Csepeli óvoda javára zenél az ünneplő Budapest Bár

Infovilág

csepeli-ovoda-javara-zenel-az-unneplo-budapest-bar

December 12-én dupla koncerten mutatja be az „Ünnep” című új lemezét a Budapest Bár a budai MOM Kulturális Központban. Összesen tizenhárom dalt rögzítettek a korongra: kilenc magyar és angol nyelvű feldolgozást, valamint négy új szerzeményt, a Budapest Bár zenészeinek saját dalait.

„Olyan albumot szerettem volna készíteni, ami ünnepi hangulatú, de bármikor szívesen hallgatja az ember” – nyilatkozta az „Ünnep”-ről Farkas Róbert, a zenekar vezetője. A december 12-i lemezbemutatón fellép a teljes együttes: öt zenész és 12 énekes. A zenészek, a három Farkas: Róbert, Mihály, Richárd, valamint Ökrös Károly és Kisvári Ferenc mellett Behumi Dóri, Ferenczi György, Torma Gábor, azaz Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián gondoskodik az ünnepi hangulatról. Csatlakozik Szalóki Ági is, aki az első időkben énekelt az együttessel.  

Az új dalokat Ferenczi György, Kiss Tibor, Rutkai Bori, valamint a cimbalmos Farkas Mihály jegyzi; ihletői az ünnep és egy Mustanggal ralizó télapó.

A feldolgozások között hallható John Lennon és Yoko Ono „Happy Xmas” („War is Over”) című dala Keleti András magyar szövegével, címe: „Eljött az ünnep” súlyos üzenetet közvetít a világnak, a világról. Előadásában minden zenész és énekes közreműködik.

Az ünnepi koncertek jótékonysági célt is szolgálnak: minden megvásárolt jegy nettó árából 1000Ft-ot a csepeli Majd megnövök óvodának adományoznak. Az ovi minden évben 50 gyereknek ad esélyt arra, hogy kitörjön a nyomorból. – A december 12-i lemezbemutató után az év utolsó napján még két fellépése lesz a zenekarnak.

A Budapest Bár ismert slágerek, kávéházi dalok cigányzenei feldolgozására alakult; előadói kitűnő zenészek és a magyar rockzene kultikus énekesei. A jövőre tízéves közösség eredetileg egyetlen lemezre szerveződött 2007-ben. Időközben a Budapest Bár hazánk egyik legnépszerűbb koncertzenekara, fesztiválok rendszeres fellépője lett. A zenekart Farkas Róbert alapította és vezeti. Szándéka az volt, hogy új lendületet adjon a kávéházi cigányzene műfajának. Az 1920–30-as évek budapesti kávéházainak kedvelt dalait cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, klezmer és más zenei elemekkel értelmezték újra, miáltal új zenei irányzat jött létre, a gypsy lounge.

Forrás: Infovilág

Itt lehet hozzászólni !