Halála előtt leírta Hulé Éva, ki ölte meg Jimmyt

Blikk.hu

Halála előtt leírta Hulé Éva, ki ölte meg Jimmyt

Hétfő este elhunyt Hulé Éva, aki szemtanúja volt Zámbó Jimmy 2001-es halálának, s aki váltig állította: az énekes halálát nem öngyilkosság okozta.

Az asszony élete vége felé sokat betegeskedett, mindkét lábát amputálták, az elmúlt másfél évben pedig többször is kórházban kezelték, szívelégtelenség miatt bekövetkezett halálakor is az István Kórházban ápolták, ahová két héttel korábban került.

A Blikk információja szerint Hulé Éva nem készített ugyan hivatalos végrendeletet, ám valami hasonlót igen. Ebben a dokumentumban pedig nemcsak az szerepel, hogy földi javait kire szeretné hagyni, hanem az is, amit a Király bizarr és rejtélyes halálának tanújaként eddig nem mondhatott el a nyilvánosság előtt.

Éva asszony élete utolsó szakaszában már csupán egyetlen emberrel tartotta a kapcsolatot, Gerencsér Andrással, a jogi képviselőjével. Ügyfél és ügyvéd között lassan amolyan barátság alakult ki, sőt Hulé már-már fiaként tekintett Gerencsérre, aki pedig mindenben próbált neki segíteni.

– Éva néhány nappal ezelőtt szólt az őt ellátó szociális munkásnak, hogy a lakása kulcsát bocsássák a rendelkezésemre – árulta el dr. Gerencsér András. – Ennek az okáról egyelőre nem szeretnék beszélni, de azt fontos elmondanom, hogy akármit is találok majd a lakásban, a nyilvánosságra akkor tartozhat, ha az nem sért kegyeleti jogokat, vagy nem akadályoz egy folyamatban lévő büntetőeljárást.
Az ügyvéd utalt arra is, hogy a Hulé Éva által hátrahagyott dokumentumok kezelése is feltehetőleg őrá vár. Mint ismert: az asszony a nyilvánosság előtt ugyan nem nevezte meg azt a személyt, akinek szerinte köze lehetett Jimmy halálához, azonban a rendőrségi kihallgatásán mindent elmondott. Tény, hogy az újraindított nyomozás számos furcsa körülményt talált az énekes halálának rendőrségi aktáiban, de a szemtanú által elmondottak, összevetve a szakértői véleménnyel, nem voltak elegendő súlyúak ahhoz, hogy bárki megkérdőjelezze az akkori eljárás eredményét.

– Meggyőződésem, hogy amit Éva állított, az igaz volt – jelentette ki a fentiek ellenére Gerencsér.

Forrás: Blikk.hu

Itt lehet hozzászólni !