Rendet raktak a Szent István úton – a képviselő is lapátot ragadott

Csepel.info

2014-06-24 09.56.20

Takarítók lepték el a Szent István út egy szakaszát június végén. Bercsik Károly, a terület önkormányzati képviselője elmondta: rövid idő alatt egy platónyi hulladékot vittek el az érintett járdaszakaszról. A közterületek rendjéről, a fejlesztésekről és a még megoldásra váró problémákról kérdeztük a képviselőt.

Képviselő úr, mi indokolta a személyes fellépést az érintett területen?

A járdaszakasz egy elhagyatott, gazdátlan ingatlan előtt fekszik. Frekventált helyen van, közel a Királyerdei Művelődési Házhoz. A környéken élők egy része korábban azzal a határozott kéréssel keresett meg, hogy javítsunk a terület tisztaságán. A szomszédoktól kapott információim szerint sokat küzdöttek a rend fenntartásáért, de saját korlátozott eszközeikkel ezt nem tudták folyamatosan megoldani. Nem várható el, hogy idős emberek más portája előtt takarítsanak.

Gyorsan megtelt a csepeli Városgazda teherautója.

Az elszállított szemét mennyisége is azt mutatja, hogy hatékony beavatkozásra volt szükség. A területet most „kipucoltuk” és visszaadtuk az erre közlekedő gyalogosoknak. Tapasztalataim szerint a csepeliek túlnyomó többsége gondos gazdaként rendszeresen rendben tartja környezetét. A körzetemet járva több esetben is olyan információkat kaptam, hogy a szomszédok egymásnak is besegítenek.

És az önkormányzat munkatársai?

A Városgazda munkatársai folyamatosan dolgoznak Csepel szépítésén. 2010 óta vagyok képviselő és azóta remek kapcsolatot alakítottam ki a közterületek állapotáért felelős illetékesekkel. Rendszeresen továbbítom feléjük a hozzám érkező lakossági panaszokat, észrevételeket. A jelenlegi önkormányzati vezetés egyik kiemelt fontosságú terve volt, hogy a csepeli közterületek állapotán javítsunk. Ezt már a ciklus elején világossá tettük és ebben a kérdésben határozottak vagyunk.

2014-06-24 09.52.11

Milyen eredményeket értek el eddig?

A Kis-Duna part beépítését a civilekkel közösen már egyszer megakadályoztuk. Oda, amíg mi vezetjük a kerületet, semmilyen „befektető” nem fog lakóparkot építeni. Rendbe tettük a parti sétány jelentős részét; kicseréltük a parti bútorokat; fitnesz parkot hoztunk létre. Ennek sikerességét mutatja, hogy minden hétvégén tele van csepeli emberekkel a Kis-Duna part. Lakossági kérésre személyesen lobbiztam, hogy hamarosan a parti sétány végén található játszótér is megújuljon. A területen további pozitív változások is várhatóak: a közvilágítás kiépítése, és a sétány további rendezése.

Megújítottuk a Szent István út 234. szám alatt található korábbi orvosi rendelő kertjét és egyben megoldottuk az Eötvös Iskola előtti parkolási gondokat is. A Szent István úton önkormányzati beruházás keretében hoztuk létre egy királyerdei egészségügyi központot. 2010 előtt ez az ingatlan is elhanyagoltan állt. Gondolom már 2010 előtt kinézhették maguknak egyes spekulánsok, de csalódniuk kellett: az ingatlan fejlesztése a csepeli emberek érdekét szolgálta.

Az Eötvös Iskola és a Királyerdei Művelődési Ház járdájának javítását már a képviselővé válásom után kértem – ez is elkészült mára. Az iskola mellett található két Kökörcsin utcai árok takarítását rendszeresen kértem, azt is meg szokták csinálni.

2014-06-24 10.21.29

De van még feladat, ami megoldásra vár…

Bizony van! A posta melletti terület egy része magántulajdonban van. 2010-ben szomorú helyzetet örököltünk, mintha valakik arra spekuláltak volna, hogy a „haverjaik” (akik „szakértőknek” és „befektetőknek” szeretik nevezni magukat) extraprofithoz juthassanak a telek egy részének megszerzésével.

Azóta eltelt pár év.

Több lakos és civil szervezet is folyamatosan jelezte, hogy szeretnének egy közértet ezen a területen. Pályázatot írtunk ki rá, de nem járt sikerrel. A piaci szereplők nem láttak a lehetőségben fantáziát. A terület összképét legjobban elrondító, elhanyagolt és pusztuló ház magántulajdonban van, de az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy megvehesse, és utána rendezze ezt a területet. Az ingatlan helyén olyan közösségi célt szolgáló területet szeretnénk kialakítani, amely minden csepeli lakos javát szolgálhatja.

Mi lesz ősszel?

Az elért eredményeket meg kell védeni. Köztudott, hogy a csepeli baloldal lakóparknak akarta kiárusítani a Kis-Duna partot. Ezért hagyták lepusztulni, elhanyagolttá válni. Mi ezzel szemben azt akarjuk, hogy a Kis-Duna továbbra is a csepelieket szolgálja, pihenésre és sportolásra nyújtson lehetőséget. Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy megvalósítjuk az ígéreteinket.

Sokat szépült, fejlődött Csepel királyerdei területe, de sok probléma vár megoldásra. Ilyen például a csapadékvíz-elvezetés, amit érthetetlen módon támadnak, elleneznek a baloldali pártok képviselői. Arra kérjük a helyi lakosságot, hogy ősszel együtt védjük meg az eredményeket, és közösen folytassuk a fejlesztéseket.

2014-06-24 10.28.59

2014-06-24 10.33.21

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !