Viccbaloldal: élő adásban rúgta ki Szigetvári Karácsony Gergelyt

ATV, Csepel.info

Az Együtt szerint csütörtökön lezárult egy történet, és nem lesz a párt listáján Karácsony Gergely. Hamarosan új miniszterelnök-jelöltet neveznek. Szabó Szabolcs pártjának abból lett elege, hogy egyes hírek szerint az MSZP is kiállt volna Karácsony mellett, aki így 1% fölé tornázta volna saját és szövetségesei esélyeit a győzelemre. Mivel minden baloldali politikus maga akar miniszterelnök lenni, inkább belenyugodnak abba, ha Orbán marad az. 

Az MSZP is tragikomédiát mutat be a napokban: annak ellenére tárgyalnak Karácsony Gergely miniszterelnöki jelöléséről, hogy éppen Karácsony Gergely volt az egyik, aki nem állt be Botka László miniszterelnök-jelöltsége mögé. Így Karácsonynak aktív szerepe lett Botka és az MSZP bukásában. Karácsony zuglói polgármestersége egyébként a baloldali “összefogás” ékes példája: Zuglóban minden baloldali párt egymást fúrja, meghiúsítják a fejlesztéseket és a helyi MSZP is Karácsonyt támadja.

A Hír TV írta meg csütörtök délután, hogy négyszemközt tárgyalt egymással Molnár Gyula és Karácsony Gergely a választási együttműködésről. Információik szerint a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje arról beszélt a szocialisták elnökével, hogy ő lehetne a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, és a Párbeszéd közös listán indulna az MSZP-vel, cserébe pedig egy Párbeszéd-frakció is alakulhatna az Országgyűlésben.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában viszont cáfolta ezeket a híreket a Párbeszéd társelnöke: Nem vagyok az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje és nem vettem részt olyan tárgyaláson, amelynek az volt az elsődleges célja, hogy közös kormányfő-jelöltje legyen az ellenzéki összefogásnak – mondta Karácsony Gergely. Szerinte az ellenzéki összefogás többről kell, hogy szóljon, minthogy az MSZP-nek és a Párbeszédnek közös listája legyen, ebben minden ellenzéki pártnak együtt kell működni, és ez közös listát, közös programot és közös miniszterelnök-jelöltet is jelent.

Csepel.info, ATV

5 hozzászólás “Viccbaloldal: élő adásban rúgta ki Szigetvári Karácsony Gergelyt” bejegyzésre

  1. Ábel Attila szerint:

    Igazán színvonalas, váratlan fordulatokkal és komédiával – Kunhalminak köszönhetően néha tragédiával – színesített a balliberálisok előadása. Néha már azt is elfelejtjük, hogy “Soros Gyuri bácsi” nem csak a valódi pártprogramjukat, Magyarország szétverését diktálta le, de az indulók 99%-a is megvan. Csepelen például az a Szabó indul újra, aki a magyarságtól sajnál 5 millió forintot, de minden egyes illegális határátlépőre ráköltene 9-et.

  2. propaganda szerint:

    Ábel, ezt is közöld le: Németh Szilárd papírt kapott arról, hogy hazudott, és bocsánatkérésre kötelezték. Remélem, a csepelinfó leközli majd a bocsánatkérést.

    Pert nyert Németh Szilárd ellen az Eötvös Károly Intézet
    2017.12.07. 19:54

    Első fokon pert nyert az EKINT Németh Szilárd ellen a Fővárosi Törvényszéken december 1-én, írja közleményében az intézet. Azért perelték be a Fidesz alelnökét, mert idén márciusban a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította,
    hogy az intézet a Közhasznúsági jelentésében feltüntetettnél “sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól.

    Német Szilárd ezt az állítását azzal tetézte a közlemény szerint, hogy mindezt a nemzetbiztonsági szolgálatoktól tudja, mégpedig úgy, hogy a szolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amit az ellenzéki képviselők is hallottak.

    A Fidesz alelnöke azonban nem tudta bizonyítani az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait, Szél Bernadett szerint a bizottság jegyzőkönyvei szerint pedig az Eötvös Károly Intézetről a bizottság ülésein szó sem esett, állítja a közlemény. A bíróság így Németh Szilárd ellen ítélt első fokon: hamis állításai miatt nyilvánosan bocsánatot kell kérnie és háromszázötvenezer forint sérelemdíjat is fizetnie kell.

  3. Nagyapó szerint:

    Ez az igazi ároktemetés. Németh nem csak keresztet állít, hanem hozzájárul az Eötvös Károly Intézet tudományos kutatásaihoz, “A Komplettált ételek kézikönyve” című tudományos mű terjesztéséhez.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Tóth kati szerint:

    Aztán mi az az Eötvös intézet?Hol érdekel ez minket?Viharca biliben.

  5. […] „A fasznak hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre”- mondta egy hangfelvétel szerint az Együtt-PM volt kormányfő-jelöltje egy zárt ülésen. Karácsonyt azóta az MSZP kiáltotta ki miniszterelnök-jelöltjének, az Együtt pedig emiatt “kitagadta” őt. […]

Itt lehet hozzászólni !