Tisztelet a nagy költő előtt – Arany János nevét vette fel a korábbi Kék Iskola

Csepel.hu

Szeptember elsejétől Arany János Általános Iskolának nevezik a korábbi Kék Iskolát. Az ünnepélyes névadót október 12-én rendezték meg az intézményben, amelyen beszédet mondott Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Török László, a testvérváros Nagyszalonta polgármestere és Morovikné Fülöp Csilla, az iskola intézményvezetője. Az eseményen mások mellett részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Tóth János tankerületi igazgató. A névadás egyik apropója, hogy idén ünnepeljük Arany János születésének kétszázadik évfordulóját, aki Nagyszalontán látta meg a napvilágot.

Az ünnepség a Szent László és az Arany János utca sarkán kezdődött, ahol emléktáblát avattak Arany János születésének kétszázadik évfordulójának tiszteletére. Az emléktáblát Németh Szilárd, Borbély Lénárd, Török László és Morovikné Fülöp Csilla leplezte le. Koszorút helyezett el az önkormányzat nevében Borbély Lénárd, Ábel Attila és Morovik Attila. Az országgyűlés nevében Németh Szilárd, a szülőváros Nagyszalonta részéről Török László. Az Arany János Általános Iskola nevében Morovikné Fülöp Csilla, valamint az iskola diákjai. Az emléktáblát Kispál György katolikus plébános áldotta meg.

Az Arany János Általános Iskola tornaterme megtelt kisdiákokkal és vendégekkel, amikor Morovikné Fülöp Csilla intézményvezető méltatta az alkalmat. „Iskolánk életében nagy nap a mai. Az intézmény nevének megváltozása kiemelkedő esemény, amelyet a tantestület 2016-ban kezdeményezett. Az intézmény 1992 óta viselte a Kék Iskola nevet, s olykor tréfásan mondogatták, amikor az iskola nevére voltak kíváncsiak, hogy nem a színére kérdeztek rá. A név maga az ember, márpedig Arany János kiváló költő, a magyar nyelv nagyszerű ismerője, a magyar irodalom vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A nevelés, oktatás folyamatosan változik, de feladataink és céljaink változatlanok. Olyan hellyé kell tenni az iskolát, ahová öröm járni. Kívánom, hogy diákjaink öregbítsék intézményünk és névadójának hírnevét” – monda Morovikné Fülöp Csilla.

Török László arról beszélt, hogy a csepeliek büszkék lehetnek magukra, hiszen van mire. Csepel Árpád földje, a magyar ipar bölcsője és az 56-os forradalom idején is hősiesen harcoltak a megszállók ellen. A névadás egyben Arany János-i sorsot jelent, és kötelez arra, hogy szellemiségét kövessük. Ez pedig az újabb sikerek elérését és a boldogság reményét jelenti. Tisztelet illeti Németh Szilárdot és Borbély Lénárdot, akik ápolják városaink kapcsolatát és Arany János örökségét. „Most, amikor egy Arany János korából származó eperfa sarjából fát ültetünk el az iskola udvarán, egy darabka földet is a szülőföldről hoztunk el.”

Németh Szilárd azt mondta, hogy a nemzeti hagyományok megőrzése nélkül nincs magyarság és európaiság. „Ennek aktualitása jelenleg is tetten érhető, hiszen az EU részéről támadás éri hazánkat a migránsok bevándorlása ügyében, az új ukrán nyelvtörvény pedig az Ukrajnában élő magyar kisebbség anyanyelvű oktatását teszi lehetetlenné. Nagyszalontán nehezebb volt magyarnak lenni az elmúlt száz évben, mint Csepelen, de megtartották magyarságukat és anyanyelvüket. Arany János a nemzeti összetartozás jelképe, a róla való megemlékezés tisztelet a nagy költő előtt. Ez végtelen hosszú időre szóló elkötelezettséget, felelősséget jelent” – emelte ki Németh Szilárd.

Ezt követően díszoklevelet vett át Morovikné Fülöp Csilla Németh Szilárdtól, Borbély Lénárdtól és Török Lászlótól, majd az iskola új zászlaját vehette kézbe a két polgármestertől.

Az ünnepi megemlékezésen Bencze Ilona színművész Arany János verseket szavalt el, Huzella Péter zeneszerző és énekes pedig A walesi bárdokat adta elő.

Az iskola udvarán végül elültettek egy Nagyszalontáról származó eperfacsemetét.

Cs. A.

Csepel.hu

8 hozzászólás “Tisztelet a nagy költő előtt – Arany János nevét vette fel a korábbi Kék Iskola” bejegyzésre

  1. Strici szerint:

    Ugyan arra az irasra ugyan azt irom gratula a rezsibiztosnak aki a kisdiakok fejet az ukran nyelvtorvennyel es a migracioval tomi.
    Az elmult 100 evben ott nehezebb volt magyarnak lenni.
    Borbuleszku bocsi borbely lenart el is menekult egeszen csepelig.

  2. Dzsinácska szerint:

    Micsoda egy felesleges baromság, most miért nem volt az jó hogy Kék Általános Iskola? Felháborító!

  3. Dzsinácska szerint:

    Miért nem lett az iskola neve inkább Fütty Imre általános iskola? 😀

  4. Kérdező szerint:

    Szerencsétlen gyerekeknek mennyi hülyeséget bkellett hallgatniuk.
    Csak az éljen Rakosi helyett éljen Orbán/Németh/Borbély/Ábel rigmus maradt el… Kár…

  5. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ma van a napja hogy minden tiszteletem és minden voksunk a JOBBIK PÁRTJÁÉ!!

    HAJRÁ JOBBIK! Győzzenek a tiszta magyarok akik Magyarországon születtek!

  6. Nagyapó szerint:

    Arany János megérdemli, hogy egy ált. iskolát nevezzenek el róla. Sőt az emlékév végéig egy óvoda, vagy bölcsőde is felvehetné az Arany János nevet!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Nagyapó szerint:

    Kérdező értelmi szintjéhez illő értékelést adott a beszédekről. Jobban tette volna, ha nem írja le, hanem csak kocsmájában adja elő.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Strici szerint:

    Nagyapo megragadta a lenyeget.
    Iskola epitese es elnevezese helyett at kereszteles, kozben KISGYEREKEK hulyitese.

Itt lehet hozzászólni !