Az enyingiek siófoki felvonulásához hasonló készült Csepelen (frissítve)

HVG, Fn.hu, Hírszerző

Sikerrel hiúsította meg a rendőrség a hétvégén Csepelen különböző bűnözői csoportok utcai erődemonstrációját – ismertették a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága szerdai zárt ülésének megállapítását az ülés részvevői az MTI-vel.

A rendőrség fellépése megakadályozta, hogy egy olyan eset megismétlődhessen Csepelen, mint amilyen korábban Siófokon történt, amikor bűnözők nagy számban demonstráltak a városban – mondta Kosztolányi Dénes (Fidesz), a bizottság alelnöke, aki elmondta, hogy csepeli politikustársával, Németh Szilárddal levélben érdeklődtek ez ügyben a budapesti rendőr-főkapitánytól, s Berki Antal ezredes, a BRFK főosztályvezetője részletesen tájékoztatta a bizottságot a történtekről.

Kosztolányi Dénes rámutatott, hogy a választásokhoz közeledve, illetve, mert az országgyűlés rendészeti jellegű törvényről is tárgyal rövidesen, fontos, hogy miként kezeli a rendőrség az ilyen, a közvéleményt erősen irritáló eseményeket. Mi ki szeretnénk vonni a BRFK-t a politikai csatározásokból – jegyezte meg.

Szabadai Viktor (SZDSZ) is elismerőleg szólt arról, hogy a rendőrség jól kezelte ezt a bűnözői erődemonstrációt. A Szigetszentmiklósról útnak indult demonstráció több tucat gépkocsis résztvevőjét Csepelre érkezve különböző utcákba szétterelték – fűzte hozzá. Szabadai Viktor elmondta azt is, hogy a bizottság támogatja azt a szándékot, hogy megszüntessék a X. kerületi Maglódi úton lévő büntetés-végrehajtási intézetnél kialakult áldatlan állapotokat, a börtönlakók és a hozzátartozók kiabálásos üzenetváltását. Ezzel ugyanis – amellett, hogy zavarják a környéken élők nyugalmát -, jogsértést is elkövethetnek, mivel a rabokkal nem lehetne így kommunikálni. Ennek során ugyanis akár még egy szökést is megbeszélhetnének.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kérésére nemrég a X. kerület ingyenes használatra átadta az épület előtt lévő területet a börtönnek, amely saját célú, zárt parkolót kíván ott az év végéig kialakítani. Ezzel csökkenne a bekiabálás lehetősége is. A szakbizottság a második félévben dönt a parkoló kialakításához kért mintegy hárommillió forintos támogatásról, illetve a támogatás mértékéről – jegyezte meg a politikus.

A siófoki felvonulás

A siófoki rendőrkapitány múlt héten figyelmeztetést kapott feletteseitől az enyingi bandához tartozó romák tavaly nyári siófoki erődemonstrációja kapcsán. A siófoki kapitány ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a Petőfi sétányon az elmúlt nyáron végigvonult csoport erődemonstrációjáról nem készített írásos jelentést a megyei vezetésnek. A

A siófoki romafelvonulásnak azt követően lett országos visszhangja, hogy a Somogyi Hírlap a veszprémi férfi kézilabdacsapat három játékosát ért brutális támadást követően arról írt, hogy a többnyire a Fejér megyei városban, Enyingen élőkből álló roma csoport az előző év nyarán erődemonstrációt tartott Siófokon. Nem zárták ki, hogy ezen azok is részt vettek, akik megtámadták a kézilabdásokat.

A rendőrség közleménye szerint tavaly július 24-én este jelentették a siófoki rendőrkapitányságnak, hogy a Petőfi sétányon egy 150-200 fős, férfiakból álló társaság vonult végig. Ezt követően a siófoki rendőrök a környező őrsöktől megerősítést kérve indultak a helyszínre, ahol kiérkezésükkor a bejelentésben szereplő csoport már nem volt jelen, 10-15 perc alatt végigvonultak a sétányon, majd elhagyták a város területét is.

A biztonsági kamerák felvételeit elemezve a csoport tagjainál támadásra alkalmas, közbiztonságra veszélyes eszköz nem volt látható, a résztvevők sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem követtek el – állt a rendőrség februári közleményében.

Forrás: HVG

Maffiademonstrációt akadályozott meg a rendőrség

Sikerrel hiúsította meg a rendőrség a hétvégén Csepelen különböző bűnözői csoportok utcai erődemonstrációját.

A Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága szerdai zárt ülése után Kosztolányi Dénes (Fidesz) alelnök elmondta, hogy csepeli politikustársával, Németh Szilárddal levélben érdeklődtek ez ügyben a budapesti rendőr-főkapitánytól. Berki Antal ezredes, a BRFK főosztályvezetője részletesen tájékoztatta a bizottságot a történtekről. Kosztolányi Dénes rámutatott, hogy a választásokhoz közeledve, illetve mert az Országgyűlés rendészeti jellegű törvényről is tárgyal rövidesen, fontos, hogy miként kezeli a rendőrség az ilyen, a közvéleményt erősen irritáló eseményeket. Mi ki szeretnénk vonni a BRFK-t a politikai csatározásokból – jegyezte meg. Hozzátette: a rendőrség fellépése megakadályozta, hogy egy olyan eset megismétlődhessen, mint amilyen korábban Siófokon történt, amikor bűnözők nagy számban demonstráltak a városban.

Szabadai Viktor (SZDSZ) is elismerőleg szólt arról, hogy a rendőrség jól kezelte ezt a bűnözői erődemonstrációt. A Szigetszentmiklósról útnak indult demonstráció több tucat gépkocsis résztvevőjét Csepelre érkezve különböző utcákba szétterelték – fűzte hozzá.

Szabadai Viktor elmondta azt is, hogy a bizottság támogatja azt a szándékot, hogy megszüntessék a X. kerületi Maglódi úton lévő büntetés-végrehajtási intézetnél kialakult áldatlan állapotokat, a börtönlakók és a hozzátartozók kiabálásos üzenetváltását. Ezzel ugyanis – amellett, hogy zavarják a környéken élők nyugalmát -, jogsértést is elkövethetnek, mivel a rabokkal nem lehetne így kommunikálni. Ennek során ugyanis akár még egy szökést is megbeszélhetnének.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kérésére nemrég a X. kerület ingyenes használatra átadta az épület előtt lévő területet a börtönnek, amely saját célú, zárt parkolót kíván ott az év végéig kialakítani. Ezzel csökkenne a bekiabálás lehetősége is. A szakbizottság a második félévben dönt a parkoló kialakításához kért mintegy hárommillió forintos támogatásról, illetve a támogatás mértékéről – jegyezte meg a politikus.

Forrás: Fn.hu

Kalasnyikov, szamurájkard – Alvilági háborút hiúsított meg a rendőrség Csepelen szombat este

Sikerrel hiúsította meg a rendőrség a hétvégén Csepelen különböző bűnözői csoportok utcai erődemonstrációját – ismertették a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottsága szerdai zárt ülésének megállapítását az ülés részvevői az MTI-vel. A rendőrség közlése szerint állampolgári bejelentést kaptak a főváros felé tartó autókonvojról.

Kosztolányi Dénes (Fidesz), a bizottság alelnöke elmondta, hogy csepeli politikustársával, Németh Szilárddal levélben érdeklődtek ez ügyben a budapesti rendőrfőkapitánytól. Berki Antal ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) főosztályvezetője részletesen tájékoztatta a testületet a történtekről.

Az esetről először a Blikk számolt be . A lap azt írta, “maffia leszámolást hiúsítottak meg a zsaruk szombat este”. A lap információi szerint “mintegy 250, karddal, kaszával, baltával felfegyverzett keményfiú szállta meg a csepeli Hollandi utat és környékét”. Az összecsapás éppen Batiz András volt kormányszóvivő háza előtt kezdődött, amikor a rendőrség buszokkal, teherautókkal megérkezett a helyszínre.

Kezdetben másról volt szó

A BRFK sajtóosztálya az atv.hu-nak eljuttatott nyilatkozatában még a következőképp reagált az ügyre: “2009. május 23-án a kora esti órákban állampolgári bejelentés érkezett, miszerint Szigetszentmiklósról több autóból álló karaván halad Budapest XXI. kerület irányába. A Budapesti Rendőr-főkapitányság több egysége ellenőrzést végzett Csepel területén, de több autóból álló konvojt vagy nagyobb csoportosulást nem találtak.

Két gépkocsit és azok utasait igazoltatták, de olyan esemény, ami rendőri intézkedésre adott volna okot, nem történt. Az egyik autóban tartózkodó személynél közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak az intézkedő rendőrök, ezért vele szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek”. Ekkor tehát még szó sem volt “bűnözői csoportok sikeresen meghiúsított utcai erődemonstrációjáról”.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az esetről az MTI érdeklődésére szerdán azt mondta: állampolgári bejelentést kaptak arról, hogy Szigetszentmiklós felől több autóból álló konvoj tart Budapest felé. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki és két autót vontak ellenőrzés alá Csepelen.

