1100 kerületi diák tanulhat az új laboratóriumban
Csepel.hu
A legmodernebb technológiával felszerelt természettudományos laboratóriumot adtak át a Jedlik Ányos Gimnáziumban szeptember 8-án. A több mint 300 millió forintos projekt az Európai Unió finanszírozásával jött létre.
A laboratórium mintegy 1100 csepeli diák korszerű természettudományos oktatását teszi lehetővé. Az eseményen részt vett Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Borbély Lénárd és Morovik Attila alpolgármesterek, Tóth János tankerület igazgató és Bese Benő, a Jedlik Ányos Gimnázium igazgatója.
Németh Szilárd azt emelte ki, hogy örömünnep a mai, hiszen Csepel megint gazdagodott. Az önkormányzat támogatta, hogy a gimnáziumban természettudományos tagozat jöjjön létre, hiszen az intézmény komoly természettudományos szakmai múltra tekint vissza. Ezt a hagyományt kell folytatni. Az önkormányzat szorgalmazta, hogy egy színvonalas laboratóriumot alakítsanak ki, ahol a diákok elmélyíthetik tudásukat. A megvalósítás során ráadásul 50 millió forintot megspóroltak, amely összeget a program új elemeire fordítják.
„Csepel sok szempontból hátrányos helyzetben van más kerületekkel szemben, de ezt a lemaradást igyekszünk csökkenteni. A Jedlikkel példát mutat a kerület, mert erős természettudományos képzés folyik az intézményben. A diákok testnevelési képzése szintén fejlődésnek indult” – mondta a polgármester.
Tóth János tankerületi igazgató emlékeztetett rá, hogy az utóbbi években egyre kevesebben választották a természettudományos pályát. A természettudományos oktatás fejlesztésével lehetőséget kínálnak arra, hogy többen érezzenek kedvet az ilyen irányú továbbtanulásra. Ennek része a korszerű laboratórium átadása.
Bese Benő igazgató arról beszélt, hogy a Jedlik diákjai közül számosan híres tudósok, akadémikusok lettek. Itt tanított mások mellett a nagyhírű és a tanulók által nagyra becsült Vermes Miklós is, akinek a fizikai kísérletei messze földön ismertek. Az iskola a komoly hagyományait folytatja azzal, hogy megújítja a természettudományos képzését. A laboratórium a gimnázium diákjain kívül tíz csepeli általános iskola tanulói számára is lehetőséget nyújt az oktatásra.
Takács Attila laborvezető fizikai, kémiai és biológiai kísérleteket mutatott be tanárkollégái közreműködésével. Elmondta, hogy mintegy ötszáz laboreszköz, 25 számítógép áll rendelkezésre, és hatszáz különféle kísérletet tudnak bemutatni.
Forrás: Csepel.hu
A többi iskola meg egy lepratelep. Gratulálok.
Szép szép ez…Meg bizonyosan jó is. Csak éppen az oda járó diákok máris arra panaszkodnak, hogy szigorúan tilos lesz oda bárkinek csak úgy bemenni kisérletezni, meg gyakorolni, hét lakattal őrzik máris, nehogy valaminek baja essen.Akkor mégis mi a fenének kellett ez, dísznek?
helyi! Mire gondol, hogy “szigorúan tilos lesz oda bárkinek csak úgy bemenni kisérletezni”?
Komolyan gondolta?
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Felesleges vitatkozni “helyiekkel” és társaival, mert ez a gyűlöletkampányuknak a része. Szerintük nem kell a labor…
Kérem a következő kifogást!
Az én Tábikám! 🙂
Nagyapó és Szigetország mindent beszop. Nekik mindegy, hogy a többi iskola elrohad és lepusztul. Csak éltethessék a faszilárdot. Ökrök!
Azért az érdekelne, hogy az 1100 gyerek milyen leosztásban használhatja a labort!
Úgy tudom, teljes egészében uniós forrásból finanszírozták a labort, ami közel egy éves késéssel készült el. Így a forrásokat nem az általános iskoláktól vonták el.
A Jedlik 600 diákján kívül az általános iskolák diákjai számára is tartani fognak ott órákat.
Zoltán!
Ebben az országban a stadionok, és természetesen a magánberuházásokon kívül,
szinte minden uniós pénzből épül. Az, hogy ezek a pénzek ezután milyen célra
fordítódnak, a döntéshozók kénye-kedve szerint dől el. Elképzelhető, hogy nem
érdemes elaprózni a forrásokat, de nem kizárt, hogy fontosabb lehet a többi iskola
szertárának, legalább az alapszintre emelése.
Az pedig, hogy a Jedlik 600 diákja mellett, akik ugye adott órarend szerint használják
a labort, a külsősök mikor jutnak be, igen csak kérdéses. Valószínűleg délutáni
kirándulás keretében.
Eetásak! E kellett vón menni, akkor nem tennének fő ijjen hüje kérdéseket!
Az igazgató úr ismertette a labor időbeli beosztását.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
vén barom!
Majd a kerület összes lakósa ott fog tolongani az átadáson! Hülye alkoholista!
szigetország! Jobb ha befogod a bablesődet, mert a gyerekem jár oda, ahol már most közölték, hogy senki emberfiának oda be nem lehet lépni, csak szigorúan előre egyeztetett időpontban a kiváltságosoknak! Azaz a kiválasztott tanulóknak!jobb, ha csendben maradsz a vén nagyapóval együtt, akibe olvashatóan már csak hálni jár a lélek!
ebihal.
