Képviselőjelöltek bemutatkozása: Jobbik

Csepel.info, Csepel.jobbik.hu

Az alábbiakban dr. Badacsonyi Zsolttal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt képviselőjelöltjének bemutatkozásával folytatjuk sorozatunkat.

A korábbiakban bemutatkozott pártok-jelöltek: Gárday Balázs (Fidesz-KDNP), Nagy János (Magyar Kommunista Munkáspárt), dr. Szabó Zsoltné (MDF), Mészáros Ferenc (MSZP).

A Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt önkormányzati képviselőjelöltjének bemutatkozása és programja:

Tisztelt Csepeli Honfitársaim!

Dr. Badacsonyi Zsolt vagyok, a 3. számú választókörzet Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt képviselőjelöltje. 40 éves vagyok, 20 éve élek Csepelen feleségemmel és van egy 5 éves kisfiunk.
Mérnökként és jogászként nyolc éve saját vállalkozásomban segítem megbízóinkat a környezetvédelem és a dolgozók munkahelyi jogainak védelme érdekében végzett erőfeszítéseikben. Az Egyesült Államokban regisztrált tanácsadó vagyok az emberi jogok és a nemzetközi munkajog területén.

Két évvel ezelőtt kértem felvételemet a Jobbikba, mert úgy éreztem valamit személyesen is tennem kell azért, hogy Magyarország felszálló pályára álljon. A rendszerváltás óta megoldatlan problémák: az ország vagyonának elherdálása, a lakosság eladósítása, a jelenleg már hét éve regnáló kormány országromboló tevékenysége és a parlamenti „ellenzék“ szájhős semmittevése mára országunkat kétségbeejtő helyzetbe kergette. Úgy látom tehát, hogy sorsunkat saját kezünkbe kell vennünk.

Az emberek nagy része kiábrándult a politikából. A politikusokról újabb és újabb botrányok derülnek ki. A teljesítmény nélküli javadalmazás, a költségtérítésekkel kapcsolatos visszaélések, a nap-nap után világra kerülő korrupciós ügyek sorra borzolják az emberek idegeit. A következménynélküliség az állami működésnek ma már minden szintjén jelen van.

Ezen is változtatni akarunk!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom – Párt központi programjában szerepel a képviselők visszahívásának jogintézménye, ami azt jelenti, hogy ha a képviselő nem a választói érdekében végzi munkáját, visszahívható legyen az őt pozícióba juttató polgárok által.

Jól ismerem a helyi és általában a csepeli problémákat is.

Fel kell számolni azt a – kormányzati szinten is működő – gyakorlatot, hogy a politikai vezetés az emberek feje felett döntsön az őket érintő kérdésekben. A párbeszéd hiánya mára teljesen elszakította a tetteket a tényleges igényektől.
A párbeszéd elindítása érdekében rendszeres lakossági fórumokat tartunk a jövőben, ahol elmondhatják véleményüket. A közösséget érintő kérdésekben pedig bevezetjük a helyi szavazás intézményét.

Nem a politikából kívánok megélni. Vallom, hogy a választók képviselete megtiszteltetés, melyet alázattal kell végezni. Ezért sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem fogok felvenni, hanem azt helyi civil szervezetek számára ajánlom fel.

Egy új erőnek kell jönni, hogy bizonyíthasson: van más út is!

Kérem, Önök is szavazzanak bizalmat a Jobbiknak, hogy bizonyíthassunk: Van más megoldás. Magyarország előtt egy fölfelé vezető út áll, csak rajtunk múlik, hogy összefogunk-e, és elindulunk-e rajta. Együtt, közös erővel!

Kérdéseivel forduljon hozzám bizalommal!

Telefon: 06-20-414-5653

E-mail: zsolt.badacsonyi@t-online.hu Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Dr. Badacsonyi Zsolt programját letöltheti innen

99 hozzászólás “Képviselőjelöltek bemutatkozása: Jobbik” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Alakítják a dolgokat. MDF ~3%, Jobbik ~2%, Centrum ~2%, Csepelért ~1%. Lassan10 % elvesztett szavazat ami a szocikat erősíti. Ezek a pártok minden esély nélkül indulnak, csak a polgári oldal bomlasztására jók.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. hugi szerint:

    Nem biztos ám, hogy a polgári oldalt bomlasztják. Nem ott van a legtöbb pártjában csalódott ember.

  3. maminti szerint:

    Hurrá, nagyapó, vissza az egypártrendszerrel!

  4. Tamási Juli szerint:

    Nekem ez a célkitûzés tetszik a legjobban, remélem, ha odajutnak, meg is valósítják:

    “Fel kell számolni azt a – kormányzati szinten is működő – gyakorlatot, hogy a politikai vezetés az emberek feje felett döntsön az őket érintő kérdésekben”

    Hajrá!

    @nagyapó, @hugi
    Véleményem szerint szükséges, hogy minél változatosabb legyen a politikai paletta, ha már ilyen pártokrata rendszerben élünk. Elvégre -ha most csak a jobboldal szemszögébõl nézzük -, a Fidesz is jobban összeszedi magát, ha van egy kis konkurrencia…

  5. Attila szerint:

    Persze, elveszett szavazat. Ez a szemellenzős fotelhuszárok mottója.

    Egyrészt: Ez nem matematikai kérdés, hanem elvi. Arra a pártra szavazok, amelyik ténylegesen a mi érdekeinket képviseli és harcol is érte, ha jobban tetszik nemzeti. Mai pártok közül ez csak és kizárólag a Jobbik.

    Másrészt: Parlamenti pártoknak lett volna 20 éve bebizonyítani, hogy érdemes rájuk szavazni. Hiába a haveri kör és az idegen érdek mindennél fontosabb.

    Győzzön a Jobbik!

  6. Feri szerint:

    Az én szavazatom biztos,hogy a tietek.Végre kell valaki aki felnyitja az emberek szemét,hogy a valóságot is lássák ne csak az álszentséget és a hazugságot.Ebben az országan csak a beszéd a sok a tettrekészség és a cselekvés pedig sajnos nagyon kevés.Én nagyon remélem,hogy a Jobbikban mindenki megtalálja majd azt amit keres,én már megtaláltam.Szebb jövőt minden hazafias érzemü honfitársamnak.

  7. hugi szerint:

    Örülök, hogy indultok, kell a verseny és a változatosság. De nem szeretem az erõszakosságot, és a cigánybûnözés sulykolása nekem nem tett, hanem gyávaság.

    Tett az, amikor cselekszik az ember, utat, megoldást mutat. Gárdázással el lehet jutni a 111-edik felvonulás helyszínérõl a 112-edikre. De nem old meg semmit.

    1998-2002 között volt egy ország, ahol büszkén lehettünk magyarok, növekedett a gazdaság, példaként mutogattak. Én azt szeretném ha visszatérne egy cselekvôképes kormány. És ezért nem szavazok rátok.

  8. 314tyu szerint:

    Hatásos program!
    Kifejezetten tetszik, hogy a tisztelet díját közcélokra ajánlja fel! Ráadásul ez még ellenőrizhető is.

    @hugi

    Szia!

    Az erőszak nem az, hogy kimondom hogy van cigánybűnözés, hanem az amikor megerőszakolnak egy fiatal lányt vagy egy idős(80+ éves nagymamát). Vagy ok nélkül összevernek! És még sorolhatnám …
    De nem teszem! Mert nem célom, hogy minden áron meggyőzzelek.
    Úgyis az élet vezeti az embert a választásaihoz.

    Célpont(HírTV):http://www.diaktv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=4181

    Adjon az Isten!

  9. Herox szerint:

    Jó a programod, Zsolti bácsi. Lesz mit számon kérni. Ez tetszik!

    hugi: Éppen most jövök a Fidesz lakossági fórumáról. Kövér László szerint 2010-től nem tudják ott folytatni, ahol 2002-ben abbahagyták. Nagyon sajnálom én is… Addig viszont kapjon egy lehetőséget a Jobbik!

  10. Kiru szerint:

    Tistelt csepeiek!
    Mindannyiunknak vannak keserű, és még keserűbb tapasztalatai az elmúlt évekből. Sajnos minden ciklusból tudnánk olyan gyomorforgató momentumokat idézni, amiért bizalmatlansá,g keríti hatalmába a felelősen gondolkodókat. Az idegen érdekeknek aszisztáló politikusok váltogatták egymást, addig míg eljött maga a rémálom. Most nem hinném, hogy a legbölcsebb lenne valamelyik levitézlett politikai erőből választani, csak azért mert valamikor, valami pozitív élményünk volt velük, vagy “a sok rosz közül még talán ez a leg jobb” magyarázattal….. Új kell! Nemzeti gondolkodású, fiatalos, és nem pénz serzési céllal politizáló értelmiségi honfiakkal. Na ebből mostanság elég kevés van. De ha igaz amit a Jobbik ígér, akkor még rizikó sincs, mert bármikor visszahívható a csalódást okzó képviselő.
    Nem akarok korteskedni, de ezek a gondolatok kikívánkoztak belőlem.
    Szép jövőt, szebbet!

  11. hugi szerint:

    Pityu, Herox, nem értitek, de sebaj.

    Én örülök, hogy indul az MDF vagy a Jobbik. Az MDF inkább az MSZP-tõl vesz el szavazókat, a Jobbik a Fidesztõl és az MSZP-tõl egyaránt, de keveset. Az SZDSZ megint az MSZP-tõl; induljanak csak!

    A választás tétje azonban az lesz, hogy a Fidesz vagy az MSZP nyeri a körzetet. És ott a Fidesznek van kisebb esélye, azaz minden szavazat számíthat majd.

    Ezért szerintem nem fogtok jó eredményt elérni, viszont a rátok szavazók inkább a volt MSZP-sekbõl kerül ki.

  12. Gordon szerint:

    Nagyapó első hozzászólásával tökéletesen egyet tudok érteni. A szétaprózodott ellenzék a kormányzó párt érdeke.

    Azt írja a Badacsonyi:
    “A rendszerváltás óta megoldatlan problémák: az ország vagyonának elherdálása, a lakosság eladósítása, a jelenleg már hét éve regnáló kormány országromboló tevékenysége és a parlamenti „ellenzék“ szájhős semmittevése mára országunkat kétségbeejtő helyzetbe kergette. Úgy látom tehát, hogy sorsunkat saját kezünkbe kell vennünk.”

    Nos, az a gondom ezzel az írással, hogy az utóbbi mondjuk két esztendőben (mióta a fenti úr a Jobbik tagja) nem nagyon láttam egyetlen kérdésben sem megnyilvánulni. Szinte sehol. Most hirtelen előkerült és mondja a “frankók”. Az a szomorú, hogy ezt tényleg van aki be is veszi.

    A Jobbik azon kispártok közé tartozik, melyek egy jól működő országban, egy jól működő demokráciában semmilyen támogatottsággal sem rendelekznének. Mert teljesen súlytalanok, nélkülöznek minden karizmát. A hazánkhoz hasonló állapotban (tehát súlyos válságban) lévő államokban azonban az ilyen kis gittegyletek erőre kapnak. Mindent ígérnek, szinte megváltást. “Maj ők…” – mondják. Mondhatják, hisz nincs veszíteni valójuk. Emiatt egyáltalán nem fogják vissza magukat, fűt fát ígérnek, felelőtlenül hadoválnak, megváltással felérő programokat dolgoznak ki. Persze ettől még ugyanolyan súlytalanok és semmitmondóak a bennük lévő személyek, mint voltak, viszont a népharagot a válság miatt könnyebb meglovagolniuk.

    Még azt is beigérik, hogy a tisztreletdíjukról lemondanak. Persze könnyű előzetesen arról lemondani, aminek a megszerzésére semmi esélyük sincs. Nos, ne is legyen. Aki azt gondolja magáról, hogy az ő politikai munkája annyival jobb csupán, hogy azt ingyen csinálja, nos az leírta megát előttem.

    Én mint állampolgár sikeres országról és sikeres Csepelről álmodok, nem pedig olyanról ahol a közügyekben döntők csak annyival jobbak a többi politikusnál, hogy ők történetesen ingyen végzik (vagy nem végzik) a dolgukat. Én állampolgárként, és konzervatív emberként a jelenlegi politikai berendezkedésünk híve vagyok (ezt már korábban bővebben kifejtettem). Nem akarok athéni “cserépokráciát”, nem akarok forradalmi törvénykezést és egyéb okosságokat, amitől egyébként nem lesz jobb az ország helyzete, csak anarchia keletkezik. A képviselő képviselje a körzetében élő embereket és minden csepelit, próbáljon nekik segíteni, hallgassa meg őket, tisztelje a politikai rendszert amiben a munkáját végzi, és ha eredményesen, a közjó érdekében teszi a dolgát, akkor én nem sajnálom tőle a tiszteletdíját. Az élet egyéb területén is azt vallom, hogy aki jól végzi a dolgát az bizony kapja meg a járandóságát.

    “Hamarmunka”, “ingyenmunka”, a “nagyotmondás” ritkán jó.

