Üzembe helyezték a csepeliek mentőautóját

Csepel.hu

Üzembe helyezték a csepeliek mentőautóját

Üzembe helyezték november 12-én a csepeli önkormányzat által 28, 2 millió forintért vásárolt esetkocsit. A Csepeli Mentőállomás előtti parkolónál rendezett ünnepségen Morovik Attila alpolgármester nem mindennapi eseménynek nevezte a mentőautó szolgálatba állítását, mivel országosan Csepel egyedüli a példaértékű támogatással.

Beszédében hangsúlyozta, hogy a 4×4-es, „C típusú” Mercedes Sprinter mentőjármű teljes felszereltségét az önkormányzat finanszírozta mintegy kétmillió forint értékben. Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy másfél évvel ezelőtt egymillió forintért vásároltak kapnográfot a mentőállomás gépkocsijai számára. Ezen kívül a lakásprogram keretében öt csepeli mentősnek biztosítottak önkormányzati bérlakást.

Az eseményen Németh Szilárd országgyűlési képviselő köszöntötte a mentőszolgálat munkatársait, majd beszédében kiemelte: a városvezetés külön figyelmet szentel a mentőszolgálat fejlesztésére, mivel fontosnak tartja a helybeliek egészségbiztonságának javítását. A képviselő kitért az Országgyűlésben tegnap kezdődött 2015. évi költségvetés vitájára, melyben többek között az egészségügyi fejlesztések is előtérbe kerültek. A politikus elmondta, hogy elindították a mentőszolgálat informatikai fejlesztését, amely által a jövőben biztonságosabbá és pontosabbá válhat a mentésirányítás.

Németh Szilárd beszédében buzdította a megyei-, a kerületi- és a megyei jogú nagyvárosi önkormányzatokat, hogy Csepelhez hasonlóan vegyenek részt az egészségügy fejlődését szolgáló programban. Továbbá utalt rá: annak ellenére, hogy 2010-ben közel négymilliárdos költségvetési hiánnyal, 10,2 milliárdos vagyonvesztéssel és kétmilliárdos hosszú lejáratú kölcsönnel vették át a kerületi önkormányzat vezetését, mégis a hatékony gazdálkodásnak köszönhetően sikerült olyan mentőautó beszerzésére fordítaniuk a pénzt, amely a helyi lakosok életmentésére irányul.

Dr. Engelbrecht Imre, a Közép-magyarországi Régió orvos-igazgatója (OMSZ) országosan egyedülálló ajándéknak nevezte a mentőautó üzembe helyezését.

Beszédében megköszönte az önkormányzat anyagi támogatását, amelynek köszönhetően mentőszolgálat épületének felújítása elkészült, a dolgozók bérlakáshoz jutottak, valamint a plusz felszerelések beépítésre kerültek az eset-rohamkocsiba. Az igazgató arról is szólt, hogy a mentőszolgálat és a helyi 24 órás felnőtt orvosi ügyelet közös irányítású együttműködését tervezik, mely a legmagasabb szintű szakmai ellátással hatékonyabban segíthet az életmentésben.

A legmodernebb típusú mentőautó elsősorban Csepelen kerül bevetésre, de sürgősségi esetekben a szomszédos kerületek és települések mentési feladataihoz is riaszthatják.

Forrás: Csepel.hu

36 hozzászólás “Üzembe helyezték a csepeliek mentőautóját” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Üzembe helyezték a csepeliek mentőautóját”
    Rendszám nélkül?!
    Vagy szuper-titkosították?! 😛 😀

  2. felix szerint:

    Amíg nem tudni a rendszámot, addig mindegyik lehet a csepelieké.
    A rendszám korlátoz. 🙂

  3. grün szerint:

    felix!
    De ha nincs rajta rendszám, akkor a rendszámfelismerő kamerarendszert feldughatják maguknak, mert miről ismeri fel, ha lopják?! 😛 😀

  4. felix szerint:

    grün!
    Hát arról, hogy a rendszert felismeri, hogy nincs rajta.

  5. Fekete Gábor szerint:

    Végre, a csepeliek megérdemlik!

    Azonban -mivel ma van a magyar nyelv napja- nem bírom megállni, hogy ne jegyezzem meg az alábbiakat.

