Trianoni megemlékezés

Csepel.fidesz.hu

M E G H Í V Ó


csiksomlyoibucsu

“Mert élek még! Ha törten is,
ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok,
kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom
s a lobogót megmarkolom!”
(Wass Albert)

Tisztelettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait

a trianoni tragédia
89. évfordulóján tartandó
megemlékezésre

Időpont: 2009. május 31. (vasárnap) 10 óra
Helyszín: Jézus Szíve katolikus templom kertje
(Budapest, XXI. kerület, Béke tér)

Emlékező beszédet mond:
Kispál György atya

a Jézus Szíve templom plébánosa
Németh Szilárd
a csepeli Fidesz-KDNP frakcióvezetője

A megemlékezés után 11 órától
a Nemzet Egységéért
ajánl fel szentmisét
Kóczán Árpád atya
tábori lelkész-alezredes

A megemlékezésen bemutatásra kerül, a tragédia 90 évfordulóján a templomkertben felállítandó csepeli Trianoni Emlékmű makettje.

Minden csepeli honfitársunkat szeretettel várjuk!

141 hozzászólás “Trianoni megemlékezés” bejegyzésre

  1. Prendick szerint:

    Húha, nem lesz ebből baj? Úgy le fogják nácizni Szilárdot a ballibek, hogy csak úgy sistereg.

  2. Gordon szerint:

    Miért? Mi köze van a náciknak Trianonhoz?

  3. Prendick szerint:

    Neked nem szóltak? Aki trianonozik, az náci és passz.
    Majd figyeld csak meg.

  4. Gordon szerint:

    Mit jelent az, hogy “trianonozás”? Hányszor kell kimondani egymás után, hogy a szokványos beszéd “trianonozássá” alakuljon át?

  5. hugi szerint:

    Ott a helyünk!

  6. Prendick szerint:

    “Mit jelent az, hogy “trianonozás”?”
    Ne tőlem kérdezd. Járok olyan fórumra, ahol ugyanúgy lenáciznak, ha kiejtem a Trianon szót, mint itt, ha azt mondom: cigány.

    Tehát ha pl. a Népszava tudósítani fog az eseményről, Szilárdot várom szeretettel a klubba. 😉

  7. Bubus szerint:

    Prendick, a cigányozási mániádat legalább itt, ennél a hírnél ne gyakorold!

  8. Prendick szerint:

    Bubus, ti engem náciztok, mások meg titeket. Ugyanakkora ostobaság mindkettő. Pont ilyen híreknél lehet demonstrálni. Mert hát te most úgy gondolod, hogy ez fontos dolog, más fontos dolgokat viszont tűzzel-vassal pusztítanál. Pl. ott is “cigányozást” látsz, ahol nyoma sincs.
    Ez a klasszikus libsi szemlélet, hogy ugye mi mondjuk meg, hol a határ.
    Neked Trianon még nem szélsőséges, másoknak az. Nekem nem szélsőséges sok más sem. Neked az.
    Mondjuk neked módodban áll meghatározni, hogy itt mi legyen a határ, na de akkor mi a különbség a csepel.info és a Népszava között, ha mindkettőben hasraütésre skálázzák a határokat?

  9. Laja szerint:

    Szerintem az emlékezés oldaltól független és kimondom: kötelező.

  10. Szila szerint:

    Látod kedves Prendick! Mindig nekünk kell elhallgatni és tűrni, mint birkának, a “bűnös” népnek. Mindig ez a vége, hogy szégyelljük magunkat, ha van saját véleményünk, ha ki merjük mondani a szánkon, ami a szívünket nyomja!

  11. Prendick szerint:

    Laja, igazad van. De ha erre a megemlékezésre kimegy mondjuk a Gárda, a Bubusok azonnal elhatárolódnak. Bevallom nekem is meglepő, hogy Szilárd elmegy, sőt beszédet is tart. Egyáltalán nem jellemző a pártjára.
    Nagyon kiváncsi leszek, hogy milyen lesz a visszhang.

  12. Gordon szerint:

    Szila! Szerintem ne csinálj magadból mártírt, mert nem vagy az. Neked aztán egyáltalán nem kell elhallgatnod, mert szólásszabadság van, és ezen a fórum élni is szoktál a szólásszabadsághoz fűződő jogodhoz. Tényleg felesleges glóriát helyezned a fejed felé. Elég nevetséges a viselkedésed.

  13. Prendick szerint:

    Gordon, ezen a fórumon már nincs szólásszabadság. Elszúrtátok.
    Meséljek? 😉

  14. Gordon szerint:

    A Gárda, gárdák (nem tudom, hogy most épp mennyi van, és melyik “igazibb, mint a másik”) a jobbik házi munkásőrsége. Te a sok-sok gárda közül melyikre gondolsz, amikor a “gárdát” említed?

    “Egyáltalán nem jellemző a pártjára.” mi nem jellemző a Fideszre? Hogy beszédet mond Trianonhoz kapcsolódó megemlékezésen, vagy foglalkozik a 2,3 millió nem a jelenlegi Magyarországon élő Kárpát-medencei és moldvai magyarság problémáival?

    A jobbiknak semmilyen politikai és/vagy szakmai üzenete nincs e fenti utóbbi kérdésben. Ők valóban csak a vonulgatáshoz értenek, meg a hangulatkeltéshez (utóbbiban az szdsz-re hasonlítanak, és tőlük tanultak sokmindent). Csak az a baj, hogy a vulgatásuk sehova sem vezet, mert valójában nem jutnak el “A” pontból a “B” pontba.

    Tény: A Jobbik egyenlőre szinte semmit nem csinált a 2,3 millió “határon túli magyar” érdekében, ami a Fideszről azonban nem mondható el, sőt épp ellenkezőleg.

  15. Gordon szerint:

    Szerinted mit jelent az, hogy “nincs szólásszabadság”? Hogy a “nagy” prendicket kimoderálták egyszer-kétszer? Na, ne röhögtess már! Te is azért jöttél fel ide, hogy mártírt csinálj magadból? Szerintem ne erre használf ezt az oldalt.

  16. Prendick szerint:

    Gordon, ne magyarázkodj. Amikor nem csak a rossz modort, hanem a gondolatokat is írtjátok, az cenzúra. Itt meg az van.
    Régebben nem volt, de lett.

  17. Prendick szerint:

    Mire is gondolsz a Fidesz esetében? Amikor kampányoltak a kettős állampolgárság ellen? Arról tényleg elmondható, hogy sokat tettek a határon túliak “érdekében”. 🙂

  18. Szila szerint:

    Kedves Gordon!
    Mindig nagy örömömre szolgál, ha sikerül valakit megnevettetnem. Büszke vagyok rá, hogy Nagyprendick nyomdokaiba léphetek és majd egyszer talán röhöghetsz is. Én is örülök a jó kedvednek.
    Látom, a mai napi adag propagandaszószt máris elkented. Én nem haragszom Rád, sőt!
    Azt meg, hogy hova vezet el a Jobbik útja bízzuk a jövőre. Vagy talán csak nem egy Jövendőmondóval van dolgunk a személyedben?!

  19. Szila szerint:

    Kedves Prendick! Büszke vagyok rá, hogy Veled együtt válhattam mártírrá akár csak egy kis időre is, akár csak egy Fideszes álláspontja szerint is. Már megérte.

  20. hugi szerint:

    Trianon soha nem a gárdáról vagy a cigányproblémákról szólt! Tanuljatok történelmet!

    Aki emlékezni akar, jöjjön el, aki gárdázni, vonulgasson máshol!

  21. Prendick szerint:

    Szila, ne idegesítsd Gordont, mert úgy jársz, mint én. Ha nagyon felbosszantom, akkor következetesen lefokoz nemecsekké és kisbetűvel írja a nickemet. 🙂

  22. Prendick szerint:

    Hugi, korábban azt mondtad: “Ott a helyünk!”
    Most meg kiderült, hogy ez csak rád vonatkozik, meg azokra, akiket ott szeretnél látni. Most akkor hogy van ez? Most akkor mehetek, vagy kivezettettek a rendőrökkel?
    Most már abban sem vagyok biztos, olvasva itt a fideszes hozzászólásokat, hogy esetleg nem megünnepelni akarjátok-e Szilárddal Trianont. 😉

  23. Szila szerint:

    Rendben. Sajnálom. Én nem akartam…. csak úgy kicsúszott.
    Prendick! Trianont mi is megünnepeljük 4-én 18 órakor a Szent Imre téren, ahova így konkrétan Téged is és minden jóérzésű Magyar embert szeretettel várunk.

  24. hugi szerint:

    Szomorú, amit csináltok. Aki Trianonra akar emlékezni, annak ott a helye, aki ezt is arra használná, hogy konfliktust kavarjon, ne jöjjön! Én is láttam a Jobbikkal leragasztott Fidesz plakátokat. Nem lepne meg ezek után már semmi.

  25. Prendick szerint:

    Hugi, arra válaszolj, hogy mi lesz, ha valaki visz pl. egy árpádsávos zászlót? Hagyjátok megemlékezni, vagy konfliktust kavartok azzal, hogy kidobjátok?
    Csak kiváncsi vagyok.

    Mert elvileg Trianon esetében illenék ugye némi egységet felmutatni és nem megválogatni a megemlékezőket, pl. azon az alapon, hogy “ezek cigányozni szoktak, ezért húzzanak innen”.
    Nekem ez a gondom.

  26. Gordon szerint:

    Prendick! Azt írod:
    “Mire is gondolsz a Fidesz esetében? Amikor kampányoltak a kettős állampolgárság ellen? Arról tényleg elmondható, hogy sokat tettek a határon túliak “érdekében”.”

    Ezzel a hazudozás egy olyan fullasztó, mély mocsarába süllyedtél, hogy nagyon nehéz lesz onnan kikecmeregni. Lászámítva, hogy nyilvánvalóan nem tudod, hogy mi az hogy kettős, többes állampolgárság, vagy hogy valaki kettős, többes állampolgár (te is az vagy egyébként, meg én is, bár te nem örülsz annak, hogy erre jogi precedens született) elmondható: ti kizárólag azért jártok fel ide, hogy saját magatokból mártírt csináljatok.
    Hogy leírjátok: benneteket bántanak, nincs szólásszabadság, és egyébként sincs igazság a Földön.

    Persze azt el tudjátok mondani, hogy ki az igaz, és “nem igazi” magyar. Erről Wass Albert Tizánhárom almafa c. kötetének egy részlete jut eszembe, amikor a magyar katonák jönnek fel nagy arccal a dombra, ahol Mózsi lakik, és megpróbálják megmagyarázni nekik ők – a távolról jöttek -, hogy ki a “magyar székely”, meg a “román székely”. Úgyanaz a pökkenhidés, igynaz a nagyarcúság jellemez beneteket, mint azokat a regényben szereplő magyar katonákat.

    Ja, hogy ti nem olvassátok Wass Albertet, csak beszéltek róla? Nos, mindjárt Wass Albert is “nem igaz” magyar lesz a szemetekben.

    Várom a vonatkozó hozzászólásaitokat…

  27. Gordon szerint:

    Anno egyébként az Orbán-kormány idején jelentős döntések születtek meg a határon túli 2,3 millió magyar érdekében (és a nem kárpát-medencéb en élő magyarok érdekében). A un. státusz- vagy kedvezménbytörvényt magam is jó megoldásnak tartottam, bár vannak más megoldások is. Mint ahogy az különböző autonómiaformák intézményi és jogi háttere is többféle lehet.

    A baj akkor kezdődött amikor a szocik és a szabad demokraták kiherélték a státusz-, kedvezménytörvényt. Egy biztos: ha a Fidesz nyer, akkor ismét rendezi valamilyen fogja valamilyen formában ezt a kérdést. Ha meg kétharmaddal nyer, akkor nagyobb mozgástere lesz, mint 1998-2002 között. Jelenleg a Jobbik legfőbb célja, hogy a Fidesz kétharmados győzelmét megakadályozza. Nos, akkor ki is van a “határon túli” 2,3 millió és a egyéb külhoni magyarok érdekei ellen?

  28. Gordon szerint:

    Az árpádsáv jelenleg a címerünk része, és az árpádsávos lobogó (mely eredetileg vörös és ezüst színekben pompázott – a heraldika nem ismeri a fehéret) egy történelmi zászló. Számos történelmi lobogónkon megjelenik. A jelképet hol együtt hol külön, egymást váltva használták felmenőink a hármashalom – kettső kereszt jelképpel.

    Szerintem egyébként felesleges történelmi zászlókkal vonulgatni, mert a címeres “trikolór” (melyben a címer miatt megtalálható az árpádsáv és aranykoronás kiemelkedő kettős kereszt, és hármas halom is)megfelelő kifejező erővel bír. Ezt az árpádsávos dolgot egyébként sem értettem soha. Árpád-ház országot teremtő munkássága miatt? Nos ebben lehet valami, de akkor a eljesen vörös zászlóval is felvonulhatnának az Árpád-ház előtt tisztelgők.

  29. Prendick szerint:

    Gordon, szívesen hozzászólok, ha kiderül, hogy mit is akartál mondani az állampolgárságról. Mert nem világos. Ha van valami kód, amivel rejtjelezted, nem ártana publikálni, mert így sok teteje nincs. Csak alja. 😉

    A másikról: Nagy túrót a Fidesznek, nem kétharmadot! Izzadjanak kicsit, mert ha beülnek a kétharmadba, akkor ugyanaz a langyos punnyadás lesz, mint amit az elmúlt hét évben produkáltak. Ha sima többsége lesz, akkor is nagyobb mozgástérrel bírhat, mint korábban, mert nem kell Torgyánékkel osztozni. Ennyi elég.

    A kétharmadot legfeljebb arra tudnák használni, hogy megkoronázzák Orbánt, ami neked biztos tetszene, de teljesen felesleges. 🙂

  30. Prendick szerint:

    Miért ne lehetne egy-egy történelmi jelképet használni, ha úgy gondolják, hogy az a leginkább közelálló az elképzeléseikhez.
    Volt már olyan eset, hogy egy párt teljesen rágerjedt a kokárdára, pedig forradalmat sem akart csinálni, csak felhasznált egy nemzeti jelképet az összetartozás jelzésére.

  31. Szila szerint:

    Sajnos én sem értem, hogy ennek a sok beszédnek mi az értelme kedves Gordon. Ne a rizsát hintsd itt belekeverve tücsköt-bogarat, hanem azt meséld el, hogy a sok tett ellenére, MOST! hol tart a határon túli magyarság.
    Nemcsak a verbalitás, hanem a tettek szintjén is korlátok közé szorítasz bennünket. Tehát mégis Ti döntitek el, hogy milyen jelképeket szeressünk és használjunk, mint, ahogy azt is, hogy ki az igaz magyar. Pontosan, előírások szerint történik itt minden! Sem a lelkiismeret, sem a gondolkodás nem játszhat szerepet. Ja, és valahogy mindig van magyarázat az eredménytelenségre.
    És ha már Wass Albert sem segített Rajtad, akkor én már tényleg csak bénultan figyellek….

  32. maminti szerint:

    A Fidesz aláírta, hogy Románia Eu tag lehessen anélkül, hogy Székelyföld megkapja az auronomiát. Ezt tette a Fidesz pl. a magyar székelyekért. Az erdélyieket, újvidékieket, felvidékieket kérdezd meg, mi a véleméynük a Fideszről.
    A Jobbik egyenlőre nem parlamenti párt, tehát a legnagyobb ostobaságra vall számon kérni, hogy mit tett a határon túliakért. DEMAGÓGIA A KÖBÖN.

  33. Gordon szerint:

    Szila! Kérdezed, hogy én személy szerint mit tettem. Nos, jómagam politkai téren teni keveset tudok, legfeljebb annyit, hogy arra szavazok, és amellett állok ki, aki már tett e téren valamit (Fidesz).

    A magánéletemről nem igazán szeretnék infókat kiadni, bár tudom, hogy nagyon kiváncsiak vagytok rá, hogy én ki is vagyok valójában. De egy keveset azért tettem a határon túli magyarokért: például amikor az adóm 1%-át a dévai Böjte Csaba atya alapítványának adtam. Ha legalább ennyit mindenki megtenne (más, jól működő alapítványok is vannak egyébként) egy-egy évben, akkor is sokat lépnénk előre, sokan azonban ahhoz is lusták, hogy kitöltsék az 1%-ról szóló nyilatkozatot (bár nekem is a könyvelő töltötte ki, de az mindegy, mert az eredmény ugyanaz).

    Ha még tehetem, akkor igyekszem olyan termékeket vásrolni, mellyel erdélyi magar válakozókat segíthetek (kevés ilyen terméket lehet kapni Magyarországon). A múltkor pl. nem a kínai, vietnami tökmindegy vágódeszkát vettem emg, hanem az erdélyit. A tudatos vásárlással is sokat tudnánk segíteni.
    Ezzel szemben nektek tényelg csak a szátok jár, és sírni, meg panaszkodni jártok a fórumra.

    Szila! Megint mártírt akarsz csinálni magadból. Most elbőgöd, hogy én megfosztalak attól a jogodtól, hogy azt a jelképet szeresd amelyiket akarod. Ez megint oktondi hozzászólás volt. Számodra lassan tényleg csak egy nagy panaszkönyv lesz a csepl.infó fóruma.

  34. maminti szerint:

    Hát nem veszitek észre, hogy mivel a saját pártotokat az égadta egy világon semmivel nem tudjátok fényezni, így kizárólag a Jobbik pocskondiázása fröcsög gyűlölködő szátokból? Olvassátok már vissza a beírásaitokat. Aztán csodálkozzatok, hogy né, ezeket írtuk? Hát milyen emberek vagyunk mi?
    Pont ugyanúgy viselkedtek mint annak idején a komcsi párttagok.
    Elköszönök, mert fizikai fájdalmat érzek ennyi szánalmas, önálló gondolat nélküli agyhalott társaságában.

  35. Gordon szerint:

    Maminti is keztdi a panaszáradatot…

  36. maminti szerint:

    jajj vaze, Te egy IGAZI HŐS VAGY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Na csá!

  37. Jeniszej szerint:

    OK! “Szila”

  38. Gordon szerint:

    Nem hiszem, hogy agyhalott lennék, hiszen a sok okoskodó nagyotmondó árnyékában (hogy szerény maradjak) nekem volt eddig az egyetlen gyakorlati javaslatom (rögtön két javaslatom is volt), hogy mivel segíthetné egy magánember a határon túli magyarságot (1%, tudatos vásárlás). Ez tényelg nem azt mutatja, hogy én lennék az agyhalott.

  39. Gordon szerint:

    Na megjött ez is (Jeniszej) panaszkodni. Csak nem elfogyott a tejpor?

  40. Gordon szerint:

    Szila! A fórum arra van, hogy bszélgessünk. Ha te ennek nem látod értelmét, akkor minek jössze fel? Panaszkodni?

  41. Gordon szerint:

    Nektek milyen gyakorlati javaslatotok van a határon túli magyarság segítésére? Semmilyen? Az kevés…

  42. hugi szerint:

    maminti te tapló!

    Attól, hogy benneteket nem érdekel a székely testvéreink kérése, hogy Magyarország támogassa az uniós csatlakozást, még a Fidesz ezt figyelembe veheti!

    Olvasd el Gordon hozzászólását a Wass Albert utalással. Osszátok az észt, csak azt se tudjátok hogy Erdélyben mi történik.

  43. Gordon szerint:

    Prendick, azt írod:”Miért ne lehetne egy-egy történelmi jelképet használni, ha úgy gondolják, hogy az a leginkább közelálló az elképzeléseikhez.”

    Milyen elképzeléseikhez? Erősítsük a kapcsolatokat aragóniával? Nekem is van árpádsávos zászlóm otthon, de én legalább ismerem a jelkép eredetéhez kapcsolodó különböző kutatásokat.

    Ha az Árpád-ház előtt akarunk tisztelegni, akkor ezzel az erővel a teljesen vörös zászlót is használhatnánk. Esetleg még rátehetnénk a keresztet is, mint anno elődeink tették.

  44. Gordon szerint:

    Persze, hogy nem tudják. Van gy kérdésem az állítólag általam “korlátok közé szorított” nagyszájúakhoz: szerintetek Erdély hány négyzetkilométer?

  45. Prendick szerint:

    Gordon, ne terelj! Mire kellett a Fidesznek a kokárda? Olyan jelkép, mint a zászló. Ugyanarra is használják.

    A többi, amit írtál az csak fórumtöltelék volt, unalmas lenne végigrágni. A magánéleteddel meg foglalkozzon a pszichiátered. 😉

    Az szép dolog, hogy erdélyi terméket veszel. De azzal a párszáz forinttal már hős is vagy? Pláne, hogy mindenki másról a priori kijelented, hogy nem jól csinálja. Olyan fideszes ez. Szórjunk morzsákat és verjük a mellünket.

    Erdély területénél mire gondolsz? Valamelyik történelmi állapotára, vagy arra, hogy mit mondanak róla a románok? Esetleg beleszámíthatom a Partiumot? Tán a Bánságot is? Mert a válasz ilyen pongyola kérdésfelvetésnél 50 és 100 között, jóformán tetszőleges.
    MOndjuk az érveid is ilyen pongyolák, hát nem is csodálkozom.

  46. Prendick szerint:

    Hugi, a “székely testvéreink” fogalom alatt az RMDSZ-t érted? Mert akkor igazad van.
    Kár, hogy a többieket nem lehetett megkérdezni.
    Sebaj, majd jön a Fidesz és elintézi. Szájjal, mint mindig.

  47. Szila szerint:

    hugi!
    Most aztán minősítetted magad a taplózással, jellemző! Lejáratod magadat és gazdáidat. Meg van ez nektek engedve? Nehogy bajod legyen ebből a minősíthetetlen stílusból. Jellemző részetekről, hogy amikor megmérgesedtek elvész a kontroll! Ez is és a többi megnyilvánulás is sokat elárul a személyiségetekről. Gyenge vagy hugi!
    Gordon, ez nagyon szép cselekedet, de mi mindezt anélkül tesszük, hogy a mellünket veregetnénk miatta.
    A magánéleted tartsd meg magadnak, engem például egyáltalán nem érdekel, sőt, kérlek kímélj meg. Találkozom én a munkámból kifolyólag éppen elég nyomorulttal, elég az Ő gondjaikat meghallgatni és segíteni.

  48. atlétaa szerint:

    Duma van eredmény nincs…………..

  49. atlétaa szerint:

    Hajrá CSEPEL…………..
    🙂

  50. Prendick szerint:

    Ja. Nemsokára várható a “Duma bojkottja”. Pelikán féle értelmezésben. 🙂
    /Már ha valaki emlékszik a Tanú vonatkozó részére./

  51. hugi szerint:

    Látom, hogy mit mûvel a Jobbik az utcákon, látom, mi történik a kurucon. Ömlik a sötét butaság. Nagyot csalódtam bennetek, hogy az MSZP mellé álltatok a Fidesz elleni harcban.

  52. hugi szerint:

    Mióta egy a székelység az RMDSZ-szel? Lassan kiderül, hogy azt se tudjátok, hol van Erdély. Sötétség!

  53. hugi szerint:

    Áruljátok már el miért ragasztottátok le meg festitek le jobbikosok a Fidesz plakátjait?! Kaptok ezért pénzt is valakiktõl, vagy magatoktól teszitek?

    Miért vettétek át az MSZP módszereit a plakátrongálásban?