Ameddig olyan képviselői lesznek a csepelieknek, mint nagyapó, jobb he mindenki igyekszik eljutni mindenhova, mert ez a tök semmire sem tudja a választ, ezért tájékoztatni sem tud.
Szerencsétlen helyi! Ha járt volna gimnáziumba, tudná, hogy sehol nincs a laborokba, szertárakba, ki-be járkálás.
Ha járt volna gimnáziumba, tudná, hogy a tanulók között nincs “kiváltságos, kiválasztott”, csak jobb, vagy rosszabb előmenetelű.
Remélem gyermeke értelmesebb, így megérti, hogy 25 számítógépet nem hagyhatnak felügyelet nélkül. Gyermeke viszont tájékoztathatná magát, meg a két ütődöttet (csecsemő békát, meg az 1/2eszű1/2x-et) a labor látogatási rendjéről.
Amit ír már röhelyi!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Bizony.
A gyermeke még képviselőnek is jobb lenne mint nagyapó, aki minden gimnáziumban ismeri a rendet.
Ahova én jártam ott a szertárosoknak szabad bejárása volt a szertárakba és ők készítették elő az oktatáshoz szükséges anyagokat. Kivéve azokat amelyek az “üvegszekrényben” voltak elzárva.
Bizony szemétláda ilyen gimnázium is volt.
Na akkor???
Tehát Csepelen az ámk, meg a jedlik fideszes suli, ezért minden nekik 😉
Huha…. október mindjárt itt van, kopog az ajtón…
Nagyapó úgy látszik magatartásból is megbukott…legalábbis a stílusa ezt bizonyítja!Büdös bunkó! Jah és maga olyan messsze van a gimnáziumi végzettségtől, mint Borbély Lénárdtól a jóindulat! 🙂
***Bréékingnyúúsz
A Boráros-téren található bubi állomást, mostt szabadítják meg a cigányok a kerékpárjaitól, feszítővasakkal estek neki…
Érdemes elolvasni.
Keressetek rá.
Béget a nemzet birkája
Rettenetesen fáj a komcsiknak minden! Teljesen elgurult a gyógyszer náluk! Rettegnek attól, hogy az imádott vörös Csepelükön is végük lehet! Bizony, ha most veszítenek végük a politikában. Ezért vetnek be minden aljasat. Csak a hazugság, csak az irigység, csak a gyűlölet!
bélus!
Ez eddig a vélemény, esetleg sárdobálás kategória! Értelmeset is tudsz írni?
E = mc2
bélus!
Hányszor veszített A a fidesz Csepelen?
Szerinted végük lett?
Na ugye.
Tényleg jónak hangzik a labor. Csak olyan tanár is legyen hozzá, aki értelmesen tudja használtatni a gyerekekkel.
Pitiáner kis farkak.
LEMARADT.
http://www.hir24.hu/belfold/2014/09/10/brody-szerint-a-kozteve-mar-koncertet-is-hamisit/
“A magyar házelnök éles kirohanást intézett az ukránok ellen egy múlt heti rendezvényen. A Gazeta Wyborcza lengyel lap szerint Kövér munkatársai ezek után arra próbálták rávenni a lengyel stábot, hogy ne közöljék az erről készült felvételt.”
.
Laci betyár! Itthon hülyítsd a birkákat, ők MÉG beveszik! 😛 😀
.
http://hvg.hu/itthon/20140910_Kover_kirohant_az_ukranok_ellen_majd_leti
“Noha a kormány cáfolta, hogy napirenden lenne az alkoholkereskedelem újraszabályozása, a hvg.hu-nak piaci szereplők megerősítették, hogy arról már az egyeztetések is elkezdődtek.”
.
Az agyi károsodást és függőséget okozó felcsúti kordonbontó továbbra is korlátozás nélkül árusítható! 😛 😀
.
http://mandiner.hu/cikk/20140910_mar_folynak_az_egyeztetesek_a_nemzeti_italboltokrol
A természettudományos laboratórium egyik első feladata lehetne, Idióta Dr. grün t.t., meg néhány komcsi génjeinek vizsgálata, hogy miért írnak csak hülyeségeket?
Milyenek a génjeik, öröklöttek, vagy egy géndefekt áldozatai?
Egy igazi EU projekt lenne, minimum doktori címmel. Hajrá fiúk/lányok!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Szemétláda.
Nem kellenek a trükkjeid.
Megvizsgálnak ők téged ezek nélkül is.
Csak kérd.
vén barom!
Magának nem kell félni, állatkísérleteket nem folytatnak!
Ajvé! Régebben ebihalakkal, békákkal kísérleteztek.Milyen szerencséje van ennek az ökörbékának, most elég a nyál!!!!!!!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Júliusban a kivitel 8,4 százalékkal, a behozatal 7,9 százalékkal nőtt euróban számolva, 498 millió euró exporttöbblet alakult ki.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Hála a multiknak.
felix!
0.5% aktívum is valami!
“Ki a kicsit nem becsüli az rázogassa!” 😛 😀
Idióta Dr. grün t.t. megint böffentett!
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
vén barom!
Azért túl közel ne menjen a vágóhídhoz!