    A Jobbik arra megfelelő, hogy egyébként a kormány és a kerületi vezetés távozását igénylő és váró ellenzéki fórumozók egymásnak ugorjanak, és a szavazatok tekintetében szétforgácsolódjanak. Figyeljetek oda, ne essetek ebbe a hibába, ne hagyjátok átveretni magatokat különböző trükökkel. Meggyőződésem, hogy a Jobbik is egy ilyen trükk. Semmi egyéb. Nem bizonyítottak Csepelen semmit, nem álltak ki fontos ügyekben. Bevallom, eddig még nem is hallottam arról, hogy Csepelen lenne Jobbik. Soha sehol nem láttam őket. Most hirtelen felbukkantak, és persze keményen igérgetnek. Számomra ez nagyon átlátszó… Ha egy szóval kellene őket jellemeznem, akkor: szájkaratésok.

  13. Öreg halász szerint:

    Egy kis pártnak is szíve-joga megmutatnia magát. Azt ezzel együtt vagy enélkül is tovább hazudoznák, hogy a Fidesz valójában egyenlő a jobbikkal vagy hasonlók. Én jobboldali vagyok, de nem jobbikos, és nem szeretem az összemosást, mint ahogy szerintem ők sem.

    Egy dolgot azonban meg kell jegyeznem.

    Én sokat dolgoztam már életemben. Az ember szerelemből, becsületből örömmel elvégez akár kemény munkát is egyszer-kétszer. De aki azt állítja, hogy évekig dolgozna pénz nélkül, az nem mond igazat. Már akkor sem, amikor ezt ígéri, mert negyven évesen már egy értelmes, diplomás ember ezzel nagyon pontosan tisztában van.

  14. 314tyu szerint:

    @ Gordon

    Szia!

    Gordon írtad:
    “A Jobbik arra megfelelő, hogy egyébként a kormány és a kerületi vezetés távozását igénylő és váró ellenzéki fórumozók egymásnak ugorjanak, és a szavazatok tekintetében szétforgácsolódjanak.”

    Szerintem a Te írásod tökéletes erre!
    Ha Mátra tejfölt ízlik nem fogok danone terméket venni, mert annak több a TV reklámja. Elvből szavazok!

    “Meggyőződésem, hogy a Jobbik is egy ilyen trükk.”
    Ne legyél paranoid! Vagy ha mégis, akkor inkább rájuk figyelj:
    http://www.youtube.com/watch?v=e6D1CPbixDc
    Na Ők azok akik nap nap az agy elszívást végzik TV-ben! Aztán megmondják mi a frankó!

    Azt is érdemes átgondolni, hogy az MSZP legalább 2x ki se mondom a nevét párttal nyert. Mert ilyen a választási rendszer. A 3-4 hely rengeteg szavazatot felszív és sok embert juttat a parlamentbe.
    Gondold át!

    Adjon az Isten!

  15. maminti szerint:

    Senki nem vesz el senkitől szavazatot. Ako a Fideszre akar szavazni, az a Fideszre fog, akkor is, ha negyvenkét párt indul még mellette. Az MSZP-vel ugyanígy. És aki nem akar rájuk szavazni, az nem szavazna rájuk akkor sem, ha nem lenne egyéb alternatíva.
    Öreg halász: Ez a beszólásod a “nem mond igazat” -tal olyan Gyircsányos. ő szokta ezt mindig mondani Orbánnak. :))))))))

  16. Winnie the Pooh szerint:

    Kedves Hugi!
    Örülök, hogy hisz a demokráciában. A Jobbikra szavazók közt valóban vannak volt MSZP szimpatizánsok, de nem kevés a korábbi Fidesz szavazók száma sem.

  17. Krisz szerint:

    Gordonnal ellentétben úgy gondolom, éppen az a normális, ha valaki 40 éves korára biztos egzisztenciát teremt magának és NEM a politikából akar megélni. Az MSZP-t, SZDSZ-t jól megfizetik azért, hogy kiszolgálja nemzetidegen tőkés csoportokat. Ezért nem várható tőlük semmi jó.
    A Fidesz mérlege: 4 év kormányzás (szép volt, fiúk!) és 16 év semmittevés, ami viszont kiábrándító. A Jobbik az új politikai generáció, hajrá, bizonyítsanak!

  18. maminti szerint:

    “De aki azt állítja, hogy évekig dolgozna pénz nélkül, az nem mond igazat.”
    Milyen szerencse, hogy létezik az a többezer ember, akik más normák szerint élnek, különben nem működnének az önkéntes alapon működő jótékonysági szervezetek, egyesületek, ahol emberek évekig, évtizedekig teszik a dolgukat ingyen, sőt a saját pénzükből mert hisznek abban, amit csinálnak.
    Másrészt egy önkormányzati körzeti képviselő munka nem főállás, ezt általában mellékállásként végzik, és minden képviselőnek szíve joga, hogy az ezért járó juttatásokat elfogadja – mint ahogy az is, hogy ne tartson rá igényt.

  19. maminti szerint:

    Kedves Gordon!
    “ilyen kis gittegyletek erőre kapnak.”
    Ön, mint Fidesz szimpatizáns bizonyára behatóan tanulmányozta a Fidesz megalakulásának és erőre kapásának történetét. Akkor tudja, hogy a Fidesz annak idején egy huszonéves egyetemistákból a kollégiumi szobákban összeállt gittegylet volt. csak nekik volt egy nagyon nagy előnyük a Jobbikkal szemben: volt egy igen jó hátszelük, ami finanszírozta erőrekapásukat. Nos, ilyenje a Jobbiknak nincs. Ezért a Jobbikba senki nem lépett be sem karrierépítési-, sem nyereségvágyból.
    “utóbbi két esztendőben (mióta a fenti úr a Jobbik tagja) nem nagyon láttam egyetlen kérdésben sem megnyilvánulni. Szinte sehol.”
    Az, hogy a Badacsonyi két éve a Jobbik tagja nem jelent azt, hogy az azt megelőző években ne lett volna a párt aktivistája. Az, hogy Ön sem a Jobbikról, sem a Badacsonyiról nem hallott talán annak a következménye, hogy a hiszterolib és a Fidesz-közeli média a Jobbikról mélyen hallgat, illetve pontosan azokat a nézeteket szajkózza, amiket ön szinte szó szerint idéz.
    Amúgy Vona Gáborról már biztosan hallott, ha ő indulna, az rendben lenne?

  20. Feri szerint:

    A cigánykérdést is azok szúrták el akik kitalálták azt,hogy szüljél sok gyereket és akkor majd nem kell dolgozni(vannak kivételek)a segélyekből meg lehet élni.Az én feleségem is cigány de nagyon sokat dolgozik ő is azért,hogy a gyerekeink a lehetőségekhez képest tudjanak tanulni és emberek legyenek ne csavargók.Az a baj,hogy te Magyarként bárhova mész bármit szeretnél mindenhol akadályokba ütközöl és nagyon sokat kell küzdened azért,hogy valamit is elérj becsületesen.A szavazásról annyit,hogy mindenkinek szive, joga de át kell gondolni azt,hogy azok a pártok akik most(még)döntenek a fejünk felett mikor tettek olyan dolgot(pl.kimenni az emberek közé és megkérdezni,hogy emberek jó ez a javaslat,vagy törvény.Elősegíti,hogy az ország előre haladjon és ne hátra?)Mindig azt mondják,hogy nem a múltból kell kiindulni,de ne felejtsük el,hogy akinek nincs múltja,annak nincs jelene se jövője.Elgondolkodtató az is:visszaállamosítás=több munkahely
    kötelező honvédség=kevesebb léhütő,bünöző
    szigorubb oktatás=kevesebb fiatalkorú bünöző,csavargó
    Nagyon sokmindent fel lehetne még sorolni és az is igaz,hogy idő kell mindenhez,de ha nem kezdődik el a változás akkor szépen lassan kezdhetjük el ásni a sírunkat és a Magyar eltűnik a süllyesztőben.
    A Magyar Gárdáról annyit,hogy olyan emberek közösségéről beszélünk akik nem erődemonstrációból vonulnak(Siófok)hanem,hogy megmutassák az embereknek nem halt még ki a Magyarból a hit és az akarat az összefogásra.Még annyit szeretnék hozzátenni,hogy az én szememben az az ember sem különb a gyilkosnál aki elsikkasztja a Nemzet vagyonát,mert az Nemzet ellenes büncselekmény és ugyanúgy el kell ítélni azt is.Remélem senkit nem bántottam a hozzászolásommal.Szebb jövőt és szorítok nektek.

  21. Szila szerint:

    Azt tudnám, hogy mit is kellene várni még bármelyik hazaáruló, országrabló, hazug parlamenti párttól??? 20 éve szüntelen bizonyítottak. Az alkalmatlanságuk ordít!
    nagyapó nagyot csalódtam Benned! az eddigi bejegyzéseid alapján azt hittem, hogy azok közé tartozol, akik belátják, hogy a nemzeti radikalizmusnak meg kell erősödnie, mert ez az utolsó hajszálnyi reményünk, hogy a Hazánk el ne vesszen.
    Hogy hol éltek, Ti, mammonimádók, akik úgy tudják, hogy csak pénzért lehet dolgozni! Ti már meg lettetek fertőzve, az agyatok ki lett mosva a liberális, globalista gondolatokkal.
    Hát képzeljétek el, hogy van még olyan marha, aki csak úgy elhivatottságból, jóakaratból végez munkát a főállása mellett, mert nem tudja elnézni, hova tartunk. Többek között magamról is beszélek. Szégyelljétek magatokat, akik továbbra is asszisztáltok az ország mélyrepüléséhez. A gyermekemnek TI vettétek el a jövőjét!
    Dr. Badacsonyi Zsolt! Az én és a családom szavazata az Öné!

  22. Öreg halász szerint:

    Krisz, nagyon fiatal lehetsz.

    Aki dolgozott már életében, az tudja, hogy aki szeretetből, szívességből dolgozik, az rövidtávon segíthet sokat, de hosszú távon nem lehet rá számítani – ha csak nincs valami, amivel mégis csak meg lehet hálálni a munkáját (de innentől ez megint nem ingyenmunka).

    Mert nincs olyan szívességi munka, amit heti rendszerességgel, sok órán keresztül, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül elvégez az ember. Egyetlen kivétel van, amikor az ember az anyját, apját, testvérét ápolja, de ez nem is munka, ez egy ösztönös, szolidáris családi segítség, és ma már ez is ritka.

    Ha egy munkáltatónál megjelenne egy ember, és azt mondaná, hogy ő ingyen dolgozik, fel sem vennék, mert ebből azonnal kiderül, hogy agykárosult hülye.

    Az nem fog kiderülni, hogy a jobbikos jelölt csak benyomott egy demagóg szólamot az ingyenmunkáról, mert mindannyian tudjuk, hogy nem fog nyerni.

    Egyébként meg számomra is természetes, hogy a Jobbik elindul, mint ahogy természetes, hogy az SZDSZ vagy az MDF, Munkáspárt elindul. Ha helyi szinten csak az MSZP és a Jobbik között lehetne választani, én is a Jobbikot választanám, de nem örömmel, mert sok dolog nem tetszik bennük.

    Szerencsére azonban nem így van, és azoknak van igazuk, akik azt hangsúlyozzák, hogy a Fidesz és az MSZP között fog eldőlni a választás. És ha egy ilyen erős MSZP-s körzetben az ellenzék győzne, az nagyon kemény pofon lenne az MSZP-nek, amit nagyon-nagyon kiérdemeltek már.

  23. sasmadár szerint:

    Hol volt eddig a Jobbik? Merre jártak?

    Mit tettek Csepelért? A Kis-Duna partért? A kórházért?
    A Csepel SC-ért? A 3. körzet lakótelepéért? … etc.

    És jelöltjének miért hasonlít oly’ nagyon a programja és annak szerkezete is a Fideszes jelöltjére? (Elsőnek a Fideszes jelölt programja jelent meg!)

    Miért tesznek a Jobbikosok egyenlőségjelet a Fidesz és az MSZP közé? A Fideszt ugyanoda kell lerántaniuk, ahol a szocik vannak? Belegondoltatok, hogy ez hova vezet? Az Orbán-kormány nem volt különb mint a Horn- Medgyessy- vagy Gyurcsány-éra? Németh sem különb mint Tóth? A csepeli Fideszesek olyanok, mint a kerületi szocik?

    Nem tűnt fel nektek, hogy a Jobbikos fiúcskák a semmiből egyszer csak megjelennek, ott ahol éppen időközi választás van, s ballib média meg teljes gőzzel nyomatja őket?

    Vajon kiknek a szekerét tolják? Csepelen, ha elvisznek (meg az MDF, meg a fene tudja, hogy kicsoda) néhány %-nyi szavazatot, az azt jelentheti, hogy a “civil” főhorgász lesz a képviselő, tudjátok, ő meg MSZP-s! Ki fog akkor a markába és rajtunk, jobboldaliakon röhögni?

  24. Gordon szerint:

    Kedves Szila!