    A tiszteletre méltó és nehéz feladatot (szolgálatot) ellátó MENTŐ nem mentős!
    (Magyar Értelmező Kéziszótár-Akadémiai Kiadó)
    Pl.: kiérkezik a mentőautó és a mentők teszik a dolgukat. mentőorvos, nem mentősorvos, mentőtiszt és nem mentőstiszt… stb. Ez így helyes.

    Pár éve a bulvár média kezdte el valamiért a mentősözést terjeszteni.
    Érdekes, hogy még eddig nem jutott eszükbe “tűzoltóst”, vagy esetleg”rendőröst” emlegetni.
    Bár nem szeretnék tippeket adni.

    Védjük anyanyelvünket és ne használjuk ezeket a helytelen fordulatokat! Tiszteljük anyanyelvünket és a mentőket egyaránt!

  6. grün szerint:

    Fekete Gábor!
    “A tiszteletre méltó és nehéz feladatot (szolgálatot) ellátó MENTŐ nem mentős!”
    .
    Nem bizony, csak abban az esetben “mentős”, ha mentővel érkezik!
    Mik vagyunk mi csepeli póógárok, akik a kampány alatt megmentősödtünk, de a voksoláson nem mentődtünk meg?! 😛 😀

  7. nagyapó szerint:

    Hi-hi-hí, ha-ha-ha! Jót nevetek a zetásak hjúmorán!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  8. Tóth Mária szerint:

    A “balosok”, amibe csak lehet /v. ők úgy gondolják/ belekötnek! Ennyi a szórakozásuk.

  9. felix szerint:

    Ne csinálj úgy mintha értenéd.

  10. felix szerint:

    Mária!
    Nem ennyi. Időnként rajtad is jól mulatunk.

  11. egyenes szerint:

    ….és az esetkocsit még véletlenül se a csepeli adófizetők pénzébők vették!!!!

    a rezsibiztos és az erdélyi őscsepeli polgármester, valamint a fidesznyik képviselők dobták össze az árát….hiába na, nagy szívűk van!!!

  12. egyenes szerint:

    Marcsika, szerintem te kommunista nagyapó lánya lehetsz.
    Legalábbis “eszed” erre prezentinál…. 🙁

  13. nagyapó szerint:

    egyenes! Írja meg egyenesen, mennyi adó fizet Csepelnek!!!!!!
    A marhaságokat pedig hagyja a három hülyére!
    Azért kíváncsi vagyok a prezentinál szó jelentésére, amivel mást próbál lejáratni?
    Aki nem tud arabusul,……….

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. egyenes szerint:

    Nem gondolog vén párttitkár, hogy ez rád tartozik!
    Biztosíthatlak, nem közmunkás vagyok…:)
    De a kérdést gusztustalanul akarod megkerülni.

    Ki dobta össze a járgány árát: gülüszeműrezsibizti s őserdélyi polgármester s a slepp, vagy mi csepeli adófizetők?

    Ha kussolsz, jobban jártál volna.
    …………………………………………

    Megkerestem neked vén komcs:

    “Láthatóvá tesz mások számára; működés közben vagy elmondással bemutat, szemléltet. “…mint ige
    lányod is tökéletesen bemutatkozik itt.

  15. egyenes szerint:

    Vén gennyláda s fidesznyik cimboráik egy nap alatt se írtak semmit!!!!

    Milyen furi, seggnyalók, így nem fig fizetni a fidesz pénztár!!! 🙂

    egyeztessetek a pártözponttal, a ritka hülyéket, mint vénkomcsi, biztos kisegítik….:)

    Na hello, mára vége a mókatárnak fideszes kommunkista elvtársak!

  16. nagyapó szerint:

    egyenes! Szóval nem ismeri be, hogy lopott? Ne bújjon el, hozza nyilvánosságra, hogyan történt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. egyenes szerint:

    🙂 vén komcsi öregtrotyó mindig saját magából indul ki.

    Semmi gond ezzel.

    A többi fideszes iq gyengét – vagy önös érdekű hajbokolót kérdezném;

    Kinek a pénzéből-adójából vettük a mentőautót?

