Jogerős: Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke közpénzből fizette magánügyvédjét

Csepel.hu

szj_targyalas

Dr. Hőrich Ferenc – a jobb oldalon látható – Szenteczky egyik tárgyalásán

A bíróság 3,7 millió forint ás járulékai visszafizetésére kötelezte az MSZP-hez közel álló Hőrich és Varga ügyvédi irodát. Ez az ügyvédi iroda védte a csepeli lakásmutyi ügyként elhíresült büntetőeljárásban Szenteczky Jánost, a csepeli MSZP elnökét, budapesti alelnökét. Az ítélet alapján Szenteczky közpénzből fizette az ügyvédeit. Ezért kellett az ügyvédi irodának közel 5,5 millió forintot visszafizetnie az önkormányzatnak.

A per során az ügyvédek nem tudták igazolni, hogy a csepeli adófizetők pénzéből az önkormányzatnak dolgoztak volna. Szenteczky Jánosnak ugyanakkor nem kell aggódnia. Őt nem érinti a mostani ítélet. Bár az önkormányzat ebben az ügyben is tett büntető feljelentést, a közpénz ilyen módon történő magáncélra fordítását a büntetőper során nem minősítették bűncselekménynek.

A csepeli lakásmutyi perben ugyanakkor a közelmúltban tettek az MSZP-s politikusra nézve feltáró jellegű tanúvallomás arról, hogyan rövidítették meg az önkormányzatot és a csepeli adófizetőket Szenteczky és üzlettársai. Ezzel együtt sajnos több önkormányzati szociális lakással kapcsoltban olyan ügyészségi, bírósági döntések születtek, hogy a lakások elbirtoklása nem okozott kárt, vagyis nem történt bűncselekmény. Az ügyészség álláspontja szerint a szociálisan rászorulóknak szánt lakásokat így is úgy is bérbe adta volna az önkormányzat. És bár nem a szociálisan rászorulók, hanem kivételezett emberek kapták meg azokat, a lakásokat így is úgy is felújították volna, és szintén meg lehetett volna kedvezményesen, a piaci ár harmadáért vásárolniuk a szociálisan rászorulóknak. Az ügyészség és a bíróság szerint ezért nem történt károkozás. Ez hasonló, mintha egy postást azért nem ítélnének el a rá bízott pénz ellopásáért, mert a pénzt az államkincstár így is úgy is elköltötte volna – csak így nem azok kapták meg, akiket megillet. Egy postás esetében azonban kizárt, hogy egy ilyen cselekményt megúszna büntetés nélkül.

Forrás: Csepel.hu

7 hozzászólás “Jogerős: Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke közpénzből fizette magánügyvédjét” bejegyzésre

  1. Lovas szerint:

    Fasza jogrendszerünk van.

  2. Hajrá Csepel szerint:

    Egy felfüggesztett kijárt volna Szenteczkynek. Az ügyvédi kamarából tudtommal a zsiványokkal folyamatosan üzletelő Ruttnert sem zárták ki!

  3. kerdezo szerint:

    A felfüggesztett hogyan értendő? :mrgreen:

  4. Hajrá Csepel szerint:

    Szép ez a Magyar nyelv. Most esett le nekem is.:)

  5. ZsiványZoli szerint:

    Most már tényleg aktuális lenne a rendszerváltás.Immár rózsadombi paktum nélkül.Ugyanis annak köszönhető hogy a politikusbűnözők így elszaporodtak és zsebpénznek tekintik a közpénzeket.Ezeket még Kádár is sittre vágta,sőt…a durvább esetekben madzag is előfordulhatott.Persze nem sírom vissza a vén gyilkost,de abban az időben pár száz élősdi kiskirály volt, meg persze szaros kis sumákok a vállalatoknál,most tízezrével vannak az ilyen ganéládák.

  6. Jobban szerint:

    Mégis nagyobb karrier vár rá mint a “nagyszerű” Dr Szabó Szabolcsra?

  7. […] kapcsolatban éppen ezen a héten jelent meg a legfrissebb bírósági hír. E szerint a bíróság 3,7 millió forint ás járulékai visszafizetésére kötelezte az MSZP-hez közel ál…. Ez az ügyvédi iroda védte a csepeli lakásmutyi ügyként elhíresült büntetőeljárásban […]

Itt lehet hozzászólni !