Régi receptet húz elő az MSZP

Mno, Csepel.info

Horváth Szenteczky Szabó 01

Szenteczky János (MSZ), Szabó Szabolcs (Együtt-PM) és Horváth Gyula (Demokratikus Koalíció)

Szappanopera-szerű egyezkedések zajlanak a baloldalon. A szocialisták várhatóan régi módszereiket alkalmazzák a kampányban, Csepelen Szenteczky János MSZP-elnök már megkezdte a hazugság- és gyűlöletkampányt. Amennyiben sikerülnek az egyeztetések, kerületünkben Horváth Gyula korábbi MSZP-s alpolgármester, jelenleg Gyurcsány-párti politikus lehet a polgármesterjelölt, míg “a közpénzes kasszakulcsot” Szenteczky János kapná meg. 

 

A héten úgy tűnt, közeledtek az álláspontok a baloldal fővárosi együttműködésével kapcsolatban. Szerdán az MSZP, a Gyurcsány-párt és az Együtt–PM képviselői több mint három órán keresztül tárgyaltak Gyurcsány Ferencék fővárosi székházában. Szigetvári Viktor, az Együtt–PM társelnöke szerint előrébb jutottak abban, hogy Budapesten legalább tizenöt balliberális polgármester legyen, s megállapodtak egy közös kiáltványról is, amit közös programként hirdetnének az őszi önkormányzati választások kampánya során. Sikeresnek értékelte a tárgyalásokat Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke és Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke is.

Ki legyen a főpolgármester-jelölt?

A Gyurcsány-párt, az Együtt–PM és a szocialisták szerdai egyeztetését követően az MSZP kész volt megfontolni, hogy beálljon a DK főpolgármester-jelöltje, Balázsovits Lajos mögé, akit az Együtt–PM is támogat. Közben a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a szocialisták budapesti párttanácsának pénteki ülésén azonban már fel sem vetődött, hogy ne saját jelöltjüket, Horváth Csabát indítsák Budapest vezetéséért. Burány Sándor a Hír TV-nek megerősítette, hogy Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje. Az egykor SZDSZ-es városvezető Demszky Gábor szerint viszont Bokros Lajos lenne az ideális főpolgármester-jelölt.

Eközben dúl a harc a fővárosi kerületekért is, a háttérben egymással egyeztető Együtt–PM és a DK legalább tíz kerületben olyan ajánlatot tett az MSZP-nek, amely elfogadhatatlan a szocialistáknak. Az európai parlamenti választás eredményére hivatkozva a Bajnai Gordon-féle pártszövetség és Gyurcsány Ferencék például a jelenleg is szocialista vezetésű, az MSZP által biztos befutónak vett XIII. kerületben és Zuglóban is harmadolná a képviselőjelöltek számát.

Ron Werber útján halad az MSZP

A Magyar Nemzet szombaton arról is írt, hogy az MSZP megelégelte a tervezett ellenzéki együttműködéssel kapcsolatos huzavonát, és már hétfőtől elindítják óriásplakát-kampányukat a fővárosban. Bár Ron Werber a közelmúltban otthagyta a szocialistákat, a párt folytatja az izraeli szakember által meghonosított negatív kampány hagyományait, így az MSZP fő üzenete a kormányzati, önkormányzati vezetők, egyáltalán a jelenlegi rendszer éles kritikája, támadása, rombolása lesz. Eközben kilépett a szocialista pártból a Dorogot húsz éve MSZP-s politikusként irányító Tittmann János, aki függetlenként indul az önkormányzati választáson.

A Bajnai Gordon által elnökölt Haza és Haladás Egyesület korábbi ígérete ellenére sem tette közzé, hogy tavaly kik adományoztak számukra 440 millió forintot. Saját vállalása szerint a Haza és Haladás Egyesületnek csütörtökig kellett volna nyilvánosságra hoznia azon magánszemélyek és szervezetek névsorát, akik egymillió forint feletti összeggel támogatták tavaly a szervezetet, ám a korábbi hangzatos ígéretek ellenére ennek mégsem tettek eleget.

Csepelen megkezdődött a hazugság- és gyűlöletkampány

 

Szenteczky János csepeli MSZP-elnök a hét elején jött elő azzal a vádjával, mely szerint az önkormányzat fizette ki a Fidesz-KDNP szórólapját. Bár a politikus soha semmilyen kérésre sem hozta nyilvánosságra a kampánykiadásait, a szerződések és számlák interneten való közzétételét is követelte a Fidesztől. Ebben az sem zavartatta, hogy az önkormányzat szerződései hiánytalanul fent vannak az interneten a Csepel.hu oldalon: ha tehát az történt volna, amivel a Fideszt megvádolta, a szerződés kint lenne az interneten. Ezek után az MSZP elnöke azt jelentette be, hogy az önkormányzat egyik fotósa felmondott, miután paparazzi-fotók készítésére szólították fel.

A Csepel.info-nak Ábel Attila alpolgármester ezzel szemben elmondta, hogy az önkormányzat egyetlen fotósa sem mondott fel az elmúlt hetekben, de még az elmúlt években sem; “paparazzi fotókat” pedig soha nem kértek tőlük. Az alpolgármester ugyanakkor kiemelte, hogy Szenteczky Jánosról, az MSZP csepeli elnökéről már két jogerős bírósági ítélet is született azért, mert 3.750.000 forint közpénzből fizette ki a magánügyvédeit. A politikus még nem fizette vissza a magáncéljaira felhasznált közpénzt. Ezen felül két hűtlen kezelés miatti és egy rágalmazás miatti büntetőper folyik Szenteczky ellen, míg Takács Krisztián képviselőtársát sikkasztással vádolják, és őt is elmarasztalták már egyszer magánokirathamisítás miatt. Ábel Attila hangsúlyozta: a szocialisták hazugság- és gyűlöletkampánya pusztán arról szól, hogy a maguk szintjére húzzák le, és megpróbálják kriminalizálni ellenfeleiket.

Horváth Gyula lehet Csepelen a balliberális polgármester-jelölt

A Csepel.info úgy tudja, hogy a balliberális pártoknak Csepelen is gyurcsányista jelöltjük lesz Horváth Gyula személyében. A Demokratikus Koalíció helyi pártelnöke, korábbi MSZP-s alpolgármester 2010 előtt több állást töltött be egyszerre, de ő nem elégedett meg milliós fizetésével és költségtérítésével. Juttatásain felül még 18 millió forintot adatott magának jutalomként, és egész családját az önkormányzatnál helyezte el jól kereső állásokba, többnyire az általa irányított egészségügyi ágazatba.

A “családcentrikus” és a fizetésen felüli jutalmakat is felettébb kedvelő politikus 2009-ben pénzügyi és személyes vitába keveredett pártjával és Szenteczky János polgármester-jelölttel, aki helyett magát tartotta jobb jelöltnek. A csepeli közéletben már akkor is gengszternek tartott Szenteczky nem tűrte a demokratikus önjelöltet, és 2010-re kizárta Horváth Gyulát és mindenki mást is az MSZP-ből, akiket Horváth követőinek tartott. Horváth ezek után saját mozgalmat alapított, melynek élén polgármester-jelöltként mutatkozott be, de csak ráijesztett korábbi pártjára, nem indult el Szenteczky ellen.

Miután Gyurcsány Ferenc csúnyát átverte párttársait és létrehozta a Demokratikus Koalíciót, Horváth Gyula is csatlakozott az új párthoz, melynek aztán a csepeli elnöke és polgármester-jelöltje lett. Nem kevés Horváthot kompromittáló dokumentumot, munkahelyi levelezést kaptunk az MSZP közeléből, miután ismét polgármester-jelöltként mutatta be magát. Ezek többsége azt bizonyítja, hogy miközben Horváth Gyula milliós jutalmakat adatott magának, a hozzá tartozó egészségügyi ágazatban és a frissen felújított rendelőintézetben életveszélyes állapotok voltak.

Információink szerint azonban mára az MSZP és annak vezetője, a már budapesti alelnöki szintre emelkedett Szenteczky János kibékült Horváth személyével, amit jól mutat az is, hogy az elmúlt hónapokban már nem kaptunk a párt közeléből Horváthot lejárató információkat. A Népszabadság korábbi értesülései szerint már csak az Együtt-PM helyi szervezetének nem tetszett a csepeli összefogás tervezete a maffiózónak tartott Szenteczky miatt. Ez az idegenkedés azonban hétfőre megszűnhet, amikor a jelenlegi tervek szerint bemutatják a budapesti és csepeli jelölteket. Lapunk úgy tudja, hogy az elképzelések szerint Horváth Gyula a kerület politikai míg Szenteczky János a gazdasági irányítását szerezné meg abban az esetben, ha a koalíció nyerni tud. Az Együtt-PM-nek a maradék meg a civilek jutnának. Szenteczky egyébként több jobboldalinak tartott csepeli közéleti személyt is megkeresett azzal, hogy induljon el a Fidesz ellen, őket úgy tudjuk, hogy anyagilag is finanszírozni kívánja. A balliberális kampány sem menne nélküle, mivel “nála van a kasszakulcs”, a 2010-ig megszerzett javak megmaradt tartaléka.

Mno.hu, Csepel.info

44 hozzászólás “Régi receptet húz elő az MSZP” bejegyzésre

  1. Zordony szerint:

    “Bár Ron Werber a közelmúltban otthagyta a szocialistákat, a párt folytatja az izraeli szakember által meghonosított negatív kampány hagyományait, ”

    Ebben a műfajban azért egyértelműen Ábel Attila a legjobb.

  2. felix szerint:

    Az kimondottan a pozitív fidesz kampány része, hogy nem DK.-ról, hanem Gyurcsány pártról beszélnek.
    Ugye kedveskéim?

  3. grün szerint:

    Zordony!
    Ne bántsd már szegény Ábel Attilát!
    A legjobb kampány szakembere Szenteczkynek!
    Normális emberek közül ki hiszi el, hogy valakinek egy ilyen, általa felsorolt bűnlajstrom ellenére egyetlen jogerőse sincs!
    Ezzel bizonyítja feddhetetlen múltját, ami a jövőre nézve akár biztató is lehet! 😛 😀

  4. ebihal szerint:

    Jó látni, hogy majd megszakad a szívük a baloldalért!

  5. Bercsik Károly szerint:

    Ez lenne a csepeli baloldal?
    Pozíciókért és a hatalomért utolsó vérig küzdő fejét vesztett banda?
    Ebből nehéz lesz építkezniük…

  6. grün szerint:

    Bercsik Károly!
    Hát még ha módjuk lenne saját magukra fazonírozott választási törvényt hozni!

    Tetű hataloméhes politikusok! 😛 😀

  7. Bercsik Károly szerint:

    Ha módjuk lenne rá, akkor szerintem a demokratikus parlamenti pártokat is betiltanák (az Lmp-t, a Fidesz-t, az MLP-t, és a KDNP-t).

    De most nem lesz rá lehetőségük! 😀

  8. Zordony szerint:

    Na itt van a nyilván kizárólag pozitív kampányt folytató Bercsik.

  9. Bercsik Károly szerint:

    “Az elért eredményeket meg kell védeni. Köztudott, hogy a csepeli baloldal lakóparknak akarta kiárusítani a Kis-Duna partot. Ezért hagyták lepusztulni, elhanyagolttá válni. Mi ezzel szemben azt akarjuk, hogy a Kis-Duna továbbra is a csepelieket szolgálja, pihenésre és sportolásra nyújtson lehetőséget. Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy megvalósítjuk az ígéreteinket.”

    http://csepel.info/?p=35281

  10. ebihal szerint:

    Legfeljebb annyit bizonyítottatok be, hogy semmivel sem vagytok jobbak!

  11. Zordony szerint:

    “Köztudott, hogy a csepeli baloldal lakóparknak akarta kiárusítani a Kis-Duna partot.”

    Ez nem igaz, ez egy sokkal bonyolultabb történet volt.