Az egyik kocsin nem volt rendszám, a másik járműben pedig egy szamurájkardot találtak – közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy az utóbbi autóból egy embert előállítottak közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt.

Fejveszett menekülés

A Blikk ennél kicsit bővebb információkat tárt a nyilvánosság elé. Mint írják, a rendőrök kiérkezése után a főként romákból álló “hadsereg” fejvesztve menekült. Voltak, akik a közeli folyóparton a vízbe ugrottak. Egy, a Blikknek név nélkül nyilatkozó horgász látott egy maffiózót Kalasnyikov gépfegyverrel a vízbe ugrani. A környező utcákban lakó emberek riadtan szaladtak az utcára, a szirénázást és az autógumi-csikorgást hallva. A Csepel.info fórumozói szerint vízbe senki nem ugrott, de többen a Kis-Dunába dobálták fegyvereiket.

Egy kutyáját sétáltató szemtanú, K. Péter még lövést is hallott, s elmondása szerint a bűnözők hatalmas Mercedesekkel, BMW-kkel érkeztek. Amíg a rendőrségi akció tartott, teljesen megbénult a BKV-közlekedés is, a buszok feltorlódva, hatosával várakoztak. Információink szerint a harc a szigetszentmiklósi romák és afgánok között zajlott a csepeli éjszaka i élet uralmáért – írta a Blikk.

Az atv.hu a Csepel.info portált idézi az esetről, a helyi lap szerint nagy erőkkel szállt ki a rendőrség a kerületbe is szombat este. Ezt egy helyi lakos is megerősítette az atv.hu megkeresésére. A csepeli oldal információi szerint egy csepeli afgán és egy szigetszentmiklósi roma család között zajlott le a konfliktus, amelyhez közel háromszáz rendőrt mozgósítottak, de más források szerint két roma család konfliktusa vált nyílt ellenségeskedéssé, melyet a rendőrség “rekesztett be”.

“Átvették volna” Csepelt

Mint írták, ha a rendőrség nem lép közbe, könnyen lehet, hogy a csepeli éjszakai élet átvételére irányuló akcióból leszámolás robban ki. A Csepel.info úgy tudta, Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője és Németh Szilárd, a csepeli Fidesz-KDNP frakcióvezetője kértek azonnali tájékoztatást a rendőrség fővárosi és kerületi kapitányaitól.

Kosztolányi Dénes a városrendészeti bizottság ülésén rámutatott arra: a választásokhoz közeledve, illetve mert az országgyűlés rendészeti jellegű törvényről is tárgyal rövidesen, fontos, hogy miként kezeli a rendőrség az ilyen, a közvéleményt erősen irritáló eseményeket. Mi ki szeretnénk vonni a BRFK-t a politikai csatározásokból – jegyezte meg. Hozzátette: a rendőrség fellépése megakadályozta, hogy megismétlődhessen egy olyan eset, mint amilyen korábban Siófokon történt, amikor bűnözők nagy számban demonstráltak a városban.

Szabadai Viktor (SZDSZ) is elismerőleg szólt arról, hogy a rendőrség hogyan kezelte ezt a bűnözői erődemonstrációt. A Szigetszentmiklósról útnak indult demonstráció több tucat gépkocsis résztvevőjét Csepelre érkezve különböző utcákba szétterelték – fűzte hozzá.

Forrás: Hírszerző

A témához kapcsolódó cikkek időrendben:

Nagy erőkkel vonultak fel a rendőrök

Bűnbandák háborúztak Csepelen?

Két autónyi volt a “több száz fős” maffiózó banda?

31 hozzászólás “Az enyingiek siófoki felvonulásához hasonló készült Csepelen (frissítve)” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Aha. Most már “demonstráció” lett a bandaháború. Gondolom senkit nem is állítanak elő, mert hála a korai szirénázásnak, nem láthatott a rendőrség egyetlen szamurájkardot meg kalasnyikovot se.
    Képviselőink szerint meg minden rendben zajlott, a kérdés megnyugtatóan lezárult.
    Hát köszönjük.

  2. potyek szerint:

    Nem tudom miért nem lehet már rendet tenni ebben az országban, kitakaritani a szemetet, ami nem idevaló. De takarítás előtt a sok jogvédőt, meg liberális okost leköltöztetni valami jó kis faluba 1 évre minimálbéren, megérdemelnék, hogy ehhez aszisztálnak, ja persze őket sem bántja senki…..

