Hajóval Budafokra

Helyi Téma

A kép illusztráció

A kikötő-felújításokat követően két éven belül elindulhatnak az észak–déli tömegközlekedési, menetrendszerű hajójáratok Budapesten. Az uniós támogatáshoz kapcsolódó fejlesztések egyik eleme a Budafok és Csepel központjának összeköttetését megvalósító személyszállító hajójárat elindítása.

– Két éven belül megindulhat a dunai tömegközlekedés Budapesten – nyilatkozta Reményi László, a BKV kereskedelmi osztályvezetője. A közlekedési vállalat két tervet készített a vízi tömegközlekedés újraindítására, ezekhez uniós pályázatból remélnek több százmillió forint forrást. A már meglévő 22 kikötő közül ötöt fejlesztenének, és négy újat építenének.

– A gyorsabb közlekedést lehetővé tevő járművek vásárlása e pályázat keretein belül nem megvalósítható – egy megfelelő gyorsjáratú hajó 300 és 800 millió forint közötti összegbe kerül. A társaság jelenlegi, 11 egységből álló hajóparkja azonban elegendő kapacitást jelent a vízi tömegközlekedés működtetésére – tette hozzá Reményi. A tervek szerint a járat északi végpontja a Megyeri híd vagy a jelenlegi Meder utcai kikötő lenne, délen pedig a Boráros tér alatt található Millennium városközpontig közlekedne, kezdetben napi 500 és 1000 közötti utassal a fedélzetén.

Az uniós támogatáshoz kapcsolódó fejlesztések másik eleme a Budafok és Csepel központjának összeköttetését megvalósító személyszállító hajójárat elindítása a személy- és kerékpáros forgalom számára – itt azonban még több vízügyi problémát is meg kell még oldani Reményi szerint.

helyitema.hu

27 hozzászólás “Hajóval Budafokra” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    A csatornák lesznek felhasználva a Budafok és Csepel központjának összekötéséhez. (vízi út?) Mint a metró a föld alatt fognak közlekedni a metróhajók?
    Lehet, hogy új öblöt alakítanak majd ki a központokig?
    Sok a kérdés!

  2. Jeniszej szerint:

    A Csepelre tervezett hidak csak álmunkban fognak megvalósulni?
    Gubacsi hidd is lassan olyan vörös lesz, mint az ’56 emlékmű.
    Erről az emlékműről nagyon de nagyon más jut eszembe, mint amire hivatott.
    Fényes él – élcsapat egyre vörösebb oszlopkatonák sokasága.
    Játszok a szavakkal: egyre növekvő vörös oszlopkatonák fényes élcsapata.

  3. Jeniszej szerint:

    Megint előkerül a kerékpár út, kerékpár szállítás a maszlag!

  4. Gordon szerint:

    A Szent Imre téri szükőkútból indul majd a hajó.

  5. Jeniszej szerint:

    Ez jó!

  6. munkásököl szerint:

    Még az M0 megépítése előtt is volt komp. Igaz, nem a központból, mivel Csepelen 8-10 perces sétával volt megközelíthető a 38-as busztól, ellenben pontos volt és olcsó, fel lehetett szállni kerékpárral, így bringával alig 20-25 perc alatt át lehetett érni Budafokra. Ma ez szabályosan közlekedve kb. 1 óra. Gyalog is gyorsabb és kiszámíthatóbb volt, mint ma a 138-as bevásárlóbusz, ami ki van téve az M0-áson egy-két hetente bekövetkező balesetek miatti dugók áldásos hatásának. Egyetlen hátránya volt csak: ha alacsony volt a Duna, azért nem járt, ha magas, azért. De az év nagyrészében igenis versenyképes alternatívát tud jelenteni egy kompjárat. Ha értelmes helyről indulna és lenne ráhordó busz, akkor szerintem tök jól működhetne.

