Tájékoztatás – Komplex külső védelmi gyakorlat

Csepel.hu

Komplex külső védelmi gyakorlat

Tisztelt Csepeli Lakosok!

Kerületünkben több veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem is működik, így az esetlegesen bekövetkező váratlan események hatékony kezelése érdekében polgármester úr – a hivatásos katasztrófavédelemmel együttműködve – külső védelmi tervet készített, amely meghatározza a lakosság, az anyagi javak és a környezet védelmével kapcsolatos feladatokat, a végrehajtásukkal összefüggő feltételeket, erőket és eszközöket közös biztonságunk érdekében.

A tervben foglaltak megvalósíthatóságának ellenőrzése – így közös biztonságunk – érdekében, a tervben megjelölt szervezetek egészének gyakoroltatására a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a XXI. kerületi önkormányzat 2014. szeptember 19-én reggel 9 órától 12 óráig komplex külső védelmi terv gyakorlatot szervez.

A gyakorlat közvetlenül érintheti a Temetődűlő, a Tas, az Ond és a Frangepán utca lakosait, ugyanis a tervben szereplő feladatok gyakorlása során lakosságvédelemmel összefüggő feladatok kerülnek végrehajtásra. Ennek következtében az említett utcákban és azok környékén hallható lesz a MOL Nyrt. kihangosító rendszerének hangpróbája, valamint fokozott jelenlétre lehet számítani a hivatásos rendvédelmi szervek részéről is.

A gyakorlattal összefüggésben a Szent Imre téren található lakosságvédelmi sziréna morgató próbája várhatóan reggel 9 és 10 óra között szintén megtörténik majd.

Kérjük, hogy se a kihangosító rendszer, se a lakosságvédelmi sziréna hangos próbájától ne ijedjen meg, azok csupán a gyakorlat miatt szólalnak meg, Önöknek semmilyen további feladata nem lesz.

Az esetleges kellemetlenségek miatt megértésüket kérjük, türelmüket köszönjük!

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !