A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek Csepelen

Csepel.hu

Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának 97. évfordulójára emlékeztek a Nemzeti Összetartozás Napján Csepelen. Ez alkalommal átadták a Csepel Díszpolgára kitüntetéseket, s a megemlékezők koszorúkat helyeztek el a trianoni emlékműnél.

A megjelent vendégek között köszöntötték Borbély Lénárd polgármestert, Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, a MOB tiszteletbeli elnökét, Schmittné Makray Katalint, Csepel díszpolgárát, Wittner Máriát, 1956 hősét, Csepel díszpolgárát, Németh Szilárd országgyűlési képviselőt, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség alelnökét, Fráter Olivért, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettesét, Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármestereket, dr. Szeles Gábor jegyzőt, Czirják Károly helytörténészt, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnökét, valamint Albert Mátyást, Farkaslaka volt polgármesterét, Hargita megye tanácsosát.

Ahogy Németh Szilárd emlékező beszédében fogalmazott: „A nemzeti összetartozás esszenciáját, Szabó Dezső„Minden magyar felelős minden magyarért.” gondolatát élhetjük át közösen.”

A FIDESZ alenöke Csepel magyar közösségéhez, s a határon túlról érkezett magyar testvérekhez, az emlékezőkhöz szólt. A csíksomlyói pünküsdi búcsúban elhangzott Veres András püspök atya üzenetét tolmácsolta:„Arra kérem minden magyar testvéremet itt a somlyói nyeregben, vagy otthon a televízió képernyője előtt, kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében, így teremtsünk békét önmagunkban, családunkban, országainkban, s legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében! Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást! Segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja! A Magyarok Nagyasszonya legyen ebben segítőnk!” – idézte a püspök szentbeszédéből az országgyűlési képviselő.

 

Beszédét követően az alelnök Borbély Lénárd polgármesterrel közösen Csepel Díszpolgára kitüntetést adtak át Czirják Károlynak és Albert Mátyásnak a magyarság összetartozásáért végzett munkájukért. Ezután Fráter Olivér az Urmánczy Nándor Egyesület elnökének a báró Kemény János Elméleti Líceum részére felajánlott oktatási segédanyagokat, most jelképesen egy Magyarország térképet nyújtott át.

Meister Éva, a Magyar Művészetért Ex Libris díjas színművész emlékező műsora után koszorút helyeztek el az emlékműnél a csepeli önkormányzat városvezetői, Wittner Mária, Németh Szilárddal együtt Schmitt Pál és Schmittné Makray Katalin, valamint Albert Mátyás Hargita megye tanácsosa, Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet nevében, a helyi politikai pártok (FIDSZ- KDNP, Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Párbeszéd Magyarországért – képviselői, valamint a Csepel Önkormányzata Csodakút Egyesített Óvoda küldöttei és a Történelmi Vitézi Rend képviselői.

AZS

Fotó: Vermes Tibor

Csepel.hu

 

8 hozzászólás “A Nemzeti Összetartozás Napjára emlékeztek Csepelen” bejegyzésre

  1. Letiltatni szerint:

    Mementó 1990-ből: Orbán Viktor kivonult a trianoni megemlékezésről

    Orbán Viktor és a Fidesz kivonult a Parlamentből 1990. június 4-én, amikor az országgyűlés egyperces néma csenddel adózott a trianoni békekötés emlékének.

    Állításhoz egy parlamenti jegyzőkönyv-részletet:

    “ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a FIDESZ képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen.”

  2. Állítsuk meg Brüsszelt! szerint:

    A mostani válságos időkben különösen fontos az összetartás, mert ez a garanciája a magyarság megmaradásának.

  3. Betke szerint:

    Letiltatni, köpönyeget lehet fordítani a széljárás szerint……..☹️ Jó kis mondás!

  4. Nagyapó szerint:

    Ahogy olvasom, a Kun Béla hagyományokat ápoló DK és MSZP, nem koszorúzott. Igaz, Brüsszelben is a kommunista hagyományokat ápolják.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. csapajev szerint:

    Mi a bánatot keresnek itt IS !! Schmitték?
    És miért is díszpolgár a feleség?
    Mit tett ő Csepelért?

  6. Nagyapó szerint:

    csapajev! Miért nem volt ott a magyarok megemlékezésén? Feltehette volna kérdéseit, de így könnyebb a háttérből trollkodni!
    De mit keres Csapajev Csepelen???? Menjen haza a Volga mellé!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Vazul néni szerint:

    Ezek szerint a baloldal nem tartozik a nemzethez (DK,MSZMP) és ez saját önkéntes senki által nem kényszerített elhatárolódás, nem kirekesztés.

Itt lehet hozzászólni !