Metropol
A csepeli Központi Szennyvíztisztító madártávlatból
Környezetvédelmi sikertörténetként szokás emlegetni a Temzét. Az ipari forradalom óta London folyójába annyi tisztítatlan szennyvíz került, hogy élővilága kipusztult, egy bűzös, habzó kanálissá vált.
A folyóknak van egy bizonyos öntisztuló képességük a bennük lévő élő szervezeteknek köszönhetően, csakhogy a szennyezésnek is van egy határa, ahonnan már az élővilág pusztulásával, a part menti ivóvízbázisok szennyeződésével kell számolni.
Az angolok ezt a határt nagyon hamar átlépték. A szennyvíztisztításra a 19. században csak kezdetleges módszerek léteztek – a rómaiak óta ismert rács-szűrés és homokszűrés –, de ezeket sem nagyon alkalmazták. Aztán amikor valakirájött, hogy a kolera és a kezeletlen szennyvíz között összefüggés van, illetve vizsgálni kezdtéka vizekben élő baktériumok életét, az emberiség ismeretlen jótevői feltalálták a biológiai elvű szennyvíztisztítót.
A lényege, hogy fel kell gyorsítani ugyanazt a folyamatot, ami a természetben lejátszódik. Ehhez az élővizeknél hatványozottan nagyobb baktériumsűrűségre és oxigénre van szükség, hogy minél gyorsabban, minél hatékonyabban, minél több szennyvízből zabálják ki a mikroorganizmusok
a szerves és szervetlen anyagokat. Az elmúlt száz év alatt eljutottunk odáig a technológia finomításában, hogy a tisztítás hatékonysága mára megközelíti a száz százalékot.
A hatvanas években halottá nyilvánított Temze vízgyűjtőjén jelenleg olyan szinten tisztítják a szennyvizeket, hogy visszatértek a folyóba a lazacok, sőt delfinek is megjelentek már a torkolatvidéken. De ne csak az angolok előtt hajtsunk fejet, hasonló történet zajlott le a Rajnán is.
A Dunát – a többi Duna menti országhoz hasonlóan – sokáig mi is gátlástalanul szennyeztük. Mostanáig a legnagyobb szégyellnivalónk az volt, hogy a budai oldal szennyvizét (Óbuda északi része kivételével) tisztítatlanul eresztettük a Dunába, mert nem volt pénz szennyvíztisztítóra.
Sokan, sok szempontból kárhoztatják az Európai Uniót. Bevallom, magam is a szkeptikusok közé tartozom, és kiábrándító véleményemet igazolva is látom például az egyenlőtlen versenynek kitett mezőgazdaságunk hanyatlása okán. Azt azonban el kell ismernem, hogy van a tagságnak pozitív hozadéka is.
Egy olyan nagyságrendű környezetvédelmi beruházás, mint amilyen a napokban beindult csepeli Központi Szennyvíztisztítóé, az EU támogatása nélkül nemigen valósulhatott volna meg. Mostantól 49-ről 5 százalékra csökken a Dunába eresztett tisztítatlan fővárosi szennyvíz aránya, sőt ezzel párhuzamosan, szintén EU-forrásból, korszerűsödik a legtöbb szennyvíztelep a Duna vízgyűjtőjén.
Így ha mezőgazdaságunk, és vele együtt falvaink ki is pusztulnak lassacskán, a Dunában legalább megmarad az élet – az EU-tagságnak hála.