  54. Szila szerint:

    Látod hugi, hogy nem bírsz magaddal, már megint minősítgetsz és csak nyomod a szöveget, amit az agyacskádba mostak.

  55. hugi szerint:

    Miért ragasztja át a Jobbik a Fidesz plakátjait? Miért festi át a Jobbik a Fidesz plakátjait?

    Fizet ezért nektek valaki vagy magatoktól teszitek?

  56. Gordon szerint:

    Hugi! Ez már nekem is eszembe jutott. Kár, hogy a kérdésedre nem fognak érdemben válaszolni az állítólag Gordon által “korlátok közé szorítottak”. Maminti, Prendick, Jeniszej és a többi nagyotmondó lassan megalakíthatná a GÜSZ-t (Gordon által Üldözöttek Szövetsége).

  57. Attila szerint:

    Gordon!

    Trianonról nem elég megemlékezni, tenni kell ellene. Az állampolgárság, vagy bármilyen más konc csak szépítése a dolgoknak. Trianon egy történelmi igazságtalanság, ami ellen egy magyar élete végig küzd!

    hugi!

    Minden beírásod tele van azzal, hogy “minket” nem érdekelnek a székelyek, az erélyi testvéreink. Hazudsz és ezt Te is tudod nagyon jól!
    Ezek mellett elküldesz mindenkit máshova, aki nem ért veled egyet – annak ellenére, hogy magyarok vagyunk-, ennyit a nagy magyar szolidaritásodról.

  58. Attila szerint:

    Gordon!
    Ismételten túlértékeled a dolgokat, most éppen önmagadat. Sajnos sok dologra nem lehet reagálni, amit többek közt Te írsz, mert világverő butaság, vagy elvakult pártszöveg.

  59. Prendick szerint:

    Hugi, lassan olvass, mert nehezen megy. 😉
    Na akkor kezdjük.
    “Mióta egy a székelység az RMDSZ-szel?”
    Ezt te mondod, mert azt állítottad, hogy a székelyek kérték a Fideszt, hogy szavazza meg feltétel nélkül az EU-t. Na most a székelyeket nem kérdezték, csak az RMDSZ nyafogott. Tehát akkor szerinted a székelyek=RMDSZ.

    “miért ragasztottátok le meg festitek le jobbikosok a Fidesz plakátjait”
    Miért ne? Amikor még a Fidesznek is voltak lelkes támogatói és nem csak a mai lusta, “konzervatív” középutasai, a Fidesz élenjárt a plakátátragasztásban. 2002-ben a választások végére volt olyan plakát, ami két centi vastag lett a sok átragasztástól.
    Ja, hogy most az ellenfél a lelkesebb? Hát a kor elérte a “Fiatal Demokratákat” is. Ez a világ rendje. 🙂

    “az MSZP mellé álltatok a Fidesz elleni harcban”
    Ez a Fidesz rákosis mániája, hogy mindenki ellenük van. Már két választást buktak el emiatt. Sajnos a képviseleti demokráciában vannak ellenfelek. Sőt, akár több oldalról is.
    Nekem a Fidesz olyan langyos, hogy a lábamat nem áztatnám beléjük.
    Most akkor én már nem szavazhatok a jobboldalra? Mi ez a jobbos bolsevizmus?

    Egyébként nem válaszoltál az órákkal korábban feltett kérdésemre se. Nem megy?

  60. Prendick szerint:

    “Gordon által Üldözöttek Szövetsége”
    Gordon, ez beismerés akar lenni? Azért bármennyire pattogtatunk, nem kéne elárulnod magad. Ugye tudod, mire gondolok? 😉

    Azért ne aggódj, nem fél tőled senki. Te azért vagy itt, mint az edzőteremben a bokszzsák. Mivel mindig itt lógsz, az ember bemelegítésül megsoroz egy kicsit, hogy kilazuljanak az izmai a komolyabb feladatokhoz. 🙂

  61. hugi szerint:

    Pl. én egy RMDSZ-essel sem beszéltem, amikor Erdélyben voltam. Nem kell süketelni, menjetek ki, nézzetek körül, beszélgessetek az ott élõ székelyekkel! Innen könnyû szövegelni, meg verni a melleteket!

    No, még egyszer; miért a Fidesz ellen dolgozik a Jobbik az MSZP oldalán? Miért rongálja meg, festi át a Fidesz plakátjait? Fizet ezért a Jobbiknak valaki?

  62. Szila szerint:

    Gordon-Gordon!
    Ennyire ne értékeld túl magad! Nem vagy Te akkora nagy ász, hogy az ilyen szövetség akár csak megforduljon a fejedben.
    Van egy mondás, ami adott esetben mindig eszembe jut: a butaság az a betegség, ami mindig másnak fáj.
    Egyébként nem kap senki pénzt a ragasztásért, de elég nehéz elkerülni ezt a helyzetet, mivel a fidesz plakátok minden esetben teljes terjedelemben elfoglalják a teljes hirdetési felületet. Ha nem így volna, senkinek eszébe sem jutna átragasztani, fogadjunk! Úgy sejtem, hogy ez sem véletlen történik.

  63. Prendick szerint:

    Hugi, látod, megint nem olvasol, csak egy sort az egészből.
    Vagy úgy gondolod, hogy ha sokszor ismétled ugyanazt a butaságot, igaz lesz?

    Különben nekem nagyon tetszik, hogy rinyál pont a Fidesz a plakátátragasztások miatt, pedig valamikor ez az ő jellegzetes műfajuk volt. Hja kérem, az idők változnak. 🙂

  64. Attila szerint:

    Hugi, Te vagy a nagy utazó. Mindent tudsz, Mi persze semmit. Mi verjük a mellkasunkat, de Te ezzel szemben szerény vagy. Természetesen, amikor kifogysz az érvekből Mi leszünk az mszp-sek, Ti pedig az egyetlen és az igaz.
    Két kis plakát, ami lényeget az óriásból nem takarja ki. Természetesen mindenki húzzon a fenébe, aki nem narancssárga. Jól van Hugi, drukkolok neked, leszel ennél még jobb is.

  65. hugi szerint:

    Hazugság! A Fidesz plakátok kizárólag hirdetõoszlopokon vannak!

  66. Prendick szerint:

    Az óriásplakátokat is feltekerték az oszlopokra? Akkor jó vastagok lettek a hirdetőoszlopok. 🙂

  67. hugi szerint:

    Miért az MSZP-t támogatja a Jobbik a fideszes plakátok szándékos rongálásával, lefestésével?

  68. Gordon szerint:

    Látom, hogy a GÜSZ (Gordon által Üldözöttek Szövetsége) a jövőbnen is jelentős erőket fog megmozdítani annak érdekében, hogy elsírja bánatát, “korlátok közé szorítottságát”.

    A dzsobbik meg jobban tenné, ha nem ragaszgatná át a Fidesz plakátjait, mert elég átlátszó lesz így, hogy kire is utaznak és kiknek a támogatásával. Gyurcsány sem véletlenül osztotta a pénzt, mielőtt lelépett.

  69. Prendick szerint:

    A székelyek véleménye:

    A székely bácsit kirendelik a határon lévő mérgezett tóhoz, azzal a feladattal, hogy ne hagyja, hogy igyon belőle valaki, mert az mérgezésben meghal.
    A székely kimegy, nyugodtan lefekszik egy fa alá, aztán figyel. Nemsokára látja, hogy rohan egy paraszt a tóhoz, láthatóan nagyon szomjas. A székely:
    – Hé, jóember, ne igyon… – Mire a másik megkérdi románul:
    – Ce? (Tessék?)
    – Jaj, csak azt akartam mondani, hogy lassan igya, mert hideg!

  70. Gordon szerint:

    Hugi! Azért, mert ez a feladatuk.

  71. Gordon szerint:

    Prendick! A nagy “székelybarát” akinek a székelyek véleményéről csak egy székely vicc tud eszébe jutni (hisz valószínűleg szinte sosem beszélgetett székelyekkel).

