Jubileumi faültetés a Kis-Duna-parton – Több mint 300 településnek ajándékozott emlékfát a Magyar Turisztikai Ügynökség

Csepel.hu

Idén ünnepli 25 éves jubileumát a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny. Az évforduló alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egy-egy facsemetét, oszlopos gyertyánt ajándékozott a pályázó településeknek. A csepeli emlékfa a Kis-Duna partján kapott helyet.

A Virágos Magyarország környezet szépítőverseny 1994-ben indult útjára. A nagysikerű mozgalomnak a hazai kertkultúra bemutatása, felkarolása, támogatása, népszerűsítése a legfőbb célja. A megmérettetésnek számos pozitív hatása van, a zöldfelületek rendezettebbé, a települések virágosabbá válnak, a verseny ugyanakkor hozzájárul a közösségépítéshez, a környezettudatos gondolkodáshoz. A népszerű mozgalomhoz évente kb. 300 település csatlakozik, Csepel Önkormányzata is hosszú évek óta rendszeresen részt vesz a programban.

A verseny idén ünnepli 25 éves évfordulóját. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ebből az alkalomból több különlegességgel is készült, így idén mind a 324 pályázó településnek egy-egy facsemetét, oszlopos gyertyánt és egy emléktáblát ajándékozott. A NTÜ szakemberei az emlékfa kiválasztása során több szempontot is figyelembe vettek. Többek között olyan hosszú életű, őshonos eredetű fát kerestek, mely az ország valamennyi táján telepíthető, viszonylag gyorsan növekszik, nem foglal sok helyet, nem igényel speciális gondozást. A csepeli emlékfa a Kis-Duna-partján kapott helyet. A facsemetét Borbély Lénárd polgármester és az Arany János Általános Iskola ötödik osztályos diákjai ültetették el.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Jubileumi faültetés a Kis-Duna-parton – Több mint 300 településnek ajándékozott emlékfát a Magyar Turisztikai Ügynökség” bejegyzésre

  1. Pilsner Urquell szerint:

    Településenként 1. Összesen 324.
    A harmincadik évfordulóra mindenki kap egy meggymagot. (Két kő közé rejtendő a múzeumban, mert az utolsó.)

Itt lehet hozzászólni !