Amikor még Csepel is egy nagy falu volt

Index, Google Maps, Csepel.info

Amikor még Csepel is egy nagy falu volt

A Fortepan, együttműködve az Út- és Vasúttervező Zrt.-vel (Uvaterv), elkezdte a vállalat fotóarchívumának feldolgozását. Az 1949 és 1990 között készült közel 120 000 fényképből folyamatosan jelennek majd meg fotók a Fortepanon és az Indexen is. Metróépítések, Duna-hidak, Libegő és Ferihegy – pár példa a cég történetéből.
Ez a sorozat az Uvaterv egy 1960-as fotótanulmányának képeire épül. A szerző több napon át fotózott Budapest kivezető útjain, gyaníthatóan az utak fejlesztésére, bővítésére keresve választ.

Az 56-os forradalom után liberalizált személyautó-piac pár éven belül érezhetően növelte a budapesti gépkocsik számát. 1960-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a bevezető utak kapacitása kicsi, és radikális változtatásokra lesz szükség. A fotókon szereplő utak egy része mára a felismerhetetlenségig megváltozott, de a Street View segítségével megkíséreljük rekonstruálni a helyszíneket.

Ha csak a nyitó képet nézzük, Csepelen nem sok minden változott az elmúlt ötvenöt évben. A helyiérdekű ugyanott megy a Boráros tér felé, azaz nem teljesen: a képen láthatnak ugyanis egy jobbra ívelő, rejtélyes vágánypárt: ez egy ív után az Ady Endre útra fordult rá, és a Gubacsi hídon ment át Pestre, és érte el a Határ úti végállomást, azt a területet, ahol manapság a 3-as villamos fordul vissza Zuglóba. A Határ út és Csepel között közlekedő HÉV 1978-ig járt, utódja a 48-as busz lett, amivel sokáig a HÉV-re érvényes villamosjeggyel lehetett utazni.

7591143_e2352472c1d904cfccbc9e468d61431e_wm

Tejtermék, pékáru, üdítő, italfélék, dohány – hirdeti ma a bolt fala. A környék nem változott, csak a Határ úti HÉV régi jó kocsijai nem nyikorognak már kanyarodás közben.

Amikor még Csepel is egy nagy falu volt

Igen, jól látják, az 1960-as fotón a Csepel-szigetre vezető Kvassay hídpár jobb oldali darabja majd egy méterrel feljebb van, mint a bal oldali. De a kicsire nem adtak 1951-ben, amikor megépítették a gyorsvasúti hidat a mellette álló országúti mintájára, melyet még 1927-ben emeltek. Utóbbit ugyan felrobbantották a németek, de a világháború után, más hidak roncsainak felhasználásával változatlan formában újjáépült, és működött is egészen 2000-ig.

Amikor még Csepel is egy nagy falu volt

A város további bevezetőútjainak változásai megtekinthetők az Index oldalán.

Forrás: Index

22 hozzászólás “Amikor még Csepel is egy nagy falu volt” bejegyzésre

  1. nagyanyó szerint:

    bizony bizony abban a házban a Gerstetten Éva (nem tudom hogy kell irni a nevét helyesen, fonetikusan irtam) lakott, aki a Boráros téren történt balesetben halt meg.

  2. felix szerint:

    “Igen, jól látják, az 1960-as fotón a Csepel-szigetre vezető Kvassay hídpár jobb oldali darabja majd egy méterrel feljebb van, mint a bal oldali. De a kicsire nem adtak 1951-ben, ”
    Mekkora “mázli”

  3. csapajev szerint:

    A “Határ úti HÉV” utódja a 148-as busz lett,amelyik a csepeli Határ utcától a pesterzsébeti Határ útig / Gubacsi útig / közlekedett.
    A 48-as busz ekkor már a csepeli Határ utcától Kőbánya-Kispest MÁV állomásig közlekedett.

  4. lelkiismeret, értelem, hová lettél? szerint:

    Bizony, bizony akkor még csak nem ötvenezren dolgoztak (tunk) csak, a CSM-ben.
    A többi csepeli vállalatokról, nem is beszélve. Cs. Papírgyár, Kikötő, Magyar Posztó, Növény olajgyár, stb. Volt ahol három műszakban is folyt a munka, de serényen.

    De bizony azóta mi változott? Megszűntek a munkahelyek, romokban heverészik oly sok minden. Hová lettél, mivé lettél?

    “Zengettük a jövő reményit,
    Elsírtuk a múlt panaszát;
    Dicsőség fényével öveztük
    Körül a nemzetet, hazát:
    Minden dalunk friss zöld levél
    Gyanánt vegyült koszorújába.
    Hová lettél, hová levél
    Oh lelkem ifjúsága!

