Keresztre feszített Magyarország

Trianoni emlékművet állítanak a csepeliek

Csepel.info

A Csepel.info galériáját itt tekinthetik meg

Pünkösd vasárnap mutatták be Csepelen annak a szobornak a tervét, amely az 1920-as trianoni döntésre fog emlékeztetni. A keresztre feszített Magyarországot ábrázoló emlékmű Sárossy Tibor faszobrász tervei alapján, közadakozásból fog megépülni. Átadását 2010-re, a Magyarország számára tragikus esemény 90. évfordulójára tervezik.

Az emlékmű az összefogásról oly sokszor beszélő csepeli MSZP-s vezetés miatt nem állhat majd közterületen. Méltó elhelyezéséről a csepeli Béke téri Jézus Szíve katolikus templom fog gondoskodni.

A Csepel.info galériáját itt tekinthetik meg

Kispál György plébános atya személyes indíttatású beszédében arra hívta fel a megemlékezők figyelmét, hogy bátran vállaljuk fel magyarságunkat, ne használjuk az elszakított területek tekintetében az idegen személy és földrajzi neveket, Nagyvárad, Kassa, Szabadka ma szépen csengő nevek.

1920-ban, Trianonban keresztre feszítették az országot, és ennek a döntésnek máig viseljük a következményeit – emelte ki megemlékezésében Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője. Hangsúlyozta: nem csak ellenfeleinknek köszönhettük a katasztrofális erejű országcsonkítást. Az akkori magyar politikai elit egy része, amelyik román kézre kártyázta el földjeit, vagy amely csak a saját rövid távú hasznára gondolva hozott hibás döntéseket, legalább annyira ki vette a részét a döntéshez vezető úton, mint a döntést végül meghozó nagyhatalmak.

A Csepel.info galériáját itt tekinthetik meg

Tanulnunk kell azonban a múltból, hiszen ma ismét azzal kell szembesülnünk, hogy hazánk politikai elitjének egy része a napi hatalmon maradása érdekében adja el az ország megmaradt erőforrásait, földjét, vízkészletét – emelte ki a képviselő.

Németh Szilárd a megemlékezése végén Sólyom László köztársasági elnököt idézte, mely szerint szeretnünk kell egykori történelmi hazánkat, és sok-sok közös emlékpontot kell létesíteniük az itt élő népeknek.

A csepeli Trianon szobor terve egy keresztre feszített Nagy-és Kis-Magyarországot ábrázol. Az emlékművet – mivel a csepeli MSZP semmilyen formában sem támogatja felállítását, így az még közterületen sem helyezhető el – a Béke téri katolikus templom kertjében kívánják majd felavatni 2010 júniusában.

A megemlékezés után Kóczán Árpád atya, tábori lelkész a pünkösdi ünnepkörben a nemzet egységéért ajánlotta fel a szentmisét.

Csepel.info

35 hozzászólás “Keresztre feszített Magyarország” bejegyzésre

  1. Laja szerint:

    Nem baj, majd a felállítás után pár hónappal Szilárdék áthelyezik közterületre.

  2. Nagyanyó szerint:

    Reméljük! A szobor nagyon szép és kifejező.

  3. Prendick szerint:

    Kiváncsi leszek, hogy kikerül-e valaha is a templomkertből.

  4. infósferi szerint:

    Nem érzem, úgy, hogy szégyellni kellene.

  5. Prendick szerint:

    Infósferi, ez egy nagyon szép emlékmű. De nem érzem különösebben annak az esélyét, hogy valaha is közterületre kerülhet. Valamiért nem nézem ki a mostani parlamenti pártokból, hogy megtennék.
    Mert felavatni egy kissé félreeső zugban, az hagyján, de kirakni valami frekventált helyre, az a hozzá kapcsolódó politika felvállalását is jelentené, amire ebben a közegben vajmi csekély az esély.
    Örülnék, ha nem lenne igazam.

  6. spam szerint:

    De jó lenne még most lezárni a fórum hozzászólásokat, még mielőtt a megemlékezést besározzák. Mert látom, kezdődik.

  7. Prendick szerint:

    Kezded?

    /Mellesleg tetszik, hogy egyből a kordon jut eszébe minden demokratának, ha véleményt lát. 🙂 /

  8. Bubus szerint:

    Néhány száz trianoni emlékmű már áll kishazánkban. Igaz, 1990 után főként jobboldali, MDF-es és Fideszes vezetésű önkormányzatokban volt erre példa. Más kérdés, hogy az MDF-ből mi lett az elmúlt években.