    Nem tisztem, hogy megvédjem Németh Szilárdot, Gárday Balázst és csapatukat, frakciójukat stb, de az ön által használt “hazaáruló, országrabló” jelzőt vissza kell utasítanom.

    A választás a Fidesz és az MSZP-s horgászvezér között fog eldőlni. A Jobbik nem fog nyerni, a Jobbikra adott összes szavazat elvész majd. Tehát az a jobboldali, aki a Jobbikra szavaz az gyakorlatilag az MSZP-t erősíti. Ez matek. Egy ötödikes gyerek is megérti.

    A kiábrándult MSZP-seknek eszük ágában sem lesz a Jobbikra szavazni. Ők otthon fognak maradni.

    Egy példa: a jobboldal 1994-ben szerepelt a legrosszabbul az ogy-i választásokon. Miért? Mert egy rakás kispárt külün-külön vitézkedett, és egymást gyengítették. A baloldalon hány párt van? Gyakorlatilag egy (szép dolog a melospárti lendület, de tudjuk, hogy a gyakorlatban fabatkát sem értek el). A jobboldali pluralizmus az MSZP érdeke leginkább. Nem véletlenül propagálja a baloldali média olyan hatalmas erővel.

    Megjegyzem: a kilencedik kerben a Jobbiknak miből volt pénze óriásplakátokra, összedobták egy sör mellett? Ugyan kérem, dehogy!

  25. maminti szerint:

    A fidesz nem jobboldali párt, ezt ő maga kikéri magának, és elhatárolódik a jobboldaltól. Tehát a Jobbik mint nemzeti radilális mozgalom nem osztja meg a fidesz liberális szavazóit.
    A másik, hogy mi burkoltan az MSZP-t támogatjuk Kövér László-féle demagógia vetekszik Gyurcsányék szintjével.
    Nézd, Kövérék ebből élnek, nekik nyilván nem bót ha a konkurenciához is bemegy a vevő, de nekünk meg azért van eszünk, hogy a politikai handabandázás helyett megvizsgáljuk a folyamatokat, tendenciákat és leszürjük a következtetéseket.
    Az ilyen elhatárolósdi, és a mellébeszélés voltak azok, akik pl engem, aki a “rendszerváltás” óta az összes létező szavazáson a Fideszre szavaztam, sőt aktivista is voltam, a 2006-os Fidesz (le)szereplés után elgondolkodtam, hogy talán nem a megfelelő úton haladunk. Emberek vagyunk, mindenki tévedhet, csak ezt el kell tudni ismerni – ez a tanulási folyamat. Az is lehet, hogy a Jobbikban is csalódni fogok, de ha nem adok nekik esélyt, honnan fogom megtudni?

  26. maminti szerint:

    Kedves Gordon, ez a legnagyobb tévedés: csak a magam szűk kis körében tudok kb. 20 emberről, aki nem azért szavazott 2006-ban az MSZP-re, mert annyira meg volt elégedve hanem mert aFideszt zsigerből utálja. Most, hogy az MSZP már elviselhetetlen lett, nem is menne el szavazni -ha nem lenne a Jobbik.
    Jelen állapotában a Fidesz llegfontosabb kampánykommunikációja, a Ferencvárosban is ezt súlykolta, hogy elveszett szavazat. 8,5 %-os támogatottság, az nem elveszett szavazat. Bőven sok a parlamentbe jutáshoz. Ennek persze most itt kerületi szinten nincs jelentősége, de megmutatja, hogy 2010-ben nem elveszett szavazat, hanem egy harmadik erő lesz a parlamentbe akkor majd a Fidesz lehet, hogy az MSZP-hez fog közeledni, mint annak iedjén az SZDSZ, vagy felhagy a folyamatos elhatárolódással, és úgy is fog viselkedni, mint egy valódi jobboladli párt – akkor csodákra lesznek képesek! Végeredményben minden pártnak az lenne a legjobb, ha mindenki rá szavazna, csak azt úgy hívják, hogy egypárt rendszer.

  27. Bubus szerint:

    Nagyon szomorú, ami kezd itt kialakulni.

    A Fidesz kiállt a gerincútért, a kórházért, a galvániszap elviteléért, a Csepel SC, a Kis-Duna part megtartásáért. Sorolhatnám tovább, méghozzá sokáig. Ha azt néznénk, amit a helyi MSZP-sek mondanak, akkor csak akasztott emberek nem voltak. Itt mégis egybemossák néhányan az MSZP-vel – éppen úgy, ahogy az MSZP-sek egybemossák a Jobbikkal.

    Nem gondolom, hogy egy átlag jobbikos ilyen. Szerintem is rendben van, ha indul a választáson Jobbik, ebben nincs vita. Még akkor is, ha legutóbb itt ha jól rémlik 2% alatt végeztek.

    De ha néhányuknak fontosabb a Fidesz egyébként nyilvánvalóan igaztalan bemocskolása (miközben valóban, hol volt pl. ez a jelölt úr az előbb felsorolt ügyeknél?), mint legyőzni az MSZP-t, akkor felmerül a kérdés: kinek segítenek ők, ha valóban a Fidesz és az MSZP között fog eldőlni a választás? És egyáltalán, valóban jobbikosok, vagy beállnak még néhányan “segíteni” egy kicsit a hangulat szításában a helyi vezető párt holdudvarából is?

    Mellesleg volt már pár Jobbik-képviselő például a Fővárosi Közgyűlésben is, és vannak önkormányzati képvilselők is köztük pár helyen. Tudtommal mind felveszik-felvették a honoráriumot, és ezért senki nem bánthatja őket, mert nem szégyen. Ez kemény munka, ha valaki valóban elvégzi. Az a szégyen, ha valaki a külvilág felé azt mutatja, hogy ő nem kér a munkájáért semmit, közben meg mondjuk a cége mindenféle előnyökhöz jut, amiket milliókban lehet mérni. Például olcsóbban veszi az áramot, mint ahogy történt már ilyen egy MSZP-s ikonnál.

  28. Szila szerint:

    Ez a szomorú! Ti most azt hiszitek, hogy ez egy öttusa verseny, pedig már régen nem más a tét, mint a Haza megmaradása.
    Kedves Gordon! Köszönöm a kioktatást, de nagyon is képben vagyok a napi politikával és pont ezért vagyok nagyon is elkeseredve. Sajnálom, hogy épp ezért nem hat meg, hogy Ön mit utasít vissza és mit nem. Az sem sért, hogy hanyadikos szintűnek tart, mert képben vagyok a saját értékeimmel és van saját értékrendem.
    Hol van az ön nagyszerű fidesze, amikor szétrabolják, kifosztják az országot? Nagyon nagy bizalom volt feléjük nagyon sok emberben, talán nem kellett volna eljátszani. N. szilárdot és G. Balázst senki nem emlegette, nem is sértegette, nem történt személyeskedés, ez nem egyéni, hanem csapatmunka volt a fidesz részéről.
    Még egyszer megismétlem! Ez a fajta gondolkodásmód, ami miatt a gyermekeinknek nincs jövője. Úgy vélem, hogy ehhez senkinek nincs joga. Ja! És még egy nagyon fontos! Nem vagyok sem jobbos, sem balos, sem párttag, soha nem is voltam, csak egy egyszerű adófizető polgár, aki nyugton és létbiztonságban szeretne élni. Igaz milyen fura?!

  29. nagyapó szerint:

    XI: ker. orsz.gyűlési választás 2008
    Dr. Rétvári Bence Fidesz – KDNP 8681 fő
    Lakos Imre SZDSZ-MSZP 2509 „
    Dr . Csapody Miklós MDF 777 „
    Dr. Fenyvessy Zoltán MIÉP 294 „

    Ferencvárosi orsz.gyűlési választás 2009
    Dr. Bácskai János FIDESZ-KDNP 6938 fő
    Bánsághy Tamás MSZP 2527 „
    Paulik Péter István MUNKÁSPÁRT 48 „
    Szegedi Csanád JOBBIK 702 „
    Dr. Várady Tibor HP 357 „
    Az induláshoz 750 kop.cédula kellett. Miről beszélünk?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  30. Krisz szerint:

    Öreg halász, büszke vagyok rá, hogy 19 ledolgozott év után még nagyon fiatalnak tartasz!

    Képzeld, sok olyan embert ismerek, akik hosszú éveken, évtizedeken át dolgoznak hivatástudatból, és emellett szabadidejükben a közösség érdekeivel is foglalkozni kezdenek, amikor úgy érzik: rajtuk a sor… Nem a pluszjövedelem miatt, hanem mert úgy gondolják-gondoljuk: a nemzet egy nagy család, és ami a hazámat érinti, az engem is érint. Olyan hihetetlen ez?! Nyilván megvan az oka annak, hogy nem a Fidesz színeiben szeretnék ezt a munkát végezni. Egyébként örülnék, ha a 2010-es választások a Fidesz és a Jobbik jelöltjei között dőlnének el.

  31. Öreg halász szerint:

    Kedves Krisz!

    “Mellesleg volt már pár Jobbik-képviselő például a Fővárosi Közgyűlésben is, és vannak önkormányzati képvilselők is köztük pár helyen. Tudtommal mind felveszik-felvették a honoráriumot, és ezért senki nem bánthatja őket, mert nem szégyen. Ez kemény munka, ha valaki valóban elvégzi. Az a szégyen, ha valaki a külvilág felé azt mutatja, hogy ő nem kér a munkájáért semmit, közben meg mondjuk a cége mindenféle előnyökhöz jut, amiket milliókban lehet mérni. Például olcsóbban veszi az áramot, mint ahogy történt már ilyen egy MSZP-s ikonnál.”

    Pl. Balczó Zoltán és a többi jobbikos képviselő feltételezem, hogy szintén felvette a honoráriumát, és én sem haragszom érte. Akik a Jobbik színeiben képviselők, azok most is felveszik a honoráriumot érte. Ezért sem orrolok, miért is? Azt sem bánom, hogy bent voltak-vannak némelyik önkormányzatban.

    Viszont erről az egészről az a véleményem: hülye ígéret, hülye vita.

    Azt amúgy elviselem, hogy a sötét ultrabalosok lejobbikosoznak, lenáciznak, lefasisztáznak. De, hogy a sötét ultrajobbosok meg lekomunistázzanak meg leszocizzanak! Mi a különbség a kettő viselkedés között? Nekem semmi.

  32. LB szerint:

    A teljes lakosság körében az SZDSZ kedveltsége megegyezik a Jobbikéval – egy-egy százalékos-, a biztos pártválasztók körében azonban a Jobbik 3:2-re vezet a liberálisokkal szemben.

    http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=7&k=3&i=110705

  33. magyarka szerint:

    Üdv mindenkinek!

    Én mindig az mszp-re szavaztam, de nem azért, mert őket tartottam a legalkalmasabbnak, hanem, azért, mert a Fideszt még alkalmatlanabbnak tartottam az ország vezetésére.
    Sose értettem, miért gondolják egyesek, hogy Orbán Viktor és baráti köre, miért lenne jobb, mint az MSZP
    De én szerencsére már felébredtem az altatásból, amiben a média segítségével az egész országot tartják.
    Ma már tudom, hogy az összes jelenlegi parlamenti párt egy bizonyos ’érdekkörnek’ van alávetve. Értük dolgoznak. Nekik mindegy, hogy Fidesz, MSZP, MDF vagy SZDSZ. Az ő érdekükben cselekszik akármelyik is van hatalmon.
    A média blokád alatt tartja a Jobbikot. Vagy rosszat vagy semmit nem írnak róla.
    Ez helyes szerintetek? Vona Gábor, mint a jelenleg harmadik legerősebb magyarországi párt elnöke, ugyanúgy heti rendszerességgel tart sajtótájékoztatót, mint a többi párt. Mégse hozza le egyik országos napilap sem, és a TV-ben se láthatjátok soha, pedig elmennek rá ők is.
    A Jobbik Magyarországét Mozgalom-párt, egy tényleg a Magyarok érdekeiért küzdő párt, amelyik biztosan nem az előző rendszer MSZMP-KISZ-es tagjaiból átmenekített emberekből teremtetett. Nézzetek utána, cáfoljatok meg.

    Én úgy olvastam valahol, hogy a Csepeli Jobbik nemrégen alakult meg. Így szerintem igazságtalanság, hogy hiányolják egyesek az eddigi munkáját.
    Én örülök, hogy végre Csepelen is kezdenek ébredezni az emberek.

    Hajrá Zsolt!

  34. Szila szerint:

    Tudod Magyarka, sasmadár kikelt a tojásból és azonnal repült, kimaradt a fióka korszaka.

