Orbán Viktor: Az EU-csúcson féleredményt született

MHO

Orban_epp

Féleredményt értek az uniós tagállamok vezetői az Európai Tanács ülésén, hiszen fontos lépést tettek afelé, hogy Törökországgal megállapodjanak, viszont nem döntöttek a görög-török határ lezárásáról – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak távozóban a pénteken virradóra véget ért csúcstalálkozóról.

A kormányfő kifejtette: az uniós állam- és kormányfők elfogadtak egy akciótervet arról, hogy miként lehet Törökországot érdekeltté tenni abban, hogy ne engedje a menekülteknek elhagyni az országot. Ez nem jelenti azt, hogy a megállapodás teljesen kész van, még szükségesek tárgyalások, de a felhatalmazást megadták, az irányokat kijelölték, és “itt sikert lehet majd elérni” – vélekedett.

Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hárommilliárd eurós nagyságrendű támogatást fontolgatnak Törökország számára, ezzel segítve Ankarát abban a törekvésében, hogy megelőzze a szíriai menekültek Európába vándorlását – erősítette meg Angela Merkel német kancellár. Hozzátette, hogy döntés nem született a támogatás pontos összegéről. Megerősítette azt is, hogy az uniós vezetők egyetértésével új témaköröket nyitnak meg a Törökországgal folyó csatlakozási tárgyalásokon. Nem döntötték viszont el, hogy mely fejezetekről van szó. A kancellár jelezte, hogy nagy vonalakban egyetértés mutatkozott a vezetők között a Törökországot segítő akciótervről. Az említettek mellett ez a vízummentességről folyó tárgyalások gyorsítását tartalmazza, kilátásba helyezve a folyamat jövő évi befejezését. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Ankarával kötendő megállapodásról tudatta: a megállapodás két célt szolgál; egyrészt, hogy azok a menekültek, akik már Törökországban vannak, maradjanak is ott, valamint, hogy akik Törökországon keresztül indulnának Európa felé, azok ezt ne tehessék meg.

Orbán Viktor ugyanakkor úgy látja, a tanácskozás másik fele sikertelen, mert nem tudni, mikor lesz valami ebből a tervből, és addig le kellett volna zárni a görög-török határt. A magyar javaslat mindig is az volt, hogy “menjünk le közösen délre”, és ott jöjjön létre az a határvédelem, amely tehermentesíti Macedóniát, Szerbiát, Horvátországot és Magyarországot is – emlékeztetett. Közölte: ezt nem tudták elérni, “továbbra sincs meg a szükséges erő, elszántság és politikai akarat, hogy a saját határainak megvédésére képtelen Görögországtól átvegyük teljesen vagy részlegesen a határvédelem felelősségét”.

Mint mondta, a hatpontos magyar javaslat legfontosabb pontja görög viszonylatban most nem valósult meg, de Törökország ügyében történt előrelépés.

Minden feltétel adott a horvát határzárhoz

Arra a kérdésre, hogy mikor döntenek a horvát határzár ügyében, a kormányfő közölte: péntek dél körül érkezik vissza Budapestre, ezt követően összehívja a nemzetbiztonsági kabinetet, amellyel kora délután megvitatják a helyzetet és meghozzák a szükséges döntéseket.

Az uniós csúcstalálkozón olyan döntések születtek, amelyek hozzájárulnak az Európai Unió külső határainak biztosításához – mondta a tanácskozást követően a megbeszéléseken elnöklő Donald Tusk. Az Európai Tanács elnöke kiemelte ugyanakkor, hogy óvatos optimizmussal tud csak nyilatkozni. Tusk elmondta, hogy döntés született az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex jelenlegi jogkörén túlmutató “integrált határellenőrzés” létrehozásáról. “Az elsődleges feladatunk az, hogy megvédjük az európai közösséget, és szavatoljuk a közbiztonságot” – húzta alá. A korábbi lengyel kormányfő kifejtette, hogy a közös határellenőrző testületnek joga lesz ahhoz, hogy saját hatáskörben kezdeményezze és végrehajtsa azok hazajuttatását, akik nem jogosultak menekültstátusra, valamint “proaktívabb” módon vegyen részt a határok védelmében.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy rendészeti és határőrizeti szempontból minden feltétel megvan a horvát határzárhoz, azt a minőségű határvédelmet, amelyet a szerb-magyar határon már létrehoztak, azt ezen a szakaszon is teljesíteni tudják. Sőt annyiban előrébb is állnak, hogy az ülés előtt a visegrádi csoport kiadott egy közleményt, amelyben leírták, hogy mindegyik V4-es partner komoly felelősséget és segítséget vállal abban, hogy Magyarországnak ne egyedül kelljen megvédenie a határait – idézte fel. Úgy vélte, ez erősíti a kétoldalú kapcsolatokat ezekkel az országokkal, és nagy erőkkel fűzi szorosabbra a közép-európai együttműködést, továbbá mivel Európa határait védik, “ez jó Európának is”.

A miniszterelnök hangsúlyozta: “jó hír, hogy van az unióban négy olyan ország, amely képes nagyon komoly, nehéz kérdésben, határrendészeti kérdésben szinte feltétel nélkül a másik segítségére sietni”. Őszintén meg kell köszönni a lengyeleknek, a cseheknek és a szlovákoknak a segítséget, a népeknek és a kormányaiknak is – jegyezte meg.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az ülésen volt egy pillanat, amikor “hirtelen fölélénkült a huszonnyolc miniszterelnök”, amikor az állandó áthelyezési mechanizmusról volt szó. Az Európai Bizottság az állandó migránsszétosztási mechanizmusra vonatkozó előterjesztését – amely egy indítvány, hogy jogszabály legyen majd belőle – már megküldte a nemzeti parlamenteknek, vagyis a magyar parlament foglalkozik ezzel és tárgyalni is fogja – mondta. Közölte: a kérdés csak az volt, hogy most a zárónyilatkozatban milyen hangsúllyal utaljanak erre a bizottsági kezdeményezésre, és ami benne van a dokumentumban, az “elfogadható Magyarország számára”.

„Elveszett képességet kellett visszaépítenünk”

A kormányfő a határvédelemmel kapcsolatban elmondta: “van egy képesség, amit elvesztettünk, mert nem volt rá szükség”, hiszen a délszláv háború után és amikor “az az álmunk volt, hogy nemcsak az európai kontinensen belül nem lesznek határok, hanem az unió szélén sem szükségesek ezek, gyakorlatilag ott leépültek a határőrségek, a fizikai határzárak eltűntek, vele együtt számos tudás is, hogy hogy kell, ha szükséges, hirtelen megvédeni egy határt”.

Kiemelte: “egy elveszett államvezetési képességet kellett visszaépítenünk a nyár során a szerb határ lezárásakor, hogy mit csinál egy állam, amikor úgy látja, hogy nem katonasággal, hanem rendészetileg kell megvédenie a határát, tehát nem egy fegyveres támadást kell elhárítania, hanem mondjuk föl kell tartóztatnia tömegesen belépni akaró, törvénysértő, illegális migránsokat”. Úgy fogalmazott, “ez a tudás nem volt meg”, de most már megvan, és “lényegében bármelyik szomszédunk irányába képesek vagyunk ezt a képességet rövid időn belül működtetni”.

Kovács Zoltán: az uniós csúcson nem döntöttek a külső határok védelméről
A külső határok védelméről, vagyis a legfontosabb kérdésről nem született döntés a péntek virradóra véget ért uniós csúcson – jelentette ki az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában a kormányszóvivő. Kovács Zoltán úgy vélekedett: a határvédelemről szóló döntés annál is inkább sürgető volna, mert máig 380 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra, vagyis a schengeni határra és a migránsok száma az év végéig elérheti a 600-700 ezret. A helyzet nem tartható fenn, mindenkinek az volna az érdeke, hogy a görög-török határon megfogható legyen az emberáradat – tette hozzá a politikus. Szerinte a külső határok védelméről szóló döntés elodázása nem csak a Szíriából érkezők felé, de Afrika felé is rossz üzenet; azt közvetíti, hogy az unió nem képes a hatékony határvédelemre. Közlése szerint a kerítésépítés nem a legjobb megoldás, de egyelőre nincs jobb. Ugyanis a belső határok megszűnése nem jelenti azt, hogy a külső határok is megszűntek volna. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem a határokat, hanem csak a zöldhatárt zárta le Szerbia felé az ellenőrizetlen migráció meggátolására. Arra a kérdésre, hogy amennyiben a Nemzetbiztonsági Kabinet pénteki ülésén dönt a horvát-magyar zöldhatár lezárásáról, felkészültek-e a hatóságok az intézkedés végrehajtására, a kormányszóvivő azt válaszolta: a biztonsági határzár kész és az élőerő is rendelkezésre áll, tehát meg tudják védeni a déli határt Horvátország felől is.