    Prendick, ne butítsd a népet.

  9. Prendick szerint:

    Bubus, nem kell a népet butítani, buta az így is.
    Mellesleg miért probléma, ha feltételezem, hogy a parlamenti pártok, mondjuk úgy, némileg szerény hőfokkal állnak a kérdéshez?
    Én támogatom, hogy emlékezzünk meg róla, de szeretném, ha nem feltétlenül csak emlékeznénk. Csak nem bízom benne, hogy úgy is lesz.
    Ez esetben szeretnék csalódni a megérzéseimben.
    Miért gond ez?

  10. Bubus szerint:

    Az előbb még másról beszéltél.

    “De nem érzem különösebben annak az esélyét, hogy valaha is közterületre kerülhet. Valamiért nem nézem ki a mostani parlamenti pártokból, hogy megtennék.”

    Ne beszélj félre, ne butítsd a népet. Sok helyen van közterületen trianoni emlékmű, és Csepelen is lesz erre esély – reméljük.

  11. Prendick szerint:

    De utálom állandóan ismételni ami írtam. De hát itt csak az írástudás feltétel, olvasni nem szükséges.

    Ez a kulcsgondolat: “Én támogatom, hogy emlékezzünk meg róla, de szeretném, ha nem feltétlenül csak emlékeznénk. Csak nem bízom benne, hogy úgy is lesz.”

    Ez azt jelenti, hogy hiába van sok emlékmű, az még jóformán semmi. Az csak annyit jelent, hogy valamennyire emlékszünk rá. Ahhoz, hogy jelezzük, nem felejtjük el, keményebben oda kell állni. Már ha érted a kettő közötti különbséget.
    Olyan ez, mint templom kertje és a Szent Imre tér közötti különbség.
    Ha az utóbbi helyre kerül 2010-ben, egy szavam sem lesz. De addig azért akad. 😉

  12. Bubus szerint:

    Mindig másról beszélsz. Abban, amit írsz az EU-ban vannak lehetőségek, hiszen éppen az EU-n belül kerültünk ismét egy határon belülre. Ki kell használnunk az összes lehetséges eszközt, és meg kell erősítenünk a magyar közösségeket. E nélkül a későbbiekben semmit sem lehet elérni.

  13. Prendick szerint:

    Bubus, mindig ugyanarról beszélek. Te kerülgeted a kását.
    Ez az EU félmegoldás, Orbán legújabb ötlete csak, amivel lehet egy kicsit maszatolni.
    Mert lehet “megerősíteni”, meg szavalni, de elfelejteni azt nem, hogy az EU határain belül lenni messze nem jelenti azt, hogy elmosódnának a trianoni határok. Azok szemlátomást úgy állnak, mint a beton.
    Az EU-zással, meg az eldugott emlékművekkel legfeljebb a fejekben lehet elmosni őket. Ez ellen meg tiltakozom.

    Na erről beszélek egyfolytában.

  14. Attila szerint:

    Így van Prendick!!!

  15. Attila szerint:

    Az emlékmű nagyon szép, kár lenne kerítések közé szorítani…
    Például ezt ki kellene kényszeríteni. Ha ez most adott esetben egy holokauszt emlékmű lenne, akkor még a Szent Imre teret is feltúrnák, hogy legyen helye.

  16. Bubus szerint:

    Akkor szerinted fegyvert kellene fogni, és elfoglalni a régi területeinket? Kb. 70%-ban lenne ma nem magyarok által lakott a régi Magyarország területe. Lényegében a Székelyföld az egyetlen, ahol még többségben vagyunk. A katonaságunk olyan állapotban van, hogy nem csak az ukránok vagy a szerbek vagy a románok, de még a szlovákok egyedül is a föld alá döngölnék, nem is beszélve a NATO-ról. De a valóságban kb. a NATO, a román, a szlovák, az ukrán, a horvát és a szerb hadsereggel kellene szembenézni. Tehát jól elkalapálnának, a külhoni és a hazai magyarság is elveszítené az utolsó önbecsülését.

    Fegyver nélkül tennéd? Kire számítanál? A románokra, csehekre, franciákra, németekre, albánokra, ukránokra, szerbekre, olaszokra tán?

    A hülyeség boldogít, de nem tesz jót.

  17. Nándi szerint:

    Először is nem kerítés között lesz, hanem a tempom kertben. Az pedig nincs elkerítve. Így az majdnem közterület, de mégsem. Mindenesetre egy elég forgalmas hely, így sokan láthatják majd ott is.

    Prendick, szeirnted mit kellen csinálni? Felállítani egy magyar hadsereget és elindulni tankokkal visszafoglalni az elcsatolt részeket? Egyébknét még ennek örülni is tudnék :), de nem vagyok ilyen idióta, hogy azt hidjem, ez így működik.

    És még egy! Ha már ekkor turbó magyar vagy, meséld el, hogy mit tettél annak érdekében, hogy 2004. december 5-én az elcsatolt részen élő magyarok újból magyar állampolgárok lehessenek? Ha semmit, ne járjon a szád. Ott pl. volt lehetőség a cselekvésre. Hogy hogan alakult az az egész népszavazás, az más kérdés. De meg volt tartva.

  18. Nándi szerint:

    – higgyem – helyesen, elnézést. néha én is meghülyülök

  19. Bubus szerint:

    Fel kéne már ébredni. Meg kell erősödnünk gazdaságilag, kulturálisan és népesedésben is. Ha ez nem történik meg, el fogunk olvadni, mint a jég. Ha viszont megerősödünk, teljesen mindegy milyen határok (és meddig) vannak a térképeken.

  20. Bubus szerint:

    Az emlékmű ott lesz felállítva, ahol bemutatták. Nem ez a gond, hanem az, hogy mennyi vandál állat van, aki esetleg megrongálná… …és mennyien néznék ezt kárörömmel.

  21. Prendick szerint:

    Már gondoltam rá sokszor korábban is, hogy előre megírom a választ a teljesen törvényszerűen jelentkező reakciókra. Most is kellett volna. 😉

    Bubus, az hogy technikailag most éppen nem lehetséges, messze nem jelenti azt, hogy nem kell napirenden tartani. Ez más országoknál is így van. Alig várható pl, hogy Japán megverje katonailag Oroszországot, mégis fenntartják a területi követeléseiket.

    Magyarországot a Kárpátok határolják. Teljesen mindegy, kik élnek ott. Éltek a területen már sokan és halálbiztos, hogy élnek ott majd mindenféle népek a jövőben is. Mit számít az?
    Minden ország ragaszkodik a határaihoz, attól függetlenül, hogy milyen nemzetiségek élnek közöttük.

    Nincs szó arról, hogy most éppen neki kell ugrani visszafoglalni. De minden adandó alakalommal rögzíteni kell, hogy egy pillanatra sem mondtunk le róla.
    Szerintem ezt jelenti a Trianon-visszaemlékezés.
    Vajon mi mást jelenthetne?

    Most már igazán kiváncsi vagyok, hogy neked mit jelent?

  22. Attila szerint:

    Bubus, Nándi!

    Nem fegyverrel, de ez a történelem legnagyobb igazságtalansága. Minden fórumon fel kell szólalni ellene, állandóan támadás alatt kell tartani magát a békediktátumot.
    Nándi, annál többet, hogy szavaztunk és erre biztattunk másokat is, nem nagyon lehetett tenni. De ettől függetlenül ez is csak egy maszatolás, mert nekem ennyi nem elég.
    Az meg, hogy melyik területen, mennyi magyar él, ebből a szempontból mellékes, mert az a Szent Korona tulajdona.
    Politikától elvonatkoztatva pedig be kell látni, hogy a Kárpát-medence földrajzilag összetartozó egység, annak biológiai folyamatait részekre osztani bűn. Sőt agyatlan pusztítás.

  23. Attila szerint:

    Bubus!

    Ebben egyet értek veled, sajnos a legfőbb probléma, hogy az emlékmű nincs biztonságban.

  24. Prendick szerint:

    Bubus, Nándi, tényleg idióta aki azt hiszi, hogy most van ideje tankokkal elindulni. Nem is értem, hogy juthatott eszetekbe ilyen butaság. 😉

  25. Bubus szerint:

    Ezért nem szabad Trianont elfelejteni. Akkor talán van, amiben egyetértünk.

  26. spam szerint:

    Én pl. biztosan nem felejtettem el. De nem attól vagyok jobb magyar ember, hogy csak erről tudok beszélni. A szó mindig csak a második.

  27. Attila szerint:

    Mivel a hírnek ez a témája kénytelenek vagyunk csak erről beszélni, mert ellenkező esetben a vének tanácsa lezárja a témát.
    De abban igazad van, hogy tetteken is gondolkozni kell, nem csak elsírni a bánatunk.

  28. Gordon szerint:

    Én otthon érzem magam Erdélyben és az összes elcsatolt területen akkor is, ha a határon a tábla mást ír. A hazámnak érzem a teljes Kárpát-medencét. Erről anno Lexonnal is volt egy beszélgetésem (bár lehet, hogy az utolsó hosszabb válaszomat már nem olvasta, bár fontos gondolatok voltak benne).

    A határok felett való gondolkodást (pl.: azt hogy egy területen otthon érezze magát az ember az országhatárt jelző tábla ellenére is) persze sokkal nehezebb elsajátítani, mint butaságokat bömbölni. Még nekem sem volt könnyű ezt tisztáznom magamban, amikor például nem a magyar többségű Székelyföldön jártam, hanem mondjuk Gyulafehárváron, ahol, az egész napos sétám alkalmával két embert halottam magyarul beszélni (bár annak is örültem).

    A határok feletti gondolkodáshoz nagyfoku türelem, és beleérzőképesség szükséges (pl.: a Felvidéket nem csupán a saját, hanem minden ott élő ember hazájának tekintem), és ez független attól, hogy velem szemben hogyan viselkednek (voltak pozitív és negatív példák is).

    A hazátlanozás egyes szélsőséges román véleményformálók stílusa, szerintem ne vegyük át.

  29. Gordon szerint:

    Nekünk “anyaországi” magyaroknak furcsak azt tapasztalni, hogy egy adott terüelten nem a hivatalos, a teljes államot tekintve többségi nyelvet beszélnek az emberek, hiszen Trianon után nem maradtak jelentős nemzeti közösségek az ország területén (a németeket sosem tekintettem hagyományosan vett nemzeti kisebbségnek). Elszoktunk a oknemzetiségű államban való élettől. Szomszédaink egy részében azonban a többnemzetiségű államban való mindennapi létezés feszültségeket gerjeszt. Nem képesek azt feldolgozni, több esetben is arra törekedtek pl. alkotmányos szinten, hogy a nem létező homogén nemzetállamukat paragrafusokban hirdessék, súlykolják.

    Ha egy adott területen már nem érezhető a magyarok jelenléte, akkor elvileg sokkal nehezebben lehetünk képesek arra, hogy hazánknak érezzük az adott terüeltet. De talán idővel menni fog (nekem sikerült ezt a gondolkodásmódot kialakítani) a téma iránt érdeklődők számára. Főleg ha az ember elmélyed az adott terület a magyar kultúrához és történelemhez kapcsolódó eseményeiben, az azokról szóló forrásokban.

    Szóval: engedtessék meg nekem, hogy szerethessem közös hazánkat.

  30. titok szerint:

    Nagyon jó szobor ,valóban kifejező.Grat!