  7. én szerint:

    Munkásököl! Igazad van. Én is kompoztam. Jó volt. Lehetne újraindítani, ahogy mondod központi(bb) helyről. Nem baj, ha nam csak szembe megy, hanem kiceit hosszába is. A busz katasztrófa.

  8. Jeniszej szerint:

    Csepel – Újpest között a legbiztosabb tervezhető menetidőt lehetne vele elérni.
    Ha még a csatornán a szökőkút alá is beúszna, akkor EU szintű lehetne a megoldás

  9. LARSEN-NIELSEN szerint:

    Munkásököl és én:

    NEM komp, hanem kishajó-járat! A komp Csepel és Soroksár között közlekedik. Csak a miheztartás végett…

  10. Vica szerint:

    A Csepel-Budafok közötti kompjáratról itt hallok először. Munkásököl! Ha Te már jártál rajta bringával, mondd meg kérlek, honnan indult?

  11. lolka szerint:

    Vica:
    én is utaztam rajta a bringát fellehetett vinni, ha jól emlékszem, villamos,vagy buszjegy kellett rá. A Rózsa utca végén volt a kikötő óránkként jött át, és bizony csúcs időben harminc- negyven utas volt oda vissza. Amikor Velencére mentünk bringával, képzeld el bekelett volna menni a Petőfi-hidig, azon keresztül, utána vissza Budafokra és úgy tovább a cél fele. Másfélóra plussz út. A másik kishajó a gyárba vitte az utasokat, de arra csak kapúbelépővel lehetett feljutni, na azt nem tudom, hogy ingyenes volt e, de lehet, hogy hetijegy kellett, mint a villamosra. A kőrgyürű hid épültével megszünt talán ’90-ben, a gyári még előbb…

  12. LARSEN-NIELSEN szerint:

    A két BKV-s átkelő-hajójárat /és NEM KOMP!!!!! Komp itt soha nem volt!!!/ hosszú ideig buszjeggyel (1.50.-) volt igénybevehető.

    I.) Budafok-Belváros – Csepel Művek (megszüntetve 1987-ben)
    Csak érvényes gyári belépővel tudtak az utasok a csepeli hajóállomáson a gyárba jutni. A volt Varga Jenő téren (Városház tér) volt a budafoki kikötő, innét indultak a hajók. Egész évben közlekedett.

    II.) Budafok-Háros (Vágóhíd utca) – Csepel, Rózsa utca (megszüntetve 1992-ben)
    Az M0-ás átadását követően szűnt meg a kishajójárat. A 138-as busz vette át szerepét; nagy kerülővel és hosszabb menetidővel jut el Budatéténybe – ami nem egyenlő Budafokkal. A volt kishajójáraton én is utaztam: barna műbőr buszülések, buszablakok, szoffitaizzós utastéri (busz)lámpák, gázolaj- illetve Nagy-Duna-szag…. csodás élmény volt!

  13. munkásököl szerint:

    LARSEN-NIELSEN!

    Igazad van, kishajó volt, ha szigorú definíció szerint nézzük. A Budafok-Háros – Csepel, Rózsa utca között közlekedő hajóval napi rendszerességgel utaztam. Hétköznap csúcsidőben 20 percenként, este illetve hétvégén óránként járt. Volt rá külön havi bérlet is, ami már néhány utazás alatt megtérült. Emlékszem, a leggyakrabban ott közlekedő hajó a Gyöngy névre hallgatott. Nem tudom, de ahogy az ember várta a hajót, miközben ott hullámzott a Duna… hihetetlenül megnyugtató érzés volt. Nem volt tolakodás, egymás eltaposása, stb. Nagyjából ugyanazok az arcok utaztak minden nap. És még úgy, hogy a Rózsa utcán végig kellett sétálni, úgy is sokkal kiszámíthatóbb és gyorsabb volt, mint most a busz. Hozzáteszem, akkoriban a Rózsa utca busszal jobban megközelíthető volt, még működött a szigetszenmiklósi autógyár, így a 38-as, 38/A és 38/B buszok is jók voltak, gyakorlatilag 3-4 percenként jött egy busz. Sőt, egy időben volt 38/C is, ha jól emlékszem idővel temetőjárattá vált, de lehet, hogy eredetileg is az volt. Volt piros 38-as is, de az nem volt jó a hajóhoz, mert a HÉV-végállomás után az első megállója a Vízművek lakótelep volt, azt hiszem. A piros 38-as és a sima 38-as kiment Szigetszentmiklósra. De rég is volt…