    Ah, látni véltük sírjainkon
    A visszafénylő hírt-nevet:
    Hazát és népet álmodánk, mely
    Örökre él s megemleget.
    Hittük: ha illet a babér,
    Lesz aki osszon… Mind hiába!
    Hová lettél, hová levél
    Oh lelkem ifjúsága!”

    “A munkásnak nem több a bére,
    mint amit maga kicsikart,
    levesre telik és kenyérre
    s fröccsre, hogy csináljon ricsajt……….

    …….Szövőlány cukros ételekről
    álmodik, nem tud kartelekről.
    S ha szombaton kezébe nyomják

    a pénzt s a büntetést levonják:
    kuncog a krajcár: ennyiért
    dolgoztál, nem épp semmiért. ”

    S manapság???

  5. Grün Rikárdó szerint:

    “Amikor még Csepel is egy nagy falu volt”
    .
    Annyi változott, hogy most egy kicsit nagyobb lett! 😛

  6. Építs, és ne rombolj szerint:

    Azért van egy kis különbség a csepeli és a felcsúti falu között, ha már faluról beszélünk. S nem a lélekszámra gondolok elsősorban, csupán a rendezettségre, a tisztaságra!
    Ugyanis a parasztember tudja, hogy a portáját, környezetét illik rendben tartani. Ő nem fecseg, hanem cselekszik, de szorgosan, dolgosan. Környezete önmagáért beszél, minősít.

  7. Építs, és ne rombolj szerint:

    Már számolják a szavazatokat Veszprémben: 88,04 százalékos feldolgozottságnál Kész Zoltán vezet. A független jelölt 43,06 százalékon áll, míg Némedi Lajos, a Fidesz-KDNP jelöltje 33,48 százalékon.

  8. Építs, és ne rombolj szerint:

    Történelmi győzelem: a baloldali Kész Zoltán kiütötte a Fideszt Veszprémben.
    http://index.hu/

  9. Építs, és ne rombolj szerint:

    Ennek az országnak már szinte teljesen mindegy, mert az Isten áldotta nép, aki őket a hatalomba segített, segít, utólag minden voksát bánhatja.

  10. Építs, és ne rombolj szerint:

    Azért azt megjegyezném, hogy a korábbi képviselő “kimozdítása” is alig jött be az EU-ba.
    A helyére állított (jelölt) elsősorban nem saját hibájából veszített, most.
    A hibák, általában hibák sorozatát szokták elindítani.

  11. Grün Rikárdó szerint:

    “Veszprém a szakadék széléről rántotta vissza az országot – hogy klasszikust idézzünk”
    .
    Csak ők nem vissza a szakadékba, hanem a jó irányba! 😛 😀
    http://static.168ora.hu/db/07/13/godor-d0001E713fe29a6c9dc4e.jpg

  12. Tündér Ilona szerint:

    Királyerdőben eddig (49 év) három helyen laktam, de még aszfaltos utcában soha, ez még mindig falu.

  13. nagyapó szerint:

    Sőt 20 évig víz, 45 évig még csatorna sem volt. Nagy a lemaradás, de egyre több a flaszter.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. felix szerint:

    KI volt az aki 20 évig elzárta a vizet és 45 évig a csatornát?

  15. Tündér Ilona szerint:

    Bérencek!

    én nem azt mondtam, hogy a fidesz miatt falu, én tényt közöltem, tudom, hogy a gazdák elvárják akkor is a megvédésüket, ha senki nem támadja őket, de ez már az önök részéről is túlzás, vagy megszokás.

  16. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    Azok a szemét komenisták!
    Emlékszek rá, hogy munka után csapatostól a Duna partra jártak fürödni a melósok!
    Csatorna híján külön partszakasz volt kijelölve női és férfi toalettnek!
    .
    Hajjj, azok a régi szép idők mikor a jányok úgy válogatták a fiúkat, hogy kinek milyen messzire hordott! 😛 😀

  17. Brigi szerint:

    szebeni utca (és még jó pár) macskaköves, de inkább a kossuth lajos utcát újítják fel… 🙂

  18. Pumukli szerint:

    És azt tudja valaki , hogy itt a Rákóczi út- Ady fojtatásában, Budafok felé kb 30 éve be van tervezve egy híd ? Miért nincs kész , de még elkezdve s a mai napig ???

  19. Bugi szerint:

    20 év SZDSZ-MSZP.

  20. sase szerint:

    A Kapisztrán utcában laktunk. Sokszor itt a kanyarban ugrottunk le a tujáról, ha jött a klajzi, vagy másztunk át a lépcsőn a következő kocsiba!
    Ha már erről is a politika jut egyeseknek az eszébe hát legyen !

