Bíróság: Takács Krisztián sikkasztott

Csepel.hu

Önkormányzati vagyon elsikkasztása, vagyis korrupciós bűncselekmény miatt elítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság Takács Krisztiánt, az MSZP csepeli önkormányzati képviselőjét. A politikus a korrupció elleni fellépéssel kampányoló Bangóné Borbély Ildikó kampánycsapatának tagja.

Takács Krisztián és társa egy műfüves focipálya kiépítésekor a csepeli önkormányzat egyik tulajdonát eladták a csepeli önkormányzatnak. Ezzel az ítélet szerint K. M. István első rendű vádlott 2,5 millió forintos, Takács Krisztián másodrendű vádlott pedig 1,5 millió forintos kárt okozott az önkormányzatnak, vagyis a csepeli adófizetőknek. Az ítélet az önkormányzat által bejelentett polgári jogi igényben nem döntött. Így a bűncselekmény során okozott anyagi kárt csak külön polgári per során lehet érvényesíteni. Ez tovább nyújtja a 8 éve húzódó peres eljárást.

Takács Krisztiánt egy magánokirat-hamisítás miatt korábban egy év próbára bocsátották. Csakhogy valószínűsíthető, hogy a sikkasztást az MSZP-s politikus a próbaidő alatt hajtotta végre. Így ha az ítélet jogerőssé válik, korábbi bűncselekményét elővehetik, és akkor abban is újabb ítéletet hoznak. A politikust ezen kívül még rágalmazás miatt marasztalta el a bíróság.

Kemény a csepeli MSZP-s csapat

A korrupció elleni harcot hirdető Bangóné Borbély Ildikó kampányfőnöke az a Szenteczky János, aki szintén több korrupciós bűncselekmény vádjával áll bíróság előtt. A politikust eddig két rendbeli, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt ítélték el jogerősen.

Bármilyen elképesztő, de az MSZP a csepeli választási bizottságba is olyan ügyvédet delegált, aki korrupciós váddal áll bíróság előtt. Az érintett ügyvédi irodát polgári peres ügyben a bíróság már jogerősen elmarasztalta. Az ítélet szerint Szenteczky János a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójaként úgy bízta meg az irodát a magánügyeinek képviseletével, hogy a munkadíjat nem a saját pénzéből, hanem közpénzből, az önkormányzat vagyonkezelő cégével fizettette ki.

A csepeli MSZP sorait erősítette még az a Deme Gábor is, akit két ember meggyilkolása miatt ítéltek életfogytiglani börtönre 2012-ben. S. Miklóst, a párt korábbi önkormányzati politikusát pedofília miatt ítélték el többször is.

Csepel.hu

 

2 hozzászólás “Bíróság: Takács Krisztián sikkasztott” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Bangónéről nincs valami?

  2. Dzsinácska szerint:

    De, árulta a testét a vasas utcában pár évvel ezelőtt

Itt lehet hozzászólni !