Nemzetközi projekttalálkozó a Jedlikben

Csepel.hu

Az intézmény a tantárgyak közötti ismeretek hatékony elmélyítése, az eredményes természettudományos oktatás és tanulás előmozdítása érdekében Erasmus + pályázatot nyert el tavaly ősszel. A két éves programban a Jedlik mellett egy litván, egy török és egy portugál partneriskola is részt vesz. A projekttalálkozó megnyitóján jelen volt Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Morovik Attila alpolgármester, Tóth János, a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatója és Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium intézményvezetője is.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte, ha a nemzetek között hidat építünk, akkor a gyerekek és a felnőttek számára is lehetőség nyílik arra, hogy megismerjék egymás kultúráját, hagyományait.  Fontos, hogy a pedagógusok betekintést nyerjenek egymás módszereibe, megszerettessék a gyerekekkel a természettudományokat, hogy minél többen válasszák azt jövőbeli hivatásuknak. Ám fontos cél, az is, hogy a pedagógusok a projekt urán is tudjanak együtt dolgozni, a jó kapcsolatok megmaradjanak.

Morovik Attila alpolgármester megnyitó beszédében reményét fejezte ki, hogy a résztvevők a projekt keretében tanultakkal, a Budapesten, Csepelen látottakkal gazdagodva, sok-sok élménnyel és számos új információval térnek haza. A gimnázium különleges alapítását, történetét felidézve az alpolgármester hangsúlyozta, az önkormányzat vezetése úgy tekint a Jedlikre, mint a kerület oktatásának zászlóshajójára. „2012-ben Németh Szilárd polgármester kezdeményezésére az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, a természettudomány oktatásának, módszertanának és eszközrendszerének megújítása. A nyertes pályázatnak köszönhetően a Jedlikben több mint 303 milliós fejlesztést hajtottak végre. A legújabb eszközökkel felszerelt laboratórium 11 iskola, több mint ezer diákjának és 50 pedagógusának teremtett lehetőséget, hogy tanulást segítő, szemléletes, izgalmas kísérleteket végezzenek. Az átfogó beruházás mellett azonban fontos a tananyag fejlesztése és a pedagógusok szakmai továbbképzése is. A magyar kormány 2017. végi határozatában – Németh Szilárd országgyűlési képviselőnek köszönhetően –  5 milliárd forinttal támogatta a Jedlik felújítását, ennek köszönhetően olyan modern oktatási központ jön létre, ahol a középfokú oktatás kiváló minőséget képvisel – tette hozzá Morovik Attila alpolgármester.

Bese Benő intézményvezető anyanyelvükön köszöntötte a résztvevőket. Megnyitójában kiemelte ez a második projekttalálkozó, mely új kihívásokkal, új tapasztalatokkal, ismeretekkel szolgál. Reményét fejezte ki, hogy a gyerekek mellett a pedagógusok is kellemesen töltik majd az időt. A megnyitót a litván, a portugál és a török partneriskola diákjainak, valamint tanárainak bemutatkozása zárta.

A projekt során az oktatási intézmények matematika, fizika, biológia és kémia szakos tanárai kisebb munkacsoportokban hasonlítják össze a résztvevő országok természettudományos képzését, közös órákat, rövidtávú projekteket terveznek. Minden iskola otthont ad egy projekttalálkozónak, ahol a partneriskolákból 3 tanár és 4 diák vesz részt. Az első találkozóra tavaly év végén Litvániában került sor. A budapesti program a jedlikes közösség minél szélesebb körű bevonásával zajlik. Fő célja többek között a CLIL (Content and Language Integrated Learning) módszer gyakorlására és az óratervek nemzetközi kipróbálása lesz.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !