összehozniuk. Eddig csak a seggüket vakargatták. Még jó, hogy épp belefértek az évbe!

  13. csepeli szerint:

    Gordon, ha a te születésnapodat 5 hónappal később ünnepelné a családod, mit szólnál hozzá?

  14. pepe szerint:

    Te drága lángeszű csepeli!

    Mondd már meg, hogy imádott MSZP-d mit tett az év során a Kálvin-év tiszteletére? Segítek: SEMMIT. Te meg azt froclizod, aki lerója a tiszteletét. Ez megint olyan, mint Te…

    Ha Kálvin év van, akkor megszerveznek egy egész éves programsorozatot különböző helyszínekkel az országban, melynek a csepeli állomása éppen mára esett. Mit nem lehet ezen érteni? Ennyire nem lehetsz korlátolt!!!!!!!!!!!!

    Egyébként nézz már körbe! A csepelt vezető MSZP egy ünnepre sem a napján emlékezett. Még a legnagyobb ünnepeink: március 15-e, október 23-a is egy-két nappal korábban került megrendezésre, és ez így van már évek óta. Akkor miért nem reklamálsz? Persze, nem is kell mondanod. Nekik (a szociknak)mindent szabad…

  15. nagyapó szerint:

    Csepeli, Gordon véget ért a megemlékezés a református templomban. Találjátok ki melyikben!
    Számoljatok be az ott elhangzottakról!
    Szép és felemelő volt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Papi szerint:

    Nagyapó!
    Gordonról még eltudom képzelni, hogy ott volt de csepeliről amilyen tapló kizártnak tartom! 🙂

  17. Vátesz szerint:

    Én ott voltam, de nem tartok beszámolót, nem akarnám elvenni a csepelinfó kenyerét, azaz majd ők beszámolnak.

  18. zed szerint:

    Azért ennek a Kálvinnak elég jelentős szerepe volt Szervét Mihály megégetésében.

  19. Papi szerint:

    Zed!
    Te a vascsövön is megtalálod a szálkát! 🙂

  20. zed szerint:

    Nem szálkát, hanem sorját! 🙂

  21. Vátesz szerint:

    Nem kell betojni a szociktól, ők már lejárt lemez. 40+12 év után már senki nem hiszi el, hogy ők tudnak országot kormányozni. Csak a konc utánni vágy tartja még össze őket, nagy részüknek nincs egy tisztességes polgári foglalkozása, amiből megélhetne, ezért próbálnak mindenáron hatalomban maradni. Azzal vádolnak másokat, hogy hatalomra törnek, ekkora pofátlanságot kimondani annak, aki 14 ember szemét kilövette! A szemét! Megismétlem, nálam az elit nem a tejföl, amit akárhogy elkevernek, mindig feljön a tej tetejére. Én a magyar társadalmat egy fazék fővő húsleveshez hasonlítom, annak is mindig a szemét jön föl először a tetejére, a java pedig a fazék alján van! (Copyright Vátesz)
    Én tudom a szocik ellenszerét, mindent a maga idejében.