  72. Prendick szerint:

    Gordon, ezeket már elsütötted ma vagy háromszor. Legalább írnád ki, hogy Replay. 😉

  73. Szila szerint:

    Gordon!
    Te vaj’h mennyit beszélgettél velük? Tudod nem kell messzire utazni, akár itt a városban is elérhetők.

  74. Gordon szerint:

    Viszonylag sokat beszélgetem velük az eddig kilenc székelyföldi utam alkalmával. Igen, nekem is van pár székely isemrődöm Pesten, bár a barátkozás terén eddig elsősorban a nőnemű székelyekre tettem eddig a hangsúlyt.

  75. Attila szerint:

    Gordon! 🙂

    Lassan olvass! Ez egy székely vicc. Amellett, hogy lehet rajtuk nevetni sokszor tanulságos és van bennük agyafúrtság. Ha nem érted, akkor az egyedül a Te bajod, de nagyon-nagyon gyenge visszavágásra sikerült. Rólad állít ki bizonyítványt, nem arról aki itt feltüntette.

    Hugi!
    Ne utazz ilyen sokat, főleg ilyen melegbe, megárt. Végén az mszp-re fogsz szavazni, annyira nagy az üldözési mániád, Gordonnal egyetemben.
    Továbbra is szorítok neked, lesz ez jobb is.

  76. Gordon szerint:

    EGyébként nem pontosan értem, hogy Trianon kapcsán miért csak a székelyekről és Erdélyről beszélgetünk.

    Prendick továbbra sem válaszolta emg a korábban feltett kérdésemet az árpádsáv kapcsán, hogy:

    Prendick, azt írod:”Miért ne lehetne egy-egy történelmi jelképet használni, ha úgy gondolják, hogy az a leginkább közelálló az elképzeléseikhez.”

    Milyen elképzeléseikhez? Erősítsük a kapcsolatokat aragóniával? Nekem is van árpádsávos zászlóm otthon, de én legalább ismerem a jelkép eredetéhez kapcsolodó különböző kutatásokat.

    Szóval várom az általam üldözöttek, és “korlátok közé szorítottak” válaszát.

  77. Prendick szerint:

    “barátkozás terén eddig elsősorban a nőnemű székelyekre tettem eddig a hangsúlyt”

    Főleg szőkékre, mi? Kicsit meg is látszik az érvrendszereden:

    Két nő utazik vonatfülkében. Velük szemben ül egy őszes szakállas férfi.
    A szőke súgva kérdezi a barnát: Te, ez nem István a király?
    A barna súgva válaszol: Hülye vagy, az ezer éve meghalt!
    Kis idő múlva belép egy férfi a fülkébe. – Hello István! Hogy vagy? Ezer
    éve nem láttalak.
    Erre a szőke – Na, ki a hülye?

    Ilyesmi válaszokat szoktál te is adni. 😉

  78. Gordon szerint:

    Attilát is fel kell venni a GÜSZ-be! 🙂

    A GÜSZ nagyhangú tagjai továbbra sem adnak rá váalszt, hogy a dzsobbik miért a Fidesz palátjait rongálja előszeretettel. Bár én mindenféle plakátrongálást elítélek, hisz egy politikai szervezet értéke nem abban nyilvánul meg, hogy letépkedi, megrongálja az ellenfele plakátjait. Csepelen a szocik tépkedték eddig a Fidesz plakátkjait, és most beszállt a nemrégiben megalakult, kialakult, átalakult dzsobbik is?

  79. Prendick szerint:

    És már bizonyítottad is. Kösz. 🙂

    /Ja, mivel úgy látom, csak magadat olvasod, szólok, hogy megint ismételsz és már tételes válaszokat kaptál erre korábban.
    Szét akarod offolni a témát, hogy megint bezárathasd?/

  80. Gordon szerint:

    Ráhibáztál. Igen, főleg a szőkékre, szőkésbarnákra (és még kék szeme is volt az egyik lánynak). Én azért nem becsülném le a helyedben azokat a szőkéket.

  81. hugi szerint:

    Mindig azt gondoltam, hogy van hely a palettán. Sokáig szimpatikus volt a Jobbik újnak és frissnek látszó fellépésével, gondolataival.

    De már régen csak a töketlen zsidózást és cigányozást halom tõlük, a kuruc egy köpködõ szélsõjobbos lap lett, a Jobbik helyi aktivistái meg az elfogyott MSZP-s plakátrongálóinak munkáját vették át.

    És még képesek vagytok pofátlanul hazudni, hogy máshol nem volt hely???

    Gyurcsány utolsó leheletével ezért adott pénzt az alapítványotoknak?

  82. Attila szerint:

    Akkor Gordon, mondd meg kérlek, hol lett letépve Jobbikos által palkát, vagy lefestve? Esetleg képpel is támaszd alá.

  83. Gordon szerint:

    Prendick! A sok locsogásod között lehet hogy elveszett a lényeg, nem találoma kérdésre adott választ. Segíts, vagy ismerd el, hogy nem válaszoltál a kérdésre. Egyébként azt sem értem, hogy miért akartad beleszámítani Erdélybe a Bánságot és a Partiumot. szerintem nem vagy tisztában Erdély határaival. Ez szomorú. De nem bántalak ezzel többet, csak sajnálom, hogy ylyasmiről beszélsz, amiről azt sem tudod, hogy hol található. Tetejébe még az a székely szőkéket is lebecsülöd. Ez utóbbi igazán vállalhatatlan számomra.

  84. Attila szerint:

    Hugi, többet emlegeted az maszopot, mint a zsideszt(csak a dzsobbikra válaszul). Sűrűn szoktál a hátad mögé nézni?

  85. Prendick szerint:

    Hugi, megértem, hogy fáj, de a Jobbik mindent megtesz, hogy ne legyen se kétharmad se koronázás. Bármennyire frusztrált vagy tőle, ez van.
    Tessék a Fidesznek jobboldali párttá válni, mert ez a kádárista maszat, ami most van, sokaknak nem tetszik.
    Kár összesküvést keresni, sokkal egyszerűbb a válasz.

  86. 314tyu szerint:

    Sziasztok!

    Én elmegyek a 31.-ei Trianoni megemlékezésre mint Jobbikos. Örülök, hogy a Fidesz is tart. Akárhogy is nézzük, fontos hogy minél szélesebb körben ismerjék meg a Magyar állampolgárok a hazájukat és a nemzetüket ért súlyos csapást. Az is fontos, ami Prendick pedzegetett, hogy a széles köztudatba ennek a megemlékezésnek ugyan úgy be kell épülnie mint okt. 23.-nak, hogy ne legyen egyetlen Magyar se megbélyegezve mert ilyenen résztvevő vagy szerepvállaló.

    Szebb Jövőt!
    István

    ui.: A Jobbikos Trianon megemlékezés június 4.-én 18:00 kezdettel a Szent Imre téren lesz.

  87. Attila szerint:

    Gordon!

    Mivel én visszaszoktam olvasni, ezt találtam:
    Prendick írta:
    “Erdély területénél mire gondolsz? Valamelyik történelmi állapotára, vagy arra, hogy mit mondanak róla a románok? Esetleg beleszámíthatom a Partiumot? Tán a Bánságot is? Mert a válasz ilyen pongyola kérdésfelvetésnél 50 és 100 között, jóformán tetszőleges.”

    Nem ismered fel a kérdőjeleket és állításnak fogod fel? Esetleg ferdíteni akarsz? Neked is szorítok, többre is képes lehetsz. 🙂

  88. Szila szerint:

    Kedves Hugi, Gordon!
    Továbbra is megfeleltek a felétek támasztott követelményeknek, mind az ordenáré, felsőbbrendű stílusotokkal, mind az alaptalan vádaskodásotokkal, mind a meddő, értelmetlen ismételgető hadovával. Szőke hajam ellenére sem sértő Prendick vicce, pedig most kivételesen meg is értettem. De vigyázz Gordon! A székely nők nem csak szépek, de igen okosak is, hamar felismernek Téged, átlátnak Rajtad.