  35. maminti szerint:

    Jellemző: az csípi a legjobban a szemüket, ami magukban a legnagyobb hiányosság: pénz nélkül dolgozni valamiért, egyszerűen azért, mert az ember hisz benne. Ez olyan magas nekik, mint a kút fenekén élő békának elképzelni au óceánt. De nem ez a program lényege, ez egy mellékzönge, minden eetre megóvja a közszereplőt az elkurvulástól, ha nehéz pénzzel pórázon tartani.
    Valaki itt bújtatott előnyökről meg ilyesmikről beszélt, tessenek vigyázni az iylen kijelentésekkel, mert esetleg kimerítheti a rágalmazás és gazdasági hírnévrontás fogalmát, ami büntetőjogi kategória. Ez az ember még el sem kezdett működni, korai lenne gazdasági visszaéléssel megvádolni.
    Mondjak valamit? Ezt az országot a szarból csak olyan emberek fogják tudni kihúzni, akik nem csak csinálni akarnak valamit heti egy-két órában némi tiszteletdíjért, vagy anélkül, hanem akik ebbe bele akarnak rokkanni. Szó szerint: ha kell, bele fognak rokkanni. És nem Csepelekben meg Budapestekben, gerincutakban meg csatornákban gondolkodnak elsősorban, hanem az egész nemzet felemelkedésében, ami magával hozza majd a gerincutakat, csatornákat meg sportpályákat is. Fordítva – fájdalom – nem megy, még ha az összes léhűtő leszerepelt politikus ígéri is. Tessenek szívesek felébredni: szarból várat még a legszebb szóvirágokkal sem lehet építeni.

  36. Wass Albert barátja szerint:

    Kedves forumozók!
    Lelki szemeimmel látom, ahogy Szilveszter ül a gép elött, dörzsöli a kezét és teli torokból röhög. Dörzsöli a kezét, mert sikerül – mint mindig – összeugrasztani a jobb oldalt. Teli torokból röhög, mert a halör így kényelmesen besétál az önkormányzetba.Lehet, hogy hálából a lakótelep közepén nyit majd egy halastavat.
    Badacsonyi úrnak nincs sok elképzelése, – vagy ha van, akkor miért hallgat róla – a körzet gondjairól. Az összes jobbik-barát hozzászóló országos szintü politikával hozakodik elő. Ez önmagában nem gond, de felhívnám a figyelmüket, hogy most maradjunk Csepelen a 3-as körzetben. Reméljü, hogy hamarosan országos támákat is megbeszélhetünk. Kedves jobbikos forumozók! Remélem azt nem vitatják, hogy Csepelen nagyon kemény ellenzéki politikát folytatat a helyi Fidesz. Számtalan súlyos problémát hoznak a felszinre, amiről itt az infón rendszeresen beszámolnak. Azzal vádolni a Fideszt, hogy majd közeledni fog az mszp-hez! Ez komolytalanná teszi a feltételezőt. Isten ne adja egy szoros eredménynél Balázs pár szavazattal kikap a szoci jelölttől, de a Ti szavazatotokkal bőven nyerne, akkor hogyan számoltok el a hazával és a családdal? 2006 őszén a főpolgármester választáson Tarlós István kevesebb, nint 1%-kal kapott ki. Katona Kálmán MDF-es jelölt több, mint 1%-ot kapott!! 2006 tavaszán a “jobboldali” MDF segítségével maradt Fletó a hatalomban!! Erősíteni kell egymást nem gyengíteni. Aki ezt nem veszi észre, nem fogadja el azon nem lehet segíten
    Az lenne a jó, hogyha Szilveszter öklével ütné a gépét és a könnyei hullanának április végén.

  37. Öreg halász szerint:

    No, úgy tűnik a legfontosabb pártok már megvannak. A 2006-os eredmények:

    1. MSZP, Takács József, 40,85%
    2. Fidesz-KDNP, Gárday Balázs, 32,63%
    3. SZDSZ, Kulinyi Márton, 15,43%
    4. MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM, Leel-Össy Sándor 4,03%
    5. CENTRUM, Tóth Katalin 2,98%
    6. MUNKÁSPÁRT, dr. Menyhárt Lászlóné 1,56%
    7. Jobbik, Nemes Viktor 1,41%
    8. BUDAPEST TÁRSASÁG 1,11%

    A Jobbiknak kétségtelenül sikerült megelőznie a Budapest Társaságot, de az 1,41% azt mutatja, hogy egyelőre nem nagyon várható a győzelmük. Hacsak nem áramlik át a Jobbikba a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ-szavazók egy nagyon jelentős része is.

    Az SZDSZ igen jó eredményt ért el ebben az igencsak balliberális körzetben. Egy jó választási arány ország-világ előtt azt a benyomást keltheti, hogy 10% feletti is tudnak szerepelni.
    Persze, ez nem változtat semmit az országos, nyugodtan minimalistának nevezhető szimpátia-körön, de akár az országos vezetésnek is jól jöhet. Főleg az EP kampány kapujában.

    Az SZDSZ-nek tehát azért is érdeke indulni, mert az MSZP mellett maximum cipőpucolónak mehetnek el, de annak sem biztos. Kevés lesz a hely 2010-től.

    A választás minden valószínűség szerint a két nagy párt között fog eldőlni, ez nyilvánvaló.

    2006-ban a balliberális oldal 56% feletti eredményt ért el akkor, amikor az ország 2/3-ában tarolt a Fidesz. Ez azt mutatja, hogy nagyon erős a balos mag, és az az erős mag ráadásul a “kemény mag” is egyben, az, amelyiket nem nagyon lehet már megbontani.

    Három kimenetet látok:

    1. Az SZDSZ-es az utolsó pillanatban visszalép, mert teljesen megnedvesedik a csepeli MSZP-s vezetésen a gatya, és visszaléptetik. A gazdasági következményeket nem taglalom, az MSZP viszont nagy valószínűséggel simán nyer, és Gyurcsány is mosolyogva jelenti ki, hogy a Fideszt 2010-ben az egész országban lenyomják.

    2. Az MSZP nyer. Ennek még az SZDSZ indulásával együtt is nagyon nagy az esélye. Ez a körzet szoci, 1994 óta mindig is nagyon erősen az volt. Itt nem zavarta különösebben a szavazókat, hogy 1998-ban pedofil ügy miatt kellett lecserélni az MSZP-s jelöltet, és nem biztos, hogy zavarja őket, hogy a halas ember ugyanabból a brancsból való, mint a többiek. Miért is zavarná őket? Az SZDSZ-re amúgy szerintem most kevesebben is fognak arányaiban is szavazni, mivel a már említett “kemény mag” inkább a Fidesz elleni nagyobb esélyest fogja támogatni, az meg az MSZP.
    Gyurcsány ez esetben még nagyobb mosollyal vonna le következtetést az egész országra nézve, őt sosem zavarta, ha elferdített apróságokat. Talán a blogján kezdi, például így: “véget ért egy nehéz időszak, az emberek végre megértették a patriótaprogresszívfelelősbátorigazságos reformot. Lám barátaink, eridjünk munkára, vár az igazság és a felelősség meg az elektromos művek kedvezményei.”

    3. A Fidesz nyer. Ennek kisebb a valószínűsége, de messze nem elvetendő. Az itt lakókat is megszivatta az MSZP-s vezetés, pl. a parkolódíjjal, amit nem mindenki vett jó néven. Tudtommal éppen a Gárday volt az egyik aki kiharcolta a díjcsökkentést, ami szintén pozitív lehet sokaknak. És bármennyi pénzt is fognak most itt gyorsan elkölteni, még az MSZP-s szavazók is látják, hogy Csepelen nagyon nem működnek a dolgok, meg kell leckéztetni a szocikat.

    Lehet, hogy emiatt sokan nem mennek majd el szavazni, és lehet, hogy emiatt nem az ősellenségre, hanem a Jobbikra vagy a Munkáspártra szavaznak majd. Én azokkal értek egyet, akik szerint a Fidesztől kicsit jobbra álló szavazók a Fideszre fognak szavazni, és több átszavazó lesz az MSZP-ből. Viszont a Jobbiknak akkor sem jó stratégia az, amit most lehet látni, hogy a Fideszt támadják, a kormánypártot nem. Ilyet ugyanis nem tesz igazi ellenzék, még akkor sem, ha olvashattuk, az itt megszólaló jobbikosok közül jópáran nemrég még MSZP-sek voltak.

    És mi történik, ha Csepelen, az egyik legerősebb MSZP-s körzetben nyer a Fidesz? El lehet képzelni, de én inkább látni szeretném!

  38. magyarka szerint:

    aki a jelenlegi parlamenti pártok bármelyikére szavaz, az szerintem a változatlanságra szavaz.
    mindegyik volt már kormányon a 20 év alatt.
    megmutatták, hogy mire képesek.
    egyik kutya másik eb

  39. panelproli szerint:

    Ha valaki úgy érzi a jobboldal széttagolódhat a Jobbik miatt, az téved. A jobboldal mindig is széttagolt volt, csak a cigóFührer akarta az 1 tábort! Évek óta nyomják a fideszesek, hogy a nem rá szavazók elvesztegetik a szavazatukat.Hazugság!! A jobbik nem jobb v. baloldali, hanem nemzeti. A Jobbik nem fekszik le sem Moszkvának, sem Washingtonnak. Az, hogy eddig pártként nem szólalt fel különböző csepeli ügyekben ,az azért is van, mert nem akarták. hogy a politika miatt eleve vesszett ügy legyen. Ugyanis, ha bármiért felszólalt a fidesz, a szocik egyből rávágták, hogy politika, lásd,SC,Dunapart. A jobbikosok civilként vettek részt a lak.fórumokon, tüntetéseken stb.Egyikötök se tudta, hogy ez vagy az a felszólaló csepeli Jobbik tag, mert a Jobbik nem ezeken az ügyeken akarta a poltikai népszerűségét növelni, mint a többi párt…Viszont patriotaként ott voltak, mindenhol, ahol kellett.Most pedig politikai választás lesz és alternatívát kíván nyújtani a rossz és rosszabb helyett!!! Aki pedig azt mondja, hogy a ballib média felkapta a Jobbikot, az hülye vagy rágalmazz.
    Nem emeltem ki egyik fórumozót se, Akinek nem inge, ne vegye magára.

  40. Attila szerint:

    Gordon írta:
    “Nos, az a gondom ezzel az írással, hogy az utóbbi mondjuk két esztendőben (mióta a fenti úr a Jobbik tagja) nem nagyon láttam egyetlen kérdésben sem megnyilvánulni. Szinte sehol. Most hirtelen előkerült és mondja a “frankók”. Az a szomorú, hogy ezt tényleg van aki be is veszi.

    A Jobbik azon kispártok közé tartozik, melyek egy jól működő országban, egy jól működő demokráciában semmilyen támogatottsággal sem rendelekznének.”

    Nos, az én gondom az, hogy a fidesznek is van pár tagja, akik bár megnyilvánultak, de soha nem tettek semmit. Szokássá vált egész nap megnyilvánulni. Mert ugye beszélni lehet, ahhoz mindenki nagyon ért.

    Sajnálatos, hogy önnek, mint nagy demokratának egy jól működő országban a kirekesztés az elsődleges célja. Egy jól működő országban a nemzet – annak minden részével – az elsődleges és nem az idegen elvárások.

    Sasmadár írta:

    “Hol volt eddig a Jobbik? Merre jártak?

    Mit tettek Csepelért? A Kis-Duna partért? A kórházért?
    A Csepel SC-ért? A 3. körzet lakótelepéért? … etc.”

    És jelöltjének miért hasonlít oly’ nagyon a programja és annak szerkezete is a Fideszes jelöltjére? (Elsőnek a Fideszes jelölt programja jelent meg!)

    Szeretném öntől megkérdezni, hogy a fidesz mit tett a fenti kérdések ügyében? Mit tett, hogy gyurcsány és a többiek vegyék a kabátjukat?
    Mit tett, hogy vidék ne éljen félelemben? Mit tett???

    Talán azért olyan hasonló Badacsonyi Úr, mert mint minden embernek van feje, ezáltal füle és orra is. Remélem nem lesz több álmatlan éjszakája ez miatt.

  41. hugi szerint:

    Szerintem meg az szavaz a változatlanságra, aki nem az MSZP-sek leváltására szavaz.

    Bár, ha az itteni “jobbikosok” korábban bevallottan MSZP-sek voltak, az is egy egy mínusz az MSZP-nek, ha a Jobbikra szavaznak 😉

  42. hugi szerint:

    Nem tudom észrevettétek-e, de itt egy szoci se szólt hozzá a máshol megszokott nevén. Viszont sok új név van.

  43. Gordon szerint:

    Érdekes…

  44. Winnie the Pooh szerint:

    Gordon!
    A szövege demagóg és liberális egyszerre. A szájkaratés jelzőt pedig hagyja meg a kuruc.info-nak, aki először használta a Fidesz elnökére.

    “de az ön által használt “hazaáruló, országrabló” jelzőt vissza kell utasítanom” – nem nagyon láttam, hogy Németh Zsolt tiltakozott volna Simon Peresz Magyarország felvásárlásáról szóló nyilatkozatáról.
    Ne tagadja! Én magam kértem meg izraeli ismerősömet, hogy fordítsa le a beszédet. A maguk csintalanja még a tényét is tagadta.

