Készen állunk a rezsicsökkentés megvédésre

Fidesz.hu

Készen állunk a rezsicsökkentés megvédésre

Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb feladata lesz az új nemzeti politika keretében a rezsicsökkentés megvédése, mind a külső, mind a belső támadásoktól – mutatott rá Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján.

A Fidesz alelnöke emlékezetett, Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelőjében és a hétfői parlamenti beszédében öt olyan területet sorolt fel, amelyekben Magyarországnak meg kell védenie magát. Hozzáfűzte: az öt területben az a közös, hogy Brüsszel szuverenitásunkat, az önálló döntéshozatalunkat próbálja befolyásolni. A rezsicsökkentés az egyik ilyen terület, ami közvetlenül érinti a magyar embereket – fogalmazott.

Németh Szilárd emlékeztetett, a rezsicsökkentést többször meg kellett védeni Brüsszeltől. Felidézte, rögtön a legelején 2013-ban, mikor a kormány nemzeti konzultáció keretében az emberekkel együttműködve védte meg az intézkedést. Hozzátette: ekkor két és félmillióan tettek hitet amellett, hogy ha lehet, olcsóbban kívánnak hozzájutni az egyes energiákhoz. A kormánypárti politikus egy diagramon szemléltettve elmondta, a 152 forintos gáz ára, 113 forintra, a 49 forintos villanyár 37 forintra csökkent.

Kiemelte, az árakat azóta is fenntartják. Az intézkedésekkel átlagosan egy család 170 ezer forintot tud megspórolni évente – mondta.

Németh Szilárd aláhúzta, nemcsak havonta kell az elfogyasztott energiáért kevesebbet fizetni, hanem az emberek a kintlévőségüket is tudták törleszteni. Példaként említette, 2013 január elsején, mikor a Fidesz-KDNP-kormány elkezdte a rezsicsökkentést, 1 millió 820 ezer embernek volt villanyáram tartozása, ez a felére csökkent 2016 végére, de a gáznál is ugyanez a helyzet, a távhőnél pedig ez a szám 25 százalékos csökkenést jelent. Hozzátette: a magyarok a rezsicsökkenés óta több mint 36 milliárd forintot tudtak kifizetni a tartozásaikból, ez 1 millió 278 ezer fogyasztót érintett.

Fidesz alelnöke hangsúlyozta, az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb feladata lesz az új nemzeti politika keretében a rezsicsökkentés megvédése, mind a külső, mind a belső támadásoktól. Hozzátette, a belső támadásoknál nemcsak a Soros-szervezetekre gondol, hanem az ellenzékre is, akik folyamatosan arról beszéltek, hogy a rezsicsökkentésnek nincs meg a hatása. Most pedig próbálják elmondani, hogy mi mindent kellene csinálni a rezsicsökkentés politikájában – jegyezte meg.

Készen állunk arra, hogy mind a parlamentben, mind pedig az emberekkel együtt közösen megvédjük a rezsicsökkentést – húzta alá Németh Szilárd.

Forrás: Fidesz.hu

Itt lehet hozzászólni !