Nagy siker volt a Magyar fantáziák premierje

Kárpátaljalap.net

Nagy siker volt a Magyar fantáziák premierje

Június 25-én a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában a 67. koncertévad zárásaként nagy sikerű zenekari koncertet adott Bernáth Ferenc gitárművész, zeneszerző a Kárpátaljai Megyei Filharmónia szimfonikus zenekarával, melyet Viktória Szvaljavcsik-Canyko vezényelt.

Bernáth Ferenc az ungvári járási Tégláson született, az Ungvári Művelődési Szakközépiskolában, Szmericskó Ferenc gitárművésznél tanult, majd a Harkovi Állami I. P. Kotljarevszkij Művészeti Egyetemen folytatott klasszikus zenei tanulmányokat. 2007-től Magyarországon él és dolgozik, a Budapesti Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola gitártanára.

Rendszeresen koncertezik klasszikus gitáron szólóban, valamint duóban gitár, fuvola, hegedű, zongora vagy énekes társaságában, ahol a komolyzenén kívül megszólal jazz, latin, flamenco és népzene is. Több gitárversenyt is bemutatott zongoraművész feleségével, Viktóriával. Munkája elismeréséül 2012-ben az ARTISJUS Zenei Alapítvány díját vehette át. Ugyanabban az évben a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus „PRO CULTURA MINORITATUM HUNGARIAE” díjjal jutalmazta. A mostanit megelőzően, 2012. április 29-én adott Ungváron egy nagy sikerű szólókoncertet, már akkor is játszottak közösen egy Leo Brouwer-művet a Kárpátaljai Megyei Filharmónia szimfonikus zenekarával, melynek folytatása volt a mostani koncert közösen a Viktória Szvaljavcsik-Canyko által vezényelt zenekarral.

Elsőként a zenekar és Bernáth Ferenc a világ leghíresebb gitárjátékát adták elő, Joaquín Rodrigo Concierto de Aranjuez című művét, melynek különösen a második tétele olyanok számára is ismerősen cseng, akik esetlen nem is kedvelik a klasszikus gitárzenét. A világhírű művet követően először hallhatta a nagyszámú közönség a művész szimfonikus zenekarra írt, magyar népzenei motívumokon alapuló gitárjátékát, amely a Magyar fantáziák címet kapta. A mű óriási sikert aratott az ungvári közönség körében.

Bernáth Ferenc a koncertet követően a Kárpátaljának elmondta, hogy szeretné az ungvári szimfonikusokkal közösen bemutatni művét Budapesten is.

Forrás: Kárpátaljalap.net

Itt lehet hozzászólni !