    “A kiábrándult MSZP-seknek eszük ágában sem lesz a Jobbikra szavazni. Ők otthon fognak maradni.” – tévedés, jómagam vagy 20 főt tudok Csepelen

    Sasmadár!
    Senki nem tett itt egyenlőségjelet a Fidesz és az MSZP közé. Ha ebben kétkedik, javaslom kérdezze Csintalan Sándort és Pozsgay Imrét. Talán még emlékszik rájuk.

    “s ballib média meg teljes gőzzel nyomatja őket” – ezt eddig én még nem vettem észre, kivétel: ha szegény romákokat kellett megvédeni vad, felfegyverzett magyar családoktól és ezért a Magyar Gárda is megjelent.
    no persze hamar rá is jött a két nagy párt, hogy ez nekik nagyon nem jó.
    nem is szólnak már a hírek sem a Gárdáról, sem a Jobbikról.

    Bubus!
    “De ha néhányuknak fontosabb a Fidesz egyébként nyilvánvalóan igaztalan bemocskolása” – mi történt a 72 órás ultimátummal? mi lett a kordonbontásból? miért határolódik el folyton a vezetés a nemzeti radikálisoktól? (csak nem megfelelési kényszerük van valamilyen irányba?)

    Wass Albert barátja!
    “Remélem azt nem vitatják, hogy Csepelen nagyon kemény ellenzéki politikát folytatat a helyi Fidesz.” – nem vitatja senki, kár hogy a Fideszben teszik.
    “Erősíteni kell egymást nem gyengíteni.” – akkor miért a folytonos elhatárolódás, MSZP-kreaturázás, pofon-ígérgetés, stb.? Miért erőltetik az egy a tábor egy a zászlót? Nem lehet egy a tábor, de nem egy a zászló? (Vona Gábortól)

    Öreg Halász!
    Önben egy Lengyel László veszett el.

  45. 314tyu szerint:

    Nem kérdőjelezem meg a csepeli fidesz eddigi törekvéseit. Kétségtelen polgári célokért küzdenek. Az is kétségtelen hogy a szavazó bázisa is választásról választásra gyarapodik. Hála az Istennek!
    Komolyan!
    Értem azt is hogy hosszú évek kemény munkája van ebben a helyi Fidesznek!
    Sőt én ott voltam a csepeli kórház bezárása elleni tüntetésen. Ahol kb. 100 fő volt ott. (80 dolgozó, 10 helyi fideszes és 10 lokálpatrióta)
    Értem azt is hogy végre egy kemény áttörést akar elérni itt helyi szinten.

    Valószínűnek tartom azt is hogy találkoztunk 2006 őszén vagy 2007 tavaszán az utcákon. Lehet hogy közösen szívtuk a gázt a lovasroham elött. És ezért fáj, amikor a Kövér László (a fidesz megmondó embere funkcióra mint a lendvai ildikó ) kitalálja, hogy mi, a Jobbik az mszp pénzelt emberei vagyunk.
    Padló, ez a legalja! Ennél undorítóbb dolgot már rég hallottam.

    Azon meg nem szabad csodálkozni, hogy egy akkor párt mint a fidesz nem tud minden érdeket képviselni. Most hogy az mszp már tök alsót is csak betliben veri. Értelmetlen a fidesz részéről ez Jobbik paranoia. Adott a lehetőség, tessék nyerni Ön erőből.

    A konkurenciát nem kell szeretni, de kétségtelen, hogy egy egészséges versenyt hoz magával!

    Igaz, idáig nem lehetett túl sokat hallani a csepeli Jobbik tevékenységéről.
    Viszont most, hogy újra alakult sok szép eredményt fog szerezni. Mind annyiunknak.
    Igényes a programjuk, kulturált a weblapjuk (csepel.jobbik.hu).

    Adjon az Isten szebb jövőt!

  46. Attila szerint:

    314tyu írta:
    “Igényes a programjuk, kulturált a weblapjuk (csepel.jobbik.hu).”
    Véleményem szerint sok párt, fő és “über” (nem kell kombinálni, csak fokozás) hivatalos oldalát is kenterbe veri.
    Programról: ez már Sasmadárnak szól – ha hasonlóságnál tartunk, ki mond le a tiszteletdíjáról egyedüliként?
    Továbbá egy idézet a Gárday Balázst ismertető cikkből:
    “A Csepel.info úgy tudja, hogy az MSZP még nem döntött jelöltjük személyéről. A Jobbik dr. Badacsonyi Zsoltot, a Magyar Kommunista Munkáspárt Nagy Jánost, az SZDSZ Kulinyi Mártont, az MDF pedig információink szerint dr. Szabó Zsoltnét bízta meg a körzetben a képviselő-jelöltséggel.”
    Dr. Badacsonyi Zsolt személye, képviselőjelöltként való indulása már akkor ismert volt, ezeken túlmenően programja is.

    Talán az összefogás segíthetne Csepelen. Pont ez a bomlasztás és a legkártékonyabb dolog, amikor valaki valamiről olyat állít, amiről fogalma sincs.
    Egy dolgot senki se felejtsen el, nincs ELVESZETT SZAVAZAT, csak rossz döntés!

  47. Bubus szerint:

    Kedves Attila, a Jobbikból ki mondott le a tiszteletdíjáról?

    Sorold már légyszi, légyszi! Ne az ígéretet, a tényeket, a képviselőket, akik nem vesznek fel tiszteletdíjat!

    A jobbikos srác programja amúgy alig pár napja van kint.

  48. Bubus szerint:

    Szerintem sincs elveszett szavazat, de amilyen szinten, az MSZP szövegéhez hasonlóan támadtátok a Fideszt, az sokat mondó.

    Pityu, te biztos, hogy nem voltál azon a tüntetésen. Kb. 150-en voltunk, abból nem 10 volt fideszes, hanem 10 volt jobbikos volt. Volt még vagy 10 munkáspárti és centrumos is. A többi Fidesz-szimpatizáns volt, és persze voltak eü-s dolgozók is. De légyszi ne hamisítsd meg a dolgokat.

  49. Attila szerint:

    Bubus!

    Sorolom:
    Dr. Badacsonyi Zsolt fent olvasható bemutatkozásából:
    “Nem a politikából kívánok megélni. Vallom, hogy a választók képviselete megtiszteltetés, melyet alázattal kell végezni. Ezért sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem fogok felvenni, hanem azt helyi civil szervezetek számára ajánlom fel.”

    Legközelebb olvasd is végig amihez hozászólsz. Nem azt mondtam, hogy lemondott, hanem lemond.

    Te feltudsz sorolni a parlamentből, önkormányzatból egy fideszes képviselőt, aki akár igéret szintjén megtette ezt?

  50. 314tyu szerint:

    @Bubus

    Ahá, tehát már akkor hallottál a Jobbikról? 😀
    Az jó! A Jobbik Magyarországért Mozgalom-Párt alapító nyilatkozata 2003. október 24 a kórház bezárása ezt pár hónappal megelőzte!

    Sajnálom zsuga Bubus, lebuktál.

    Én ott voltam, arra is emlékszem hogy 1-2 maszopos az önkormányzat egyik erkélyérő nézte lefitymálva a 150 fős “tömeget”.

    A cél amiért akkor küzdött a Fidesz és állítólag az mdf is jó volt! Csak nagyon kevés embert sikerült megmozgatni. Mindannyiunk nagy sajnálatára!

    Még egyszer kérek minden fideszes szimpatizánst! Legyetek szívesek elfelejteni ezt a leírhatatlanul sértő MSZP-vel való keverést!

    Tiszta szívemből remélem, hogy ezt nem gondoljátok komolyan!

  51. CsepeliXXI szerint:

    Zsolti!Hajrá!
    Csepel!Hajrá!

  52. Öreg halász szerint:

    Több kórház tüntetés volt. Ha a jobbikos urak egyre emlékeznek, legalább ne büszkélkedjenek vele. A legelsőn, ami a Szent Imre téren volt, nem 150-en voltak, hanem talán 1500-an is. Azt a kórházi dolgozók szervezték, vidékről is sokan jöttek, az MSZP-sek meg valóban röhögtek rajtuk.

    Pár évvel később, a másodikon, amikor a kórház újranyitását követelték aláírásgyűjtéssel a fideszesek – egy 150-200 fős tömeg volt, többségében fideszes, de voltak más pártokból is vegyesen, még MSZP-sek is, nem csak jobbikosok, MDF-esek, Centrum pártiak, Munkáspártiak. A Jobbiknak azonban sem a galvániszappal, sem a Kis-Duna parttal sem mással kapcsolatban nem voltak saját megnyilvánulásai. Ezt nem rosszindulatból mondom, kis párt, láthatóan még a szerveződésre koncentrálnak. Elfogadom, de akkor sem kellene emiatt most dühből azokat szidni, akik akkor is dolgoztak.

    Kedves Attila, egyetlen jobbikos sincs, aki nem veszi fel az önkormányzati fizetését. Ne az ígéretet nézzétek, hanem a tényeket. Persze, az előbbiek után már értem, hogy miért ez a legfontosabb.

    Láthatóan a Fidesz lett az ellenfeletek, pedig itt a legtöbben azt mondtuk, hogy örülünk, hogy indultok. Nekem több Jobbik-szavazó ismerősöm van, vitatkozni ugyan szoktunk pár dolgon, de soha nem éreztem, hogy az MSZP-sek szintjére süllyedve a Fideszt tekintenék főgonosznak, és soha nem is mosták egybe a Fideszt az MSZP-vel. Ez idiotizmus, teljes megcsúfolása a valóságnak, aki ezt mondja, az vagy rosszindulatból teszi, vagy elment az esze. Egyik sem jó.

    De ha nektek ez a menő, tessék, lehet folytatni. Én viszont ott folytatom a vitát, ahol értelmesen lehet.

  53. maminti szerint:

    Öreg Halszá! Mega nem volt véletlenül Mszmp párttitkár? Demagógiában kenterbe veri Iljicset is.
    A Jobbiknak nem ellenfele a Fidesz. A Fidesz kezdte el a bemocskló, rágalmazó kampánykommunikációt, és kezdte el tömni az emberek fejébe, hogy csak és kizárólag egy párt viheti üdvösségre az ország ügyét, az a FIDESZ, és aki nem a Jobbikra szavaz, az a Fidesz ellen szavaz. Ez demagógia, maguk is tudják, ne a Jobbik ellen lobbizzanak, hanem magukat fényesítsék – tettekkel.
    Azon kár ugrándozni folyton, hogy “hol volt a Jobbik ekkor meg akkor Csepelen” Mivel nem jutott be képviselőjük az önkormányzatba, vajon hogy tudtak volna ott lenni? A Fidesznek jutottak be képviselői a testületbe, ezért ők őtt TUDTAK lenni, sőt, KÖTELESEK voltak ott lenni – ezért fizetjük őket. Úgyhogy nem kell ezt akkora hőstettként beállítani.
    Juttasuk be, aztán ha nem dolgozik penderítsük ki. s ugyanígy a többi politikust is – ha a Jobbik törvénymódosítását kersztül tudná vinni, megtehetnénk – ezt a mostaniakkal nem teheti meg.
    A másik: mi most itt nem a többi Jobbikos önkormányzati képviselőről fogunk szavazni, hanem erről, aki nem fogja fölvenni a javadalmazást, úgyhogy a kutyát nem érdekli, a többi fölveszi-e. Joguk van. De EZ magának miért ekkora probléma?

  54. maminti szerint:

    Bocsánat, javítás: 2. bekezdés: aki nem a Jobbikra szavaz helyett: aki a Jobbikra szavaz.

  55. Attila szerint:

    Öreg halász!

    “Kedves Attila, egyetlen jobbikos sincs, aki nem veszi fel az önkormányzati fizetését. Ne az ígéretet nézzétek, hanem a tényeket. Persze, az előbbiek után már értem, hogy miért ez a legfontosabb.”

    Ön is ezen lovagol. Az, hogy ezen nem tudnak napirendre térni, megértem és tiszta szívből sajnálom. Azért is, hogy az önök számára szimpatikus jelölt ugyanezt nem ígérte meg. Elhiheti, én is végig könnyezném az éjszakát.

    Sajnálatos, hogy pont a Fidesz részéről érezhető egy nagyfokú utálat és gyűlölet a Jobbik iránt, és pont a Fidesz prominensei mondanak olyat, amely minden jóérzésű magyart mélyen megsért.
    Egy a Hazánk, egy a cél is…de mégis, valahogy számok tengerében ezek elhomályosodnak. Magam részéről nem írok itt több negatív dolgot a Fideszről, mert szimpatizánsai nekem nem ellenségeim és testvéreimnek tekintem őket, mert magyarok.

    Még annyit utoljára, hogy ne hazugságokból éljenek meg, mint az mszp-zés. Aki hazudik, az lop…

  56. asdf szerint:

    Attila: Egy a hazánk, egy a cél is. Akkor álljatok be a sorba.