  12. grün szerint:

    Zordony!
    “Köztudott, hogy a csepeli baloldal lakóparknak akarta kiárusítani a Kis-Duna partot.”
    .
    “Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban.”
    A zagymosás Tízparancsolata a választók beetetéséről! 😛 😀

  13. GONDOLKODÓ! szerint:

    Kedves Csepeliek!
    Polgármester jelöltnek javasolnám a legújabban DK-s színekben tündöklő felixet, aki az itt kommentelők fölé nőtt minden tekintetben. Hiszen ő mindenről napra készen tájékozott, sőt mindenben képes megmondani a tutit, a legjobbat, már mint az ő szemszögéből. Csak egy pici probléma lehet vele, miután az előző pártokban, melyekben nyakig benne volt, megtanult olyat, olyanokat, amelyet csak az általa választott vezére tudott “világszínvonalon” felülmúlni. Miután az előzőekben (pártokban) megszerezte tapasztalatait e téren, betagozódott az újabb zsákmányszerzés reményében, a “zseniálisan igazakat mondó” vezérének táborába, személyesen sorakozott fel mögé, miszerint ő is itt van.
    Nem hinném, hogy volna képes bárki annyira elkápráztatni a Csepeli polgárokat, mint felix nevű polgáruk. Szerintem THOMAS MANN: MARIO ÉS A VARÁZSLÓ, CIPOLLÁJA, bizony tanulhatna felix polgáruktól, varázslatos csűréseiből, csavargatásaiból, legfőképpen az “igazmondások” területén. Viselkedése! Ó, az még tetszetősebbnek tűnik, “sokak számára.” Végül is egy nagy tudású polihisztorukat javasolnám polgármester jelölésére. Kérem vegyék fontolóra, akár a jelölő bizottság is!

  14. Bercsik Károly szerint:

    Kedves Zordony!

    Szerintem a part beépítése ellen küzdő civilek és a környéken élő emberek tökéletesen emlékeznek arra, hogy az érintett terület 2010 előtt tervezett beépítése politikailag mennyire volt “bonyolult”.

    Semennyire. Az akkor már több mint másfél évtized óta Csepel nyakán ülő bizniszpárt (MSZP) azt gondolta, hogy mindent megtehet.

    Ennek vetettünk véget 2010 októberében.

    Kedves ebihal!
    Már ezzel bebizonyítottuk, hogy jobbak vagyunk.

  15. Bercsik Károly szerint:

    Kedves Gondolkodó!

    Úgy látom, hogy polgármester-jelöltek és majdani képviselő-jelöltek szempontjából “túljelentkezés” van odaát. 😀

    Száz apró alku és titkos megegyezés vezet majd a jelöltállításhoz.

  16. Zordony szerint:

    Bercsik Károly!

    Az engem nem érdekel, hogy te mire hogyan emlékszel. Vissza lehet keresni a cikkeket a dologról.

    Hazugság, hogy a baloldal ki akarta árusítani a Kis-Duna partot.
    Az önkormányzat wellness parkot akart létesíteni, s ennek érdekében akarta megvásároni a csepeli strand területének egy részét. Azonban a fürdőigazgatóság ezt eladta az Ibizának.

    Az önkormányzatnak szüksége volt a területre, s ezt csak úgy tudta megoldani, hogy cseretelket ajánlott fel az Ibizának.

    Az önkormányzat tehát nemhogy nem kiárusítani akarta tehát a Kis-Duna partot, hanem éppenséggel egy fillért sem kapott az Ibizától. Sőt, az építkezés megakadályozása céljából éppen az önkormányzatnak kellett volna fizetnie milliárdos összeget az Ibizának.

    Szóval Bercsik koma, a hazugságokat ne hangoztasd, mert igen hamar lebuksz vele.

  17. felix szerint:

    Gondolkodó??????????????????
    Látom forr benned a méreg.
    Legalább egyszer nézz szamba magaddal és vetkőzd le a gyűlöletedet.
    Látod Etikust is le tudtad vetkőzni, gondolkodótól is megszabadulhatsz, csak keresd fel végre az orvosodat.
    Normális már soha sem lehetsz, de ütődött önmagad még igen.
    Arra kérnélek, hogy mielőtt visszatérnél önmagadba, a beígért képeket még tedd fel, mert kíváncsivá tettél.
    Gyógyulj meg, vagy ki?

  18. Éva szerint:

    Bercsik úrral értek egyet. A partot meg kell védeni a lakóparképítéstől. Köszönet a civileknek és a part beépítését megakadályozó embereknek.

    Zordony bizony megtanulta félremagyarázni a történteket. Valóban érdemes utánaolvasni a történteknek és annak is van értelme, ha valaki megnézni, hogy 2010 előtt az akkori vezetés hogyan állt a part beépítése ellen tiltakozó lakosokhoz.

    Ezt is érdemes elolvasni:

    “Budapest Főváros XX. Kerület,

    Pesterzsébet Önkormányzatának

    Polgármesteri Hivatala

    1201 Budapest XX. Kossuth tér 1.

    Dr. Kiss Irén címzetes főjegyző részére

    Tárgy: Ibiza Lakópark engedélyezési eljárás

    Tisztelt címzetes Főjegyző Úrhölgy!

    Egy olyan ügyben fordulunk Önhöz, mely a csepeli lakosok nagy részében ellenérzéseket váltott ki.

    Mint beavatkozó fél, értesítést kaptunk a Budapest XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Építésügyi Osztálytól, melyben közlik, hogy a XXI. kerület Hollandi u.18. sz. alatti Hrsz: 205803 ingatlanon, az Ibiza Kft. által tervezett lakópark beruházás építési engedélyezési eljárását újra indították.

    Az Ép 31063/2010 iktatási számon újra indult eljárással kapcsolatban szeretnénk észrevételeinket és aggályainkat kifejezni.

    Először is nem tartjuk elfogadhatónak, hogy egy olyan hatóságot, jelen esetben az Ön által felügyelt Építési Hatóságot jelölték ki az új eljárás lefolytatására, mely az általunk indított, azóta jogerősen megnyert per bírósági szakaszában építési engedélyt adott ki a fent nevezett beruházásra. Ezzel kapcsolatos észrevételünket a Közép-Magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal felé jeleztük, kértük, hogy olyan hatóság járjon el, amely nem volt és jelen állás szerint sem érintett az ügyben.

    Nem értjük a nagy sietség okát, miszerint, az elvi engedélyezési eljárással párhuzamosan folytatják le, azt az építési engedélyezési eljárást is, melynek elengedhetetlen feltétele, a jogerős elvi építési engedély megléte. Az előző eljárásban is kértük a bírósági szakasz idejére az engedélyezési eljárás felfüggesztését, amit akkor az Ön Hivatala elutasított, majd hibásan, a jogerős bírói döntés után, az új eljárásra kötelezett, elvi engedélyezési eljárás jogerőre emelkedéséig, szándékozott felfüggeszteni. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium 12959/5/2009 számú döntése alapján a felfüggesztés helyett, az elvi engedélyezéshez hasonlóan, az engedélyezési eljárást is új eljárás keretében kell lefolytatni.

    Reményeink szerint, a döntéshozatal során figyelembe fogják venni a tervtanács és az ügyben állást foglalt független, neves építész szakembereknek a beruházásról alkotott egyhangú véleményét, miszerint a tervezett épületek környezet idegenek a területen, a terv nem veszi figyelembe a környező beépítési paramétereket és kiskapuk kihasználásával intézményi zöld terület besorolású helyen lakás funkció elhelyezéséről szól.

    Az Ibiza Kft. által tervezett épületek, a területre 2004-ben megalkotott, a mai napig érvényes szabályozási terv alapján kijelölt építési helyen kívül épülnének, ami szabályellenes.

    Környezetvédelmi szempontból is aggályosnak tartjuk a beruházást, hiszen közvetlen a Natura 2000 védelme alatt álló Kis-Duna partszakaszon épülne.

    A tervezett beruházás infrastrukturális problémákat is felszínre hoz, hiszen a lakópark megépülése esetén, a megnövekedett forgalom elviselhetetlen terhet jelentene, a jelenleg az agglomeráció forgalmát is lebonyolító Hollandi útra.

    Nem megoldott a lakók gépjárműveinek elhelyezése sem, mivel a tervek szerint a megépítendő mélygarázson kívül, a felszínen is jelentős mennyiségű gépjármű elhelyezése válik szükségessé.

    Kérjük, döntéshozataluk során vegyék figyelembe a fent leírtakat, hozzanak olyan határozatot, mely a jogszabályoknak megfelel, a csepeli lakosok érdekeit szem előtt tartja és megakadályozza egy olyan környezetbe nem illeszkedő épület együttes megvalósulását, amely funkciójában jelentősen eltér a Kis-Duna partra megálmodott játszó, pihenő, sport és szabadidős tevékenységektől.

    Levelünket a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Közhasznú Civil Egyesület nevében fogalmaztuk meg, de céljaink elérését eddig több mint 7000 polgár, civil szervezetek, illetve politikai szereplők is támogatják!

    Tisztelettel:

    Zubor Tamás

    Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Egyesület elnök

    Budapest, 2010. március 7.”

    http://csepel.info/?p=8648

  19. felix szerint:

    Gondolkodó.
    Határozottan fejlődsz, lassan már érthető is leszel.
    A birtok és a birtokos viszonyokkal még birkóznod kell egy kicsit, de haladsz.
    Látszik, hogy újrakezdted a nagycsoportot.
    Csak így tovább.

  20. Zordony szerint:

    Éva, mesélj, mit magyaráztam félre?

  21. Tündér Ilona szerint:

    Zordony!

    Én nem vagyok egy Fidesz fan, de azért abban egyetértek velük, hogy a dunapart ügye az előző vezetés mocskos húzása volt.
    A Fürdőigazgatóság a Népszabadságban is hirdette a telket, és csodák csodájára a szoci önkormányzat figyelmét ez elkerülte, csak miután eladták az Elephant holdingnak akkor eszméltek fel.
    Többek között emiatt lettek elzavarva a büdös ….ba, és mivel ebből sem tanultok,tanulnak esély sincs jó darabig arra, hogy visszajöjjenek.

  22. Zordony szerint:

    Tündér Ilona: igen, elkerülte a figyelmüket, és akkor mi van? Az önkormányzatnak folyamatosan az újsághirdetéseket kellene böngésznie?

    Egyébként az egész ügy iszonyúan fel lett fújva. Egy mindössze 120 m-es partszakaszról van szó.

  23. Tündér Ilona szerint:

    Zordony!

    Annyira mutyiszagú volt ez az egész ügy, hogy nagyon sok ember itt Királyerdőben vagy nem ment el szavazni vagy inkább a Fideszre szavazott.
    Azon a 120 méteren sok szavazat múlott, amennyiben ezt nem látják be sajnos nem csak aljasok azok az emberek akik ezt intézték, hanem még hülyék is.

  24. Zordony szerint:

    Tündér Ilona, bármire rá lehet fogni, hogy mutyiszagú. Bizonyíték nélkül ez csak rosszindulatú vádaskodás.

  25. Tündér Ilona szerint:

    Ilyen megfontolásból a trafikmutyi csak Szekszárdon került bizonyításra tehát a többi helyen csak vádaskodás az egész.

    Na jó éjt.

  26. szigetország szerint:

    Zordony tiszta idegbeteg, mert nem tud érvelni. Tanulj felix példájából, aki a hétvégén gyógykezelésen esett át.

  27. felix szerint:

    Szigetország.
    Maradjunk a tényeknél. Én rajtad esetem át mert tökrészegen vergődtél a megszokott pocsolyádban.
    Nem emlékszel? Arra csak emlékszel, hogy két száz forintot dobtam a műanyag pohárkádba..

  28. felix szerint:

    kétszáz

  29. GONDOLKODÓ! szerint:

    „A zene nem szentimentális szellemidézés, hanem aktív társadalom- és civilizációkritika.”

