“A nem zsidó zsidó” – az antiszemita Marx ma a baloldal kedvence

Csepel.info, Judapest.org, Albert Rosenfield

marxki

Karl Marx volt az egyik első modern antiszemita. Ma a Kuruczinfó, a Bombagyár és a többi korszerűen antiszemita szájt (irónia) is mind Marx köpönyegéből bújt elő. Igen, kedves antiszemiták: a modern antiszemitizmust is “mi” találtuk ki. Mi kérünk elnézést a tévedésért.

Karl Marx ugyanis zsidó származású volt, ahogyan ezt mondani szokás. Ügyvéd apja, Heinrich Marx – eredeti nevén Hirschel ha-Levi Marx – egy rabbi és Talmud-tudós fia volt és leszármazottja a híres mainzi rabbinak, Eliézer ha-Levinek, akinek a fia, Jehuda Minz a páduai Talmud-iskolát vezette. Marx anyja, Henrietta Pressborck szintén egy rabbi lánya és híres írástudók és bölcsek leszármazottja volt.

A kis Marx a poroszországi Trierben született 1818. május 5-én. A család korántsem volt szegény: Marxék a középosztályhoz tartoztak és társadalmilag is emelkedőben voltak. Mivel egy 1816-os porosz rendelet értelmében magasabb jogi állásokat zsidók nem tölthettek be, az ügyvéd apa áttért a protestáns hitre, és 1824-ben hat gyermekével együtt megkeresztelkedett. Marx 15 éves korában konfirmált, és a fennmaradt jelek szerint egy ideig buzgó keresztény volt. Zsidó nevelésben nem részesült sem otthon, sem máshol, és ezt nem is igyekezett pótolni, a zsidó ügyek sosem érdekelték.

Két kapcsolódási pontja mégis volt a zsidósággal.

Paul Johnson brit történész úgy jellemzi Marxot, mint akinek egyéniségében “egy bizonyos fajta tudós”, nevezetesen a talmudista jellemző vonásai fedezhetőek fel: “benne is megvolt a hajlam arra, hogy óriási mennyiségű félig megemésztett tudásanyagot gyűjtsön össze, és enciklopédikus műveket tervezzen, amelyek aztán sosem készültek el, ő is mélységesen megvetette a nem tudósokat, s rendkívül magabiztosnak és ingerlékenynek mutatkozott tudóstársaival szemben.” Mi több, folytatja Johnson, “jóformán egész életműve talmudista jellegű, mert lényegében nem más, mint a szakterületen működők munkáinak a kommentálása, bírálata.” (Paul Johnson: Értelmiségiek)

Marx antiszemitizmusa

Marx másik kapcsolódási pontja a zsidósággal jóval súlyosabb hatású: ez pedig heveny antiszemitizmusa. Marx ugyanis írt “a zsidókról”, méghozzá a legkevésbé sem hízelgő módon. Zsidókról írt munkájával segített megalapozni a “modern”, “korszerű” antiszemitizmus szókincsét, kódjait, toposzait. Fő antiszemita irományait 1844-ben publikálta a nem sok jóval kecsegtető “A zsidókérdéshez” címen. “Zsidókérdés” – ezt a kifejezést egy “nem zsidó zsidó” (© Paul Johnson) vezette be a modern politikai köznyelvbe. Marx osztozott a hegeliánus balszárny antiszemitizmusában, akiknek (antiszemita) szövegeit gyakran helyeslően idézte.

A szélsőbalos hegeliánusok harcos ateisták voltak és úgy vélték, hogy a zsidók “antiszociális természete” vallási eredetű. Nem gondoltak tehát semmi újat (és ahogyan a korábbi – keresztény – korokban, ők is úgy tartották, hogy a probléma a vallás elhagyásával nagyjából megoldódik). Nem úgy Marx, aki tényleg újító volt: ő vezette be az antiszemitizmusok hosszú történetében a modern társadalmi és gazdasági dimenziókat. Azóta is minden antiszemita ebből él. Kösz Marx!

Marx úgy vélte, hogy a zsidók “antiszociális természete” társadalmi és gazdasági eredetű. Rengeteget tett azért, hogy olyan új kifejezések, mint a “‘pénz-zsidó”, “pénzhatalom” és “zsidókérdés” gyökeret verjenek a modern, általa egyszerűen “tudományosnak” nevezett gondolkodásban. Később a zsidók e kollektív megbélyegzését terjesztette ki egy egész társadalmi csoportra, a teljes tulajdonos középosztályra (a burzsoáziára). Marx arra jutott idővel, hogy a társadalomra ártalmas elem, az őt annyira felháborító “pénzhatalom” megtestesítője nem csupán a zsidóság, hanem az egész burzsoázia.

De a zsidók voltak a “prototípus” – először ők voltak a célpont, ezt “extrapolálta” Marx egy nagyobb halmazra is, a középosztályra.

Később, a lenini, majd sztálini kommunista rendszerben is keményen üldözték a kommunisták a zsidóságot. Paul Johnson hasszasan tárgyalja azt az összefonódást, ami a “nem zsidó zsidó” Marx rendszere, a marxizmus antiszemitizmusa és a bolsevisták zsidóellenessége között létezik. És mivel Marx egész társadalmi kategóriákat nyilvánított osztályellenségnek, könnyű volt ezt a zsidókra is alkalmazni. Amikor Lenin “kizsákmányolókról és spekulánsokról” beszélt, akkor mindig az évszázados orosz zsidóellenességet akarta ébren tartani a köztudatban.

A német nácizmus és a magyar nyilasmozgalom antiszemita ideológiája is lényegében marxista volt (”zsidóság, mint társadalmi és gazdasági probléma” – ugye ezt Marx már 1844-ben, száz évvel korábban kifejtette), de maga a “fajelmélet” is sokat merített a marxi “tudományfelfogás” hagyományából: végtére Marx volt az, aki kiharcolta azt, hogy “tudományosnak” kelljen tekinteni a darwini evoluciós elmélet mintájára konstruált kvázielméleteket (ilyen volt a “marxizmus” és a “fajelmélet” is).

Fuck.You.Marx.

Forrás: Judapest.org

Lehet más az antiszemitizmus?

Marx szobrának és antiszemitizmusának kérdése ismét bizonyította: a liberális nagyokosokat továbbra sem zavarják a tények. Megint ők akarják megmondani ki antiszemita és ki nem az. Szerintük Marx nem az. Hát nézzük!

A minap született egy levél, ami célba vette egy nagyhatású, de nagyon gonosz ember egyetemi szobrát. Nem tűnt nagy ügynek: átnevezésekből, visszanevezésekből, szoborállításokból, szobordöntésekből mostanában tizenkettő egy tucat. Van, aki azért foglalkozik ilyenekkel, mert ártatlan áldozatok tízmillióinak tartozik ezzel, van, aki meg csak szereti kiengedni magából a tehetetlen dühét. Rétvári vélhetően az első körbe tartozik, de azt nem gondolhatta ő sem, hogy – egy tulajdonképpen piti kis szoborügyben írt – levelének az lesz a hatása, hogy leleplezik magukat a liberálnihilista oldal véleményvezérei. Tudniillik, hogy az antiszemitizmus elleni elkötelezettségük kábé annyira őszinte, mint a mogyorón rúgott ember mosolya.  Rétvári Bencének (és úgy általában minden jó érzésű embernek, aki szerint tízmilliók tragikus halálát okozó ideológiát megalapozni és ilyen nézeteket vallani nagyon nem OK) az a problémája Marx-szal, hogy egyrészt adta a lovat a sztálinizmus alá, másrészt pedig egy utolsó antiszemita volt.

Marx A zsidókérdéshez címet viselő 1843-as munkájában így kérdezett: „(…) milyen különös társadalmi elemet kell leküzdeni, hogy a zsidóságot meg lehessen szüntetni?” A zsidókat pedig a következőképpen jellemezte: „Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. (…) Mi a zsidó világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz.(…) A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehet más isten.” A Marx-Engels szerzőpáros 1845-ös A szent család avagy a kritikai kritika kritikája című művükben már a zsidóság eltörlésének szükségességét is hangsúlyozzák: „[A] zsidó lényeg megszüntetésének feladata igazában a polgári társadalom zsidó voltának (…) megszüntetésében áll.” Marx Antoinette Philipshez 1861. március 24-én írott levelében pedig egy hölgyet arcvonásai miatt becsmérelt: „Ez a kisasszony (…) a legcsúnyább teremtés, akit életemben láttam; visszataszító zsidós arcvonásai vannak (…)”

A fent idézett mondatokat egyébként Rétvári a nyílt levelében ugyanígy leírta. A hatás fantasztikus volt, és itt a „fantasztikus” szó alatt azt értem, hogy a „legeslegalja”. Kezdődött a magyar online média hipszterszemüveges verőlegényeivel. Király András a 444-ről, volt olyan szveg, hogy közepesen hosszú cikkben beidézte a nyílt levelet, de mégsem sikerült trúnak lennie… ugyanis, pár mondatot kihagyott belőle: véletlenül pont azt a pár mondatot, amely Marx antiszemita nézeteit idézetekkel bizonyítja. Ennek a hajmeresztő véletlennek az okára egyébként van tippem, de ezt majd a konklúzióban.

…mert még előtte szeretnék eredményt hirdetni az Index kevésbé bátran felvállalt véleménycikkei állandó címoldalas bloggerei versenyében. Tehát a 2014 januárjának legégőbb antiszemita-mosdatói:

–       harmadik helyen: a Dinamó Blog,

–       második helyen: a Bajnai-ifjak,

–       első helyen: az Átlátszó Oktatás blog

…az az Átlátszó Oktatás blog, amelynek, a magát zsidológusnak nevező szerzője szerint azért nem antiszemita Marx, mert mások meg szerinte méginkább azok voltak. (Teccik érteni).

És akkor a konklúziók. (Egyszerűsítek, mert a beidézett blogok lezsibbasztották az agyamat). Kedves Liberálakármicsoda Médiamunkás Embertársaim! Nem ismerem az emberi kvalitásaitokat, nem szándékozom viszonozni azokat a jelzőket, amelyeket alkalmaztok a politikai ellenfeleitekre (pl. „fing”). Pár észrevételem van, pontosabban ti árultátok el magatokról.

1) Nagyjából magasról tesztek ti az antiszemitizmusra, és az az elleni küzdelemre. Ez a ti büszke értéksemlegességetekből ered.

2) Akkor játsszátok egyedül a harcos antifasisztát, amikor jobboldali politikust kell stigmatizálni. Ez a ti –SZDSZ óta híres- szemforgató képmutatásotokból ered.

3) Tökre hisztek benne, hogy felmentést adhat egy ember antiszemitizmusára, ha egyúttal az illető a baloldali pantheon oszlopos tagja is. Ez a ti alig titkolt posztkommunista gyökereteikből ered.

Marx márpedig antiszemita volt. Nektek ez nem tetszik ,de ez nem vélemény kérdése. Ez tény. Nem én írtam:http://www.judapest.org/190-eve-szuletett-karl-marx/

Forrás: Albert Rosenfield, KerDem.blog.hu

18 hozzászólás ““A nem zsidó zsidó” – az antiszemita Marx ma a baloldal kedvence” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Nézem az Ifjúsági Kereszténydemokraták (IKSZ) fess főideológusának csillámló eszmefuttatásait az egyetlen tévécsatornán, mely nem nyal be meleg sz@rig annak a csomó középszerű sipistának, akik ezt a jobb sorsra nem érdemes kis országot vezetik. Arról beszél, miért is kell eltávolítani Marx Károly szobrát a közgázról. Aszongya, mert mindenki felelős azért is, amit rá hivatkozva az utókor elkövet.

