Ma van a Cukorbetegek Világnapja

Endokrinközpont.hu

Ma van a Cukorbetegek Világnapja

Minden év november 14-én a prevencióra, a cukorbetegség korai felismerésére és a kezelés, a szövődmények megelőzésének fontosságára hívják fel a figyelmet a szervezők.

Dr. Bibok György diabetológus, a Budai Endokrinközpont főorvosának segítségével összegyűjtöttük a fontosabb tudnivalókat.

  • Miért éppen ezen a napon?

Az időpont megválasztása egy, a cukorbetegség megismerésében és kezelésében is mérföldkőnek számító felfedezés, illetve a kutatóorvos tiszteletére történt. 1891. november 14-én született Frederick Banting, aki Charles Besttel közösen fedezte fel az inzulint, 1922-ben.

  • Mit jelöl a kék kör?

A Diabétesz Világnap hivatalos logója egy kék kör, a cukorbetegség nemzetközi jelképe. A kör a közösséget, a cukorbetegséggel küzdő egyéneket és szervezeteket jelöli. A kék színhez kapcsolódik a kampány, amikor a figyelem felhívása érdekében, világszerte több száz épületet és emlékművet világítanak ki az eget jelképező és az ENSZ zászlójával megegyező színnel.

  • Mit üzen az idei világnap?

Az előző évhez képest megváltozott a kampány témája, a világnap idén az egészséges életmód és a cukorbetegség köré szerveződik. A gyermek és kamaszkori diabétesz és az előző négy év oktatás és megelőzés után az idei a kampány kiemelt figyelmet fordít az egészséges életmód, a mozgás és a helyes táplálkozás prevenciós szerepére.

  • Miért fontos ez az üzenet?

Az egészséges életmód prevenciós szerepe a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében kulcsfontosságú. A rendszeres testedzés nemcsak a megelőzésben segít, de a betegség kezdeti stádiumában – az étrendi változtatásokat rendszeres mozgással kiegészítve – akár gyógyszeres kezelés nélkül is normalizálható a vércukorszint.

  • A cukorbetegek is mozogjanak!

A rendszeres fizikai aktivitás szerepe már kialakult cukorbetegség esetén sem lebecsülendő. A mozgás hatékonyan képes csökkenteni a vércukorszintet; így a már gyógyszeres kezelés alatt álló, vagy inzulinra szoruló betegek állapotán is sokat segíthet. Hatására rendszerint csökkenthető a vércukor szint, így a szükséges gyógyszerek mennyisége is csökkenhet.

  • Genetika, vagy életmód?

Az idei kampány üzenete azt is jelenti, hogy mindenki saját maga felelős az egészségéért. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy hiába fordul elő a családban a betegség és hívjuk fel az érintettek figyelmét az öröklődés jelentőségére. A legtöbben természetesnek veszik, hogy ők maguk is végigjárják majd az elődöktől látott utat, pedig egyáltalán nem törvényszerű, hogy így kell lennie. A genetikát nem befolyásolhatjuk, de az életmódunkat magunk alakítjuk. Étrendi változtatásokkal, rendszeres mozgással és szűrővizsgálatokkal kézben tarthatjuk saját egészségünket.

Forrás: www.endokrinkozpont.hu

16 hozzászólás “Ma van a Cukorbetegek Világnapja” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Itt a zidén már vissza nem térő alkalom az ünnep alkalmából!
    Ma engedékeny hangulatban vagyok!
    Felengedtem a cukromat és haragosaim, ellenségeim jöhetnek egy nyalakodásra! 😛 😀

  2. Éva szerint:

    “Ma engedékeny hangulatban vagyok!” – mondta a bolond a kényszerzubbonyban… 😀

  3. joságos szerint:

    T. Grün! Ne haragudjon meg de a diabétesz nem tréfa tárgya. Tapasztalatból tudom!

  4. grün szerint:

    joságos!
    Nekem mondja a tapasztalatot?!
    Napi négy inzulin injekció után már oda az egyik szemem és könnyen előferdülhet hogy ezután minden reggel bal lábbal fogok kelni!
    Jó oldala a dolognak, világításon és zoknin, cipőn mit megtakarítok!
    Aki irigyli annak felajánlok egy cserét! 😀

  5. egyenes szerint:

    Éva, hogy ugrott a süvegcukor ajánlatra! 🙂

  6. gottseidank szerint:

    Napi négy lövés, és mióta már? – ez nem vicc. Vagyis ezen csak grünnek szabad viccelődnie, ha így könnyebb az élet…
    Isten áldja! Ne romoljon tovább!

  7. grün szerint:

    gottseidank!
    Már tizennégy éve!
    14x365x4 szuri plusz ugyanennyi vércukor ellenőrzés, ami szintén tűvel megy!
    Normális esetben hat hónap a túlélés egy ilyen operáció után, de ami erőt ad, hogy túl akarom élni ezt a szemetet! 😛 😀
    .
    Híveim! Megértettétek a predikációm lényegét, hogy bocsássatok meg ellenségeiteknek?! Tartsa fel a kezét, aki igen! Kovács néni miért nem tartja fel?!
    Atya! Nekem nincsenek ellenségeim
    Szóval nincsenek?! Jöjjön ki ide a gyülekezet elé és magyarázza el, hogy bár 92 éves és ezt hogyan csinálja!
    Anyóka kitipeg, arcán angyali mosollyal. Öklével belecsap a levegőbe és örömittasan elsikítja magát:
    Mert túléltem a rohadékokat!

  8. joságos szerint:

    T.grün! Elnézést! Ezek után azt csodálom, hogy ilyen módon áll hozzá a súlyos diabéteszéhez!

  9. grün szerint:

    joságos!
    Ősi japán bölcsesség: “Örülj ha esik az eső, ha sírsz akkor is esni fog!” 🙂

  10. nagyapó szerint:

    Miután elmorzsoltam néhány könnycseppet a meghatódottságtól és örülök, hogy senki másnak nincs hasonló gondja, rájöttem miből táplálkozik a világgal szembeni gyűlölete.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  11. ebihal szerint:

    És ez a mocsok még keresztyénnek vallja magát!

  12. felix szerint:

    A fidesznél kijelölik a keresztényeket és aztán besorolják a nem létező pártba.
    A szemétládára esett a 102.

  13. nagyapó szerint:

    Villog a “három hülye”!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  14. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Te meg égsz mint a fákja!
    Azért köszönöm az irányomban érzett jóindulatodat!
    Eggyel több ok a gyűlöletedre! 😛 😀

  15. oki-bagi szerint:

    10 éve napi 5 szuri és cuki-kontroll mérés – papiron ! (Ennyi mérő-csíkot gy sem írnak fel, max 3 doboz/hó !)
    Valójában szuri csak ha eszek és annyi egység, ami a konkrét ch-hoz kell.
    Pia, cigi, idegeskedés nuku !
    Hemoglobin A1C-m évek óta 5,o – 7,5 között. (havi kontrollokkal – követve.
    Most a világnap tiszteletére benyomok 20 E Apidrát és két krémest, mert cukor nélkül leáll az ember agya is !
    Csók !

  16. Grün Izidor szerint:

    oki-bagi!
    Felírják!
    Napi ötszöri mérés az havonta 150 csík, annyi mint 2480 ft összesen!
    Most jöttem a dokitól és a patikából! 😀 😛

Itt lehet hozzászólni !