Orbán Viktor: Budapest sikere nemzeti érdek

Hirado.hu

Budapest sikere nemzeti érdek

A miniszterelnök szerint a következő évek elhozzák majd a magyar fellendülés korszakát, amely magában foglalja a főváros felemelkedését is, hiszen Budapest sikere tegnap is, ma is, holnap is nemzeti érdek.

A kormányfő erről pénteken a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén beszélt, ahol hangsúlyozta: bebizonyosodott, hogy a 2010-ben felmutatott összefogás nem szalmaláng volt, hanem tartós, hosszú távú egység, amelynek része a nemzet fővárosa is. Most pedig eljött az igazi magyar fellendülés megalapozásának történelmi pillanata – fogalmazott.


Kiemelte ugyanakkor, hogy minden kérdésben az emberek mellett kell állni, velük kell megvalósítani a terveket – aminek jól bevált eszköze a nemzeti konzultáció -, “technokrata megközelítéssel, az emberek kioktatásával” ugyanis semmire sem lehet jutni. A nemzeti konzultáció rendszere szerinte azt üzeni az embereknek, hogy “halljuk a hangjukat, megfogadjuk a tanácsaikat”.

Orbán Viktor azt is fontosnak nevezte, hogy a konfliktusoktól sem szabad félni, szerinte egyébként egy demokráciában nem is lehet konfliktusmentes politikát folytatni, kivéve akkor, ha valaki nem csinál semmit. Hangsúlyozta: az elmúlt négy évben sokkal többet ért el az ország úgy, hogy vállalta a nehéz küzdelmeket, mint ha csendben maradt volna, és vakon követi azt, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió vagy valamely nagyhatalom utasításba ad. “Szuverén országhoz méltatlan dolog lenne ez” – mondta.

A Fővárosi Közgyűlés új összetételével kapcsolatban Orbán Viktor nagy lehetőségeket lát abban, hogy a fővárosnak mostantól olyan vezetői lesznek, akiket a budapestiek közvetlenül választottak meg, nem pedig pártlistákról. “Budapest vezetése (…) közelebb került a budapesti emberekhez”, márpedig a mai magyar politikai filozófia alapvetése éppen az, hogy a választott vezetők első számú feladata a közösségépítés – mondta. Hozzátette, Tarlós István személyében a szavazók olyan főpolgármestert választottak, aki mindig is tudta, milyen a város valódi arca.

A miniszterelnök szerint Budapest húsz éven át, egészen 2010-ig “vitában állt az országgal”, így gyengült, egyedül maradt. Holott Magyarország és Budapest csak akkor lehet erős, ha szövetségre lépnek egymással: négy évvel ezelőtt “megkötöttük ezt a szövetséget, mert azt valljuk, hogy sikeres nemzeti főváros nélkül nincs szabad, önálló, sikeres Magyarország” – hangoztatta.

Felidézte az elmúlt négy évben megvalósított fővárosi beruházásokat, első helyen a 4-es metró ügyének rendezését. “A rom szó csak a kocsma mellett mutat jól” – folytatta -, ezért megújult a Ludovika, a Várkert Bazár, a Zeneakadémia és az Erkel Színház. Emellett felépült a Budapest Music Center és a Groupama Aréna. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan a Tüskecsarnokot is átadják.

Beszéde végén Orbán Viktor arról szólt, hogy a politika önmagában képtelen lenne megújítani Budapestet: a Sziget sikere, a romkocsmák, a virágzó startupok, az önszerveződő városséták, a tűzfalfestések, a megújuló közterek, az új éttermek, kávéházak, klubok és fesztiválok mind-mind budapesti civil, lakóközösségi vagy éppen üzleti vállalkozások. A politika legfontosabb feladata így szerinte az, hogy teret adjon az itt élő magyarok kreativitásának, hogy itt érezhessék magukat otthon, Európának ebben a városában.

A kormányfő szavait egy Cseh Tamás-dal soraival zárta: “Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van: Budapest”.

Forrás: Hirado.hu

5 hozzászólás “Orbán Viktor: Budapest sikere nemzeti érdek” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Ezt nem korábbra jósolta, Vezérem?
    Csak tudnám, ha ennyire szívén viseli Budapest sorsát, akkor 98-2002 között, mi a
    jó édes anyjának tett keresztbe, ahol csak tudott?

  2. piacos szerint:

    Gondolom azért, amiért a mostani ellenzék tesz keresztbe a jelenlegi adminisztrációnak.

  3. ebihal szerint:

    piacos!
    A jelenlegi ellenzéknek nincsenek eszközei, nincs módja beleszólni érdemben a
    főváros ügyeibe.

  4. piacos szerint:

    Melyik ellenzék tudott beleszólni az épp regnáló hatalom ügyeibe?

  5. ebihal szerint:

    piacos!
    Ne keverjük össze a dolgokat! 98 és 2002 között az akkori Orbán kormány jó
    néhány intézkedése, kifejezetten hátrányos volt a fővárosnak. Az ellenzék lehetőségei
    sok tényezőtől függnek, normális körülmények között még az sem kizárt, hogy
    egyes dolgokban az ő akaratuk/elképzelésük érvényesül.

Itt lehet hozzászólni !