    Assszta.

    Akkor hogy’ is állunk Jézussal, kérdezte nejem a képernyőt, miközben hű ebeink früstükjét habarta a bádogszínű reggelben. És tényleg!… Mondjuk, amikor a keresztesek nyársra húzzák a gyermekeket, megsütik, majd felfalják őket? Vagy amikor a pápák által támogatott inkvizíció rendezte hétvégi autodafékon hűsítőket szolgálnak fel? Vagy amikor a katolikus Prohászka aszongya a zsidókról: „egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?” Vagy amikor aszongya a református Matolcsy Mátyás ’41-ben a parlamentben: „Nem a III. zsidótörvényt, hanem a végleges megoldást várja a magyar társadalom… mindenféle szentimentalizmust félre kell itt tenni”. Hogy a százával pattogó példák közül vaktában lecsapjunk párat. Szóval: abcúg, názáreti, beikszelt a fékezhetetlen agyvelejű ifjú magyar kereszténydemokrata Jeanne d’ Arc, le veled, szobraidat és az összes feszületet a szoborparkba, amúgy se sok keresnivalód van itten, látod, már megint mit csinálnak a nevedben a farizeusok, gyere, kezdjük elölről az egészet.”
    .
    http://www.hir24.hu/poszt-itt-tompa-imre/2014/01/21/tompa-marx/

  2. kkk szerint:

    unalmas màr ez a sok zsidràk eltakarodhatnànak vàlasztott hazàjukba a negev sivatagba

  3. nagyapó szerint:

    Nos Admin! 2014. január 21., kedd – 17:59 időben írt bejegyzésem még “A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.” alatt áll??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  4. szigetország szerint:

    Nem volt piskóta ez a Marx. Sütött róla a gyűlölet. Egész lénye az utálkozásból állt. A Kommunista Kiáltványban nyíltan uszít, erőszakra biztat, a gátlástalanságot hirdeti, amitől egy jóérzésű embernek felfordul a gyomra. Tudjuk, mik lettek a következmények.

    Most sem időm, sem kedvem összeszedni azokat a mondatokat, amit ez a félkegyelmű leírt a Kiáltványában 1848-ban, és megütközést vált ki a józan emberekben.

  5. Vátesz szerint:

    Röhejesek az antirasszisták, mert tulajdonképpen ők is rasszisták!

    Ugye azt mondják hogy minden ember saját maga határozza meg a saját identitását! Ebből következően senki sem mondhatja másnak az illetőt, mint aminek az meghatározta önmagát!
    No akkor hogy jön ide az a megállapítás, hogy Marx nem lehetett antiszemita, mert őmaga is zsidó volt? No akkor hogy állíthatja valaki Marxról, hogy zsidó volt, ha ő nem tartotta magát annak, ráadásul tartotta a protestáns hitet is! Namár most aki számontartja valaki etnikai eredetét, az bizony rasszista, mégpedig az elvetemült fajtából, hiszen a zsidót nem vallási alapon hanem faji alapon tartja nyilván! Ráadásul tagadja az emberek jogát arra hogy idomuljanak a többségi társadalomhoz, mert úgy látják jónak vagy célszerűnek, vagy egyáltalán szeretnék magukat otthon érezni abban a társadalmban ahol élnek!
    Mocskos talmudista judeofasiszta tehát az, aki azt állítja hogy Marx nem volt antiszemita!
    Ha az volt, bizonyára nem az iskolában lett az, hanem az élettapasztalattól! Ideje lenne mindenkinek letenni a rózsaszínű szemüveget, s olyannak látni a világot, amilyen!