  89. Prendick szerint:

    Gordon, mivel a kérdéseket hugi tette fel korábban és te csak mint elhaló visszhang szerepelsz a témában, neki válaszoltam meg. Keresd.

    Erdélyhez meg elég gyakran hozzászámítják a Partiumot, sőt a Bánságot is. Kár, hogy te román forrásokból tájékozódsz.
    Így hiába kérdeztem, hogy számítsuk be vagy sem, nem tudtál válaszolni.
    Esetleg próbáljam meg románul? 😉

    A kedvedért most direkt rákerestem a Wikin. Mit tesz isten, ott is azt mondják, amit én mondtam. http://hu.wikipedia.org/wiki/Erdély
    Tehát a kérdést lezártuk, Gordon vesztett. 😉

  90. Gordon szerint:

    Attila!

    Nem járok fényképezőgéppel, de Csepelen a Koltói Anna utca és Táncsics M. utca sarkán láttam egy rongálást. Jobb lenne a dzsobbik befejezné a hangulatkeltést.

  91. Szila szerint:

    314tyu!
    Akkor ott találkozunk. Én is ott leszek.

  92. Szila szerint:

    Ja, hogy láttál egy rongálást Gordon! És Te nem vagy megbélyegző, kirekesztő, előítélkező, az csakis a Jobbik lehetett!

  93. Attila szerint:

    Hűhaaa Gordon. Ez aztán a tény. “Láttam egy rongálást”. Tényleg? És az illetőnek a hátára volt írva, hogy Jobbik?
    Ezt a hangulatkeltést a Kövérnek és a Kósának is mondd el légyszíves.
    Próbáltam a beszélgetéshez úgy hozzáállni, hogy ne lépjek át vagdalkozásba. Ellenben nektek igen nehezetekre esik letenni a hazudozásról és a ferdítésről. ( ez egyébként ténylegesen szocionista szokás)

  94. Öreg halász szerint:

    Nemcsak a Táncsics-Koltói sarkán, én több helyen is láttam, hogy a fideszes plakátokat a jobbikosok megrongálták. De “kapott” belőlük a Heti Válasz egyik hirdetése is a Szent Imre téren.

    Csak az MSZP-s plakátokat nem rongálják, gondolom hálából az alapítványi pénzért. Másra ugyanis nincs okom gondolni: magam is rendkívül megdöbbentőnek tartom, hogy a Jobbik úgy lép fel mostanában, mintha az MSZP szélsőjobbos szövetségese lenne.

    És emlékeztetőül a Táncsics-Koltói sarok:

    http://kepfeltoltes.hu/view/090524/Jobbik_Fidesz_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  95. Öreg halász szerint:

    A kurucon valóságos plakátrongálási verseny van: azon megy a sztahanovista harc, mennyi fideszes plakátot festenek át jobbikosra:

    http://kepfeltoltes.hu/view/090527/wmodositottplak09052211_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/090527/wmodositottplak09052212_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/090527/wmodositottplak0905224_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Ez csak néhány apró példa!!!

  96. Prendick szerint:

    314tyu, /jó a nicked/ az egész polémia valójában azon indult el, hogy felhívtak összefogásra a kérdésben, aztán többen jelezték, hogy mivel engem kirekesztőnek tartanak, kirekesztenek.
    Azóta sem kaptam választ arra, hogy azt, aki árpádsávval megy a Szlárd féle Trianon-megemlékezésre, elvezettetik-e az összefogás jegyében.
    Ahogy gyűltek itt a reakciók, egyre gyanúsabb, hogy igen.

    Emiatt vázolódott nagy mennyiségben az a nézet, hogy a Fidesszel fogjon össze a nílusi krokodil. Mert Gordonék a legjobb példák arra, hogy én ugyan nehezen férek össze mondjuk a cigányokkal, de a fideszesek a magyarok jó részével nem akarnak összeférni, ami nem valami rokonszenves állapot.

  97. Gordon szerint:

    Prendick! Konzervatív (ne küzdj, ugysem fogod megérteni, hogy mit jelent ez a kifejezés) emberként nem számítok bele semmit Erdélybe, ami nem tartozik oda.

    Azt írják a wikin, hogy:
    “jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét. Ez a terület magában foglalja Belső-Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti nagyobb részét.”

    Nos, ki kell őket ábrándítanom, mert a Bánság és a Partium nem Erdély, nem is lesz soha. Gondolom a románok azért számolják hozzá ezeket a terüelteket, hogy alátámasszák, hogy miért tették rá a kezüket a Partium magyar többségű területeire is Bár Bratiuanu (több ilyen nevű is volt a román történelmi személyiségek között) szerint anno még Debrecen körül is román falvak voltak. Legalábbis ezt vízionálta/hazudta annak idején.

    Sajnálom, hogy az általam “korlátok közé szorított” “nagy”-Prendick az ő érvelésüket akarja átvenni.

    Ha a mostani határ még keletebbre, ne adj Isten a Tiszánál lenne, akkor ezzel a fenti logikával a Tiszántúl is “Külső-Erdély” lenne. Azt gondolom, hogy ez nevetséges hozzáállás.

    Látod prendick először érvelgettünk, aztán bizonyos kérdésekben elkezdtem forrásokkal alátámasztani a gondolataimat. Te ezt most szokásod szerint lekoppintottad, de valahogy én most is előtted járok egy lépéssel, és képes vagyok arra, hogy általában tudománysonak vélt, de az adott kérdésben most szerintem épp vitatható állásponton lévő wikipédiát a saját jól felépített és masszív érvrendszeremmel bíráljam. A wiki általában tényleg jó szokott lenni, ha az ember kiváncs valamire. A fenti bejegyzéssel nem pusztán a konzervatív világ- ,és történelemszemléletem miatt nem tudok egyetérteni, hanem inkább azért nem, mert “Külső-eRdély” Erdélyhez csatolása egy utólagos mesterkélt dolog, és a területi döntések legitimizálására szolgál.

    Szerintem e tejkintetben épp te gondolkodsz a román érdekek szerint. Nagy kár.

    Látod, nem hiába kérdezted, hogy számítsuk-e bele, mert megválaszoltam: ne számítsuk bele. Ha az én logikám és nem a román logika szerint gondolkodtál volna, akkor egyből tudtad volna a helyes választ.

  98. Attila szerint:

    Öreg halász!

    Ez a rongálás kategóriájába tartozik vajon? Ezt is már többször feldobtad ide. Jól van Öreg halász, ügyes voltál, tudsz fényképezni. Küldök egy nyalókát.
    Alapítványi pénzről:
    “A módosításra egyébként az Alkotmánybíróság kötelezte az Országgyűlést, mely alapján az elosztható keretből a MIÉP–Jobbik a Harmadik Út nevű választási párt alapítványát évi 25 millió forint illetné, míg a Fidesz és a KDNP alapítványai 536, 7 milliót kapnak.” Ugye ugye így már teljesen más a dolog. Öreg halász, Gordon, Hugi nem megy ez nektek. A hazugságról kellene először leállni. És akkor nem beszéltünk a Strabag támogatásokról, vagy hallgassunk róla?

  99. Gordon szerint:

    Attila GÜSZ-tag (Gordon által Üldözötetk Szövetsége) írta nekem:

    “Hűhaaa Gordon. Ez aztán a tény. “Láttam egy rongálást”. Tényleg? És az illetőnek a hátára volt írva, hogy Jobbik?”

    Nos, Öreg Halász fotóit nézegetve ezt jól bebukta! De be ám! Csak így tovább GÜSZ! 🙂

  100. Prendick szerint:

    Öreg halász: az úgy kezdődött, hogy a Jobbik visszaütött… 🙂
    Szép lejáratókampányt folytat a Fidesz a Jobbik ellen hónapok óta. A legkevesebb, hogy néhány plakátot kidekorálnak.
    Mit tesz isten, a Fidesznek telik plakátokra. De már nincsenek lelkes aktivistáik. Öreg, langyos, gazdag középpárt lett.