    Csak kicsit gondoljátok át. Megüresedett egy önkoris hely, ami korábban mszp-s volt. Mit fog kezdeni bent a jobbik képviselője? Egy jobb oldali győzelem esetén sem lesz jobb oldali többség az önkoriban, így max azzal fog szembesülni Badacsonyi úr, hogy folyamatosan leszavazzák.
    Mivel ingyen fog tevékenykedni (hacsak nem kap egy kis “tisztelet díjat” a szociktól az indulásáért cserébe) valamiből meg is kell élnie, tehát dolgozni fog ahogy eddig is tette. Emellett viszont egyedül elég nehéz feladat lesz megfelelően ellátni a képviselői tevékenységet. Az csapatmunka. Ha meg a teljes jobbikos csapat őt segíti, akkor nem lesz erejük építkezni.

    Van még valamivel több, mint másfél év a következő önkormányzati választásokig. Ennyi idő alatt épp, hogy bele tudna tanulni az új feladatba, de az ellenzék munkáját akadályozná a tanulóidejében (már ha egyáltalán fidesszel együtt kíván szavazni).

    Szerintem ha már egy a cél, akkor legyen az, hogy ne legyen ismét szoci képviselője a körzetnek. Ezt pedig úgy lehet teljesíteni, ha még időben visszalép a jobbikos jelölt, és majd 2010-ben eljön újra próbálkozni.

    Most biztos nem fog bejutni, örülhet, ha el tud indulni. (remélhetőleg nem a Tomcat által szabadalmaztatott módszerrel).

  57. Wass Albert barátja szerint:

    Kedves asdf!
    Már a feltételezés is képtelenség, ne ringasd Attilát abban a hitben, hogy van esélye Badacsonyi úrnak a győzelemre. Sem most és megkockáztatom, hogy 2010-ben sem. Szerintem ez nem így megy, hogy a kalapból előhúzunk valakit és kész. Lehet bennünket agymosottnak és egyébb válogatott szerepben megnevezni, de ez is a jobbik gyengeségét, erőtlenségét jelzi. Méghogy a harmadik erő! Első a combizom, második a fejbiccentő- ,a harmadik a szemmozgató izom.
    Felebarátaim! Kicsit szerényebben.

  58. Winnie the Pooh szerint:

    asdf!
    “Egy jobb oldali győzelem esetén sem lesz jobb oldali többség az önkoriban, így max azzal fog szembesülni Badacsonyi úr, hogy folyamatosan leszavazzák” Badacsonyi vagy fideszes képviselő: nem mindegy, ha így is, úgy is kisebbségben lesz a jobboldal?

    “(hacsak nem kap egy kis “tisztelet díjat” a szociktól az indulásáért cserébe)” – ajjaj, már megint kezdjük a nótát?

    “az ellenzék munkáját akadályozná a tanulóidejében” – mire gondol?

    “még időben visszalép a jobbikos jelölt” – ez nem ilyen egyszerű. a visszalépések egymás javára kölcsönös elismerést és együttműködést feltételeznek. erről egyelőre a két párt között nem beszélhetünk.

  59. asdf szerint:

    nem arra gondoltam, hogy a Fidesz javára lépjen vissza.
    Ha már ingyen is végezné a munkáját annyira fontos neki hogy ott legyen és tegyen valamit, akkor körzetben élők érdekeit tartsa szem előtt, és csak egyszerűen lépjen vissza. Ne párt javára, csak az ott lakókért.

    A hozzászólásokból látszik, hogy sok új, lelkes fórumozó jött megosztani a véleményét (meg a jobb oldal egységét :)). Az is látszik, hogy melyik csapatból, ez rendben is van, mindenkinek szüksége van a támogatásra. De ha már ilyen sokan vannak a jobbik oldalról, érdekelne egy dolog: Miért nem a korábbi jelöltet, Nemes Viktort indítja a jobbik a körzetben?

  60. füzesi szerint:

    Ne foglalkozzon a rosszakarókkal! Kitartás Zsolt!

  61. Raven szerint:

    Valaha, 20 évvel ezelőtt a Fideszt azt SZDSZ ifjúsági tagozataként tartották számon. Aztán megtalálták a saját hangjukat és feljutottak a csúcsra (1998-2002). Aztóta viszont hanyatlanak. Közvélemény-kutatásokat még tudnak nyerni, de a fontos választásokat elbukják a lassan nagypapa korosztályba lépő alapítók. Persze, hogy féltékenyek, ha színre lép a Harmadik Erő. Hajrá, Zsolt, eszébe ne jusson visszalépni!

  62. maminti szerint:

    Kedves asdf!
    Nem tudna túljutni ezen a jobboldal-baloldal, megosztás, stb szinten?
    A Fidesz egy liberális párt. Aki az ő szavazótárborát megoszthatja az a szintén liberális SZDSZ. A másik oldalon vannak az MSZMP utódpártjai. Az MDF-ről nem tudjuk, micsoda. A Jobbik egy nemzeti radikális párt. Jelen pillanatban több ilyen nincs az indulók között.
    Engedje már meg annak a – maga szerint – elenyésző kissebségnek, aki nem akar sem liberális sem posztkommunista pártra szavazni, hogy legyen nekik is egy párt, aki az őáltaluk fontosnak tartott értékeket képviseli. Miért olyan nehéz megérteni, hogy nekünk a Fidesz politikája nem megfelelő? nem akarunk a nemzetközi nagytőke kiszolgálói lenni, hisszük, mi több, tudjuk, hogy nemzetünk meg tud állni a saját lábán, sőt ez az egyetlen út, amin elindulhatunk.
    Köszönöm, ha megértett.

  63. Szila szerint:

    asdf ez a gondolkodásmód vitte Magyarországot oda, hogy “ma már csak papíron létezik”. Itt idéztem, de ezt tudniillik valamennyi magyar embernek. Továbbá az a megosztó politika, amit a hazaárulók műveltek, amivel felvásárolták az országunkat, kiárusították Hazánkat és egy parlamenti párt sem tartotta ezt említésre méltónak sem. Hát bocsássa meg a világ nekem, ha ezek után csak egy rabló bandának tartom valamennyit. Én nem azért dolgoztam egész életemben, hogy ezt szánjam a gyermekemnek. És a szüleim és az őseim sem.
    Mindenesetre ha valamit nem ért, akkor kérdezzen, illene tudni, hogy a Jobbik az nem fekszik be egy oldalnak sem, nem fogja tovább osztani a nemzetet, hanem azon van, hogy egybekovácsolva feltámassza azt.
    Hát Zsolt, hajrá!!! eszedbe ne jusson egy pillanatra sem elgyengülni ezek miatt, pláne visszalépni!!!

  64. Attila szerint:

    Kedves asdf!

    A te fegyvereddel élve megkérdezem, mennyiért pötyögted be ezt az arcpirító butaságot?

    “Attila: Egy a hazánk, egy a cél is. Akkor álljatok be a sorba”.

    Álltam már ebben a bizonyos sorban. Mivel a türelmem véges – nem szeretek éveket várni -, ezért ki is álltam abból.

    “Csak kicsit gondoljátok át. Megüresedett egy önkoris hely, ami korábban mszp-s volt. Mit fog kezdeni bent a jobbik képviselője? Egy jobb oldali győzelem esetén sem lesz jobb oldali többség az önkoriban, így max azzal fog szembesülni Badacsonyi úr, hogy folyamatosan leszavazzák.”

    Az esélylatolgatást és a valószínűségszámítást bízd inkább másra.
    Meglendített tenyered saját arcodon landol, mert kérdezhetnéd azt is, hogy minek van a fidesz a parlamentben, ha úgyis leszavazzák.

    “Van még valamivel több, mint másfél év a következő önkormányzati választásokig. Ennyi idő alatt épp, hogy bele tudna tanulni az új feladatba, de az ellenzék munkáját akadályozná a tanulóidejében”

    Annak idején gondolom nem küldtek téged iskolába, mondván “épp megtanulsz pár év alatt egy-két tárgyat, de az osztályt csak hátráltatod”
    Akkor meg minek, nem?

    Egyébként éljen az egypártrendszer. Pont ti akarjátok ezt, akik komcsiztok jobbra is, meg balra is.

  65. Attila szerint:

    Wass Albert barátja!

    Ha valóban Wass Albert barátja lennél nem így gondolkoznál.

  66. Szila szerint:

    Attila! Nagy, bevált komcsi módszer a hazugság, félrevezetés. Wass Albert forog a sírjában.

  67. Wass Albert barátja szerint:

    Kedves Attila, Szila!
    Ahogy mondjátok, Wass Albert tényleg forogna a sírjában, ha olvasná a bejegyzéseiteket. Figyelve az írasaitokat érthetetlen számomra az a hihetetlen agresszivitás amivel támadjátok a Fideszt. Hibernáltak benneteket, vagy hosszú-hosszú téli álomból ébredtetek? Azt már meg sem kérdezem- de mégis- bíztat benneteket valaki erre?
    Szerintetek van reális esálye annak, hogy Badacsonyi úr nyer? szerintem nincs. Amennyiben én lennék a MOL elnöke, nem vennék fel tiszteletdíjat. Soha sem leszek a MOL elnöke. Két felnőtt gyermekem vav, tehát igyekszem követni a fiatalos lendületet, de feleberátaim ismét csak azt tudom mondani, hogy hátrább az agarakkal, előbb le kell tenni valamit az asztalra ahhoz, hogy onnan el is vegyünk. Az meg egyenesen nevetséges, hogy a Fideszt azzal vádoljátok, hogy összejátszik a szocikkal. Jól hangzik, de ezt Ti sem hiszitek.
    Még most is Wass Albert barátja!

  68. Attila szerint:

    Wass Albert barátja!

    “…feleberátaim ismét csak azt tudom mondani, hogy hátrább az agarakkal, előbb le kell tenni valamit az asztalra ahhoz, hogy onnan el is vegyünk.”
    ezen a ponton tökéletesen egyetértünk. A Jobbik elött ítt a nagy lehetőség, hogy ezt megtegye, Fidesznek közel 20 éve volt erre…

  69. Winnie the Pooh szerint:

    Wass Albert barátja!
    kérem magyarázza meg nekem, hogy miért nem tiltakozott a Fidesz, Simon Peresz – Magyarország felvásárlásáról szóló – beszéde ellen?

  70. Gordon szerint:

    „Hölgyeim és uraim! Pitypalatty! Elkapunk egy pitypalattyot , csúzlit csinálunk belőle, s kilőjük vele háromszázhúsz éves öreganyánk zápfogát a holdba! A borjú nagyot ugrik erre, és azt mondja, hogy „Múúú!”, mire az elnök leveszi fejéről a tepsit, beleteszi a svábbogarat, s a svábbogár fölmászik a német császár szakállán és megmondja Noé apánknak, hogy bárkával nem lehet aranyhalat fogni, hülyeség az egész. Tessék kimászni a bárkából és átülni a fogorvosi székbe. A fogorvos kihúzza dédunokája zsebéből a tengerimalacot, a malac fölszalad a toronyórára, mire a harangozó felesége beleaprítja a tésztába az őrmester vízilovát. A víziló vízzé lesz, és becsorog a bányagróf nyakába, aki gyorsan fejébe nyomja a fürdőkádat, és kergetni kezdi a jegesmedvét az északi sark körül, ahol egy ötszáz esztendős filmsztár műfogait csattogtatva gesztenyét árul a beduinoknak…”

    (Wass Albert: A szilveszteri rektor, részlet)

  71. Gordon szerint:

    A fenti mókás szöveg lehetne a Jobbik kortesbeszéde a 3. öevk-ban. Garantáltan sikerük lenne.

  72. Gordon szerint:

    … vagy indulhatnának vele a kimittudon.

  73. Winnie the Pooh szerint:

    Gordon!
    ismét megkérdem:
    miért nem tiltakozott a Fidesz, Simon Peresz – Magyarország felvásárlásáról szóló – beszéde ellen?

  74. Szila szerint:

    Wass Albert barátja! A te fideszed sem letett, csak elvett az asztalról. Nézz már körül hova jutott az ország!

  75. Attila szerint:

    Kedves Winnie the Pooh!
    Ne haragudj , hogy beleszólók. Nem csak nem tiltakozott, de csintalan le is tagadta azt…

  76. Winnie the Pooh szerint:

    Attila!
    ezt korábban már írtam Gordonnak.

  77. Csúszka szerint:

    Tisztelt Badacsonyi Zsolt!

    Kívánom, hogy minél jobb eredményt érjen el!

    Adjon az Isten! Szebb jövőt!

  78. reaktor szerint:

    Nem a vita folytatása miatt, de elmodom, hogy én a vekkeres buli óta nem tudok a fidesznek hinni.
    Ezért számomra nem maradt más, csak a Jobbik!

  79. jani szerint:

    T. Fórumozó Társaim !
    Én is, és mindenki vegye ki a részét abból ami történt eddig a rendszerváltozás óta. !! Azt amit tett , azt amit nem tett meg, pedig meg kellet volna tennie !!
    Azt gondolom így utólag mindenki ,velem együtt bölcselkedve mondja, ezt meg azt kellett volna csinálni, !!!
    Mi lenne ha ezek utánösszefogna mindenk, i és együtt tennék közösen godolkodva, dolgozva ezért az országért, Csepelért.
    Én őszíntén reménykedem, hogy ez nem hiú álom, és egyszer lesz belőle valóság !!

