Váratlan fordulat: az MSZP az LMP-vel boltolta le Csepelt és Soroksárt

Totális kamu volt az Index cikke, elnézést kérünk érte!

Index, Csepel.info

Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala

Nagy árat kérhet Szabó Szabolcs és az Együtt Csepel-Soroksáron. Ezért a szocialisták először az LMP-vel boltolták le a visszalépést Csepelen és a belvárosban – állítja legalábbis az Index. Magyarország legnagyobb fake news oldala nem cáfolta meg magát. Néhány órával később kiderült, hogy mindez hazugság. Sőt, fordítva lehetne igaz, de úgy sem igaz 🙂

Így az Együtt jelöltje, Szabó Szabolcs javára a Momentum, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó javára pedig az LMP lépett vissza. Nyilvánvaló, hogy ebből az LMP a komolyabb visszalépő. Szabó hivatalosan Gyulán, Bangóné pedig Kabán lakik, és a jobbikos Bereczki is csak akkor költözött Soroksárra, amikor kiderült, hogy még mindig Békéscsabán van bejelentve. A csepeli Németh Szilárdnak így nincs már igazi csepeli vagy soroksári kihívója. A csepeli egyeztetésekről itt írtunk, és itt lehet tippelni, ki marad meg a jelöltek közül a balliberális “Népfrontban”. Az alábbiakban az Index cikke olvasható.

MSZP-s és LMP-s vezetők állítólag megegyeztek több választókerületben a visszalépésekről egymás javára. Eszerint a két legproblémásabb körzetben úgy oldanák meg a helyzetet, hogy az MSZP–Párbeszéd a Belvárosban, az LMP-s jelölt Csepelen lép vissza a másik javára. Az elnökségeknek még rá kell bólintani.

Kevesek által várt módon változhat a választási térkép pár nappal a választás előtt. Az MSZP és az  LMP vezetői kedden állítólag megegyeztek két választókerületben, hogy több helyen visszaléptetik egymás javára a jelöltjeiket, hogy lehetőleg egy igazán esélyes baloldali ellenzéki maradjon a Fidesszel szemben – értesült az Index.

A megállapodás lényege:

  • Budapest 1. választókerületében (Belváros-Várnegyed) Csárdi Antal LMP-s jelölt javára lép vissza az MSZP–Párbeszéd jelöltje, V. Naszályi Márta.
  • Budapest 17. választókerületében (Csepel-Soroksár) Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s jelöltjavára lép vissza az LMP-s Tenk András.
  • Pest 6. választókerületében (Gödöllő) Lengyel Szilvia LMP-s jelölt javára lép vissza az MSZP-s Makrai Zoltán.
  • Csongrád 1. választókerületében (Szeged) Szabó Sándor MSZP-s jelölt javára lép vissza az LMP-s Bodrog Zoltán.

A megegyezés tényét mindkét pártból megerősítette egy vezető, de nem tudjuk, hogy ezenkívül még tartalmaz-e valamit a megegyezés.

Fontos hozzátenni, hogy mindez nem tekinthető véglegesnek. Úgy tudjuk, még az elnökségeknek kell rábólintaniuk, így később várható hivatalos bejelentés erről. Az LMP ráadásul  a Jobbik felé is ajánlatot fog tenni, vagyis jobbikosnak könyvelt körzetekben is lehetnek visszalépések.

Forrás: Index

 

11 hozzászólás “Váratlan fordulat: az MSZP az LMP-vel boltolta le Csepelt és Soroksárt” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    Úgy látszik nem Lehet más a politika.Sose gondoltam volna,hogy Schiffer pártja behódol a komcsiknak.Van az a pénz a korpás fejjel.Bár Szél Dettikéről köztudott,hogy Soros lányka,nekik egy a lényeg a Fideszt kiütni,migránsokat beengedni.Szép új világ.Ne hagyjuk!Szavazzon mindenki a Fideszre vasárnap,mert ha nem nyerünk nem lesz soha többé békés az életünk.

  2. Dfk szerint:

    Közben mindenki cáfol mindenkit. Viccpártok…

  3. bagoly szerint:

    Ezek a szerencsétlen fosnak is rossz pártok, miért nem veszik észre, hogy ha még besűrűsödnek, akkor sem lesz belőlük még egy kalap szar sem !

  4. robi szerint:

    A sok kamuhír bekajálása után egy kis emlékeztető arról, hogy miért szűntek meg a zavargások?
    https://24.hu/belfold/2018/04/03/2006-ban-a-maffia-vitte-a-fociultrakat-utcara/

  5. Dfk szerint:

    Robi:és ezt te be is kajálod.

  6. Qqriq szerint:

    Ezen a képen egy korábbi tanítványával látható a “mester”:
    https://i0.wp.com/csepel.info/wp-content/uploads/Gyurcsany_Ferenc_es_Deme_Gabor_Csepel_.jpg

  7. kötelező név szerint:

    Tóth Kati: “Sose gondoltam volna,hogy Schiffer pártja behódol a komcsiknak.” – Én sem ezt reméltem, de miután Schiffer már rég kivonult a pártjából, végre teljesen megértettem, miért. Az LMP-nek már rég semmi köze Schifferhez, ugyanúgy elárulta őt is, mint a (potenciális) szavazóit. Legfőképpen pedig magát, a maga programját: Együtt és külön. Kamunak, sanda kamunak bizonyult az egész.

  8. Qvick szerint:

    Az egyetlen igazi CSEPELI Tenk András ellenzéki jelölt is gerinctelen fazon. Visszalép egy falusi banya javára ! Ez szégyen !

  9. Hermin szerint:

    Qvick: “Tenk András ellenzéki jelölt is gerinctelen fazon. Visszalép egy falusi banya javára !” – Szabó Szabolcsra tetszett gondolni? Az tényleg szégyen.

  10. Qvick szerint:

    Kedves Hermina !
    Ha elolvassa a bevezetőt, láthatja, hogy Tenk András Bangóné javára lép vissza ! Bangóné a falusi banya, aki továbbá visszalép Szabó javára, aki nagyon kellemetlen egyén.

  11. Hermin szerint:

    Qvick, kicsit lekéstél a nagy kapkodásban. Tenk Andrást jóval azUTÁN léptették vissza a szatócsok, miután Bagóné már elvégezte hősi kirohanását. Ekkor Tenk még próbált egyenes gerinccel kitartani, csak másnapra intézték el a nagy stratégák a háta mögött, hogy mosogatórongyként becserélik Szabinára.

Itt lehet hozzászólni !