    A hőstenor, aki retteg a közönségtől:

    Ugye ráismernek, a polihisztor felixre?! Sok tekintetben……….

    “Hős tenor vagy csak hőstenor? Lance Ryan, Wagner Ringjének aktuális bayreuthi Siegfriedje inkább csak az utóbbi. Énekesként ugyanis retteg az ünnepi játékok közönségétől.

    “Még soha nem tapasztaltam ennyi gyűlöletet, dühöt és bosszúvágyat a publikum részéről. Mindent személyes sértésnek tekintenek. Ezt félelmetesnek és szörnyűnek találom” ‒ nyilatkozta a tavalyi bayreuthi fellépésére emlékezve.

    Akkor ugyanis Frank Castorf rendezését a közönség heves búzással (a nemtetszés tradicionális kinyilvánítása) fogadta, és bár a felháborodás elsősorban a rendezésnek szólt, a hőstenor teljesítményét sem fogadták túlságosan lelkesen.

    Castorf koncepcióját többnyire a kritika is hatásvadásznak és üresnek minősítette, úgy érezték, a rendező filmzenévé degradálta Wagnert, amelyet hollywoodi képekkel akart fogyaszthatóvá tenni. A Walhalla lepukkant motelszoba volt, Wotan strici és gengsztervezér, Mime egyszer csak felvonta a melegek zászlaját, Freia pedig Pamela Andersonként szaladgált a színpadon.”

  30. felix szerint:

    Te már tutira hülyén fogsz meghalni.
    Kapjál be valamit, hogy lenyugodjál végre.
    Neked köszönhetően a mai napom is vidáman indul.
    Csókoltatom az ápolóidat, és egyben köszönet nekik, hogy ismét számítógéphez engedtek.
    Kimondottan szórakoztató vagy. 🙂 🙂 🙂

  31. GONDOLKODÓ! szerint:

    “felix szerint:
    2014. augusztus 03., vasárnap – 21:25
    Gondolkodó.
    Határozottan fejlődsz, ”

    “Nem idézi senki sem, beszélünk történelemhamisításról és igazságról, de őt senki sem hozza szóba. Miért?
    Radnóti megbecsült tagja költészeti szentháromságomnak. József Attilától a lelket, Ady Endrétől a tüzet, Radnótitól a stílust, a természetet. Ha tehetném, csakis a legnagyobbaktól csenném, illeszteném egésszé önmagam, mert én földhözragadt vagyok, régimódi, nekem ők jelentik a költészetet. A szívet, az erőt és a szépséget.

    Adyt már előhúzták, inkább őt választjuk, mint Tiszát, harsogták az álbaloldaliak, csak azt felejtették el, hogy az ősök és ismerősök nélküli, örökké haragos félisten eltaszítaná önmagától a mai bagázsokat is. Még inkább, mint Tiszáékat. Nem válogatna, ütné, vágná az összeset. Sírva szidná tönkretett, agy mosott, megalázott népét. József Attilát még itt-ott emlegetjük, na nem nagyon, a szobra már a Dunánál, odakerült kedves folyója mellé, távolodik, és lassan eljutunk oda, hogy már meg sem értjük. Egyre kevesebben látják, inkább csak nézzük, bámuljuk a verseket, de hogy mi van mögöttük, mit rejt egy szó, hány világ, birodalom tárulhatna fel egy-egy versszak mögött, fel nem foghatjuk. Csak a sötétség, a semmi vigyorog ránk, a minden összekuporodott, és kigurult a könyvekből, eltűnt valahol a sarokban, a pizzás dobozok között.

    Úszik a szemét a Dunán, dinnyehéj helyett olajfolt, vízbe fordult mózeskosár. A parton felállított színes pavilonok alatt már összegyűltek az emberek, a sör és a fröccs elsimította a gondokat, mindenki egymás szavába vág. Két koncert között Tökmag Jankók szónokolnak, mind muszáj Herkulesnek képzeli magát, Sziszifuszként görgetik maguk előtt az ezüstpapírba csomagolt hazugságokat, majd amikor eljön a kellő pillanat – a karmester int –, a csápoló tömeg közé hajítják. Néhányan összelapulnak, a maradék mosolyog, és derülve tapsol. Megtörténik a csoda! Végre egy közös ünnep!”

