Lucas 3 újraélesztő készüléket kapott a Csepeli Mentőállomás

Csepel.hu

Egy speciális mellkas-komprimáló eszközzel menthetnek életet a csepeli mentőegység dolgozói. A december 14-én átadott több mint négymillió forint értékű gépet az Országos Mentőszolgálattal közösen vásárolta a csepeli önkormányzat. A városvezetés egymillió forinttal támogatta az eszközbeszerzést.

A készülék folyamatosan és egyenletesen képes a vérkeringés fenntartására, de bevetését mindig meg kell előznie a manuális kompressziónak – mondta el Dr. Engelbrecht Imre, a Közép-magyarországi Régió orvos-igazgatója.

Hozzátette: ahhoz, hogy a bajtársak megfelelően használják a gépet, szakmai képzésben kell részt venniük.

A technológia lényege, hogy a mellkasi kompressziókat ember helyett egy eszköz végzi egyenletesebben (percenként 100 lenyomás), pontosabb mértékkel (4-5 cm mély). Az eszköz betegszállítás közben, mozgó gépjárműben is alkalmazható. Használata során az egészségügyi csapatból felszabadul egy fő, aki további beavatkozást végezhet – tájékoztatott Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs igazgatója.

A csepeli önkormányzat képviseletében Ábel Attila alpolgármester elmondta: az önkormányzat több alkalommal támogatta a mentőállomást. 2014-ben vadonatúj Mercedes Sprinter mentőautó beszerzéséhez 28,2 millió forintos forrást biztosított az OM számára, valamint kétmillió forinttal hozzájárult az esetkocsi eszközeinek fejlesztéséhez.

Csepel.hu

4 hozzászólás “Lucas 3 újraélesztő készüléket kapott a Csepeli Mentőállomás” bejegyzésre

  1. Strici2 szerint:

    Zsinagoga atadas
    Adventi gyertyagyujtas
    Idosek koszontese
    Szakszervezeti osszejovetel
    Ujraeleszto gep atadas
    Miert kell igy eloterbe nyomni abelt?

  2. Strici2 szerint:

    Az almaosztast kihagytam

  3. csak úgy ... szerint:

    Miert kell igy eloterbe nyomni abelt?

    Választás lesz, lehet, hogy indul. Talán a jelenlegi megundorodott …, és nem indul.

  4. Józan szerint:

    Rossz előjel a jövő évi választásra, hogy Németh Szilárd megint megbukott a tavaszi csepeli választáson! Próbanégernek Ábel is jó lesz, Borbély valószínűleg biztosabb pozícióra hajt, talán Tarlós mellett!

Itt lehet hozzászólni !