    A gyurcsánypénzes hazugságot sokadszorra már nem is kommentálom.

  101. Öreg halász szerint:

    Nem Attila. Ez az MSZP kategóriába tartozik.

  102. Gordon szerint:

    Bratiuanu = Bratianu. Bocs, ezt most elgépeltem.

  103. Öreg halász szerint:

    Prendick, mutass kérlek egyetlen jobbikos plakátot, amit a Fidesz dekorált ki.

    A Jobbik kétszínű politikát folytat. Egyrész nyílt színen tagadja, hogy szélsőjobbos, míg a kuruc az egyik legfőbb bázisuk. Másrészt a legerősebb jobboldali pártot akarják szétverni, amivel az MSZP-nek próbálnak segíteni.

    Dupla csavar.

  104. Prendick szerint:

    Gordon, ne ködösíts. A tény az, hogy _megkérdeztelek_ hogy számítsuk-e be. Nem tudtál rá válaszolni.
    Most már érdektelen, mit guglizol össze. A választ megkaptad órákkal ezelőtt. Egy ide. 🙂

  105. Gordon szerint:

    Prendick GÜSZ-tag (Gordon által Üldözöttek Szövetsége) írja megszeppenve a bizonyítékok láttán:
    “Szép lejáratókampányt folytat a Fidesz a Jobbik ellen hónapok óta. A legkevesebb, hogy néhány plakátot kidekorálnak.”

    Na, ez az igazán szánalmas. Inkább hallgatott volna. Nemrég a GÜSZ-tagok még harcosan tagadták a rongálások, átragasztások tényét, most meg előállnak ezzel olcsó dumával. Gázosak a gyerekek.

  106. Prendick szerint:

    Öreg halász, nem világos mire kérsz.
    Engem nem érdekelnek a plakátok. Nyugodtan dekorálják csak ki azok, akiknek erre módja van. 2002-ben egész Fidesz-kommandók jártak plakátot rongálni. Akkor is röhögtem, ha egy-egy poén jó volt.
    A Fidesz most nem jár, mert nincsenek lelkes, ifjú hívei. Csak lusta vének.

    A Jobbik célja meg az, hogy bejusson a Parlamentbe. Ehhez nem az MSZP-t kell nyuvasztania, hanem a Fideszt. Ha elég ügyesek, idővel ők lesznek a legerősebb jobboldali párt és a Fidesz mehet oda, ahonnan jött.
    Ennyire nehezen viselhető a képviseleti demokrácia?

  107. Gordon szerint:

    Prendick!

    Emlékeztetnélek arra amit nemrég írtál:
    “A kedvedért most direkt rákerestem a Wikin. Mit tesz isten, ott is azt mondják, amit én mondtam.”

    Igen, azt mondják ami a románok a terüeltek megszerzését legitimizáló törekvéseire hajaz (tehát, hogy Bánság és a Partium is Erdély). Erre írtad te, hogy ők (azaz a wiki) azt írják, amit te mondasz. Tehát: te is a románok ligitimizációs törekvéseit támogatod. És te beszélsz itt Erdélyről, meg az ottani magyarokról, és járogatsz Trianon megemlkezésekre…. és még a székely szőkéket is lebecsülöd. Ahhh, ez gáz, igazán gáz.

  108. Prendick szerint:

    Gordon, ne hazudj. Léccilécci.
    Csak egyet idézz tőlem, ahol tagadom a plakátrongálást.
    Nagyon hosszú lesz így az orrod. 🙂

  109. Gordon szerint:

    A plakátrongálás nem tartozik hozzá a képviseleti demokráciához. Ennyit a törvénytiszteletről. Prendick nem tiszteli a szabályokat. Legalább már ezt is tudjuk.

  110. Prendick szerint:

    Gordon, leállhatsz Erdélyről. Vesztettél.
    Tessék úgy fogadni, mint egy úriember. 😉

  111. 314tyu szerint:

    Sziasztok!

    Hangulatkeltésről pár szó!
    A Jobbikos utcai jelenlétek során rendre az elvakult Fidesz szimpatizánsoktól kapjuk a legdurvább beszólásokat. Voltunk mi már sátánisták, maszop bérencek, hazaárulók és még sok más. Az is általában érződik, hogy éppen melyik “vezér” cikkét, beszédét hallgatták vagy olvasták. Sajnos a Fideszben “fönt” egyre többször rosszul keverik a lapokat és a tagságuk magját alkotó jó Magyar embereket a barátaik és ismerőseik ellen fordítják.

    Gordon!
    Legyél nyitott és ismerkedj meg más pártok gondolataival, de ne a Fidesz szűrésén keresztül, hanem közvetlenül tőlük.

    Szebb Jövőt!
    István

  112. Attila szerint:

    De ez mióta rongálás vagy lefestés illetve letépés még egyszer megkérdezem. Gordon, Öreg halász nem válaszoltatok rá. Így nem volt mit bebuknom.

  113. Gordon szerint:

    És írjam ki, hogy “Replay”, ahogy 13:20-kor te megfogalmaztad. Egyébként az egész GÜSZ-t egységesen kezelem ezen a fórumon. Nem ismerted el a rongálások tényét, aztán leforráztak a tények, most meg nyomod a rizsát arról, hogy szeritnted a plakátátragasztás és rongálás a képviseleti demokrácia része. Ki is hazudik valójában?

  114. Gordon szerint:

    Igen, ez szerintem rongálás.

  115. Gordon szerint:

    Prendick! Bebizonyosodott, hogy Erdély kapcsán te a román terüeltszerzést legitimizáló érvrendszert követed. Te amgad írtad. Szerintem szállj le Erdélyről, és a székely szőkék becsmérléséről. 🙂

  116. Attila szerint:

    Na ez az szerinted. Akkor meg ne állítsd be tényként, mert szerintem meg nem az.

  117. Gordon szerint:

    Attila!

    Volt mit bebuknod és be is buktad. 🙂

  118. Prendick szerint:

    Gordon, hazudsz. Nyúlik az orrod.
    Ugyebár választ kaptál arra, amiről állítottad, hogy nem.
    Kiderült, hogy egy pillanatig sem tagadtam a plakátizélést, erre jössz azzal a falmellékivel, hogy “együtt kezelsz”. /Mondjuk én is együtt kezellek Borka Szásszal, mert mintha ikrek lennétek, de ez nem tartozik ide./ Aztán szándékosan összekevered a képviseleti demokráciát a plakáttépéssel, holott két téma.

    Ennyire nehéz napod van? 😉

  119. Gordon szerint:

    Prendick! Te teljesen szétestél. Vegyél egy friss és mély levegőt. 🙂

  120. Prendick szerint:

    Jaj, Gordon, annyira karcsú felkapni az ellenfél szövegét és visszadobni. Ovis szint.
    Nyugodtan abbahagyhatod az offolást és a személyeskedést.
    Bár nekem mindegy. Akár le is zárathatod a témát, legalább őjra emllékműve lesz annak, mennyire ki tudsz kapni. 🙂

  121. Szila szerint:

    Prendick! 314tyu! Túl sokat vártok el Gordontól. Legyn úr, meg legyen nyitott?!

  122. Prendick szerint:

    Ezek szerint betaláltam.

    Na, akkor lássuk, hogy a Gordon hiszti után lesz-e értelmes hozzászólás is.

  123. Szila szerint:

    MIért? Volt?

  124. Prendick szerint:

    Szila, valójában csak annyi jelentősége van Gordonnak, hogy bemutatót tart a Fidesz vitakulturájából. Én örülök neki, mert egyrészt nagyon ráérek, másrészt ha valaki olvassa, jó eséllyel ábrándul ki a narancsból. Jó, nem járnak ide sokan, de a kis siker is siker.

    /A probléma csak az, hogy egyre többet ásítok. Unom a folyamatos ismétlést, meg a gyerekes érveit./

    Akkor térjünk vissza a témához.
    Elmehetek-e Szilárd beszédét meghallgatni egy árpádsávossal, vagy kidobnak?
    Mert erre még mindig nem kaptam választ.

