Pályázat kamerarendszer kiépítésére társasházakban

Csepel.hu

Kamerarendszer kiépítésének pályázatáról rendeztek tájékoztató fórumot a polgármesteri hivatal épületében március 29-én. Ennek lényege, hogy azok a csepeli társasházak vagy lakásszövetkezetek, amelyek több mint négy lakással rendelkeznek, kamerarendszer kiépítésére pályázhatnak kedvezményesen a Csepeli Városfejlesztési Kft.-nél.

A csepeli önkormányzat 80 százalékos önrésszel támogatja a beruházást, amennyiben az érintett lakók vállalják a maradék 20 százalék kifizetését.

A fórumon a társasházak képviselői egyöntetűen kedvezően fogadták a lehetőséget. Az eseményen megjelent Borbély Lénárd polgármester, Süle László, a Csepeli Városfejlesztési Kft. ügyvezető igazgatója és Szilágyi Sándor csepeli rendőrkapitány.

Borbély Lénárd megemlítette, hogy Budapest egyik legbiztonságosabb kerülete Csepel. Köszönhető ez egyebek között annak is, hogy az önkormányzat és a rendőrség között kiváló az együttműködés, valamint olyan rendszámfelismerő kamerarendszer működik a kerületben, amely nagyban hozzájárult a bűnözés visszaszorításához. Csepelen mérhető módon és jócskán csökkent a gépkocsi-feltörések és a betörések száma. A mostani pályázati felhívás célja a közbiztonság és a vagyonbiztonság további javítása a kerületben. Az önkormányzat szeretné, hogy minél több társasház pályázna a kamerarendszer kiépítésére. A kamerákat az épületeken belül, a bejáratnál helyeznék el. Az önkormányzatnak 18 millió 796 ezer forint keretösszeg áll rendelkezésére, hogy az általa vállalt 80 százalékos önrészt kifizesse, de igény esetén ezt az összeget megemelnék. Az önkormányzat pályázat útján választja ki a beruházókat.

Szilágyi Sándor arról beszélt, hogy a rendőrségnek nagy tapasztalata van a kamerák használata terén. Csepel legkritikusabb részein térfigyelő kamerák működnek. A rendszámfelismerő kameráknak köszönhetően minimálisra csökkent a gépjárműlopások száma. A társasházak lépcsőházaiban akkor helyezhetők el kamerák, ha ehhez a lakók kétharmada hozzájárul. Ezek a kamerák közterületet nem figyelhetnek meg. A készülékek vandálbiztosak, éjjellátóak, jó minőségű felvételeket készítenek. Általuk csökkenthető az épületekbe illetéktelenül belépők száma, a rongálások vagy egyéb bűncselekmények. A rendőrkapitány arra biztatta az érintetteket, hogy éljenek a pályázat kínálta lehetőséggel, mert ez hasznos és jó dolog.

Süle László szintén célként nevezte meg, hogy minél több társasházi lakóépületben legyenek kamerák, amelyeket a jogszabályoknak megfelelően telepítenének. A rendszer úgy működne, hogy a kamerákat a bejáratoknál helyeznék el, kiépítenék a helyszíni rögzítő egységet és a hálózatot. A pályázónak biztosítania kell a 20 százalék önrészt, amelynek mértéke 1-2 bejárat esetén legfeljebb 100 ezer, 3-4 bejárat esetén maximum 150 ezer, 5 vagy ennél több bejárat esetén maximum 200 ezer forint lenne. A kamerarendszer a pályázó tulajdonába és üzemeltetésébe kerül. A benyújtott pályázatoknál vizsgálják egyebek között azok érvényességét, a szükséges műszaki tartalmat. Fontos, hogy a pályázó érvényes közgyűlési döntéssel rendelkezzen arról, hogy a lakók kétharmada élni kíván a lehetőséggel és biztosítja a 20 százalékos önrészt. A szerződéseket a pályázatok benyújtásának sorrendjében kötik meg. A pályázatokat papír alapon és elektronikus úton is eljuttathatják a Csepeli Városfejlesztési Kft. székhelyére. Címük: 1211 II. Rákóczi Ferenc út 88-92. A borítékra írják rá: „Pályázat kamerarendszer kiépítésére – 2019”. Email címük, ahová az érintettek a további kérdéseiket is elküldhetik: vaf@varosfejlesztes21.eu.

