Vadász János bíróság elé áll

Magyar Hírlap, Csepel.info

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon április 22-én kezdődik a Vadász János MSZP-s politikus ellen lőfegyverrel történt visszaélés vádjával indított büntetőper – értesült a Magyar Hírlap. Vadász János vezeti azt a Szenior Foglalkoztatási Szövetséget is, amelynek kerületi klubszervezete ma alakul meg a Csepeli Munkásotthonban.

A korábbi csepeli intézményvezető majd szakszervezeti vezető 2007 júliusában a VI. kerületben, az Andrássy úton a Kodály köröndnél keveredett konfliktusba egy kerékpárossal, akit – mint azt két igazságügyi szakértő is megállapította – az engedély nélkül magánál tartott pisztollyal megfenyegetett.

Vadász a történtek után előbb azzal védekezett, hogy őt érte támadás, és csak egy játékpisztolyt fogott a futárra. Másképp emlékezett a kerékpáros, aki szerint Vadász leszorította őt az útról, ezért ütött az autó tetejére, és szidalmazta a sofőrt, aki válaszként a fegyverrel megfenyegette. A jelenleg közhasznú szervezetet működtető Vadász a vádemelés után nem vonult vissza a közéletből, gyakran megfordul az MSZP különböző rendezvényein azóta is, hogy 2007 novemberében a köztévében elismerte: a fegyvert engedély nélkül tartotta magánál.

Forrás: Magyar Hírlap

2 hozzászólás “Vadász János bíróság elé áll” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Kiváncsi vagyok, hogy mennyit kap. Gondolom szinte semmit… holott fegyverrel szórakozni, játszadozni nem tréfa dolog. Magyarországon elég szigorú előírásai vannak a fegyvertartásnak. Adnék neki időt, hogy átgondolja a fentieket. Kap kosztot, kvártélyt, hamarosan érkeznek a volt párttársak is (egy része már ott van, és gondolom várja). Nem fog unatkozni. A “méltó” társaság garantált.

  2. miska72 szerint:

    Azért volt nála fegyver, mert Vadász. 🙂
    Ha Halász vagy Madarász lenne a neve akkor háló lenne nála. 🙂

Itt lehet hozzászólni !