Utolsó pillanatok Csepel-Soroksáron: ma véget ér az ajánlások leadása

Csepel.info

Hétfőn 16 óráig lehet leadni azokat az ajánló aláírásokat, amelyek a választásokon való induláshoz szükségesek. Kilencen már indulhatnak, de izgalmas lesz a befutó. A választási bizottság határozatai alapján péntekig az LMP és a Momentum sem tudott bemutatni elegendő ajánlást. A Momentum 307 ajánlással különösen rosszul állt, bár a jelöltjük később a Facebookon azt írta, hogy biztosan el tud indulni.

Az eddig nyilvántartásba vett jelöltek időrendi sorrendben a következők:

  1. Németh Szilárd István – Fidesz-KDNP
  2. Bangóné Borbély Ildikó – MSZP-Párbeszéd
  3. Szabó Szabolcs- Együtt
  4. Bereczki Miklós – Jobbik
  5. Honti-Majoros Ildikó – Közös Nevező 2018
  6. Bokor Sándor – Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt
  7. Soós Réka Anna – Szegény Emberek Magyarországért Párt
  8. Gubricska Kitti – Haladó Magyarországért Párt
  9. Bassányi Edina – Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja

A bizottsági határozatok alapján Dukán András Ferenc, a Momentum jelöltje mindössze 350 aláírást adott le március 2-ig, amiből 307 volt érvényes. Ez annak fényében is meglepő, hogy állítólag Csepelen az egyik legerősebb a Momentum szervezete. Dukán ugyanakkor még aznap egy olyan bejegyzést tett ki Facebook-oldalára, mely szerint 507 érvényes ajánlást le tudott adni a nap során. Amennyiben igazat írt, az újabb ajánlásokat még nem adták le a választási bizottság ülésének idejéig.

A határozatok alapján sokkal jobban áll Tenk András, az LMP jelöltje, aki 502 ajánlást adott le március 2-ig, amiből 433 érvényesnek bizonyult.

A ránézésre kamupártnak tűnő szervezeteknél – akár leadtak 500 érvényes aláírást, akár nem – hatalmas az érvénytelen aláírások aránya. Érdekesség még, hogy többnél is hasonló a leadott ajánlások száma, viszont az érvényes aláírások száma is közel áll egymáshoz. A Csepel.info természetesen nem ítélkezik, jöjjenek puszta tények az LMP-n és Momentumon kívül még elutasított szervezetekről a március 2-i állás alapján:

  • Kovács Enikő – Iránytű Párt: 786-ból 455 ajánlás volt érvényes
  • Váradi Béla – Magyarországi Cigánypárt: 609-ből 218 ajánlás volt érvényes
  • Nagy-Kovács Géza Csaba – Elégedett Magyarországért Mozgalom: 636-ból 358 ajánlás volt érvényes
  • Birkás Bence – Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt: 773-ból 425 ajánlás volt érvényes
  • Kállai József – Kell az Összefogás Párt: 727-ből 415 ajánlás volt érvényes
  • Veres Nikolett – Szegényekért Párt: 789-ből 455 ajánlás volt érvényes
  • Pénteken 16 óráig lehet még leadni az ajánlásokat, vagyis jöhetnek még nagy meglepetések az indulók számát és személyét illetően.

Csepel.info

2 hozzászólás “Utolsó pillanatok Csepel-Soroksáron: ma véget ér az ajánlások leadása” bejegyzésre

  1. öregedöbandi szerint:

    Mi a fenének erőlködik ez a sok huli-buli párt ?Elég lenne csak 4.

Itt lehet hozzászólni !