    Örülök, hogy olykor te is nagy nehezen, de igen ritkán észreveszed fejlődésemet.
    Vajon mind ezt, te miért negatív előjellel vagy csak képes produkálni, magadról, pedig egy polihisztornak, Cipolla szintjén……….

  32. felix szerint:

    Szegény együgyű barátom.
    Látod milyen ügyes vagy.
    A környezetéből kiragadott gúnyból, képes vagy önmagad dicsőítését kreálni.
    Csodálatosan ördögi vagy, meg gondolkodó meg etikus. A baj csak ez, hogy nem tudsz egymásról. Gyógyíttasd magad.

  33. GONDOLKODÓ! szerint:

    23 és még hányadik, és hány másik néven a 70 közül te idióta? Arról regélj!
    Gyógykezelésed látom nem a helyes terápiát alkalmazza veled szemben. Idióta, őrült.
    Neked sem a zenéhez, sem költészethez, sem a tudományhoz, sem a művészethez
    stb. nincsen soha sem mondanivalód. A fentiekhez sem! Hát nem furcsa?
    Csupán áskálódsz, gyűlöletet szítasz, csak nem mindenkivel szemben. Ez a te igazi erényed. Magyar vagy te?
    Mit is mondhatnál, a lélek nélküli ember kerüli e témákat. Heródes megölette az összes két éven aluli gyereket, lefejeztette keresztelő szent Jánost, mert szemére vetette, hogy élő férjnek a hitvesével, bűnben él. Aki bűnben fogant, az abban is fog élni!
    Hát nem furcsa? Egyik oka lehet, számos másikon kívül, hogy a családod is menekül, akár külhonba, előled, de ezen nincsen mit csodálkozni.

  34. felix szerint:

    Gondolkodó.
    Látod mekkora ökör vagy?
    Nem tudom, hogy melyik neveden szólítsalak. Ugye azzal egyet értesz, hogy egy fórumon két névvel kommunikálni hazugság. Nálad ez az alapállapot.
    Amit te itt magamutogatás ként oda nem illő módon összehordtál zenéről és művészetről illetve irodalomból, ezt csak az irántam való beteges gyűlöleted okán tetted.
    Belém martál már akkor amikor még hozzád sem szóltam. Emlékszel Ricsi.
    Lassan már belebolondulsz az ocsmány gyűlöletedbe és összevissza zagyválsz, mindenkitől átvéve azt amiről úgy gondolod, hogy meg tudsz vele sérteni.
    Tudod te kis amőba ez neked nem fog sikerülni, mert álszent és álnok vagy, én meg teszek rád egy kalappal. Vagy idézel, vagy össze szedsz ezt azt nagyapótól és királyerdeitől és azt nyomod. Ami tőled tellett az egyedül a lebuzizás, még a leányom lekurvázását is loptad. Mire vagy olyan nagyra magaddal? Olyan előkelő seggeket sikerült nyalnod, hogy a fejedbe szállt a gőzük?

  35. felix szerint:

    összeszedsz

  36. felix szerint:

    Bocsánat:
    Nem királyerdeitől, hanem szigetországtól.

  37. GONDOLKODÓ! szerint:

    “Miért őrülnek meg
    a férfiak a női mellekért?

  38. felix szerint:

    rajonganak

  39. GONDOLKODÓ! szerint:

    Mi van akkor, ha a férfi éppenséggel nem a női nemet kedveli?
    Gondolom erre is van……….neked…….

  40. felix szerint:

    Csak a fogaid nyoma, mert vad voltál édes.

  41. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ezt mondotta a lányod? Talán panaszkodott? Csak nem fájdalmat okoztál neki?

  42. felix szerint:

    Nem ezt a vezéred mondta nektek, amikor családostól oboáztatok neki, mert nálatok ilyen a zenei műveltség.

Itt lehet hozzászólni !