    Úgy gondoltam , hogy néhány napig nem kommentelek és jó alaposan végig gondolom, hogy mi is történik most, nemcsak Veszprémbe, hanem országosan is! Még nem vagyok kész de az első gondolataimat leírom!
    Azt látom, hogy a baloldal a “december 5. i” effektusra építi a jobboldal megbuktatásának stratégiáját!!
    Emlékeztek 15 millió román elözönli az országot, nem lesz munkahely, nyugdíj, eü- szolgáltatás stb. Ne fizessünk az idegenek miatt, vagyis az irigységre építik fel a kampányukat. Nem baj ha nem is igaz, de hat!
    Manapság ugyan ez a helyzet a kormány intézkedéseit alig alig tudják támadni, sőt inkább túl licitálják azt amit most még nem lehet teljesíteni” Na látjátok nem is akarnak rajtatok segíteni !”
    A támadás főcsapása ismét az irigységre alapít, egy -egy vezető kormánypolitikust támadnak meg. Többségük, nem csak a politikában, hanem a gazdasági életben is sikeres volt, mielőtt a politikai pályafutásukat elkezdték volna. A Kormánypolitikusok jó része közel 30 éve politizál, de sokan vannak akik 25 éve felelősségteljes országgyűlési képviselők! 25 év munkája van benne a gyarapodásuknak! És nem csak munka! Tudás és több éves iskolázás van e mögött!
    Az ellenzék ezt lovagolja meg, nem az idevezető munkás25 évet láttatja, hanem nagyon sok embernek, elérhetetlen gazdasági szintet mutatja meg!
    Azt mondva hogy érdemtelenül jutottak mindehhez, hogy ” Tőled vették el” és az irigység úgy látszik, még mindig mélyen gyökeredzik nagyon sokakban.
    Ha nekem nincs, akkor másnak se legyen! “A dögöljön meg a szomszéd tehene is” effektus még nagyon mélyen benne van egyesek lelkében!
    A Tudás a sikeresség, az értelmiség elismerése egyáltalán nincs benne az emberi értékeinkben. Nem csoda, hisz 45 évig” “munkáshatalom” volt ahol az értelmiségi teljesítmény egy szükséges rossz volt, elismerése csak politikai elfogultság alapján volt lehetséges!

    A Rábízott érték és felelősség kérdése a javadalmazásban!
    Ki és mekkora, jövedelemre tehet szert?

    Egy villamosvezető, egy IC. mozdonyvezető, és egy repülőgép pilóta között mi a különbség a javadalmazásukban?
    Úgy nagyjából 1<5<10 arányban. Közel azonos a szállítandó személyek száma, a különbség elsősorban a rábízott érték, és annak a kezeléshez szükséges tudás.
    Mekkora különbség van rábízott érték, és felelősség, szükséges tudás vonatkozásában, egy alkalmi hómunkás. és egy repülőgép pilóta között, na meg egy miniszter között?

    Az ellenzék úgy tesz mintha, a gazdagodás a politikusok között 2010-ben kezdődött volna? Gyurcsány csak egy nyomorult viskóban lakik? A volt főpolgármesternek meg az alföldön van egy kis tanyája ? Nem, mindenki tudja hogy mijük van, még azt is hogy hogyan! A baloldali politikusok közül több százan vannak akiket megvádoltak és eljárás is indult ellenük és sokukat el is ítélték! Az ellenkezőjét még senki sem bizonyította!
    Mégis a jobboldalra sütik rá a korrupció bélyegét! Arról már nem is beszélek , hogy a baloldal regnálása alatt egyetlen jobboldali kötődésű cég nem nyerhetett, semmilyen megbízást, pályázatot, vagy hivatalt! ( Aki tud mondjon példát !)
    Ma amikor ez megváltozott akkor ez korrupció, korábban szakszerűségnek hívták, állítják! Legalább 2 millió embert kizártak mindenféle lehetőségből+ családtagjait!

    Azon még gondolkozni kell, hogy mit is kellene tennünk, de egy biztos, hogy a politikusok anyagi megbecsülését, elismerését, úgy a parlamentét helyre kell állítani! Egyúttal az értelmiség annak értékteremtő munkájának elismerését is ezzel összefüggésében szorgalmazni kell !

  21. ebihal szerint:

    sase!
    Ezért kár volt várni!

  22. felix szerint:

    A folytatásra kár időt pazarolni.
    Van egy alapszabály. Alapvető tévedésekből nem lehet helytálló következtetéseket levonni.
    Számítógépesül fogalmazva: Ha szemét megy be, akkor szemét jön ki.

Itt lehet hozzászólni !