Szép fotók a Királyerdeiben

Csepel.hu

Szép fotók a Királyerdeiben

„Lásd meg a szépet” című fotókiállítás március 28-án, pénteken este telt házat vonzott a Királyerdei Művelődési Ház, kiállító termébe. Belépéskor Bajkó Csaba képeihez, Mákó Kató és a Barakoo Szabad Dobkör ütemei adták a zenei aláfestést.

A kiállítást megnyitó S.Varga Ilona fotóművész először a fényképezés rejtelmeibe avatott be bennünket, majd rátért a kiállító kolléga pályafutásának ismertetésére.

„Még a digitális fotózás elterjedésének a kezdetén, egy amerikai csoportban találkoztam először a képeivel. Akkor még nem tudtam, hogy nemzetközileg is elismert hazai fotósról van szó, akinek a fényképezés apró gyermekkorában ívódott be, a nem minden napi tevékenységei közé. Mostani kiállításának a címe is valahol egyszerűen, de nem minden napian fejezi ki, kapcsolatát képeinek tárgyaival. Azt mondja, hogy lásd meg a szépet. Nehéz fogalom ez a szép, hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Csaba nagyon szereti képeinek alanyait, tárgyait. Ezek között a fotókon is feltűnik, hogy nem csak tájat vagy növényt tud szépnek látni. Lett légyen egy apró levélke, egy kis rovar, vagy akár egy ceruzahegy is. Minden apró képi eleme önálló életet él, magában hordozza az élet legkisebb egységét.”

S. Varga Ilona ezt követően a kiállított képeket ismertette, majd Bajkó Csaba ars poeticájából idézett: „A nagy rohanás közepette sokszor észre sem vesszük, hogy mennyi apró csoda és szépség vesz körül bennünket. Nézni ás látni, nem ugyanazt jelenti. Nézni a fényképeket szoktuk, de a fénykép készítőjének nem látni kell azt a dolgot, amitől a kép érdekes lesz A szépségeket, rejtett részleteket, igyekszem nem azonnal megörökíteni, hanem megpróbálom meg keresni azt a pontot, amikor a kiszemelt dolog igazán megtudja, mutatni önmagát. A fotóimon lévő embereket, állatokat és növényeket, nem akarom megváltoztatni. Önmagukhoz képest nem másnak mutatni, hanem a legjobbat szeretném kihozni belőlük. A szépet. Azt, amitől mások, mint a többi.”

Nézve a képeket és átgondolva a hallottakat, találónak tűnik az S.Varga Ilona által elmondott idézet. Kolozsvári Grandpierre Emil nagyszerű mesegyűjteményében, mondja az egyszerű öregember: ki mit szeret, szép az annak!

A kiállítás április 25-ig tart nyitva.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !