Szabó Szabolcs is tudja, ki Karácsony Gergely árulója?

Csepel.info

szabó-szabolcs-juhász-péter

„A fasznak hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre”- mondta egy hangfelvétel szerint az Együtt-PM volt kormányfő-jelöltje egy zárt ülésen. Karácsonyt azóta az MSZP kiáltotta ki miniszterelnök-jelöltjének, az Együtt pedig emiatt “kitagadta” őt.

De nem ám akárhogy: a már idézett hangfelvételt kiszivárogtatták. Karácsony Gergely a Klub Rádiónak beszélt arról, hogy árulója az Együtt egyik elnökségi tagja lehetett. Tipikus balliberális magatartás a diktafonozás, és a felvétel nyilvánosságra hozatala. Na de ki volt az áruló?

Karácsony Gergely szerint, bár Juhász Péter azt mondta, hogy kivizsgálják a történteket, szerinte Juhász és Szigetvári ismerik a kiszivárogtatót, de a vizsgálat végén ennek ellenére sem lesz meg az áruló. Karácsony a Klub Rádió betelefonálós műsorában azt is állította, hogy ugyanakkor nem Juhász és nem is Szigetvári volt ez a személy.

Az Együtt honlapja szerint a párt vezetősége tíz fős. A lehetséges árulók között van Szabó Szabolcs mellett hét társa: Berkecz Balázs, Hajdu Nóra, Szíjj Zsuzsanna, Nagy Sándor, Pataki Márton, Spät Judit és Vajda Zoltán is. Az elnökség kis létszáma és a zárt körű megbeszélés körülményei miatt gyakorlatilag kizárható, hogy ne tudnák mindannyian, ki készítette és juttatta át a fideszes médiának a felvételt. Ha pedig ebben összezárnak, valamennyien szemet is hunynak a történtek felett.

Csepel.info

2 hozzászólás “Szabó Szabolcs is tudja, ki Karácsony Gergely árulója?” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Valamit nem értek. Mi a gond? A kiszivárogtatás, vagy az, hogy a miniszterelnök jelölt alkalmatlan. Alkalmatlan, mert vagy kétszínű, vagy össze-vissza beszél, ami nem vall jó politikusra.
    Hogyan viselkedne miniszterelnökként?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Dzsinácska szerint:

    Ezaz égessétek csak magatokat idióta homokos k…ög banda

Itt lehet hozzászólni !