  14. munkásököl szerint:

    Eszembe jutott: “átkelőhajó” volt a hivatalos neve, ha jól emlékszem.

  15. Földhözragadva szerint:

    A betemetett öblöt kiássák és onnan fog körben eljutni a célig…:)

  16. Földhözragadva szerint:

    Miért nem egy vállalkozó csinálja ezt a hajózási ügyet?

  17. munkásököl szerint:

    Azért, mert erre van a BKV. A tömegközlekedés állami és önkormányzati támogatás nélkül drága. A világon mindenhol kb. az egyharmadát termeli ki a piac. Ráadásul az egésznek akkor van értelme, ha szerves részét képezi a tömegközlekedési hálózatnak, tehát pl. érvényes rá a bérlet.

  18. Földhözragadva szerint:

    Ok. Értem. De akkor miért szüntette meg? Veszteséges volt?…:)

  19. én szerint:

    Bizony-bizony a Rózsa utcától indult. Odáig busszal mentem és lesétáltam a kikötőhöz. Az a kis hajócska pedig átvitt Budafokra. Egy megállót kellett menni a …-as busszal és fel lehetett szállni pl. az 58-as buszra és az Budafokon történt már.

  20. munkásököl szerint:

    Földhözragadva!

    Megvilágítom egy kicsit a kérdést. A 47-es, 49-es villamos, meg a 7-es busz veszteséges? Nem. De ha elkészül a 4-es metró, akkor arra úgy fognak utasokat toborozni, hogy ezeket a vonalakat jól visszavágják. Így kimutatható lesz, hogy lám milyen sokan metróznak, mégiscsak milyen jó ötlet volt megépíteni. Tehát nem kínálnak alternatívát, hanem kötelező jelleggel átterelnek. Pedig nem lesz gyorsabb, csak a föld alá viszi a forgalom egy részét, ami nem feltétlenül jó megoldás, főként ha az eddigi metróvonalak feletti környékekre gyakorolt hatást is számításba vesszük.

    Pont ez történt itt is. Elkészült az M0-ás híd, indítottak rajta egy buszt, és arra úgy lehetett utasokat toborozni, hogy megszüntették a hajót. Így nem maradt más lehetőséged, ha nem akartál a Petőfi híd felé menni, mint a 138-as. Ami nem Budafokra megy, hanem Budatéténybe. Tehát ott plusz egy átszállás (+ 5-6 perc), plusz 3-4 megálló (+ 6-8 perc). Eredetileg is csiga lassú volt, főleg, hogy ezen a vonalon mindig a BKV legviharvertebb buszai közlekedtek (néha lerobbant, füstbe burkolózott, egy-két ajtó megadta magát, kimaradt egy járat a félórás járatsűrűségnél, stb.). De azóta ráadásul megépült a madaras tesco, ahová természetesen minden busznak be kell kanyarodnia a szántóföld közepére (+ 5-6 perc minimum). Épült egy körforgalom is, meg útközben egy sima tesco. Telepítésre került – ha jól számolom – 5 db új jelzőlámpa a Rákóczi úton (+ újabb 5-6 perc). Természetesen ezek nincsenek megfelelően összehangolva, de ez már csak ilyen csepeli sajátosság. És máris összehasonlíthatatlanul jobb lenne a régi hajó, de egy új, a tömegközlekedési hálózatba jobban integrálódó még jobb lenne. Amikor a vízállás engedi (az év kb. 80 %-ában) fél órát meg lehetne takarítani az úton, nem beszélve az ezzel járó környezetterhelés megtakarításáról.

