Az MSZP szerint semmi közük az aktivistájukhoz

Csepel.info

Furcsa közleményt adott ki a csepeli MSZP azok után, hogy kiderült: egyik aktivistájuk minden bizonnyal legalább nyolcszorosan büntetett előéletű. Közleményükben azt állítják, hogy semmi nem igaz abból, ami a Csepel.info cikkében megjelent.

A korabeli újságcikkek alapján Hazafi Attila 2013-ban politikai befolyással való üzérkedésért állt a bíróság előtt. Négy év börtönre ítélték az akkor is éppen börtönbüntetését töltő, hétszeresen priuszos férfit. A cikk szerint abban az időben nem állt kapcsolatban az MSZP felső vezetésével. Ez a most feltűnt Hazafi Attila esetében biztosan nem igaz. A Facebook oldalán a fővárosi MSZP szakértőjeként bemutatkozó férfi (szerda este az MSZP-s részt törölte) információink szerint oszlopos tagja Karácsony Gergely és a fővárosi MSZP kampánycsapatának. Nyáron és a választási kampány kezdetekor a csepeli ellenzéki összefogáshoz dobták át őt segíteni.

A csepeli MSZP csütörtökön este közleményt adott ki az ügyben. Ebben tagadják, hogy Hazafi Attila tagja lenne bármelyik ellenzéki pártnak. Igaz, hogy ilyet nem is állítottunk. Ám azt is tagadják, hogy bármilyen közük lenne Hazafihoz, ami viszont egyszerűen nem igaz. Hazafi a fővárosi MSZP szervezetének politikai szakértője, tanácsadója és lobbistája, Karácsony Gergely és a fővárosi MSZP kampánycsapatának valamint a csepeli ellenzéki összefogás kampánycsapatának tagja, ami egyértelműen kiderül a közösségi oldaláról.

Lapunk kiderítette, hogy Hazafi Attila egyik csepeli szövetségesét is meglophatta. Csizek Csaba blogjában leírta, hogyan. Az ellenzéki civil szervezet vezetője szerint Hazafi nem tagadta a lopást, ami miatt feljelentette őt a rendőrségen.

Csepel.info

A témához kapcsolódó cikkek:

Újabb bűnöző segítheti a csepeli ellenzéket

Szövetségesét is meglophatta az ellenzéki pártaktivista

Az MSZP szerint semmi közük az aktivistájukhoz

 

6 hozzászólás “Az MSZP szerint semmi közük az aktivistájukhoz” bejegyzésre

  1. PU szerint:

    Egy nyolcszorosan elítélt szédelgő időközben elérhetetlenné tett FB.oldalán található saját állítása és egy fénykép a bizonyíték? – Én is beírhatnék akármit az FB-mre, ha volna, és odaállhatnék lejmolni az ellenzéki standokhoz, míg fotóznak. – Másfelől: szép, hogy az MSZP cáfol, csak hát erre a cáfolatra sincs semmi bizonyíték, pedig tudhatnák, hogy már senki sem hiszi el egyetllen szavukat (nekik sem).

    A tények világát pár fényévnyire már magunk mögött tudhatjuk. Ami további életünkre osztályrészül maradt: aljasság, rontás, hazugság, eszelős önzés és tébolyodott hatalomvágy. Röhejes mértékben kisstílűen.

  2. admin szerint:

    Nem csak szöveg van ott, kedves PU.

  3. PU szerint:

    PU nem válaszol. Megszűnt.
    Elege van az örökös modrálásból a a nagyyapói mocskolódásból.

  4. […] Az MSZP szerint semmi közük az aktivistájukhoz […]

Itt lehet hozzászólni !