Felrobbantották a Magyarok Nyilai focilabdába rejtett bombáit

Index

Három robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, hetven lőszert foglaltak le a nyomozók, és megtalálták azt a műhelyt, amelyben a robbanószerkezeteket előállították.

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a négy férfit, akinél szerdán robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszereket találtak a nyomozók – mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője szombaton. Bár a “Magyarok Nyilai” terrorszervezet nevében korábban levelet küldők azt nem állították egyértelműen, hogy közük lett volna 2007. december 6-án a Vörös Csepel vendéglátóhely felgyújtásához, arról úgy tettek említést, hogy “legyen tanulság”, hogy a “hazaárulást megtoroljuk”. 

Az NNI csütörtökön adott tájékoztatást arról, hogy Pest megye területén előző nap több helyszínen négy személyt fogtak el, mindegyikük megalapozottan gyanúsítható visszaélés robbanóanyaggal bűncselekmény elkövetésével.

Egy emberrel szemben – akit azzal gyanúsítanak, hogyEcsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani, illetve 2007-ben lövést adott le Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára – a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Fazekas Géza szóvivő megerősítette a negyedik férfi előzetes letartóztatásba helyezését.

A gyanúsítottak a szabályok szerint ilyenkor egy hónapig maradnak előzetes letartóztatásban.

A rendőrség csütörtökön arról számolt be, hogy a nagy erők bevonásával végrehajtott, összehangolt akcióban az elsődleges szakértői vélemény szerint három robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, hetven lőszert foglaltak le a nyomozók, és megtalálták azt a műhelyt, amelyben a robbanószerkezeteket előállították.

A műhelyben további robbanóanyagokat, két újabb robbanószerkezetet és az előállításukhoz szükséges eszközöket találtak a rendőrök. A nyomozás eddigi adataiból feltételezhető, hogy a lefoglalt szerkezeteket a gyanúsítottak aznap éjszaka fel akarták használni – közölte a rendőrség.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint több politikus ellen is merényletet terveztek a szerdán elfogott csoport tagjai. Draskovics Tibor az InfoRádiónak pénteken nyilatkozva úgy fogalmazott: “megjelent immár kézzelfoghatóan, fenyegetően a belföldi eredetű, politikai motivációjú terrorizmus Magyarországon”.

Mint mondta, a rendőrség hosszú munkával felderített egy olyan “terrorista sejtet”, amelynek tagjai tudatosan, robbantásos és más súlyos bűncselekmények elkövetésére, egy merényletsorozatra készültek. Ennél enyhébb, de hasonló bűncselekményeket már elkövettek, bizonyos politikai célok szolgálatában.

Arra a kérdésre, hogy a csoport tagjainak valóban volt-e egy listája, amelyen több politikus is szerepelt, úgy válaszolt: “minden jel arra mutat, hogy merényletsorozatot készültek végrehajtani”. A miniszter a nyomozás érdekeire hivatkozva arra nem adott választ, hogy pontosan kik voltak a merényletek célpontjai.

A merényletsorozathoz szükséges előkészületeket megtették: összeállították a végrehajtáshoz szükséges szerkezeteket, amelyek akár emberi élet kioltására, vagy súlyos kár okozására is alkalmasak. “Nagyon durva, ha úgy tetszik, elvetemült cselekményekre készültek” – jelentette ki Draskovics Tibor.

Azt még vizsgálják, hogy a gyanúsítottaknak van-e közük a romák elleni támadáshoz, de az biztos, hogy a csoport tagjai korábban is követtek el Molotov-koktélos támadásokat. A gyanúsítottak a magukat Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezethez tartoznak – mondta.

A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet korábban már magára vállalta a Szilvásy György titokminiszter nyaralója elleni támadást, továbbá több, politikusok házai ellen elkövetett Molotov-koktélos támadást is, valamint a fővárosi Hollán Ernő utcai jegyiroda elleni támadást. Ezekben az ügyekben ismeretlen tettesek ellen nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodával együttműködve, terrorcselekmény és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Emellett az SZDSZ tájékoztatása szerint a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet halálosan megfenyegette John Emesét, a párt jelöltjét januárban, a ferencvárosi időközi országgyűlési választás előtt.

Forrás: Index.hu

21 hozzászólás “Felrobbantották a Magyarok Nyilai focilabdába rejtett bombáit” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    ttp://www.indavideo.hu/video/Discos_Hit_Radio_1
    http://www.indavideo.hu/video/Dj_szovetseg_Gyilkossag
    Hajrá magyarok ……….!
    MAFFIAaz állam!
    Nem kicsit!
    NAGYON! 😉

  2. miska72 szerint:

    A hatóságoknál vannak a legnagyobb GAZEMBEREK! 😉

  3. Gordon szerint:

    Miska!

    Borzalmas ez a video, légyszives kimélj meg az ehhez hasonló marhaságoktól minket.
    Az úr a klippen borzalmas stílusban beszél. Elmehetne egy beszédtanfolyamra. A primitív emberek beszélnek így…

    A mondat végén egyébként levisszük a hangsúlyt és nem fel… Nem “véletlenül”.

  4. atlétaa szerint:

    Riska27:Vedd be szépen a gyógyszereidet…..:Hajrá CSEPEL……….

  5. miska72 szerint:

    Gordon atléta a cikket én is csak beszúrtam ide!!!!!!
    A cikket Archangel tette fel a: Megtalálták Ophélie Bretnacher holttestét cikhez.
    Trikó fúss a gyógyszered után! 🙂

  6. miska72 szerint:

    Gordon, NEM én készítettem a videót. 😉
    Ha nem tetszik, ne nézd meg. Köszi. 😉

  7. miska72 szerint:

    Ez is durva!
    Nem kicsit! NAGYON!
    http://www.videoplayer.hu/videos/play/172190
    😉

  8. atlétaa trikó szerint:

    Riska vedd be szépen a gyógyszereidet:………:Hajrá CSEPEL….

  9. miska72 szerint:

    atlétaa trikó fuss egy kört, a gyógyszereid után! Tudod a pirossal kell kezdened! Ez a halucinogén! Mindhalálig MSZP!
    Hajrá magyarok ……..!

  10. atlétaa trikó szerint:

    Mindig foglak figyelmesztetni ,hogy vedd be…………………a gyógyszereidet nehogy rosszúl legyél …..Hajrá CSEPELI magyarok…………..

  11. miska72 szerint:

    Atlétaa trikó én is mindig foglak figyelmeztetni, hogy ne felejts el futni a gyógyszereid után egy kört! Jó atlétához híven! Tudod, a piros tablettát kell először bevenni. Utána a Cravintont, hogy nehogy elfelejtsd a többit. Tudod a piros tabletta a hitnotizáló! Mindhalálig MSZP!
    Hajrá magyarok ……! 😉 🙂

  12. kispajtás szerint:

    Hogy ti mekkora marhák vagytok!!! Gordon, bocs, nyilván nem neked szól!
    Komolyan elgondolkodtató az, hogy ha ide jutott az infó, mármint ilyen mély szintre, akkor van-e értelme, tud-e kellőképpen hiteles lenni?

    De ha az Urak Húsvét Ünnepe okán kissé többet ittak a kelleténél és ettől lágyult el az agyuk, akkor remélem kialusszák és mégsincs akkora baj.

    BOLDOG ÜNNEPET!

  13. miska72 szerint:

    kispajtás, kellemes húsvéti ünnepeket. 😉

  14. Gordon szerint:

    Ahogy eddig észrevettem az info elég megengedő a kommentezőkkel szemben. Ezt én egyébként támogatom. Sok helyen nem néznek el annyit a hozzászólóknak mint itt. Persze a lehetőséggel nem kell visszaélni.

  15. miska72 szerint:

    Gordon dehogynem, néznek le ennyit, nézd meg mi folyik az origo oldalain. Ott sokkal durvább dolgok mennek.
    kellemes ünnepeket. 😉

  16. kispajtás szerint:

    miska72:

    Bocs, de pont az origo-val kapcsolatban tévedsz. Amikor súlyos dologról van szó, mint például a csepeli kettős gyilkosság, a nem kevés, több száz véleményt, a szövevényes kapcsolatrendszert feltérképező és már-már leleplező hozzászólásokat alig huszonnégy óra múlva törölték teljes egészében. Nem egyet-egyet, hanem az egészet. Gondolom, mert súlyos, pártpolikiai ügyről volt szó és ez egyeseknek roppant kínossá vált. A hatalmuk, a kezük még idáig is elér, hogy a pártjuk köztörvényes bűncselekményeivel kapcsolatos hozzászólásokat egyszerűen töröljék. Na és? Kihez mész panaszra???

    BOLDOG LOCSOLKODÁST!

  17. miska72 szerint:

    kispajtás, senkihez, mert MAFFIA az állam.
    Hajrá magyarok ……!

  18. miska72 szerint:

    Ez egy szervezett bűnszervezet!

  19. miska72 szerint:

    A rendőrség a QRMÁNYT kapja el!

  20. miska72 szerint:

    A rendőrség a KORMÁNYT kapja el!

Itt lehet hozzászólni !