  31. Magyarkikerics szerint:

    Nos nem tudom a többi emlékmű hogy néz ki, de ez ami a mi kerületünkben lesz nagyon kifejező. Nem véletlenül került a Szent Korona középre. A corona jelentése: határ. 89 éve megváltoztatták a Szent határt teljesen igazságtalanul… A Szent koronáról leolvasható sorsunk, történelmünk is. Akit érdekel miért írtam ezt megtekintheti itt: http://dobogommt.hu/dobogo/cikk.php?id=20050101092681&evfolyam=III&szam=4
    Szerintem nem számít, hogy templomkertben van-e vagy sem, de emlékeztetni fogja az arra járókat, hogy az igazságtalanság és az önzés halált szül. Már minden más nép megoldotta, hogy számukra a mai napon gyakorlatilag érvénytelen legyen a békediktátum szabta határ, csak mi nem értük el ezt. Jugoszlávia, Csehszlovákia sehol sincs. Vajon miért van így? Tényleg hagyjuk, hogy meghalljon a történelmi Magyarország? Tényleg képtelenek vagyunk ma békében, szeretetben és elfogadásban élni a Kárpátok ölelésében nemzetiségtől függetlenül, mikor oly sok minden összeköt mindannyiunkat? Mi változott? Tényleg nem élhetnek együtt különböző népek békességben együtt? Ez a modernizáció? Ez az előrevivő gondolkodásmód, hogy utáljuk, aki nem a mi fajtánk? Látjuk hova vezetett ez. Történelmünk bizonyítja: magyarnak lenni gondolkodásmód kérdése, nem genetikai. Jó példát kell mutatni, úgy tudjuk másokból a jót kiszeretni. Mai viszonyok között is van azért megoldás bajainkra. A tank nem volt nem is lesz megoldás semmire, így trianonra sem, hanem kizárólag sok szeretetteljes, aranyos pici magyar baba lesz képes ezt a folyamatot megfordítani, amennyiben a magyar lányok nem a karrier hanem inkább lélek és család építésre fektetik a hangsúlyt, amennyire csak anyagi helyzetük engedi. Én az abortuszt AZONNAL betiltatnám, kivéve ha az anya egészségi állapota nem bírná el a terhességet szív, mozgásszervi stb. probléma miatt. Ha vki nem akarja/ tudja fölnevelni, akkor biztos van olyan nő valahol,aki rettenetesen vágyik rá, hogy fölnevelhesse, de talán a kemikáliák okozta hatások révén nem lehet saját gyermeke… Szóval ez az egyetlen megoldás gyakorlatilag, nem pedig a filozofálás kedves fiúk. Tehát mindenki gyakran bújjon össze a párjával és ne halogassa a családalapítást/gyarapítást! Amúgy nem vagyok hippi, csak ebben 1etértek velük.

  32. Bodnár Zsolt szerint:

    Trianon a magyar embereknek egy semmivel sem magyarázható, megalázó,gyalázatos döntés volt.Nem a nemzetállamok igazságos kialakítása volt a cél, hanem a gazdaságilag egységes és egyre jobban erősödő Közép Európa a Duna medence, tulajdon képen a német orientáltságú Monarchia megreformálásának megakadályozása,hatalmi súlyának csökkentése. Egy soknemzetiségű államot könnyebb volt szétverni, és ehhez találtak is Beneseket a “nyugati demokráciák”. Persze trianon túl jól sikerült, lásd II. vh. ezért némi lelkiismeret furdalásuk van és agyonhallgatnak minket. Nézz meg egy I.VH vagy II. VH szóló
    angolszász dokumentumfilmet…mintha nem is léteznénk. Akkor minek emlékmű?
    Ezen a helyzeten kell változtatni,meg kell értenünk trianont, és meg kell értetnünk szomszédainkkal,az Eu-val, mindenkivel.Csak így maradhat meg a Kárpátmedencei magyarság,szlovákság románság, rácok, svábok, soroljam még? CSAK ÖSSZEFOGÁSSAL ,KÖZÖS ÉRDEKEK MENTÉN!!!

  33. Gordon szerint:

    Annyi kiegészítést tennék a fentiekhez, hogy már a trianoni békeszerződést követő napon is csak rendkívül gyenge “sajtója” volt az események Franciaországban. Pedig mikor ha nem a másnap megjelenő lapokban kellett volna nagyobb teret szentelni az eseménynek. Térképet is talán csak egy sajtótermék közölt. A kommentek nagyjából arra szorítkoztak, hogy: “Megszünt 10 millió magyar 20 millió nem magyar feletti uralma.” Holott tudjuk: az etnikai arányokat figyelembe véve ez nem egészen így volt.

    (A többi nagy nyugati állam sajtójának viselkedéséről nem olvastam, majd egyszer utánanézek.)

  34. Ákos szerint:

    Nagyon szép az emlékmű,csak úgy mint a többi!De bárcsak ne kellene ilyen emlékműveket állítani,az lenne az igazán jó! Vesszen Trianon!Kitartás!!

  35. öregmotoros szerint:

    Szóval. Nem mondunk le az ezeréves határokról. És nem megyünk holnap visszafoglalni azt.
    Nézzétek a lengyel példát. Volt idő amikor nem létezett Lengyelország.
    Ma újra van és erős.
    A nemzetet nevelni kell a feladatra. Nevelni arra, hogy a hazaárulókat kivesse magából. Hogy egy Lendvai egy Gyurcsány egy Kiss Péter szűköljön a félelemtől.

Itt lehet hozzászólni !