A baloldal megszavazta a korábban letagadott kötelező kvótát

A magyar baloldal azt a kötelező betelepítési kvótát szavazta meg az Európai Parlamentben, amelynek tervét korábban többször teljes egészében letagadta – hangsúlyozta Németh Szilárd vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese leszögezte, a brüsszeli döntést Soros György szövetségesei készítették és fogadták el a Soros-terv végrehajtásának nagyon fontos részeként.

Németh Szilárd hangsúlyozta, a hazai baloldal eddig tagadta, hogy lenne Soros-terv, kötelező kvóta és illegális migráció Európában, most pedig megszavazta azt. Azok a politikusok, akiknek Brüsszelben kellene képviselni az országot, azok simán elárulták a magyar emberek érdekeit – közölte, hozzátéve, semmibe vették a magyar választók akaratát és ezzel élesen szembehelyezkedtek. Példaként említette, Niedermüller Péter (DK), Molnár Csaba, Szanyi Tibor (MSZP) és Jávor Benedek (Párbeszéd) nevét.

Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország az Európai Unióban, amely kikérte az emberek véleményét: 2015-ben és 2017-ben egy nemzeti konzultációban valamint 2016-ban egy népszavazáson – sorolta.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese egy videofelvételt mutatott be, amelyben Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter és Vona Gábor is elmondta a bevándorlással kapcsolatos álláspontját.

A kormánypárti politikus Tóth Bertalantól is idézett, az MSZP frakcióvezetője 2016. szeptember 20-án azt mondta, hogy „kötelező kvóta nincs, és nem is lesz”. Németh Szilárd hozzátette, Molnár Gyula az MSZP elnöke pedig 2016. szeptember 23-án kijelentette, “Nincs ma olyan komolyan vehető politikusa Európának, aki arról beszélne, hogy a menekültkérdés megoldásának érdekében kötelező betelepítési kvótákat szeretnének bevezetni”

Németh Szilárd megemlítette Kunhalmi Ágnes nyilatkozatát is, aki egy nappal a 2016-os népszavazás előtt azt mondta, hogy „nincs, és nem is lehet kötelező kvóta”

A Fidesz frakcióvezető-helyettese, leszögezte, létezik kötelező kvóta, ami arról szól, hogy egy felső korlát nélküli, állandó, egy matematikai képlet alapján, folyamatosan osszák szét, akik Európába jönnének. Ezt a folyamatot családegyesítéssel is segítenék – tette hozzá.

Németh Szilárd elmondta, látjuk mi ennek a célja, bevándorlóországgá tenni Magyarországot és a kontinenst. Európa teljes identitásának- teljes népességének- vallásának megváltoztatása – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus leszögezte, az ellenzékre a magyar emberek nem számíthatnak. Hozzátette, az ellenzék nem a magyar emberek akaratát képviseli, sem Brüsszelben, sem Strasbourgban, sem pedig a magyar parlamentben.

Az ország biztonsága és szuverenitása helyett csak a jövő évi választáson történő hatalomba kerülés érdekli. Ennek pedig a “Soros-terv teljesítése a záloga, hiszen innen kapják a finanszírozást, a politikai napirendet” – hangsúlyozta Németh Szilárd, hozzátéve, a “hazai ellenzék, Gyurcsánytól Vonáig a hatalomért és a pénzért bármire képes”.

A Fidesz frakcióvezető helyettese leszögezte, mi viszont a magyar emberek érdekeit tartjuk szem előtt. Nem akarjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen, ezért a külső határok védelmére helyezzük a hangsúlyt – mutatott rá.

Ha az emberek egyetértenek a Fidesz-KDNP ezen politikájával, töltsék ki a nemzeti konzultációs ívet, küldjék vissza és védjük meg közösen Magyarországot – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Forrás: Fidesz.hu

2 hozzászólás “A baloldal megszavazta a korábban letagadott kötelező kvótát” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    A szocik még mindig a “világ proletárjai egyesüljetek” jelszóban gondolkodnak. Nincs fejlődés.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. robi szerint:

    http://adozona.hu/adozas_rendje/Adoellenorzes_a_heten_ezeken_a_helyeken_sza_GO05XN#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_daily&utm_content=201703_adozonauser

    Mint olvashatjuk, kedden a csepeli piacon lesz ellenőrzés. Gáláns dolog az előre bejelentés, esetleg a pontos időt nem lehetne…

    Aki ezen is megbukik, tényleg amatőr.

Itt lehet hozzászólni !