  125. Szila szerint:

    Kérlek Prendick, gyere el! Mellesleg, bár tényleg igazán nincs jelentősége, Szilárd elhatárolódik ettől a stílustól, amit itt egyesek folytatnak, bárkit szívesen lát szerintem. Hát, ha mástól nem, tőlem kaptál választ.

  126. Öreg halász szerint:

    Ez a Jobbik politikai kultúrája:

    http://kepfeltoltes.hu/view/090527/wmodositottplak09052211_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/090527/wmodositottplak09052212_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    http://kepfeltoltes.hu/view/090527/wmodositottplak0905224_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Nincs mit vitatni, nincs min vitatkozni. A tények azok tények, magukért beszélnek.

    A Jobbik Csepelen is a Fideszt tekinti ellenfelének, csakúgy mint az MSZP.

  127. Attila szerint:

    Gordon!

    Ha úgy gondolod, hogy bebuktam valamit, akkor biztos úgy is van, minden más, amit Te írsz.
    De egy biztos, hogy ez nem a Te napod.

  128. Prendick szerint:

    Kösz Szila. Természetesen költői kérdés részemről a dolog és elvi állásfoglalást várok rá a fideszesektől.

    Sajnos a meghívásodat vissza kell utasítanom. Sok éve nem járok már csoportos megemlékezésekre. Én már csak akkor indulok el, ha, hogy is mondjam, aktív részvételre lehet számítani. Nagyon aktívra.;)

    Másrészt olyan önközpontú vagyok, mint egy búgócsiga, így mérhetetlenül kevéssé bájol el embertársaim egy nagyobb csoportjának közelsége. Arról nem is beszélek, hogy legalább öten fognak beszédet tartani, ami még akkor is fárasztana, ha én lennék az egyikük. De hogy csak halgassak, azt nem bírja el az egóm. 🙂
    Az én részem mostanság az életben az, hogy ideológiai síkon osszam az igét.

  129. Öreg halász szerint:

    Hugit is idézném, mert telibe talált:

    “Nagyot csalódtam bennetek, hogy az MSZP mellé álltatok a Fidesz elleni harcban.”

    Magam is alá tudom támasztani, hogy a Jobbiknak bőven van helye plakátozni Csepelen, ahol az EP plakátoknak kijelölt helyeken a Fidesz még nem is plakátozott. A reklámcégek vastag henger alakú oszlopain és az óriásplakátoknál külön fizetni kell a megjelenésért. Azért érdekes, hogy a Jobbik ilyen plakátjait senki nem rongálta meg, nem?

    Én a helyetekben megköszönném a csepeli pártoknak, hogy ilyen szinten tolerálják az igénytelenségeiteket.

  130. Prendick szerint:

    “A Jobbik Csepelen is a Fideszt tekinti ellenfelének, csakúgy mint az MSZP.”

    Így igaz. Remélem a jövő évi választásokon az MSZP-nek is lesz 15-20%-a, meg a Jobbiknak is. Akkor nem száll el a Fidesz, megmarad a kiegyensúlyozott társadalmi kontroll.

  131. Öreg halász szerint:

    Szerintem nem is kell két frakció, rögtön össze is bútorozhatna az MSZP meg a Jobbik, mint a háboró után a szocdemekkel.

  132. Attila szerint:

    Öreg halász!

    Nem az mszp-szdsz borult össze fidesszel lejárató a kampányban?

  133. Prendick szerint:

    Öreg halász, dögunalom ez a rákosista szöveg, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van.
    Tessék szépen beletörődni, hogy jó sok olyan jobboldali ember van, akinek nem kell a Fidesz.
    Olyan nehéz megérteni?
    Vagy mondjam lassan és tagolva, mint ahogy Orbán beszél a híveihez?
    Nem … kell … a … Fidesz!

    /Most kezdem megérteni, miért kell úgy beszélnie, mintha debileket oktatna. 🙁 /

  134. Öreg halász szerint:

    Még arra sem vagytok képesek, annyi becsület sincs bennetek, hogy egy trianoni megemlékezésről szóló meghívót békén hagyjatok.

    Nektek már semmi sem szent, nektek nincs semmi, amit tiszteletben tartanátok. Még egy trianoni emlékmű megtervezésével kapcsolatban is a cigányozás meg zsideszezés megy. Ez a Jobbik politikai kultúrája. Nulla. Zéró.

    Ilyet utoljára az SZDSZ-eseknél láttam 1990-ben. Kérdeztem tőlük a március 15-i ünnepségen, hogy miért csak pártzászlót hoznak: azt mondták bunkó vagyok, miért ne hoznának. De, mondom, miért nincs nálatok más zászló? Nem volt válasz. Kint voltam pár nem jobbikos demonstráción: a jobbikosok csak jobbikos zászlókkal vonultak fel, néha volt egy-kettő árpád sávos is. Tiszta SZDSZ, csak visszájára fordítva.

  135. Öreg halász szerint:

    Prendick, olyan sötétség uralkodik a fejetekben, hogy nem értitek meg: akkor, ha egy értelmes ember egy bizonyos pártra szavaz, egy másik meg egy másikra, még nem kell szétverni a fejét, megrongálni a plakátját, összefirkálni, átfesteni az üzenetét.

    Politikai kultúra nulla. Még egy trianoni megemlékezést sem vagytok képesek tiszteletben tartani a pártoskodásotokkal.

  136. Prendick szerint:

    Öreg halász, miután végigültem ma a totális fideszes örjöngést, elég ócska dolog neked itt erkölcsi felháborodást mutatnod.
    Miután te is felváltva emeszpézed, meg neonácizod a Jobbikot, kevés megértésre találsz, mint a demokrácia bajnoka.
    Inkább csak ócska kirekesztés, amiben utazol a párttársaiddal.
    Csak ti magyarokat akartok kirekeszteni.

  137. Attila szerint:

    Idézet Kövértől:
    “Ha nincs elég jobboldali párt, a szocialisták csinálnak egy újabbat – mondta egy makói fórumon Kövér László, a fidesz választmányának elnöke. Kövér szerint az MSZP már több pártot is felhasznált a Fidesz gyengítésére, jelenleg a Jobbikot használja erre a célra.”

    Idézet Gusztustalantól:
    Gusztos Péter hétfőn a parlamentben napirend előtt, majd délután nyílt levélben fordult Navracsics Tiborhoz azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik félkatonai szervezete, a Magyar Gárda szombaton részt vett a neonáci, holokauszttagadó rendezvényen a Várban.
    Gusztos Péter emlékeztetett rá, hogy a Fidesz korábban ugyanazzal az “igazság szabaddá tesz” jelszóval kampányolt, amelyet a hétvégén a Magyar Gárda felvonuláson is olvasni lehetett.

    Idézet Vadai Ágnestől:
    “A szocialista politikus szerint Orbán Viktor “elszámoltatásról beszél, de leginkább leszámolásra gondol (…) Jobbik-os haverjai már meg is kezdték azoknak a magántulajdonoknak a kijelölését, amelyeket majd elvesznek”. Arra kérte Orbán Viktort, beszéljen a Jobbik-os szövetségeseivel, hogy ez az út nem járható. Vadai Ágnes azt kérdezte, tudja-e a pártelnök, ki adott erre a listázásra megbízást.”

    Akkor hogy is van ez Öreg halász, Gordon, Hugi?
    Nem borulnak össze, igaz?

  138. admin szerint:

    Akár Trianonról is lehetett volna beszélgetni, de láthatóan senki nem akart. Ennek így megint semmi értelme, lezárjuk a fórumot.

  139. Attila szerint:

    Öreg halász!

    Pont az ilyenek miatt történik ez meg, mint Te. Mert hazudni, félre és mellébeszélni nagyon tudsz. Na ebből lett elege sokaknak.
    Politikai vitakultúra az az, hogy egyből elmondjuk a másikat mindenféle ügynöknek és átrakott pártnak?
    Na ez az amiből nekem is nagyon elegem van.