Afgán migráns késelt Bécsben: rossz volt a hangulata

Origo

“Rossz, agresszív hangulatban voltam” – ezzel indokolta az afgán férfi, hogy miért késelt meg előbb egy fogorvost, annak feleségét és lányát, nem sokkal később pedig egy férfit. Utóbbiról később kiderült, hogy a barátja.

A fogorvos állapota még mindig kritikus, de a 17 éves lánya és a felesége sem hagyhatta még el a kórházat. A második támadás után fogták el a férfit. Mint kiderült mind a két támadást ő követte el, és ezt be is ismerte. Rossz kedve volt – ennyi indok elég volt neki. A megtámadott családnak pedig őrületes pechje.

A 23 éves afgán férfi mindent bevallott. A barátját a Kurier.at szerint azért szurkálta meg, mert őt hibáztatta azért, hogy kábítószerfüggő lett.

A beszámoló szerint a férfi “rossz, agresszív hangulata és élethelyzetével kapcsolatosan érzett feldúltsága” miatt hajtotta végre a támadásokat. A rendőrség szóvivőjének korábbi közleménye szerint a gyanúsítottat az után fogták el, hogy Bécs Leopoldstadt kerületében szerda este megkéseltek egy 20 éves férfit, akit a mentők életveszélyes sérüléssel vittek kórházba.

Fél órával az említett támadás előtt a gyanúsított egy másik helyszínen, de ugyanabban a kerületben egy háromtagú osztrák családot – egy 67 éves apát, egy 56 éves anyát és 17 éves lányukat – késelt meg. Az apát a szívén érte a szúrás, és a helyszínre a támadás után nem sokkal kiérkező rendőrök egyike élesztette újra.Úgy tűnik, a család a balszerencsének köszönheti, hogy a rosszkedvű afgán migráns rájuk támadt,véletlenszerűen választotta ki őket.

Forrás: Origo

8 hozzászólás “Afgán migráns késelt Bécsben: rossz volt a hangulata” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    B@ssza meg az anyját.
    De a Tényekben arról volt szó, hogy mind afgánok voltak!

  2. Happy szerint:

    Ezt is hozzátok már le!

    Bécsben a Kulmgassén hétfő délután egy 38 éves magyar nő hatéves kisfiával az oldalán rontott be a Carina Hotelbe – írta a Bors a Heute.at alapján. A felbőszült nő a hűtlennek vélt férjét kereste a háromcsillagos szállodában.

    A nő egy konyhakéssel fenyegette meg a hotel egyik alkalmazottját, amit a nő kisfia is végignézett. Közben a szálló dolgozói hívták a rendőröket, akik az épület előtt szerelték le a magyar nőt. A kisfia zokogott a félelemtől.

    A nő a csatornába dobta a kést, mielőtt elfogták, de a tűzoltók felhozták onnan. A rajtaütéskor olyan hevesen rúgkapált, hogy az egyik rendőr lábán nyílt sebet ejtett. A nő őrizetben van.

  3. admin szerint:

    Minden féltékenységi jelenetet nem tudunk lehozni.

  4. Hozzászóló szerint:

    Bőven elég, még sok is egy hozzászólásban ezt megemlíteni. Az Indexen is kiemelten szerepel a féltékenységi dráma az afgán késés támadással ellentétben. A terrorizmus szellemi hátországa az idiotizmus.

  5. Tóth kati szerint:

    Happyke ezt lehozta az index öles betükkel,hogy ellensúlyozza a blamát,amit a labancnyalással elkövetett/Lázár video/miatti sűrű bolsi bocsánat kérés Vona labancnyaló Gáborral,Kunhalmi ostoba Ágikával…stb.És az az agyas Kunhalmi azt próbálta mondani,szeretné,ha Budapest olyan lenne,mint Bécs.Üzenem ennek a szűkagyú nőnek,hogy Budapest százszor szebb és jobb hely,mint Bécs,és biztonságosabb is.A komcsi mindig is ilyen volt,van,és lesz is.Utálja a hazáját és bármikor elárulja öt fabatkáért.

  6. admin szerint:

    Az érintett féltékenységi drámában nem volt késelés. Juhász Péter és élettársa verekedése is csak azért került figyelembe, mert a gyanú szerint több mint egy órán keresztül dulakodtak, és Juhász nem csak verekedett vele, de be is gyógyszerezte az élettársát. Plusz ő még politikus is.

  7. Happy szerint:

    Tóth Kati, téged mi a tökömet izgat, hogy mi történik Bécsben amikor még életedben nem hagytad el Csepel határát.

    A kettős mércét, meg a lejáratásokat továbbra is folytassátok a hazudozásokkal együtt, választások után úgyis megy a levesbe ez a szennyoldal.

  8. robi szerint:

    http://www.blikk.hu/aktualis/politika/all-a-bal-becsben-ezzel-tamadtak-be-a-magyarokat-lazar-videoja-miatt/g8fjm2b

    Remélem, mostanában görögbe nem utazik a Jani, mert a nyáron szeretnék nyugodtan pihenni.

Itt lehet hozzászólni !