  21. Jeniszej szerint:

    A kétéltű bemutatott buszokkal mi a helyzet?
    Rögtön a szökőkút mellől indulhatna.
    A Rózsa utcánál a vízig van kiépítve az autóút. Lehet, hogy így képzelték “Hajóval Budafokra”
    Így valóban átszállás nélkül közlekedhetnénk az
    Bor és pezsgő gyártás fellegvárába – akarom mondani pincéjébe.

  22. Jeniszej szerint:

    Itt van a kétéltü:http://csepel.info/?p=4651

  23. munkásököl szerint:

    Szerintem a kétéltű busz jó ötlet! Sajnos a túloldali parton már nem ilyen egyszerű a partraszállás a 6-os út miatt, de biztos nem lenne megoldhatatlan.

    Admin! Védd le ezt a posztot, alakítunk egy szakértői munkacsoportot, és jó drágán írunk tanulmányokat meg EU pályázatokat a témáról. Jó alapanyag a társaság! 😉

  24. LARSEN-NIELSEN szerint:

    Munkásököl: Nálad a pont! Elég klassz leírást adtál a közelmúltból. Valóban, én is utaztam a jó kis 38-as buszcsaláddal.
    38: Csepel, Tanácsház tér- Csepel Autógyár
    38 gy: ua., csak pirosban 🙂
    38/A: Csepel, Tanácsház tér – Halásztelek, Kossuth Lajos utca
    38/B: Csepel, Tanácsház tér – Lakihegy (később: Hárosi iskola)

    Anno a rogyásig megtelt 38-ast arra hivatkozva szüntették meg, hogy nem volt kihasználva. Visszavágták Lakihegyig.
    A “hajógyilkos” (138) menetideje a lámpák, az iszonyú sok autó és az Auchan miatt lett még hosszabb. Ja, meg a baba kis 6-os út miatt.

    Amúgy régen szóló Ikarus volt és csak a Jókai Mór utcáig közlekedett. Amikor még járt a kishajó Budafokra, a Nagytétényi úton közlekedő gyors 3-as busz direkt a kishajó miatt (!) állt meg a Vágóhíd utcánál. Emlékszem, még a belső busztáblán is fel volt tüntetve mint átszállási lehetőség. Néhány éve van csak az, hogy a gyors hármas már nem áll meg ott.

  25. Jani szerint:

    Múltkor jöttem a rakparton és a kétéltű beelőzött! Nem egy elvetendő ötlet, pláne úgy, hogy kb egy normál busz árába kerül.

  26. munkásököl szerint:

    Bizony, a 138-as eleinte a Jókai Mór utcáig ment. A legócskább buszok jártak ott mindig, emlékszem, hányszor várt rá hatalmas tömeg feleslegesen, mert az Istennek sem akart jönni a busz. Aztán volt, hogy megérkezett, és a sofőr a tömeg láttán mondta, hogy az M0-áson még átviszi a népet a csepeli oldalra, de addig levegőt visszatartani, aztán onnan mehetünk, amivel tudunk, mert ő ezzel a füstölő ronccsal nem meri kockáztatni az utasai életét. De volt olyan is, hogy egyáltalán nem jött, mert ha az M0-son valami történt, akkor megállt az élet. És akkoriban az M0-áson még nem volt középen semmilyen elválasztó, később pedig egy idióta kitalálta, hogy egy útpadkányi magasságú műanyag sárga csíkot tesznek középre. Ennek következtében ha egy kamion rászaladt, akkor kapásból felborult, általában keresztbe is fordult, és tarolt… Rengeteg volt akkoriban a halálos baleset. Bíróság elé kellene állítani azt, aki akkoriban jóváhagyta az út terveit. De ez már más téma…

Itt lehet hozzászólni !