Adósmentő Program – Lakossági tájékoztató

Csepel.hu

Adósmentő Program - Lakossági tájékoztató

Tisztelt Lakossági Felhasználó!

Tisztelt Vevő/Számlafizető!

Tájékoztatjuk, hogy 2014 júniusától Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és a közüzemi Szolgáltatókkal együttműködve „adósmentő programot” indít Csepelen.

A program a 2014. május 23. napján fennálló 60-120 nap közötti tartozások kiegyenlítését segíti. A programban nem vehetnek részt azok, akinek 120 napot meghaladó tartozásuk van a Szolgáltató felé.

A részvételhez szükséges további feltételek:

  • a Fogyasztó/Vevő/Számlafizető bejelentett XXI. kerületi lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, mely megegyezik a tartozással érintett fogyasztási hely címével,
  • a már 2014. március 24 napján a fogyasztási hely címén bejelentett lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező közös háztartásban élők egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a 71.250.-, egyedül élők esetében a 85.500.-forintot,
  • a lakott ingatlanon kívül hasznosítható ingatlannal nem rendelkezik,
  • vállalja, hogy a döntéshez szükséges hatósági és jövedelemigazolásokat beszerzi, az igazolványokat bemutatja,
  • vállalja a fogyasztásból eredő 60 napot meghaladó tartozás 51%-ának egy összegben történő befizetését,
  • vállalja, hogy a nevét és címét az Önkormányzat nyilvánosságra hozza, valamint nyilatkozattal hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltatók, valamint Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata az adatait átadja a projekt lebonyolításában részt vevő Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részére,
  • vállalja, hogy a 60 napos késedelmet még el nem ért hátralékának rendezésére vonatkozóan, valamint a tartozás ismételt felhalmozódásának megakadályozása érdekben hozzájárul az előrefizetős mérőóra felszereléséhez és erre vonatkozóan a szolgáltatóval külön megállapodást köt. Amennyiben a Szolgáltatóval, nem a projektbe bevont Fogyasztóval áll szerződésben, úgy arra vállal kötelezettséget, hogy beszerzi az arra jogosult írásos hozzájárulását.

A programban történő részvétel nem mentesíti a Fogyasztót az egyetemes szolgáltató peres eljárásba bevont valamint a hálózati szolgáltatónál nyilvántartott egyéb követelés rendezésétől.

Felhívjuk figyelmét, hogy a tájékoztató csak a támogatás legfontosabb feltételeit tartalmazza, részletes információért érdeklődjék Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Humán Szolgáltatások Igazgatóságának zöld számán (06-80-205-485) munkanapokon 8.00-16.00 között.

Forrás: Csepel.hu

34 hozzászólás “Adósmentő Program – Lakossági tájékoztató” bejegyzésre

  1. zebra szerint:

    Akinek meg esetleg önhibáján kívül 120 napon túli tartozása van, az meg dögöljön bele a munkába..és görgesse tovább a tartozását maga elött 🙁

  2. Gordon szerint:

    zebra! Fogd vissza magad! Ez is jelentős és méltányolható segítség az önkormányzat részéről. Nem várható el, hogy az önkormányzat mindenkinek mindent kifizessen.

    Ráadásul a legtöbb ember már így is spórolt a sorozatos rezsicsökkentésekkel – csak meg kell nézni a számlát, rá van írva!

    Olvasás!
    Szövegértés!

  3. cs szerint:

    A legszebb az egészben ez:

    ‘Vállalja a fogyasztásból eredő 60 napot meghaladó tartozás 51%-ának egy összegben történő befizetését’

    Tehát adósságai egy részét jelenleg is kitudná fizetni. Csak hát nem akarja.
    És mid ezt kinek a pénzéből? Többek között azokéból is, akik maguktól mindet megvonva, kuporgatva rendesen fizetnek.

  4. Gordon szerint:

    Egyik szélsőség “zebra”: “midentfizessen ki a zönkományzat”
    Másik szélsőség “cs”: “a zépézembő?… a zépézembő?”

    Ezért nem szabad se a barna- se a vörösbolsevikokat hatalomhoz juttatni – mind a két szélsőség tönkre tenné Csepelt. A jelenlegi nyugodt középerőnek kell vezetnie a kerületet és akkor garantált a további fejlődés. A politikai pernyét meg szétfújja a szél.

  5. felix szerint:

    Gordon.
    Te nem vagy normális, de az biztos, hogy nem a munka ment az agyadra.

  6. orphaned szerint:

    Csatlakozom az előttem szólóhoz!

  7. orphaned szerint:

    Egyébként, meg időben be kell fizetni a számlákat! Azután meg mi lesz, hogy lesz abból a kevésből ami marad, az már más kérdés!

  8. kritikus szerint:

    es ez kinek jo? es ki tudja, hogy ez tenyleg jo? mindig valaki jobban tudja, hogy nekünk mi a jo, pedig mi (a nep) vagyunk a kiserleti nyul.
    … ja meg bezzeg magyarazat mindig van! es a kezzel foghato eredmeny hol marad?

  9. felix szerint:

    kritikus.
    Szavazat vásárlási időszak van.

  10. Gordon szerint:

    Sok a duma etánsak! Inkább arról meséljetek, hogy hogyan vertétek dobra a magyar energiaszektort 6 nap alatt.

    Emlékszem mikor az Mszp alatt egy év alatt 18%-ról 28%-ra nőtt az éves infláció. Bokros Lajos meg is mondta, hogy nincs az a béremelés, amit ő ne tudna elinflálni.

    “Bravó” Mszp!
    “Bravó” SZDSZ!

  11. cs szerint:

    Gordonka:

    >>Másik szélsőség “cs”: “a zépézembő?… a zépézembő?”

    már ha ez az “én pénzemből” akart lenni, én nem írtam ilyet.

  12. GONDOLKODÓ! szerint:

    Orbán Viktor csatornát vált!!!

    http://index.hu/szarvas/2014/06/23/rtl_klub_tenyek/

  13. Jolly Joker szerint:

    Ezzel is újfent a bidámbidámok járnak jól. Aki adósságrendező hitelt vett fel, mert mivel DOLGOZIK, nem engedheti meg magának, hogy kikössék a közműveket és a fizetése is 90 ezer (amiből 40 az albérlet) az meg továbbra is pusztuljon el és fizessen még többet az adójából az élősködőknek.

  14. Bugi szerint:

    Joker, neked úgyis mindegy, mert mindenről ők jutnak az eszedbe. Ha ingyen lenne, akkor az lenne a baj, így, hogy tenni kell a segítségért, ez a baj. Szerinted csak cigányoknak lehet adósságuk, féleszű?

  15. Nemmondommeg szerint:

    Aki továbbra is a cigányokat védi nem a saját népét, annak ajánlanám a Vasas utcát, ingyen albérlet, azonnal költözhető. INGYEN. Csak két hónap. Ennyit lakjon ott…..

  16. felix szerint:

    A cigányok nem rúgnak labdába.
    Vagy nincs elmaradásuk, vagy nem tudják vállalni a feltételeket.

  17. grün szerint:

    “Selmeczi Gabriella váltja az egészségügyi államtitkárrá kinevezett Zombor Gábort a parlament népjóléti bizottságának élén – döntött hétfőn egyhangúlag az Országgyűlés”
    .
    Régi motoros a pályán! A MANYUP-őt is milyen jól lerendezte! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20140623_a_nepjoletert_dolgozik_ezentul_selmeczi_gabriella

  18. nagyapó szerint:

    Jól dolgozott. A nyugdíjasoktól ellopott pénzt visszaadta jogos tulajdonosainak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  19. demokrácia szerint:

    Ahogy elnézem a feltételeket,egyszerűbb lett volna meghagyni a fővárosi kompenzációt és nem morzsolódott volna le ennyi ember,korábban ez a következmény előre borítékolható volt. Akkor az volt az indok,hogy a devizásokon segítenek ezért vonják el,nos ezt a segítséget sem láthattuk. 🙁

  20. zebra szerint:

    Gordon!
    Több hónapi munkanélküliség után 2 gyerekkel,egyedül nevelem..szívesen fizettem volna a számláim, ha lett volna miből…de fontosabb volt a gyerekeimnek hogy etessem őket,és a számlák csúsztak…amúgy nem kívánom hogy ezt valaha is “kipróbáld” és választanod kelljen hogy a gyerekeid esznek,vagy a közüzemi számláidat napra ,percre pontosan befizeted !!! Nem azt kértem hogy FIZESSE KI az önkormányzat az összes számlám…csak egy kis segítség jól esne.
    Amúgy az életben soha nem álltam segélyért sorba, mint sokan,akiknek nem is nagyon járna!!
    És az a nevetséges összeg ami a közalkalmazotti munkabérem,az épp az éhenhaláshoz elég !!!!
    ..és ha már SZÖVEGÉRTÉS :
    “XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és a közüzemi Szolgáltatókkal együttműködve ” Tehát NEM CSAK az Önkormányzat segít

  21. felix szerint:

    zebra!
    Gordon nem tudja, hogy ami az a munka.
    Gordon az adófizetők nyakán él, ha az akinek gondoljuk.

  22. felix szerint:

    A kormány most a kaszinók védelmével van elfoglalva, ezért nem a kenyér, hanem a szerencsejáték lesz 0 ÁFÁ.-s.
    Az indokra még várni kell mert a nagy mogul elfelejtette kitalálni.
    És a nép még mindig kussol. 🙁

  23. nagyapó szerint:

    Hát igen. A nagy tudású szocik alatt a jogtalanul ellopott pénz, ami a bankokat hizlalta, természetes volt. A zemberek hallgattak, mint sír a fűben. Hasonlóan a MANYUP- hoz.
    Amikor a kormány vissza akarja adni a zellopott manit, a maffiabaloldal a bankok mellé áll és visít. Már fogalmazzák a beadványt a zEU-hoz.
    A kormány ezt is meg fogja oldani!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  24. felix szerint:

    Ez a szemétség teteje.
    Vagy csak simán hülyék?

  25. felix szerint:

    Szemétláda.
    Hova tette a kormányod a MUNYUP pénzét?

  26. csepürágo szerint:

    Ismét

    Mi a jobb ??

    ” Hát igen. A nagy tudású szocik alatt a jogtalanul ellopott pénz, ”

    Vagy

    Hát igen. A nagy tudású FIDESZ alatt a jogosan ellopott pénz,

  27. felix szerint:

    csepűrágó!
    A fidesz nem jogosan, hanem törvényesen lopta el a pénzt.
    Ez a rosszabb, mert sorozatosan hoz törvényeket a haverok javára és “lop” el erőforrásokat másoktól.

  28. grün szerint:

    felix!
    Orbán: “Erről a rendről álmodtunk 25 évvel ezelőtt”
    .
    A legmerészebb álmainkban sem fordult elő. hogy ez lesz a rend 25 év múlva! 😛 😀
    .
    http://www.atv.hu/belfold/20140629-orban-errol-a-rendrol-almodtunk-25-evvel-ezelott

  29. felix szerint:

    grün!
    Mára egy személyben Ő a rend.

  30. grün szerint:

    felix!
    “19. Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!” 😛 😀
    .
    http://kecskefeszek.net/egyperces/egyeb-parodiak/orban-viktor-mint-chuck-norris.html

  31. Szerelmem szerint:

    Ha jól sejtem a gordon egy fricska lenne Bajnai felé,de csak a kis patkány bloggazda lapul mögötte -nemvét sem kell leírni, hogy tudhassátok ki is ő 😀 😀

Itt lehet hozzászólni !