    (nem, a vénkommancstroty-szerű elmaszatolást-másramutogítást várok, hanem egy egyszerű 2-3 szavas választ)

  18. elhallgattatni szerint:

    Fantomcég tagja volt a NAV-ot vezető cigányasszony – soha egyetlen fillér adót nem fizettek

    A Népszabadság információi szerint Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, illetve Halasi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. elnöke a 2011-es kényszertörlésig egy fantom betéti társaság kültagjai közé tartozott. A cég soha egyetlen fillér adót sem fizetett, de ez természetesen nem zavarta az adóhivatalt. Alább a folytatás A cégiratok tanúsága szerint az 1993-as alapítástól a 2011-es kényszertörlésig a fantomcégnek minősülő Casus Művészeti Bt. kültagja volt Vida Ildikó adóhivatali elnök. Hasonló posztot viselt a társaságban Halasi Tibor, a vagyonkezelő (MNV) Fidesz-támogatású elnöke is. Ráadásul a vonatkozó iratokban kettejük zuglói lakcíme megegyezett. A bt. székhelye azonos volt a kilencvenes évek derekán működő Casus Művészeti Menedzserképző Kollégium, illetve a Casus Alapítvány a Kortárs Művészetekért nevű szervezetével. Kultúrkörökben máig emlékeznek az érettségi utáni fizetős oktatást nyújtó intézményre, amely azonban egy szülő megfogalmazása szerint „idővel kikopott a diákok alól”. A bt., egyszersmind az iskola egykori irányítóját, Pocsai Józsefet ugyan nem értük el, de feltehetőleg a bt. is részesült a tandíjakból: a kültagok között találunk egykori tanárokat is. A nyugdíjintézet későbbi vizsgálata szintén együtt kezelte az alapítványt és a bt.-t. Halasi Tibor a cég ügyvédjeként is eljárt, Vida Ildikóra könyvelőként emlékeznek. Ők ketten igen jól ismerhették egymást, hiszen Orbán Viktorral és Simicska Lajossal együtt egyaránt Bibó-kollégisták voltak, és ekkoriban együtt dolgoztak a 124. számú ügyvédi irodában. Zoom A régi szép idők. Vida Ildikó és Simicska Lajos (középen) 1998-ban Mi több, Vida Ildikó menedzserként, Halasi Tibor pedig külsős jogászként a Simicska-féle Mahir-csoportnál is feltűnt. Az ügyvédi-könyvelői tevékenység nem indokol kültagságot, mint ahogy közös lakcímet sem: egy forrásunk Vida és Halasi belépése mögött baráti gesztust feltételez. Kommunikációs zavarok Az iratok szerint a bt.-t Halasi Tibor közbenjárására 1995-ben jegyezték be. Ezután viszont semmi jele annak, hogy a cég bármely közkötelezettségének eleget tett volna. Egyetlen mérleget sem adott le, továbbá egyetlen fillér adót sem fizetett. Ez 2001-ig különösebben nem is zavarta a hatóságokat. Nem meglepő módon egyebek mellett azt az adóhivatalt sem, amelyet a jelenlegi NAV-vezető 1998–1999-ben Simicska Lajos akkori elnök helyetteseként, 1999 és 2002 között pedig elnökként irányított. Annak sincs semmi nyoma, hogy akár Vida, akár az akkori állami vagyonkezelő és számos nagy állami vállalat vezetőségében dolgozó Halasi bármilyen módon rákoppintott volna a bt-vezető körmére. Így annak sincs, hogy a hatóságok a társaság egy évtizedig elnyúló agóniája alatt a felszívódott cégen és beltagon túl a kültagokat is keresték volna. Pedig 2002-ben a nyugdíjfolyósító arról tudósított, hogy már négy éve nem éri el az iskolát, amely nem jelezte a fővárosnak, hogy költözne vagy megszűnne. Ezután bírságok, sikertelen végrehajtások, majd rendre megszakított törlések következtek. 2005-ben az A Cont(ó)-roll Kft.-t képviselő Zöld Lászlót nevezték ki végelszámolónak, aki sikertelenül kísérletezett. Egy levele szerint nem kezdeményezhetett fizetésképtelenségi eljárást, mert a bt. sosem nyújtott be mérleget, így adótartozása sem keletkezett. Tömeges kényszertörlések Októberben soha nem látott mértékű, összesen négyezer céget törölt a bíróság – közölte az Opten. Az idén 40 ezer lehet az éves szám, ami több mint 20 százalékos emelkedés a múlt évhez képest. 