    Üdv. : Mindenkinek

    jani

  80. Attila szerint:

    Kedves Jani!

    Számomra ez jó végszó, nem is tudok mit hozzátenni.
    Badacsonyi Zsoltnak kitrtást és sok sikert kívánok!

    Szebb jövőt!

  81. Látogató szerint:

    Tisztelt Jobbikosok!

    Először is, magam is örülök, hogy a politikai paletta nem két pártból áll, és talán az országnak is jót tenne, ha a bejutási küszöböt levinnék 2-3%-ra. Nem baj, ha van egy értelmes verseny, ami időnként friss vért tud hozni a keringésbe. Szükség is lenne új emberekre, új arcokra, friss gondolatokra.

    Azt is fontosnak tartom, hogy Csepelen, még egy olyan helyen is indultok, ahol – ahogy olvasom – korábban nem értetek el még 2%-ot sem. Néha a nagy pártok is kicsiből indultak, még a Fidesz is, és persze vannak nagy pártok, melyek kicsivé lettek, mint az MDF vagy az SZDSZ. Tehát küzdeni kell, de az nem mindegy, hogy ki ellen.

    Egy kérdést ezért engedjetek megválaszolni:

    Miért nem tiltakozott a Fidesz, Simon Peresz – Magyarország felvásárlásáról szóló – beszéde ellen? – kérditek.

    Miért tiltakozott volna?

    Ha elém hoznak egy kiló aranyat, hogy vegyem meg ötszáz forintért, mindezt törvényesen, én vagyok a hibás, ha megveszem? Ez a politikus őszintén kimondta azt, ami 2002 óta megállíthatatlan gyorsaságúvá nőtt: eladó az ország, ráadásul olcsón. Nem az övé, hanem a miénk. Így nem mi vesszük meg őket, hanem ők bennünket. Ez a piac törvénye.

    Bocsássatok meg, de a zsidó-fóbiátok túlment az értelmes határon. A Fidesz tudtommal folyamatosan tiltakozott az ország stratégiai javainak, tartalékainak értelmetlen kiárusítása ellen. Ez tény, nem vitat tárgya, mert aki vitatja, már tényeket vitat.

    Az a baj, hogy kiárusítják az ország értékeit. Teljesen mindegy, hogy kinek. A mi szempontunkból lényegtelen, hogy ki viszi el ötszázért az aranyat. Ha nem az általatok nem túl kedvelt nép fiai, akkor mások, de elviszik.

    Nagyon nehéz lesz nagy párttá válnotok, ha csak a cigánybűnözés, zsidó-összeesküvés szintjéig juttok el. Szerintem egy komolyabb válság esetén el tudtok érni egy 6-8%-os parlamenti választási eredményt is. Egyszer. Mint a MIÉP a maga 5%-ával. Ti ügyesebbek vagytok, de kb. ennyi lesz.

    Aztán a ti fiataljaitok is ellanyhulnak, belefáradnak az állandó cigányozásba meg zsidózásba, még ha nem is olyan nyíltan teszik ezt, mint a kuruc.info, ami tudtommal a Jobbik nem tompított szája. Sokan észreveszik majd, hogy az ötszázadik gárda felvonulás után sem csökken a bűnözés, sőt, ha így haladnak a dolgok mint most, egy-két helyen a gárdát kell majd megvédeni a cigányoktól.

    Csepelen meg nem a Fidesz vezeti az önkormányzatot, vegyétek már észre. Persze, hogy sokan azt gondolják, hogy csökken az esély az MSZP legyőzésére, ha még ti is indultok. Ti is így éreznétek, ha ti lennétek nagyobbak. Legyen bennetek egy kis empátia. Amellett viszont többen is sok sikert kívántak nektek, amire ti lehazaárulóztátok a Fideszt, meg egy szintre hoztátok az MSZP-vel. Nézzetek magatokba, tudjátok, hogy ez hülyeség.

    Úgyhogy hajrá, de próbáljátok már lehűteni magatokat, hogy lássátok a célt is, ne csak a Fideszt!

  82. 314tyu szerint:

    Kedves Látogató!

    Én köszönöm a békés szavait!
    Annak kifejezetten örülök, hogy kitért Attila kérdésére, “Miért nem tiltakozott a Fidesz, Simon Peresz – Magyarország felvásárlásáról szóló – beszéde ellen?”
    Magyarázat az ha jól értem, hogy ez egy normális üzleti cselekedet.
    Gratulálok!
    Végül is miért tiltakoznánk az ellen, hogy Öntöl, a Lakosságtól és tőlem független, általunk nem szankcionálható emberek döntsenek a mindennapjainkról! Persze!
    Ez nem zsidó fóbia! Ez kérem gyarmatosítás és ha ezt az oroszok végeznék éppen most, akkor úgy szólna a kérdés, hogy a Miért nem tiltakozott a Fidesz, Putyin – Magyarország felvásárlásáról szóló – beszéde ellen?

    Az a baj, hogy ismét más országok érdekei vannak ránk kényszerítve! Ismétlem ez nem zsidó fóbia! Ez szabadság vágy! Vágyok arra, hogy egy értelmes Magyar kormány vezesse az országot értelmes, a Magyar nép érdekét szolgáló cél felé! Ennek viszont az egyik feltétele, hogy az aktuális kormány kezében legyen magyar tulajdon, stratégia üzletágak Magyar fennhatóság alatt maradjanak.

    Szóval, ezért kellet volna tiltakozni!

    Én hiszek abba, hogy az ember arra a pártra szavaz, aki konkrétan az érdekeit képviseli! Úgy látom, hogy a fidesz mivel ekkor párt lett nem képes lefedni minden választó érdekét. Ezért kénytelen kelletlen előbb utóbb bele kell törődnie, hogy a valós nemzeti oldalon területet veszt.

    El hiszem, hogy ez kellemetlen érzés, de dönteni kell a Fidesznek, hogy a nemzeti oldalról vagy a liberális oldalról szed fel szavazatokat és e szerint kell a pártot vezetni, kommunikálni. Viszont akkor nem kell csodálkozni hogy az ellenkező oldalon szavazatot veszít.
    Azt is figyelembe kell venni, hogy ha sokáig tétovázik előbb utóbb hiteltelenné válik mind két oldalon.

  83. Látogató szerint:

    Kedves 314tyu!

    Még egyszer kérdezem: miért kellett volna tiltakozni?

    Igen, jogilag teljesen normális, tiszta ügyekről van szó. Jogilag. Tettem egy hasonlatot: te vennél-e egy kiló aranyat ötszáz forintért, ha teljesen törvényesen tehetnéd?

    Láthatóan viszont benneteket nem az zavar, hogy kiárusítják az országot, hanem csak az, ha egy zsidó ember kap az alkalmon és erről nyíltan is beszél. Mert őszinte. Nem látjátok a fóbiátok miatt a fától az erdőt, és azt gondoljátok, hogy más pártoknak is fóbiáik kellene, hogy legyen. Sőt: a Fidesz is a zsidók ellen tiltakozzon, ne a kiárusítás ellen, különben ilyen meg olyan!

    Engem ez a stílus emlékeztet arra, mint amikor a közelmúltban egy vonat elütött egy szabálytalanul közlekedő gépkocsit. A kocsiban ülők családtagjai tömegestől mentek ki a baleset helyszínére, hogy a “bűnösön”, a vonatvezetőn torolják meg a halálos balesetet. Vajon valóban a vonatvezető volt a bűnös? Szerinted?

    Megnéztem ma reggel is a különböző pártjelöltek bemutatkozását. Láthatóan folytatjátok a fideszesek provokálását. Az MSZP-sek nem ellenfeletek, sőt: őket is tetemre hívjátok: nézzék meg “mit művelnek” a fideszesek. Erre nem lehet mást mondani, ez szándékos. Nektek csak az a fontos, hogy a tiétek legyen legalább kétszer is az utolsó szó. Te pl. a fideszes jelöltnél reklámozod a jobbikost. Mintha itt nem mutatkozna be ő is, és nem lenne link is hozzá.

    Na ne mondjátok, hogy ezt nem direkt csináljátok!

    Én a magam részéről foglalkozom tovább a magam dolgaival, és nem fórumozok tovább, van jobb dolgom is. Még egyszer sok sikert, és ne feledjétek: itt nem a Fidesz vezeti az önkormányzatot!

  84. 314tyu szerint:

    Kedves Látogató!

    Figyelmen kívül hagytad az előző hozzászólásom!

    Biztos, az elveszett szavazat, meg a Jobbik-MSZP-vel való összemosás a fidesz részéről véletlen propaganda volt!

    Ha fidesz bemutatkozó oldalán a Jobbik programjára kíváncsi valaki akkor miért ne vezetném a jó irányba.

    Azért, mert valami “törvényes” attól még lehet erkölcstelen, gusztustalan és számíthat hazaárulásnak!

    Adjon az Isten Szebb jövőt!

  85. Szila szerint:

    Látogató! Ha jól értem bár barátságos hangnemben, de amolyan fideszes propagandista módján magyarul Te az Országunkat , Hazánkat, Őseink Földjét nem tekinted másnak, mint egy piaci árunak, egy értékesíthető tárgynak. És ezek után még kikéred magadnak, hogy hazaárulónak nevezlek. Nem a Jobbik írta ezt, hanem én. Te minek nevezed ezt?! A Haza egy árucikk, akár egy eldobható törlőkendő. HÁT NEM!!! Engem és a többi jóravaló, becsületes magyar adófizető állampolgárt SENKI nem kérdezett, sem fidesz, sem mszp, sem a többi felelős arról, hogy óhajtom-e a gyermekem jövőjét kiárusítani és földönfutóvá válni. Aki azt megtette számoljon el vele!!! Én nem vagyok a Jobbik tagja, még…. úgyhogy fogalmazz pontosan, amikor valakit, vagy valamit idézel. És még egy fontos! Nem érdekel, hogy milyen név alatt fut az az Ember, aki ebből a mély mocsokból kivezet bennünket, csak az érdekel, hogy mihamarabb megtaláljuk. A fenti hozzászólásod alapján nem ti vagytok ezek.

  86. maminti szerint:

    “Ha elém hoznak egy kiló aranyat, hogy vegyem meg ötszáz forintért, mindezt törvényesen, én vagyok a hibás, ha megveszem?”
    Igen. Mert Te tudod, hogy az nem lehet törvényes, még ha a jogi szabályozás szerint az is. Mert benned él egy ennél sokkal nagyobb törvény: a becsület törvénye.

  87. asdf szerint:

    Szila: nem fog kivezetni, mert ez egy önkormányzati választás.
    Nem hiszem, szerintem te sem és még Badacsonyi úr sem, hogy bármi esélye lenne a helyi választás megnyerésére (talán még az ajánlószelvényeket sem tudja összeszedni).

    Érdemes megnézni a 2006-os önkormányzati választási eredményeket Csepelen.
    Ahol indult jobbik, ott átlag 24 körüli szavazatszámot sikerült begyűjtenie, ami mondjuk kicsit furcsa annak fényében, hogy az induláshoz a legtöbb helyen ennél jóval több kellett.
    Ha még egy kicsit részletesebben megnézzük az egyes körzetek eredményeit, akkor láthatjuk, hogy nincs olyan körzet, ahol a kapott szavazatszámuk elérné, de még sok helyen meg sem közelíti az induláshoz szükséges ajánlások számát.
    forrás: http://www.valasztas.hu/onkval2006/outroot/onktjk1/tjk01021.htm

    A számok megmondják a tutit. A 3-as körzetben (meg egyébként a többiben is) igen magas szavazatszám szükséges a nyeréshez.
    Ha a jobbiknak sikerült volna az elmúlt időszakban 1000(!)%-al megnövelnie a szavazói bázisát, az még akkor sem lenne elég a körzet megnyeréséhez.

    De maradjunk a valóságnál. tegyük fel, hogy megduplázta a szavazóbázisát, ami így már kb. 15 szavazattal több, mint amennyi a jelölt elindításához szükséges, még így is csak 56 szavazat a 2006-os eredmények figyelembevételével. Az időszaki választásoknál jellemzően nem tolongnak a választók a szavazókörökben, tehát egy alacsony részvétel esetén ha a jobbik vinni tudná az 56 emberét (ami szintén meglepő lenne, mert a 2006-os választásoknál sem tudta elvinni még azokat sem, akik jelölték Nemes Viktort) pont arra lenne elég, hogy segítségükkel ismét mszp-s képviselője legyen a körzetnek.

    Ha már választanotok kellene és nem indulna a jobbik, ugye nem az mszp-re szavaznátok?
    Lássuk be, aki rátok szavaz, az inkább a fideszre szavazna ha nem indulnátok
    tehát
    Ha a jobbikos jelöltre szavaztok ott, ahol van fideszes, gyakorlatilag az mszp-s jelöltre szavaztok!

