Máris támadja az MSZP a csepeli adósmentést

Csepel.info

Élesen bírálja az MSZP helyi szervezete a csepeli önkormányzat adósmentő programját. A mintaprogramban az Elmű-ÉMÁSZ, a Főgáz Zrt., az Ökumenikus Segélyszervezet és az önkormányzat közösen nyújtanak segítő kezet az adósságcsapdába került csepeli családoknak.

A szocialisták közleménye szerint azonban ez csak látszatsegítség, és az önkormányzat négy éves működése, a rászorulók megsegítése a “hagyományos értékek semmibevétele”. Álláspontjuk szerint, a kormánypropaganda alapján “nem lenne szükség rezsiadósság-kezelő programra”.

Kemény önkritika

Az MSZP közleménye ugyanakkor élesen bírálja a párt Tóth Mihály polgármester által fémjelzett korábbi vezetését is: “egekbe emelt városvezetői fizetések és prémiumok helyett a lakosság terheit enyhítő intézkedésekre lenne szükség Csepelen” – írják. Mint ismert, Tóth Mihály polgármestersége idején a csepeli MSZP-s kerületi vezetés extrém magas fizetést és több mint százmillió forint pluszpénzt osztogatott ki titokban a fizetéseken felül önmagának, amiből Szenteczky János, a jelenlegi pártelnök is 37 millió forint jutalmat és prémiumot kapott. Eközben országos botrányok voltak a mindent megfertőző szocialista mutyivilág miatt, ami éves szinten kétmilliárd forinttal rövidítette meg a csepeli költségvetést. A kerület vezetését a lopások és a kettős gyilkosság miatt a párt végül el is veszítette, a jelenlegi, fideszes vezetés pedig a korrupció visszaszorításán túl jelentősen, több százezer forinttal csökkentette a polgármesteri és alpolgármesteri fizetéseket, megszüntette a folyamatos önjutalmazást, a rezsicsökkentéssel pedig enyhítette a lakosság terheit. 2010 októbere óta egyetlen városvezető politikus sem kapott vagy szavazott meg magának jutalmat.

Az MSZP közleménye mindezek mellett úgy fogalmaz: “ha olyan jól élnének a csepeliek, ahogy azt a kormány propagálja, nem lenne szükség rezsiadósság-kezelő programra Csepelen, ugyanis az emberek ki tudnának jönni a havi jövedelmükből.” Ezzel arra utalhatnak, hogy 2010 októbere előtt azért nem volt ilyen, rászorulókat segítő program, mert akkor még akkora volt a jólét, hogy nem is volt rá szükség.

Előzmény: Adósmentő Program – Lakossági tájékoztató

Csepel.info

7 hozzászólás “Máris támadja az MSZP a csepeli adósmentést” bejegyzésre

  1. Balos szerint:

    Na, az ilyen hozzáállás miatt bukott az MSZP. Van ugyanis, amit nem támadni kell , hanem azt mondani, hogy hamarabb kellett volna, vagy nagyobb részt kellene átvállalni az adósságból stb.

    János! Nem elég, hoygy egy erkölcstelen nulla vagy , még hülye is vagy hozzá! Ha meg felvettetek százötven milliót jutalomként, legalább ne ezt hozzátok fel, te szerencsétlen hülye!

  2. grün szerint:

    Balos!
    A rezsicsökkentésből is hatalmas tőkét kovácsolhattak volna, ha nem ellenzik, hanem támogatják! Sőt pár százalékkal többet ígérnek és így versenyre kényszerítik a fityeszt!
    Mint látható a zemberek nem jöttek rá, hogy a többszörösét fizetik a rezsicsökkentésnek máshol! 😛 😀
    Kedvencem ezzel kapcsolatban, amikor még vásárolták a voksokat:
    Mennyit adott magának az a szemét ellenzék?!
    Tízezer forintot.
    Na adja ide! Itt van helyette húszezer, de ne felejtse, hogy kitől kapta! 😛

  3. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Ez a bajai videó írott változata?
    Remek.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Ezt meg egy olyan ember mondja, aki ért a pénzhez! 😛 😛
    .
    “Bokros: a devizások mentésére is mehet a paksi hitel
    Szerintem ennek a tízmillió eurós orosz hitelnek semmi köze a paksi bővítéshez – mondta Bokros Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.”
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20140626-bokros-lajos-eb

  5. nagyapó szerint:

    Igen. Bokros, a panamai tudor-doktor igazán ért a gazdasághoz. Már bizonyított.
    No és még mit ír a 444, a Hír 24 és a Galamus-csoport??? Ők is igazán hitelesek!!
    No és Népszava? Van még?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. bonifác szerint:

    Ki beszél “Bal” oldalról?! Multik mocskos hazai csahosai jobban illik hozzájuk! Minden
    olyan intézkedést, ami ártott a multiknak, a Liberálisnak, balnak hazudott lakájcsoport
    habzó szájjal ellenzett. Most is. Lesz idő, amikor a leghülyébb szoci is rájön arra, hogy
    ez a csapat nem az ő csapata,gazembereket támogatott. Ehhez csak egy pici adalék a rezsicsökkentés, és a rászorultak támogatásának ügye.Miért is ellenzik?!,

  7. ebihal szerint:

    bonifác!
    Miért ellenzik? Mert veled szemben tudnak számolni, továbbá végiggondolták a
    mi, mit, miért kérdéskört!

Itt lehet hozzászólni !