  3. Prendick szerint:

    Akkor beszéljünk még a cigányterrorról, hogy legyen mit a cenzornak lezárni, ha a haverok érvei kifogytak. 😉

  4. Attila szerint:

    Á erről ne beszéljünk, mert nincs. Ugyanúgy nincs, mint más vélemény. 🙂

  5. Prendick szerint:

    De oda van írva a kép alá. Vagy csak én olvasom annak, mert neonáci vagyok?
    /Bármiféle véleménytől elhatárolódom, nekem nincs, nem is volt és ahogy itt kinéz, nem is nagyon lesz. 😉 /

  6. Attila szerint:

    Persze, szélsőséges vagy, azért olvasol és látsz ilyeneket. Siófokon, úgy mint Csepelen emberek egy csoportja felvonult a jogaiért, barátságosan. Közben virágszirmokat szórtak szét az utcán és mindenkivel kezet fogtak, aki arra járt. Nincs ebben semmi rossz, fogadd el.

  7. Attila szerint:

    Egyébként én, mint mszp-s egységromboló(nem akárkik mondták rólam), több ilyet szeretnék látni. Szeretném, ha ezek a fehér eszkimók nemük bélivel összesimulnának, miközben belövik egymást. Gyerekemet is erre fogom nevelni. Becsület szavam.

  8. Prendick szerint:

    Hát, tudom én, hogy csak a javamat akarják.
    De olyan nehéz odaadni.

  9. Attila szerint:

    Na ezért vagy kirekesztő, mert a megszerzett javaidat nem osztod meg embertársaiddal. Ez felháborító 🙂

  10. Prendick szerint:

    De írok egy kicsit a cikkhez is, mert elképeszt, mennyire dilletánsok ezek.

    “a börtönlakók és a hozzátartozók kiabálásos üzenetváltását”

    Szerintem ezek a Szabadaiék soha a büdös életben nem jártak a Maglódi úton.
    A sittesek csak akkor kiabálnak, ha egy-egy cigány luvnyának ismertetik a szexuális elképzeléseiket.
    A kommunikáció, bármilyen megdöbbentő, egyfajta táncszerű jelbeszéd. Valami döbbenetes látvány, ahogy a sok nemzetiségi, szinte kizárólag nő, táncol és gesztikulál a parkolóban. Elég sokat járok arra, mert a Venyige utcában van a KÖBE irodája, ami okoz nekem némi elfoglaltságot egy ideje, de mindig megállok megnézni a műsort.

    Sajnos bármennyire nem tetszik a széplelkeknek, a nevezett népcsoport igen nagy hányada teljesen felkészült a törvényenkívüli életet illetőleg. Itt már szó sincs a sugallt “szegény ártatlanokat a bűnbe vitte a szegénység” ostobaságról. Tudatos nevelés és felkészítés van helyette.
    Ha valaki nem hiszi, elég elmennie a Maglódi útra. Ha van szeme, láthatja.

    Mivel a korábban uralkodó ukrán és orosz maffiáknak az EU-csatlakozásunk után már nagyon kicsi piac lett Magyarország, el is tüntek. Helyettük gyakorlatilag szinte csak cigány bandák művelik az utcai szintű szervezett bűnözést. Terítik a drogokat, futtatják a nőket, működtetik a koldusbizniszt, meg ami vele jár.

    A hazai maffia inkább ingatlanokban utazik, Vertical Investekben, médiában meg kormányzati panamákban. Az erőszak a cigányoké.
    Ha valaki ezt nem állítja meg, nagy bajban leszünk.

  11. Prendick szerint:

    Sajthiba: A “dilletáns” természetesen dilettáns.

  12. Prendick szerint:

    Közben nem is tűnt fel, hogy régi ismerőst látok. Mi van mostanság Kosztolányival? Megvan még a kígyója?
    Szép sztori volt, amikor elmesélte, hogy a politikai ellenfeleiről nevezte el az egereket, amiket megetetett a kígyóval.
    Igazán nagy reményekre jogosít, hogy egy ilyen személyiség még mindig ott ül a Fideszben. 🙂

  13. 314tyu szerint:

    Látod Prendick, nem tudsz elszakadni a cigánybűnözéstől!
    Pedig azt úgy kell mondani, hogy: “az életvitel alapján egy jól körül írható csoport törvény kerülő magatartása”.

  14. Prendick szerint:

    🙂
    Én vagyok itt a cigányügyi biztos. Mert bárki biztos lehet benne, hogy van a kérdéshez hozzáfűznivalóm.

  15. Jeniszej szerint:

    Kárpát-medence a Földi paradicsomkert, az itt élő népek számára menedékhely, a fennmaradás záloga.

    Gondolatok a Kárpát-medencéről, melyeket elhallgatnak, félremagyaráznak, elferdítve tanitanak.
    ITT LETÖLTHETŐ:
    http://karpatiharsona.info/images/stories/file/upload_documents/K%C3%A1rp%C3%A1t-medence%201_.pdf

    ttp://karpatiharsona.info/images/stories/file/upload_documents/K%C3%A1rp%C3%A1t-medence%202.pdf

  16. Attila szerint:

    Nem Prendick!

    Te szélsőségesneonácifasizstaturbomagyarantiszemita vagy, mert emberek egy csoportjára olyat húzol, ami nyilvánvalóan nem igaz. Ezt a tv-ben hallottam, illetve az újság is leírta. 🙂

  17. Öreg halász szerint:

    Mindenki nagyot téved, aki azt hiszi, hogy mindez valami faji alapon működik (lásd megint a “cigánybűnözést” vonyítókat), és ezek a maffiózók csak úgy földből nőttek ki, mint eső után a gombák.

    Ezek max. egy maffiacsapat végrehajtói, amelynek az élén szinte biztos, hogy korántsem cigányokat találnánk.

  18. Attila szerint:

    Jól van Öreg halász, ügyes vagy 🙂

  19. Prendick szerint:

    Öreg halász, csak nem zsidózol? Oda se merek figyelni. 😉
    Mert ugye egy fideszes hazafi nem mondaná egy magyar emberről se, hogy cigánymaffiát vezet. Olyan buta meg úgysem lehet senki, hogy elhiggye, létezik olyan cigány banda, ami engedelmeskedne egy magyarnak. Marad ugye, ami marad.
    Én teljesen el vagyok határolódva tőled.

  20. Öreg halász szerint:

    Gondolhattam volna, hogy most meg ez fog az eszetekbe jutni. Ha nem ez a bűnös, akkor az. Hogy csináljátok, feldobtok egy ötöst, és ha fej, akkor cigány, ha írás, akkor zsidó?

    Nem szeretném így látni a világot, de sokat is kellene innom hozzá.

  21. Prendick szerint:

    Még mindig a térdemet csapkodom Öreg halász ötletén.
    Elképzeltem, hogy odamegy Rafaelékhez valaki és tört magyarsággal azt mondja:
    “Én lenni capo di tutti capi, ti menni Csepel, leverni don Corleone”
    Kiváncsi lennék a válaszra. 😀

  22. Attila szerint:

    Senki sem mondott ilyet, ezt csak Te gondoltad mögé. Mi? Ugyan!

  23. Attila szerint:

    Az lenne a válasz, hogy: “há’ gitár nöjjön a tüdödbe és rák pengesse, hogy essen ki a szemed”

  24. Prendick szerint:

    Öreg halász, az te voltál. Tudod, magyar elvileg kizárva. Más külföldi is, mert a bodzások nem híresek a nyelvtudásukról. De mivel kötöd az ebet a karóhoz, hogy nem ők a górék, ezt a verziót hoztad elő.
    Rám ne kend már, hogy nézne ki? Fúj.

  25. titok szerint:

    A Jobbikos linket nem vették ki?

    Ez igen! A végén mégis újra fideszes leszek?
    Amit a csepeli Fidesznél tapasztalok egyre inkább olyan meggyőződésem kezd ki alakulni ,miszerint ha Szilárd lesz a pártelnöke a Fidesznek tuti újra rájuk szavaznék.Viktorban már nem bízok soha többet.

  26. titok szerint:

    Ki a rendőr kapitány most Csepelen?

  27. titok szerint:

    Fenébe nem is jön be az a link ,hát így persze hogy maradt vagy nem ez az oka?

  28. Attila szerint:

    Titok! Nekem sem jött be, de megkerestem.
    http://www.kommentator.eoldal.hu/cikkek/politika/csepelen–jobbik
    Ha így sem jön be akkor próbáld meg ezt, a harmadik elvileg az:
    http://www.kommentator.eoldal.hu/cikkek/politika

  29. Papasa szerint:

    Öreg halász:
    Megnyugtatlak! Cigányok állnak!

  30. elhallgattatni szerint:

    Ezek mind cigányok voltak!
    Csepelen is, ugyanilyen kegyetlenséggel jelen vannak, a rendőr főnök a zsebükben, a kicsi pedig elföldelve, ha keresztbe tesz.

Itt lehet hozzászólni !