    Ne lépjen vissza Badacsonyi úr, de ha nem nyer és a rá adott szavazatok miatt mszp-s képviselője lesz a körzetnek kérjen nyilvánosan bocsánatot a rá és a fidesz jelöltjére szavazóktól, amiért szoci kézre játszotta a körzetet.

  88. Attila szerint:

    asdf, Látogató!

    Nagyképűségnek nincs határa. Nem az a kérdés, hogy ki veszi meg, hanem az hogy egyáltalán miért veheti meg. Ez már ennél sokkal bonyolultabb. Nekünk ezen felül mindegy, hogy a “vásárló” román, lett, vagy ugandai mindegyikre egy a válasz: a magyar föld nem eladó!

    “Ne lépjen vissza Badacsonyi úr, de ha nem nyer és a rá adott szavazatok miatt mszp-s képviselője lesz a körzetnek kérjen nyilvánosan bocsánatot a rá és a fidesz jelöltjére szavazóktól, amiért szoci kézre játszotta a körzetet.”

    Ne haragudj, de erre nem tudok mást mondani, csak hogy pofátlan, szemét probálkozás részetekről. Tényleg ilyen aljas módszerekkel akartok nyerni, vagy akartok is csinálni valamit?

  89. asdf szerint:

    én pl. elmegyek szavazni is, nem csak az ajánlószelvényt adom oda.

  90. 314tyu szerint:

    Kedves asdf!

    “Ha a jobbikos jelöltre szavaztok ott, ahol van fideszes, gyakorlatilag az mszp-s jelöltre szavaztok!”

    Tessék olyan programot készíteni, és aszerint cselekedni, ami a radikális nemzeti oldalt is megfogja, érdekli.

    “Ne lépjen vissza Badacsonyi úr, de ha nem nyer és a rá adott szavazatok miatt mszp-s képviselője lesz a körzetnek kérjen nyilvánosan bocsánatot a rá és a fidesz jelöltjére szavazóktól, amiért szoci kézre játszotta a körzetet.

    Ajjaj! Kérjetek először Ti bocsánatot a fideszes szavazóktól, hogy hiába vagytok bent mégsem tudtátok megállítani a Csepelen működő maszop-szadesz bandát.
    Ez után kérjetek bocsánatot az “elveszett szavazat”-tal elvitt szavazóktól, hogy még így sem megy nektek. Gyakorlatilag ugyan úgy elveszett!

    Adjon az Isten szebb jövőt!

  91. árnyjáró szerint:

    Én csak azt akarom mondani, hogy amikor a Kárpát-Medencébe jöttünk, éjszaka a románok ellopták a lovainkat!

  92. Herox szerint:

    Kedves asdf!

    A múltbéli eredményekből semmiféle következtetés nem vonható le a jövőre vonatkozóan. De ha szerinted “a számok megmondják a tutit” lottózzál, pókerezzél vagy tőzsdézzél bátran! A saját pénzeddel, természetesen…

    Ha a Fidesz nem nyer, annak nem a Jobbik az oka, hanem az, hogy a jelölt programja vagy a személye nem túl meggyőző az itt lakók számára. Gárday egyébként is tagja a testületnek, így a Fidesz számára valójában nincs tétje ennek a választásnak. Hacsak az nem, hogy Gárday listás bizottsági pozíciójába később majd beraknak egy új tagot, megmérettetés nélkül. Nagyon demokratikus…

    Ettől függetlenül semmi kifogásom Gárday Balázs személye ellen, Badacsonyi úr programja viszont meggyőzőbb. A korábbi MSZP-szavazók vagy kitartanak a horgász mellett vagy nem – ez tőlük függ, őket minősíti. Ha a Jobbik jelöltjének programja támogatható alternatívát jelent számukra, akkor adják Dr. Badacsonyira a voksukat! Ilyen egyszerű.

  93. 314tyu szerint:

    árnyjáró

    Erre a román válasz: Az nem lehet! Akkor még itt sem voltunk!

    🙂

  94. munkásököl szerint:

    Az ember néhány napig nem néz be, és miről marad le?! 🙂

    Kérem szépen, mindenki arra szavaz, akire akar. Sajnos én nem ebben a körzetben lakom, de ha ott laknék, a Jobbikra szavaznék.

    Hozzáteszem: az MSZP-ből rettenetesen elegem van, tőlem soha egyetlen voksot nem kaptak, és nem is fognak, ebben biztos vagyok. Szerintem hibás volt az ingyenmunkáról szóló ígérete Badacsonyi úrnak, de nem azért, mert ne lenne kivitelezhető, hanem mert sokan ezen lovagolnak a lényeg helyett. De ha már szóba került, akkor nem tudok elmenni mellette: ugyanmiért bántja az valakinek a szemét, hogy a másik társadalmi munkában akar valamit csinálni? Ha megvan a biztos egzisztenciája, és – alacsony valószínűségű bejutása esetén – elsősorban tanulásnak, szolgálatnak fogja fel a dolgot, akkor miért is ne ajánlhatná fel a tiszteletdíját arra, amire akarja? Az meg, hogy más jobbikos képviselők nem ingyen dolgoznak, az ő egzisztenciális hátterük függvénye, nem Badacsonyi úré. Szerintem ez a téma ennél többet nem is érdemel.

    Voltak itt mindenféle konspirációs elméletek is, melyek olykor a kopogtatócédulák és a szavazatok arányával érveltek. Ez azért hülye összehasonlítás, mert a kopogtatócéduláér házhoz jönnek, szavazni meg ugye le kell menni a szavazóhelyiségbe. Ha bankfiókba kellene menni a Provident-kölcsönért, nekik sem lenne ennyi ügyfelük. Ez puszta marketing. Másrészt vannak akik odaadják a kopogtatót a Jobbiknak, mert azt szeretnék, ha indulhatna, viszont a Fideszre szavaznak, mert éles versenyre számítanak, és az MSZP elleni reális esélyest választják végül.

    De – a jelölteket nem megsértve – mi a tétje ennek a választásnak? Közvetlenül: alig több, mint egy évnyi képviselőség egy olyan önkormányzatban, ahol jelentős a szocik többsége. Tehát ha nyer a szoci jelölt, abban nincs meglepetés. Ezzel hiába riogat bárki, ezért nem éri meg az elveit feladva másra szavaznia egy Jobbik-szimpatizánsnak sem. A szavazatok azonban nem vesznek el. Bár Badacsonyi úrból valószínűleg (most) nem lesz képviselő, de ott lesznek a neve, és a Jobbik neve mellett azok a szavazatok. Szegedi Csanád sem lett képviselő, de mégsem vesztek el a rá adott szavazatok. Mert közvetetten igen sokat számítanak egy építkező új erő idén nyári, majd jövő évi megmérettetése szempontjából.

    Ha a Fidesz annyira ácsingózik a Jobbikra adandó szavazatokra, akkor talán tessék úgy politizálni, hogy azokat kiérdemeljék. Ne taktikai megfontolásból kérjenek – sőt követeljenek! – szavazatokat maguknak. Ez az SZDSZ profilja, ideje lenne kinőni belőle…
    Nem kellene úton-útfélen elhatárolódni azoktól az emberektől, akiknek a szavazata most kellene! Nem kellene szélsőségesnek hívni őket, ha hallatják a hangjukat. Igazán nem lehet dicső dolog a “szélsőségesek” kizsarolt szavazataival orrhosszal verni a szoci jelöltet!

    Eddig én is Fidesz-szavazó voltam, de ez számos kompromisszumot követelt. Tudom, hogy a Fidesz-kormány nagyságrendekkel jobb volt a mostaninál. Tudom, hogy az a gazdaságpolitikai irányvonal nem volt rossz, bár számos rossz lépés is történt akkoriban. De elegem van abból, hogy taktikai megfontolásból a legkisebb rosszra szavazzak. Korábban nem volt reális alternatíva, így nem volt veszíteni valóm a Fidesszel. Most – ahogy maga Orbán Viktor nagyon jól megmondta – már “nincs hova hátrálnunk”. Most már a Jobbikkal nincs veszíteni valónk. Tudom, hogy a Jobbik nem fogja megnyerni a választásokat, nem fog kormányozni sem. Sőt, az ellenszele sem lesz gyengébb. De amíg őszinték maradnak, és kitartanak elveik mellett, addig megérdemlik a támogatásomat. És ha csak 5%-ot szereznek, de az az 5% kell a “jobboldalnak” a 2/3-hoz, akkor lesz akkora mozgásterük, mint az elmúlt ciklusokban az SZDSZ-nek. Ha a Fidesz anyira szeretné a Jobbikra leadandó szavazatokat, erről majd akkor se feledkezzen meg. Lehet majd szépen egyezkedni számos kérdésben, és bizonyítani, hogy megérdemelték volna ők is azokat a bizonyos szavazatokat.

  95. asdf szerint:

    Találtam egy kampányfilmet a jelöltről:

  96. asdf szerint:

    opsz. bocsi, rossz cikkhez küldtem a linket.
    ide akartam beírni: http://csepel.info/?p=4089

  97. bandi szerint:

    Szerinted is a hetedik leszel?

    Ugytudom, hogy a BUDAPEST társaság nemindul.

    Tehát nemlesz kit lehagyni.

  98. Jobbik-os szerint:

    Kedves hozzászólók!

    Én fiatal vagyok még (30 alatti), de nem olyan régen csatlakoztam a Jobbik egyik kerületi alapszervezetéhez. Egész kiskorom óta figyelem a politikát, természetesen anno csak felületesen sikerült mindez. A lényeg, hogy a családom (szüleim, nagyszüleim) mindig a magyarságom megbecsülésére, hazaszeretetre neveltek. Ebből kifolyólag az első szavazásomon (2002-ben) a FIDESZ-re adtam le a voksom, mert a ciklusukban igenis felfelé ívelt minden formában Magyarország helyzete. Mindenki tudott elég komoly lenyúlásokról (ld. Országimázs Központ), de az embereket mégis hagyták élni, és felüdülésnek számított a Horn-kormány után. El kell ismerni, hogy jó munkát végzett a FIDESZ, de a 4 év kevés volt, hogy ne csak a sz*rtakarítás legyen a feladatuk…
    NA DE!!
    Az igazi csalódás pont a 2002-es választáskor történt, mikor miután kiderült, hogy csalásgyanú van, nem mentek utána a dolgoknak, beletörődtek. Ez nekem egy olyan magatartásra utalt, ami nem felelt meg a 4 év alatt felépített képnek. Ettől az időszaktól kezdve csak asszisztált a FIDESZ, és csak árnyéka maradt korábbi önmagának.
    Ahogy teltek az évek, nem tudott kimászni ebből a gödörből, és akármennyire is fáj egyeseknek, a Jobbik jelenleg azt képviseli, amivel a FIDESZ is kampányolt a ’90-es évek végén. A nacionalizmussal. Mert a nemzeti érzés, nemzeti öntudat nem káros dolog, hanem igenis fontos része kellene, hogy legyen egy egészséges állampolgárnak. Ezért tud annyi jobboldali szavazót szerezni magának a Jobbik, mert ezeknek az embereknek nem a mostani FIDESZ kell, hanem a 10 évvel ezelőtti. Vissza lehet emlékezni arra, amikor Európában megmondták Orbán Viktorról, hogy “túlságosan nacionalista”. Ezért volt szükség egy, a haza irányába kevésbé elkötelezett miniszterelnökre, akivel meg lehet valósítani a különböző privatizációkat…
    Még egy dolgot tisztázzunk. Nem a Jobbik határolódott el a FIDESZ-től, hanem pont fordítva, úgyhogy ezt itt zárjuk is le. Ha a FIDESZ megnyeri a következő választást, és a Jobbik egy tisztes eredménnyel bejut a Parlamentbe, akkor szerintem csak az előnyére válna az Orbán-kormánynak, ha bizonyos kérdésekben engedne a “büszkeségéből”, és egy irányba szavazna a két nemzeti párt. (A “nemzeti” szócskát még hajlandó vagyok megelőlegezni a FIDESZ-nek)
    Azon sincs mit szépíteni, hogy ezen az időközi választáson esélye nincs a győzelemre Badacsonyi úrnak, de aki azt hiszi, hogy ez a lényeg, nagyon téved. Minél több választás van, annál több a kampány is. Ha több a kampány, több a lehetőség, hogy az emberekkel megismertessük a Jobbik VALÓDI arcát, és nem azt, amit a hatalom kezében lévő médiákban hallhatunk nap, mint nap. Bárki, aki eddig elolvasta pl. a Bethlen Gábor-programot, mindenki egyetértett az ott leírtakkal. Kivéve persze azt, akinek nem érdeke, hogy Magyarország a MI hazánk maradjon. A “MI”-be bárki beletartozhat, cigány, zsidó, apacs, ha magát magyarnak tartja, és hajlandó a magyar értékrendet, törvényeket becsületesen követni.
    Ennyit szerettem volna csak írni!

    Szebb jövőt!

  99. Pece szerint:

    Dr. Badacsonyi Zsolt bemutatkozó kampányfilmje:

Itt lehet hozzászólni !