A kivitelezési munkákat a Csepeli Városfejlesztési Kft. közreműködésével a pályázóknak a 20 százalékos önrész átutalását követő 15 napon belül kezdik el.

További képek az eseményről itt.

Csepel.hu

9 hozzászólás “Pályázat kamerarendszer kiépítésére társasházakban” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    Ezt a pályázatot 2010-ben a szocik találták ki, Németh Szilárd meg leállíttatta a már futó folyamatot! Úgy látszik a Fidesz azokkal a tollakkal akar ékeskedni az őszi önkormányzati választáson, amit a szocik kreáltak 2010-ben! Németh Szilárd még sem tévedhetetlen?

  2. admin szerint:

    Nem volt ilyen pályázat, néhány homályos képet mutató kamera volt.

  3. Dagobert bácsi szerint:

    Admin illetve bármely fideszes képviselő utána nézhet a 40/2010/I.26. számú a képviselőtestület által megszavazott határozatnak, amely alapján FOLYT a társasházak bekamerázásának beruházása! Hogy mi baja volt vele Németh Szilárdnak, hogy nem ő volt az előterjesztő! Most Borbély Lénárd akar ezekkel jópontokat szerezni a társasházi lakóktól!

    “5) Pályázat társasházi kamerák kiépítésére
    Az ismertetett pályázati cél, hogy „tovább növeljék a köz- és vagyonbiztonságot a kerületben.” Csak megjegyezzük, hogy Németh Szilárd, frissen megválasztott polgármesterként, még a 2010. október 12-i alakuló ülésen visszavonta azt a határozatot (40/2010/I.26.) amelyet a szocialisták az év januárjában hoztak, 400 db társasházi lakás vagyonvédelmi rendszerének kiépítésére. Kilenc év után eszükbe jutott, hogy a lakók és a szocik akkori javaslata nem is volt rossz. Bravó.”

  4. csak úgy ... szerint:

    Volt ilyen pályázat, jelentkeztem, megvan még a visszaigazolásom is.

  5. Johnny szerint:

    Az a ház elmehet a büdös picsába, ahol nincs egy kilo 4 db kamerára, 30m CAT5 kábelre és egy rühes DVR-re! Nehogy már az én adómból támogassák azokat, akik basznak normális közös költséget fizetni!

  6. Dagobert bácsi szerint:

    Johnny, a te meg az én adómból újították fel Borbély utcáját (Temesvári utca), rakták tele fekvőrendőrökkel, hogy az átmenő forgalom ne zavarja Csepel jelenlegi első emberét! Hogy ne lógjon ki a lóláb, a két keresztező utca közötti szakaszon a többi lakónak is kiépítették a kapubejáratokat, sőt egy-egy parkolót is , nehogy az a vád érje Borbély Lénárdot, magára költteti a közpént! Persze a Temesvári utca többi szakaszán ezt nem tették!

  7. Strici3 szerint:

    Ez a tortenet arra emlekeztet amikor felvetodott a setanyok egyiranyusitasa.
    Neneth Szilard ellene volt.
    Megvallasztasa utan kitalalta egyiranyusitani kellene es az otletet megszavaztatta.

  8. Strici3 szerint:

    Ui.: Lehet hogy meg nem polgikent javasolta de biztos hogy masodjara o vetette fel.
    Es a szocik elfogadtak mert elsore is jonak tartottak, ezert vetettek fel.

  9. Potter szerint:

    A cikkben megadott email cím hibás vagy nem létezik.

Itt lehet hozzászólni !