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/38099/Orban_Viktor_Az_EUcsucson_feleredmenyt_szuletett#sthash.cmudZrDs.JNdNW6BM.dpuf

14 hozzászólás “Orbán Viktor: Az EU-csúcson féleredményt született” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Ősi dakota bölcsesség:”A félsiker nem siker!”
    Focinyelvre fordítva: hiába állunk döntetlenre a félidőben, ha a a végeredmény 4:3-as vereség!
    Mint ahogy félig berúgni sem érdemes, de ez már a Vén Pöcs kompetenciája! 😀 😛

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    2015. október 16., péntek – 07:47
    Féleredményt értek az uniós tagállamok vezetői az Európai Tanács ülésén, Orbán Viktor nyilatkozik Baracka Eszternek, aki gyakran készített interjút a néhai Elnökkel.
    http://www.origo.hu/nagyvilag/20151016-orban-viktor-csak-felig-elegedett.html.

    A másik igen tehetséges, általam személyesen is favorizált szerkesztő műsorvezető meg, -ha haza érkezik a ME. Brüsszelből,- ma reggel kérdezi az éjszakai tanácskozásról, annak eredményéről.

  3. Grün Izidor szerint:

    “Orbán Viktor: Az EU-csúcson féleredményt született”
    Jó jó, de kivel születte Vezírünk azt a féleredményt?
    Vagy csak a cikk címadója keveri a műveltető igemódot a dologba?! 😛 😀

  4. nagyapó szerint:

    Eetásak! Kellemes röfögést, ha más nem tudnak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. királyerdei, köszönöm a figyelemfelhívást, olvastam már ennek előző anyagát is, nem semmi!
    Vajon azok is olvassák akik itt “végrehajtanak” minden egyes megnyilvánulásaikkal? Arra nem gondolnak, hogy ők és családjaik, gyerekeik, unokáik áldozatokká lesznek? Ez lenne a jövő?

    Elöző:

    Új Világrend: a Bilderberg-csoporttól a torontói jegyzőkönyvekig

    http://www.origo.hu/tudomany/felfedezo/20151004-uj-vilagrend-osszeeskuves-elmelet-politikai-konspiracios-teoria-bilderberg-csoport-torontoi.html

  6. felix szerint:

    Jut eszembe.
    A magyar oktatás politika célja a kiüresedett ember megteremtése.
    Első lépés az egyszer használatos, humán oldalról képzetlen szakmunkás megformálása.
    Valóban lehet, hogy kormányok teljesítik be a jegyzőkönyvekbe foglaltakat.
    Szegény hazám.

  7. Grün Izidor szerint:

    felix!
    A magyar oktatás célja a birka nevelés! 😛 😀
    .
    “Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.”

  8. felix szerint:

    Grün Izidor!
    A jegyzőkönyv útmutatása alapján.

  9. Tarjányi László szerint:

    Ma éjjel lezárják a magyar-horvát zöldhatárt. Előbb is lehetett volna!

  10. felix szerint:

    Vajon képesek felfogni az mai oktatás politika céljait azok “akik itt “végrehajtanak” minden egyes megnyilvánulásaikkal? Arra nem gondolnak, hogy ők és családjaik, gyerekeik, unokáik áldozatokká lesznek? Ez lenne a jövő?”

  11. felix szerint:

    az helyett a.

  12. Vazul néni szerint szerint:

    Grün vagyis Orbán nektek dolgozik elesőgitti a rendszer-visszafordítok munkáját, önmagának ássa gödröt, ezt nem gondoltam volna róla 🙂

  13. Grün Izidor szerint:

    Vazul néni!
    Grün vagyis Orbán…… elesőgitti?!
    Ki kicsoda és mit csinál?!
    Ha iszol legalább ne írjál! Olyan vagy már mint a Vén Pöcs! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !