Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól

Miniszterelnök.hu

Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól

Orbán Viktor szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre inkább elveszíti komolyságát, “egyre zavarosabb az egész dolog”. A Kossuth Rádió „180 perc” című műsorában a miniszterelnök a devizahiteleket érintő törvényi változtatásokról is beszélt, s egyúttal megerősítette, hogy a kormány tárgyal külföldi tulajdonban lévő bank, bankok megvásárlásáról.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában utalt arra a dokumentumra, amelyet az amerikai nagykövetség egy munkatársa adott át a magyar félnek a beutazási tilalmakkal kapcsolatban; a papír jórészt a külképviselet korrupciós aggodalmaival kapcsolatos korábbi egyeztetéseket sorolja fel.

Se aláírás, se fejléc, se pecsét, “ez egy fecni”, “ömlesztett összegyűjtése azoknak a vádaknak, amelyeket az elmúlt négy évben az ellenzéki pártoktól már hallhattunk” – jellemezte Orbán Viktor a dokumentumot, hozzátéve: ha nem angolul lenne, azt hinné, egy ellenzéki párt írta. A miniszterelnök ezért úgy tekint e dokumentumra, “mint ha vissza akarna valaki rángatni bennünket a választások előtti politikai helyzetbe”.

“Az ember a barátaitól érkező kritikákat komolyan veszi, különösen, ha ez egy ilyen nagy barát (…), de most már arra a szintre jutottunk, ahol ez egyre nehezebb” – mondta, úgy fogalmazva, hogy minden perc, amelyet “azzal töltünk, hogy ezzel az üggyel foglalkozunk, az kidobott idő”.

Megjegyezte egyúttal, ha bármelyik magyar nagykövet odaadna egy ilyen papírt egy kormánynak, másnap haza kellene őt rendelnie.

Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette: korrupcióügyben tartani kell a zéró tolerancia elvét.

Azt is mondta, hogy ha a beutazási tilalommal sújtott Vida Ildikó adóhatósági elnök be is nyújtaná lemondását, erősen elgondolkozna azon, hogy elfogadja-e, mert nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy külső állam megvádol egy köztisztviselőt, de nem ad át bizonyítékokat, mégis eléri a leváltását. “Ez Magyarország szuverenitásának kérdését veti fel” – jelentette ki, megjegyezve, ő nem teheti meg egyetlen magyar állampolgárral szemben sem, hogy nem védi meg őt.

A miniszterelnök hozzáfűzte, elvárja Vida Ildikótól, hogy betartsa azt az ígéretét, amely szerint mindenkit beperel, aki olyan állítást tett, ami nem felel meg a valóságnak.

Orbán Viktor hangsúlyozta: stabilizálni kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) működését a NAV mostani vezetésével, “ez a feladatom”. “Aki a NAV működésében zavart okot – akár azzal, hogy lemond, akár azzal, hogy indokolatlanul támadja a NAV-ot -, az azt kockázatja, hogy az ország pénzügyei megbillennek” – mondta.

Beszélt arról is, hogy miközben áfacsalásokról van szó, és “nyilvánvaló, hogy történnek Magyarországon áfacsalások”, aközben az áfabevétel évről évre nő, vagyis az ország pénzügyi stabilitása szempontjából “az adóhivatal egyre javul”, míg a vele szembeni vádak egyre erősödnek. “Hogy a kettő dolog összefügg-e vagy sem, azt nem tudom megállapítani” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy nem az Oroszország versus Nyugat kérdése alapján kell-e értelmezni ezt a konfliktust, Orbán Viktor úgy reagált: ez egy logikusnak hangzó, de veszélyes feltételezés. Ugyanis “ez nem kevesebbet jelentene, mint hogy egy külpolitikai vitában (…) egy nagy állam egy kisebbel szemben egyes állampolgárokkal szembeni, meg nem alapozott rágalmazási hadjáratot folytat, hogy befolyásolja egy ország politikáját. Ez egy olyan súlyos vád lenne az Egyesült Államokkal szemben, aminek a megfontolását is szeretném elutasítani” – fejtette ki.

Kiemelte: “mi az Egyesült Államoknak szövetségesei és barátai vagyunk, én nem merem vádolni az Egyesült Államokat azzal, hogy nyers gazdasági érdekek miatt rágalmazási hadjáratot folytat egy ország ártatlan állampolgáraival szemben”.

A miniszterelnök a rádióinterjúban egyúttal ismét kiállt a Déli Áramlat megépítésének szükségessége és a paksi atomerőmű orosz részvétellel történő bővítése mellett.
Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól

A hiteleket érintő törvényi változtatásokkal a kormány mintegy ezermilliárd forintot irányít át a bankoktól az emberekhez – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyben azt is megerősítette, hogy a kormány tárgyal külföldi tulajdonban lévő bank, bankok megvásárlásáról. Szólt arról is, hogy a vasárnapi zárva tartás ügyében még nem alakították ki álláspontjukat.

Az ezermilliárd forintos tételről szólva a kormányfő úgy fogalmazott: “valóban volt arról szó, hogy majd a forintosítással tesszük ezt, és nem az elszámoltatással, de a bíróság közben olyan döntést hozott, hogy ezt a célt – hogy ezermilliárdot a bankoktól vissza tudjak terelni az emberekhez – végül is az elszámoltatással tudjuk elérni”.

Összegzése szerint a kormány elérte céljait, köztük a törlesztőrészletek érdemi csökkenését, valamint azt, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint a most megsegített devizahitelesek. A miniszterelnök mindezt nagy sikernek nevezte, hozzáfűzve: a kabinet nem engedi meg, hogy “ezt még egyszer elkövessék a magyar emberekkel szemben, hogy még egyszer ilyen helyzet előálljon”. Kiemelte egyúttal, hogy az új törvényi szabályok “megölik az uzsorát”.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy “senkit sem szabad az út szélén hagyni”, így az eszközkezelőt és a korábban kialakított “adósmentő gyakorlatokat” a jövőben is működtetni kell.

Arra a kérdésre, hogy miért kötelező a forintosítás, a miniszterelnök azt válaszolta: “itt egy kísértéssel van dolgunk, aminek a kizárása érdekében egy világos törvényt kell alkotnunk”. Nem engedhető meg, hogy Magyarországon devizában adósodjanak el az emberek, hacsak valakinek nincs meg az ehhez szükség devizája, például a jövedelme formájában – mondta.

Orbán Viktor a rádióinterjúban megerősítette azt is, hogy a kormány tárgyal külföldi kézben lévő bank, bankok megvásárlásáról.

Emlékeztetett, nemrégen vásárolták vissza az MKB Bankot, de úgy látja, akár túl is teljesíthetik azt a kormányzati vállalást, amely szerint a magyar pénzügyi rendszerben a pénzintézetek több mint 50 százaléka magyar kézben lesz. “Könnyen lehet, hogy a 60 százalékot is elérjük vagy fölé megyünk” – mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár “meg kell vásárolni néhány bankot”, utána ezeket elérhetővé kell tenni magyar tulajdonosoknak. A kormány ugyanis nem akar egy nagy állami tulajdonban lévő bankszektort, de “akarunk egy nemzeti kézben lévő erős pénzügyi rendszert”, szerinte ugyanis nincs nemzeti függetlenség nemzeti pénzügyi rendszer nélkül.

Arra a felvetésre, hogy a sajtóban a Budapest Bank neve forog, a kormányfő úgy reagált: semmilyen üzleti kérdést nem tud megerősíteni.

A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartás ügyében a miniszterelnök azt mondta: “egy nagy vita kellős közepén vagyunk”, sok szempontot kell megfontolni, “nem alakítottunk ki még ebben álláspontot”.

Az azonban biztos – folytatta -, nincs olyan terve, hogy befolyásolják az emberek viselkedését, “az emberek nagyfiúk”, el tudják dönteni, mit csinálnak vasárnap. Ez inkább gazdasági kérdés szerinte: a kis- vagy a nagyboltokban költik-e a pénzüket az emberek.

Erős érvnek nevezte ugyanakkor, hogy Ausztriában és Németországban is alkalmazzák a korlátozott vasárnapi nyitva tartást. Azt az érvet viszont nem tartja megalapozottnak, amely szerint a zárva tartás miatt tömegesen kerülhetnének utcára dolgozók. Meglátása szerint ugyanis az eladott élelmiszer mennyisége és a vevők száma nem fog változni, vagyis ugyanannyi munkát kell elvégezni, ezért nem látja az okát, hogy miért csökkenne a munkaerőigény a kereskedelemben.

Arra a kérdésre, hogy a visszavont internetadó pótlását a dohányipar különadójában találták-e meg, azt felelte: részben igen.

Orbán Viktor az interjú végén az ország helyzetéről azt mondta: “elérkeztünk egy fellendülési szakaszba”, lesz béremelés, lesz teljes foglalkoztatottság, és “ha nem is jön el még a Kánaán, és nem is lesz még kolbászból a kerítés, ha a munkát folytatjuk, mindenki tapasztalni fogja a saját személyes életében a helyzete jobbra fordulását”.

Forrás: Miniszterelnök.hu

24 hozzászólás “Ezermilliárd forint kerül az emberekhez a bankoktól” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    A bankoktól? Meséld már el te szerencsétlen, azoknak honnan van 1000 milliárdjuk?!

  2. felix szerint:

    Az mennyi 1 lakósra számítva? 🙂

  3. bonifác szerint:

    ” Jóindulatú hályogosok” Ha valaki felvett 5 milliót, kifizette, és még tartozik 7 millióval?!
    Kár hogy nem Ti jártatok így. A magyarországi bankok az uzsorakamat minősített esetei.
    A szocialista kormány aktív támogatásával. Máshol is bevezették, de rövid időn belül betiltották. (egyedül nálunk nem.) Ez bűncselekmény, csak senki nem meri végiggondolni
    a következményeit. Az EU mint tolvaj!! (SOK tagja..) A kormány gondja, hogy a tolvajok
    kormányai elsöpörnek minket. Eszetlen 1/2 X ! Ha téged rúgnak ki a házadból, és a
    feleséged lelép az emeletről… akkor is ilyen hülyén állnál hozzá? Szégyelljétek magatokat!!

  4. ebihal szerint:

    bonifác!
    Nem érsz annyit, hogy minősítselek. Azt azonban gondold végig, a bank az alaptőkéjét
    nem költi el, ha az adósai nem fizetnek, akkor csak azoknak a befizetéseiből tudja ezt
    az 1000 milliárdot elvenni, akiknek igazán semmi közük az egészhez. Azt pedig, hogy a
    devizahiteleknél így elszabadultak a dolgok, részben a Fidesznek köszönhető!

  5. felix szerint:

    Bonifác.
    Velem ez nem történhetett volna meg.

  6. nagyapó szerint:

    “Kitűnő” szoci közgazdászok! A zidejött bankok nem termeltek nyereséget? Eddig a dolgozók megnyomorításából éltek? Veszteség esetén mit tesz a zanyabank?
    Bezony-bezony maffiabali eetásak, a zembereket, a dolgozókat kell védeni, ahogy a kormány tesz, nem pedig ahogy a zegybesültek!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. grün szerint:

    “A minap meghatározott forintosítási árfolyam a jövő április-májusban sorra kerülő forintosítás idején kedvezőnek fog tűnni, azaz akkor már gyengébb lehet a magyar fizetőeszköz – többek között ezt is mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az ATV tegnap esti műsorában.”
    .
    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/varga_bemondta_gyengulni_fog_a_forint.206555.html

  8. felix szerint:

    Szóval romlani fog a forint.
    Vallomásnak nem rossz.
    Gyorsan kell forintosítani, mert már több terhet nem rakhat a kormány a valutahitelesekre a forint gyengítésével.
    Világos?

  9. grün szerint:

    felix!
    Ezt tudja meg a közgazdászi vénával megáldott közös barátunk, hogy azért gyengítették a forintot államilag, hogy a zország jobban járjon a devizahitelesek kárán! 😛 😀

  10. ebihal szerint:

    vén barom!
    Nem vagyok közgazdász, de, ha a kormány az extraprofitot- ami szerintük a deviza
    alapú hitelezésből keletkezett- már elvonta /bankadó/, s most ugyanezt az összeget
    vissza akarja fizettetni a devizahiteleseknek, az bizony nagyon érdekes történet!

  11. grün szerint:

    ebihal!
    “Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn. A javaslat szerint az érintett szerződések a felek akaratától függetlenül és minden további jogcselekmény nélkül, automatikusan módosulnának.”
    ,
    Azért ez már fejlődés! A többször átfaragott gránit keménységű Gányolmány után.
    Itt vannak a szerződő felek akarata nélküli, automatikusan módosuló szerződések! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20141117_benyujtottak_a_devizahitelek_forintositasarol_szolo_torvenyjavaslatot

  12. felix szerint:

    Lehet, hogy mégis jobban járnak mint a forint hitelesek?

  13. nagyapó szerint:

    A “három hülye” megint megpróbál mellébeszélni, idétlenségeket írnak, miután még a Soros-féle 444 is hallgat.
    csecsemő béka! Mit szól ahhoz, hogy a zOperaházban 6 milliárdért kornyikálnak pár száz embernek? Vagy milliárdos kórház rehabilitációk folynak, ahelyett, hogy a temetőket bővítenék? Kórozs meg Simon (ha szabadul) eetásak megint mehetnek a zéhségmenetre, akkora szegénység, bár a bérek nőnek!
    A bankadó nem azonos a csalással elvett pénzzel. Nem mindegy, hogy fal mellett sírni, vagy sír mellett falni!
    1/2eszű1/2x, kis Miértke! Mit építettek Csepelen a “zsidó elrabolt “hagyatékéra””, és kik rabolták el?? Nem lehet ennyire hülye!!!
    Idióta Dr. grün t.t. Tudhatná, hogy a valuta gyengülése kedvez az exportnak (nő a kádkő ára), növekednek az importárak,de egy pozitív külker. mérleg esetén… gondolkodjon!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. ebihal szerint:

    vén barom!
    Valami értelmesre nem fussa???

  15. grün szerint:

    Vén Komcsi!
    Fussál neki még egyszer!
    Sanyaró Varga nem a deviza, hanem a forint gyengülésére számít!
    A többi stimmel! 😛 😀
    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/varga_bemondta_gyengulni_fog_a_forint.206555.html

  16. nagyapó szerint:

    “..az átlagos devizahiteles 43 ezer svájci franknak – ez 6,8 millió forint – megfelelő hitelt vett fel, valószínűleg 2006 és 2009 között. Ez az összeg ma 8 millió 800 ezer forint, a törlesztőrészlet pedig 46 ezer forintról 91 ezer forintra nőtt. Az elszámoltatás következtében 7 millió forintra csökkent a tőketartozása, a kamata pedig 7,8 százalékpontról 3,3 százalékpontra süllyed – sorolta, rámutatva: 91 ezer forint helyett 64 ezer forint lesz a törlesztőrészlet.”
    A “három hülye” számolhat! De mit mond a 444, meg a Galamus-csoport , sőt a portfólió?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. nagyapó szerint:

    Boros: “Szabad elvonulást” az adósoknak!
    A közgazdász bízik benne, a fair bankokról szóló törvény megszünteti a gyakorlatot, hogy valaki még akkor is tartozik, ha már elvették tőle a hitelfedezetet (lakást), és megoldást vár a fizetési késedelemben, 90 napon túli tartozásban lévők helyzetére.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  18. ebihal szerint:

    vén barom!
    Úgy látom, hihetetlen nehéz a felfogása! Amit leír, az egyszerűen a hatalom önkényes
    döntésén alapul. Ilyen alapon intézték a rezsicsökkentést, a stadionépítést , a trafik
    és földmutyit. Fel kellene fogni, hogy erőből, hatalmi szóval csak ideig-óráig lehet
    fenntartani a látszatot. Ha Kósa, Rogán és társaik befogták volna a szájukat, akkor
    2011-ben nem ugrik meg annyira a svájci frank és az euró.

  19. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Mikor lesz már varangy? Akkor megértené, hogy 2009-ben volt 310 Ft a zEuró!
    Nem tudna valami értelmeset is írni? Például mennyivel csökkent a rezsije, vagy miért nem dolgozik trafikban, ha az olyan jó, avagy mi van a zöldbárókkal, őket kell sajnálni a “dolgozókért aggódó” szociknak?????????

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  20. felix szerint:

    Szemétláda.
    Zsidó vagyonban dolgozott 30 000 ember Csepelen.
    Ugye az is ellopott volt mint az Apró villa.
    Abban sem az lakik aki ellopta, de pofátlanul az orra alá dörgölitek.
    Én meg akkor a gyárat dörgölöm oda.
    Vén komcsi te is benne voltál?

  21. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Kik vették el a zsidó vagyont? A komcsik. De őlvassa: “A Margit körúti fegyházban 1950. február 4-én kivégezték Magasházy Ödönt, a WM gyár főmérnökét, akit államellenes összeesküvés és kémkedés hamis vádja alapján ítéltek halálra. 1951-ben letartóztattak huszonegy összeesküvéssel gyanúsított csepeli fiatalt, közülük kilencet fegyveres összeesküvéssel vádoltak meg és ítéltek el 1952-ben. A főmérnök fiát, Magasházy Ádámot és Sallay Ernőt halálra, a többi vádlottat 10-12 év közötti börtönre ítélték.
    A két húszéves fiatalt 1952 júniusában kivégezték.”
    Ez volt a prolivircsaft! Utódaik a 1/2eszű1/2x félék!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  22. nagyapó szerint:

    762 000 embert érint a devizahitel átváltása. Ők kapják vissza a bankok által jogtalanul kicsalt 1000 milliárdot.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  23. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ne szarozzál.
    Lopott vagyon volt vagy nem.
    Nem az az érdekes, most hogy kik lopták el, hanem az, hogy ahogy szerintetek Gyurcsánynak van “pofája” ellopott zsidó vagyonban lakni, úgy Csepelen 30 000 embernek volt “pofája” zsidó vagyonban dolgozni.
    A baromságotok sem tűri a kettős mércét.
    Ontod itt a hülyeségeidet, miközben e legelemibb összefüggéseket sem ismered.
    Nem lehet, hogy hülyére képeztetted magad? Mert hülyeségből doktorálhatnál.

  24. ebihal szerint:

    vén barom!
    2009-ben 1 napon volt 310 Ft az euró, az éves átlag 270 Ft körül volt!

Itt lehet hozzászólni !