Csepel.hu
Negyven évvel ezelőtt, 1978 április 13-án történt Budapest legsúlyosabb közlekedési balesete: egy Csepelről érkező HÉV szerelvény nem tudott megállni a Boráros téri végállomáson; kidöntötte a fékezőbakot, majd a várócsarnokba csapódott. Összesen tizennyolcan haltak meg, két kivételtől eltekintve valamennyien csepeliek. Heten súlyos, harmincan könnyebb sérülést szenvedtek.
A vizsgálatok szerint a szerelvény műszaki hibás volt, a bíróság két motorvezetőt ítélt el vasúti közlekedés biztonsága elleni, halált okozó gondatlanságból elkövetett bűntettben. A Csepelt érintő legnagyobb közlekedési tragédiájáról Petz Nándor, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület helytörténésze tartott előadást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sétáló utcai könyvtárában.
Aznap délután enyhén szemerkélt az eső. Csúcsforgalom volt, nem sokkal délután öt óra felé járt az idő. A Boráros téri HÉV végállomáson emberek százai igyekeztek hazafelé, Csepelre. Az eső elől jó néhányan a várócsarnokba húzódtak, amely a vágányok végében állt. Várták a szerelvényt, amelynek már meg kellett volna érkeznie, de a jelek szerint késlekedett.
A csepeli HÉV végállomásról fél öt után tíz perccel indult el a hat kocsiból álló vonat. L. Sándor, egy 21 éves, még tapasztalatlannak számító motorvezető irányította a HÉV-et. Döcögve haladtak, mert már útközben gondok támadtak a fékező és a villamossági berendezéssel. S. János villanyszerelő próbálta megoldani a bajokat, s úgy tűnt, talán sikerrel jár. A szerelvényen utazott a 36 éves V. Károly, aki szintén motorvezető volt, de éppen szabadnapos. Felajánlotta a segítségét a kollégájának. Így már ketten tartózkodtak a vezetőfülkében, ami szabálytalan, de valahogy úrrá akartak lenni a műszaki hibás járművön. A Szabadkikötő megállójában még éppen le tudták fékezni a vonatot, de így is túlcsúsztak a kijelölt helyen. Aztán újra elindították a szerelvényt, amely csak vánszorgott – a menetidő szerint már régen célba kellett volna érniük! –, majd egyre gyorsabban haladt.
A Boráros téri állomáson türelmetlenkedtek az emberek, mert már öt óra is elmúlt. A várócsarnokban egy tantusszal működő telefon is volt, éppen telefonált ott valaki. A bérletpénztárnál jegyeket vásároltak. Mások azt találgatták, melyik vágányra fut be a vonat, hol érdemes várakozni.
A szerelvény körülbelül 40-50 kilométeres sebességgel robogott. A két motorvezető már látta a vágány végén lévő fékezőbakot, amely előtt méterekkel meg kellett volna állniuk, de egyszerre minden műszaki berendezés elromlott. Beragadt a fék, elfogyott a sűrített levegő, leoldott az áramszedő, nem működött a vészfék. Az első kocsiban utazók látták, hogy a motorvezetők még odakiáltanak az utasoknak: „Kapaszkodjanak, kapaszkodjanak, baj van!” Öt óra múlt tíz perccel, amikor a HÉV átszakította az ütköző bakot, nagy robajjal letarolta a várócsarnokot, majd síri csend támadt.
A szerelvényen utazók közül senki nem sérült meg, de többen sokkot kaptak. A vonatra várakozók közül tizenhatan a helyszínen, ketten a kórházban haltak meg. Közülük néhányan még diákok voltak.
A rendőrség őrizetbe vette a két motorvezetőt és a villanyszerelőt. Az elsőfokú bíróság L. Sándort 3 év és 8 hónapra, V. Károlyt pedig 2 év és 8 hónapra büntette. A másodfokú bíróság súlyosbította V. Károly büntetését, akit végül 3 év és 4 hónapra ítéltek el. A két motorvezetőt örökre eltiltották a vasúti járművek vezetésétől. Az indoklásban az szerepelt, hogy a balesetet a vádlottak mulasztása és műszaki okok idézték elő. A vádlottak nem ismerték el felelősségüket.
A balesetet követően lebontották a várócsarnok maradványait, s elővigyázatosságból a vágányok mellett, a Duna felé eső részen építettek egy újat. Korszerűbb, nagyobb biztonságot nyújtó ütközőbakokat építettek ki a vágányok végén. Az új berendezés állítólag már képes volna megállítani egy 40-50 kilométeres sebességgel száguldó szerelvényt.
Bár a tragédia negyven éve történt, eddig sem a BKV, sem egyetlen érintett önkormányzat nem tartotta fontosnak emléktábla elhelyezését a helyszínen, noha ennél jóval kisebb súlyú balesetek esetében ezt illő és méltó módon meg szokták tenni. Petz Nándor előadásán elhangzott, hogy a csepeli helytörténészek azon vannak, egy emléktábla jelezze, mi történt itt négy évtizeddel ezelőtt.
Cs. A.
Ezt a kezdeményezést jó ötletnek tartom!