  22. Vátesz szerint:

    Egy éjjeli bejegyzésem megismétlem, Gordon reagált a Dubai-s részére, de szeretném mások is olvassák, meg egyébként is a bejegyzés második fele az érdekesebb, lehet rágódni rajta.
    Na Gordon, te jól pofára estél a Burdzs Dubai dícséretével, az esti híradóban mondták, hogy annak a tulajdonosa is érintett a csődhelyzetben. Nagyon képlékeny a helyzet, nagy nemzetközi hatásai lehetnek, akár ránk nézve is. Én sokkal jobb látnok (=vátesz) vagyok, mint te. Én az internetet tájékozódásra is használom, nemcsak szájtépésre, pontosabban a billentyűzeten körömkoptatásra. Ha olvastad a linkemet a csepeli 11.3Mrd-ról, akkor tudhatod, én már 2003-ban pontosan láttam az ingatlanpiaci helyzetet. Nem azt kell nézni, mit hazudnak az ingatlanfejlesztő cégek, hanem látni kell a saját szemeddel.Például a Wallis Ingatlan Rt. azzal reklámozta akkor a Szent László Kórház mögötti új irodaházát, hogy már 28%-a elkelt (vagy kiadva, erre pontosan nem emlékszem). Persze kb. 6 vagy 7 emeletes, a földszintre és az első emeletre beköltözött a Wallis Motor Rt. egyik autókereskedése. Az utánna következő két évben kb. csak az Erdért költözött még be kb a negyedik emelet néhány irodájába. Hiába télen korán sötétedik, s látni az ablakokon, melyik rész van kiadva. Persze az újságokban lehet konjunktúrát hazudni. Amellett én tanulmányoztam az interneten a Wallis (XIII. Klapka u. 11) felépítését, leánycégeit, vezetőit, s ráadásul az éppen mellette levő irodaházban dolgoztam két évig. Így volt szerencsém találkozni Wachsler Tamással és három munkatársával a Wallis székház előtt. Innen vagyok ilyen tájékozott Észak-Csepel és Wallis ügyekben. A fejemet én nemcsak a sapka hordozására használom. Én takarítottam ki a Wallist Bajnaistól Csepelről, az összes országgyűlési képviselő tud róla, hogy ejtettem pofára Gyurcsányt, de mindenki pártsemlegesen hallgat. Tóth Mihály és társai ott áltak sóbálvánnyá válva, amikor hosszasan kezetfogtam Gyurcsánnyal, a második alkalommal meg kezébe nyomtam egy levelet, amit mellesleg Tóth Mihálynak írtam. Benne volt, amit rólam tudni érdemes. Gyurcsány meg erre köszönőlevelet küldetett nekem. Vesztére, mert a pártelnöki székébe került.
    Volt ennél még két nagyobb dobásom is, de annak még nem jött el az ideje, hogy a széles nyilvánosság tudomást szerezzen róla, így is tudják néhány százan. Szoktam ugye írni, A BARÁTSÁG ALAPJA A PONTOS ELSZÁMOLÁS. Akire tartozik, az érti. Ha meg nem olvassa a csepelinfót vagy a hunhírt, vannak kollégái, aki továbbadják neki. Klassz dolog, ha az emberről akta van az NBH-nál, rólam biztos van, mert aki Gyurcsánnyal levelezett és ráadásul közismert szélsőséges, azt figyelik. Én már 1995. márc. 19-i Népszabadság 2-dik oldalán levő fényképem aláírása szerint is szélsőséges vagyok (”a Bazilikánál a szélsőségesek a magyar-szlovák alapszerződés ellen tüntettek”, egyedül vagyok a képen a TRIANON-os zászlómmal, Szabó Barnabás felvétele).

  23. Vátesz szerint:

    Ezt a két hozzászólás helyét elvétettem, az atv-hez akartam bekopizni.

  24. zed szerint:

    Tök mindegy, úgysem olvassa el a kutya se a hosszú okoskodásod.

  25. Papi szerint:

    Zed!
    Szándékossan írtam szálkát szeríntem te még azt is észreveszed másoknál! Jó lenne nálatok (ne személyedre vonatkozik hanem a pártodra) legalább a gerendát észre venned! 🙂

  26. csepeli szerint:

    Papi, nem értem, a szocikat most miért kevered ide. Az MSZP-nek semmi köze a Kálvin-évhez, mint ahogy egyébként a Fidesznek sem, igazából nem is értem, mi a francnak ünnepelnek. Ünnepelje a református egyház, az ő dolguk. Én tojok bele.

    Egyébként meg nézz meg akármilyen listát az interneten a Kálvin-év ünnepi rendezvényeiről. Sehol nem szerepel a tegnapi csepeli program. Ez tehát nem egy ünnepségsorozat egyik állomása, hanem egy ad hoc rendezvény volt. Pont most jutott eszükbe, hogy csinálni kéne már valamit.

  27. csepeli szerint:

    Ja és egyáltalán egy ilyen ünnepségen miért POLITIKUSOK beszélnek?

  28. Papi szerint:

    Csepeli!
    Felénk járja egy szólás “vagy többet ígyál vagy kevesebbet de ezen a szinten ne maradj meg” ezt akkor mondjuk ha a vitapartner nagyon nagy marhaságot mond.
    Végig néztem a hsz-eimet de az MSzP-ről nem írtam egy szót sem. A FIDESZT említettem de a politikát éppen te keverted ide az első hozzászólásoddal. Egyébként mivel a FIDESZ szervezett Kálvin évfordulóval kapcsolatban megemlékezést miértne szóllalhatott fel akkor a FIDESZ csepeli vezetője!
    Az MSzP ugyanúgy megtehette volna de nem tette meg ez az ő magánügyük!
    Egyébként az a véleményem, hogy a magyarsághoz és az ünnepeikhez sincs semmi közük az MSzP-nek

  29. Pepe szerint:

    Igazad van Papi!

    Igyon többet csepeli, ennél már akkor sem lesz hülyébb.
    Nézd meg, amit én írtam nov. 28-án 18.39-kor, és abból kiderül, hogy nekem válaszolt valójában, de a balga Pepe helyett Papit olvasott, ezért írta a hsz-ét Neked!
    A vörös szegfűk ott köröznek a feje felett, attól nem lát rendesen.

    Arról bezzeg nem ír, hogy az MSZP Csepelen miért nem tartja soha a napján az ünnepeinket! Szerintük pl. március 15-ét 14-én is meg lehet tartani, lehetőleg munkaidőben, minek azzal a napján vacakolni…

Itt lehet hozzászólni !