2014-ben az induló eljárások között már a kényszertörlés az elsődleges: míg tavalyelőtt egész évben 16 ezer 500 ilyen határozat született, addig az idén csak az utolsó három hónapban már közel kilencezer. A céginformációs szolgáltató ebben annak bizonyítékát látja, hogy a hatóságok elkötelezték magukat a rendelkezésükre álló eszközök alkalmazása mellett. Zöld László 2010-ben a céget fantomnak nevezte, s a felmentését kérte. Erre törlési eljárás indult, ami 2011 elején teljesült. Kommunikációs zavarok okán a végelszámoló korábbi kezdeményezésére augusztusban a cég felszámolását is elrendelték, de ezt a megszűnésre tekintettel később törölték. Az utolsó üzenet 2013-ban a Vida Ildikó vezette NAV-tól érkezett: részükről nincs akadálya a törlésnek. A nyilvántartások szerint Vida Ildikó és Halasi Tibor kültagi pozíciója a 2011. áprilisi kényszertörléssel szűnt meg. Nem érzik etikátlannak Zöld László lapunk érdeklődésére felhívta a figyelmet arra: sem őt, sem a hatóságokat nem kötelezi semmi a bt. vagy a társaság vezetője eltűnésekor a kültagok keresésére. Kiemelte azt is: ha a kültagok éveken át nem kapnak meghívót az éves mérlegelfogadó taggyűlésre, legalábbis gyanakodhatnának az esetleg nem teljesen kiegyensúlyozott működésre. Megkeresésünkre a NAV sajtóosztálya elismerte: „Vida Ildikó 1993-ban kültag volt a Casus Művészeti Szolgáltató Bt.-ben”. Azt nem tudhattuk meg, mi okból és milyen erőfeszítéseket tett a gondok feltárására, rendezésére, netán a kilépésre, illetve miért volt azonos a címe Halasi Tiborral. Azt viszont megjegyezték, hogy a kültag sem a társaság képviseletére, sem vezetésére, sem a beszámolója elkészítésére, sem a megszüntetésére nem volt jogosult. Az MNV válaszában – Halasi Tibor kültagságát szintén elismerve, a felelősségét ugyanakkor elhárítva – rögzítették, az elnöküknek több mint tíz éve a cégben lévő összes személlyel megszűnt mindennemű kapcsolata, és már az iratok megőrzési kötelezettsége is lejárt. Úgy vélik, azért nem volt a cégbíróságon mérleg, mert ilyet 2000-ig nem is kellett leadni. Azt sem érzik etikátlannak, hogy Halasi olyan társasági szerződést látott el ügyvédi szignójával, amit kültagként is aláírt. Szerintük a kamara többször is kimondta, hogy ilyen esetben lehetséges az ellenjegyzés. Noha 1993-ban az eljárás még valóban nem volt tilos, Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke ezt a jelenre vonatkozólag határozottan cáfolta. A szabályra Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter cégügyvédi minőségében elkövetett hasonló etikátlanságai irányították a közfigyelmet. Bánáti János lapunknak a „jogászkolléga” kijelentése nyomán újfent leszögezte: az ügyvédi kamara etikai szabályzata értelmében 1999 óta az ügyvéd nem szerkesztheti és ellenjegyzésével nem láthatja el azt a szerződést, amelyben ő maga szerződő fél, és ez alól nincs semmilyen kivétel. Házat vett a Közgép Vida Ildikó és Halasi Tibor később is együtt lakott: 2000-ben már egy II. kerületi lakcím szerepelt a nevük mellett. Később viszont csak Vida Ildikót lehetett ott elérni. Az Átlátszó anyaga szerint egy háromemeletes, az elit negyed közelében fekvő, korábban részben tanácsi házról van szó, amit 1999-ben ketten vásároltak meg. 2000-ben viszont már Vida Ildikó volt az egyedüli tulajdonos. 2010-ben, néhány nappal az adóhivatal élére történő másodszori kinevezése után az ingatlant a Simicska Lajoshoz tartozó Közgép ingatlanfejlesztőjének értékesítette – írja az oknyomozó portál.

  19. felix szerint:

    Így már érthető, hogy miért pont belőle lett NAV elnök.
    Tiszta ember nem kell a királynak.

  20. nagyapó szerint:

    Az állítólag tolvaj egyenesnek fogalma sincs milyen adót fizet Csepelnek, de azért ugat a zadófizetők pénzéről.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  21. grün szerint:

    felix!
    Tiszta ember kell a királynak?!
    Ő is tiszta?! 😛 😀
    “Németh Szilárd úgy fogalmazott: mostanra egyértelművé vált, hogy André Goodfriend (a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője) is „Gyurcsány Ferenc kottájából játszik”.”
    .
    http://valasz.hu/itthon/fidesz-goodfriend-gyurcsany-kottajabol-jatszik-106573

  22. felix szerint:

    Szegény szerencsétlen Német Szilárd.
    Nem csak Gyurcsány de minden ellenzéki a maffia kormányotok megbuktatásán munkálkodik.
    Csak, hogy rájött végre.
    Lassan érő politikus.

  23. nahát, még ilyet szerint:

    Minden vezetés egy klikk.

  24. nahát, még ilyet szerint:

    Széchenyi Könyvtárat is költöztetik mert a Kormánynak, a Kuriának kell a Várnegyed, ennek előzetes költségét 200 milliárdra taksálják. Gazdag alattvalók majd fizetik, mint katonatiszt, hajdanán.
    Építgetjük az új Királyságot. Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

  25. nahát, még ilyet szerint:

    Ikrek jegyében születettek állítólag hajlamosak mindent átforgatni, megváltoztatni a környezetükben, de akár az egész világot is, ha…….

  26. felix szerint:

    Jól védhető helyre költözik a maffia.
    Megértem.

  27. nahát, még ilyet szerint:

    Tavaly ősszel még a Kúria nem úgy döntött, ahogyan “elvárható lett volna.” Bezzeg, nem régen már “helyesen tudott dönteni” ezért a Kormány a Parlament is döntött. Jutalmul ők is költözhetnek?

  28. nagyapó szerint:

    nahát, még ilyet! Ekkora hülyeséget! Igaz örülök, hogy “nahát, még ilyet” ilyen optimista, hogy 2018 után is Orbán úr lesz a miniszterelnök, ugyanis ekkor fejeződik be a Vár helyreállításának első üteme.
    A miniszterelnöki hivatal a volt Karmelita Kolostorban kap helyet, ami tisztelt “nahát, még ilyet”, nem a Palotában van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  29. mandaf szerint:

    A magyar maffia nem a várba költözik, hanem Brüsszelbe és már Washingtonban is találkoztak velük. A valódi nevük DK. MSZP. Együtt-PM.

  30. felix szerint:

    Mandaf.
    Mesélj, mit nyúlt le a fidesz hatalma alatt az általad említett maffia?
    Aztán majd én is leírom, hogy mit lopott az általam említett.

  31. mandaf szerint:

    2002-2010 Medgyessy-Gyurcsányi- Bajnai a korrupció mesterhármasa.

  32. felix szerint:

    mandaf!

    Bár nem mondtál semmit, de nem baj.
    Az említettek lemondtak.
    Mi van a maffiátokkal?

  33. mandaf szerint:

    feix
    Az említettek ne lemondtak hanem lebuktak vagy saját elvtársaik puccsozták meg.
    “libás” Gordon a választáson sem mert indulni.

  34. felix szerint:

    Bajnai eleve egy évre vállalta, a másik kettő meg lemondott.
    Ezek a tények.
    A lemondásuknak nyilván megvoltak az okai, de ez a tényeken nem változtat.

  35. […] a gépkocsi már a második Mercedes Sprinter az állomáson, hiszen korábban beszámoltunk róla, hogy a Csepeli Önkormányzat egy másik Mercedes mentőautó beszerzésével támogatta az […]

Itt lehet hozzászólni !