Csevak: a lakók miatt nincs kész a szennyvízelvezetés

Helyi Téma

Félig csatornázott utca

A Szentmiklósi úton a Fémmű és a Varrógép utca közti 180 méternyi szakaszon nincsen csatorna, holott négy évvel ezelőtt a Festő és a Fémmű utca között már megépítették a szennyvízelvezetőt. A helyi lakosok úgy érzik, ez pénzpazarlás. A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. szerint a lakosok a hibásak.

– Én a Szentmiklósi úton lakom, a Fémmű és a Varrógép utca közti szakaszon. Ez a része a Szentmiklósi útnak nincs csatornázva, annak ellenére, hogy főút! Néhány évvel ezelőtt felvonultak itt a gépek, a munkások, és megépítették a szennyvízelvezetést a Festő és a Fémmű utca között, de ott megálltak, és nem mentek el a Varrógép utcáig, pedig attól a másik irányba már rég megvan a csatorna. Összesen kilencteleknyi hosszan nincs szennyvízelvezetés. Mindig azon tanakodunk, hogy nem lett volna egyszerűbb és főleg lényegesen olcsóbb, ha egyszerre csinálják meg ezt a körülbelül 600 méteres szakaszt? – kérdezte lapunkat méltatlankodva Bárdos Béla Szentmiklósi úti lakos.

Megkerestük az ügyben illetékes Csevak Zrt.-t, ahol a lakosok mulasztásával magyarázták a szennyvízelvezető hiányát. – Egész Csepel csatornázása év végén vagy jövő év elején elindul. A Szentmiklósi utat 2005-ben újítottuk fel. Itt is végig lesz csatorna az elkövetkezendő időszakban. Muszáj volt végig leburkolnunk, hiszen tarthatatlan állapotban volt az út. Az önkormányzat azokat a területeket csatornázta, ahol a lakosság összefogott, és megterveztette a szennyvízelvezetést, ezért megvolt rá a vízjogi engedély. Ahol ezt nem tették meg, ott most folyik a vízjogi engedélyeztetés – fejtette ki Zsiláné Bara Éva, a Csevak Zrt. igazgatóhelyettese. – Ahol volt engedély, ott – pontosan a költségkímélés céljából – mindenhol megépítettük a csatornát az út felújítása előtt. Máshol viszont nem tehettük.

helyitema.hu

6 hozzászólás “Csevak: a lakók miatt nincs kész a szennyvízelvezetés” bejegyzésre

  1. lolka szerint:

    ” Az önkormányzat azokat a területeket csatornázta, ahol a lakosság összefogott, és megterveztette a szennyvízelvezetést, ezért megvolt rá a vízjogi engedély. ”
    Nem értek a jogidolgokhoz, de minek az önkori ha a lakosság terveztet minek akkor a főépitész, vagy épitész mindegy ilyen alapon akkor ősszefog egy lakoközösség és megoldja a problémáit és kifizeti a befizetendőadokból, ha valaki megmagyarázná megköszönném igy olyan fonák minden: mint adófizető megterveztetem saját pénzemen, lehethogy meg is csináltatom az önkori meg ül a valagán(kész pi….a melegmálé) igy aztán lehet mellet döngetni, hogy ezt is megcsináltuk ?bár itt buszjárat van lehet, hogy a Fővároshóz tartozik ez a figura? De a csevak magyarázkodott valami nem gömbölyű meg a többi szakasz elkészült na mindegy fonák dolgok ezek!

  2. miska72 szerint:

    lolka, jók a kérdések. 😉
    jó az írásod!
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos.

  3. Gordon szerint:

    Meg azt is mondják, hogy most végre indul Csepel teljes csatornázása. Leszámítva, hogy ezt közel 20 éve ígérik, azért megkérdezném: Hogy fog indulni? Csak ha a lakosok megterveztetik a dolgokat? És ha egy ingatlanban nem lakik senki, akkor az adott ingatlan elé nem raknak vezetéket? Az kimarad, míg meg nem találják a tulajt?

    Vagy terveztetni csak eddig kellett, és most már nem? Ha nem akkor miért nem, korábban miért kellett? Vagy a mostanira nem kell majd vízjogi engedély? Miért? Zavaros (csepeli szocis) ez az egész.

    Egyébként gyönyörű lesz amikor a 2005-ben felújított utat újra felbontják. Gratulálok Szentecky úrnak, és az MSZP-nek!

  4. büki szerint:

    Nagyon úgy néz ki, hogy a választási év jegyében elindul valami, mint 2006.-ban.
    A folytatás közismert.

  5. nekünk ment el az eszünk szerint:

    “Egész Csepel csatornázása év végén vagy jövő év elején elindul.”

    melyik évről is van szó, t. urak??? hmm???

  6. miska72 szerint:

    Már megint a NÉP a hibás. 😉

Itt lehet hozzászólni !