  6. Etikus szerint:

    Gyorsan felfalták Lenin testét

    2014.01.21. |

    Kilencven éve halt meg Vlagyimir Iljics Lenin, akinek szobrai a kommunizmus szimbólumává váltak, ledöntésük világszerte egy korszak jelképes bukását jelentette. Etiópiától Románián át Magyarországig dőltek a szobrok, Mongóliában árverést írtak ki az utolsó darabra, Szentpéterváron felrobbantották, az Egyesült Államokban és az Antarktiszon viszont még ma is ott áll Lenin.

    http://index.hu/nagykep/2014/01/21/lenin_90/

  7. Etikus szerint:

    Ébredjetek, kommunista idősek és ifjak!
    Zengjétek e dalt, mint oly sokszor tettétek, és örvendezzetek.

    A rablánc a lábon nehéz volt
    De széttörte büszkén a nép
    Hát éljen a hős, aki értünk
    Feláldozta hű életét,
    Lenin!
    Hát éljen Lenin és a nép!

    Mind tavaszi volt a virágunk, s jött a tél, szomorú tél!
    Emlékszel még, jut még eszedbe a múltunk? Szép volt, de szép, minden perc üdvöt kínált.
    Emlékszel még, egymás szívére borultunk.
    Emlékszel rá? Emlékszel még? Bűbájos álom, de szép! Szép volt, de szép!

  8. grün szerint:

    Etikus!
    “Orbánt nem lefejezték, hanem különvált a feje”
    Általában minden szobornak meg van írva már születésekor a sorsa!
    Ősi dakota bölcsesség:
    “Ne imádj faragott képeket!” 😛 😀
    .
    http://www.origo.hu/itthon/20130930-az-egyutt-pm-politikusai-orban-szobranak-ledonteserol.html

  9. Etikus szerint:

    T. Grűn úr
    Semmi tetszés nyilvánítás?

    Ismerősek-e a dalok? “Hej, azok a régi szép idők!”

  10. grün szerint:

    Etikus!
    Mostanában valahogy nem vagyok éneklős kedvemben!
    Mikor ilyeneket olvasok inkább vonyítanák! 😛
    http://www.stop.hu/belfold/naci-emlekmu-orban-nem-hiszi-hogy-meg-kene-magyaraznia/1210489/
    .
    “Ha már március 19-re a kormány ripsz-ropsz módon fel akarja húzni a német megszállás emlékművét nemzetgazdasági és társadalompolitikai okokból, merjenek még nagyobbat álmodni: állítsanak méltó emlékművet a német megszállást kiszolgáló magyar karhatalomnak és kormányszerveknek is. Nélkülük ugyanis nem sikerülhetett volna közel félmillió magyar állampolgárt deportálni.
    És hogy a kormányhatározatot jegyző Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettesnek is kedvezzünk, a tér Zoltán utcai sarkához meg lehetne egy Kun páter szobrot is állítani: papi ruhában, oldalán pisztollyal, karján nyilas karszalaggal. Onnan már úgyis csak cirka négyszáz méter a Duna-part. ”
    ..
    http://www.stop.hu/velemeny/allitsunk-szobrot-az-ismeretlen-magyar-csendornek-is/1205536/

  11. Etikus szerint:

    Azért volna szükség szilárd erkölcsi alapokra, hogy mindenki saját maga eldönthesse, csak jó és rossz emberek vannak.
    Nem kellene folyton folyvást minden területen az emberek agyát mosni, mosatni. S mindenféle politikai kreálmányokkal zavarokat kelteni. Az amúgy súlyos napi gondokkal terhelten, küszködők életvitelében. Van szegényeknek elég bajuk, nem keveseknek.
    Tudvalévő, minél inkább erőltetnek bármit, annál nagyobb az elfordulás, az érdektelenségnek esélye. Így jártak a kommunizmus, a cucializmus ideológiájával is.
    Érdekes, hogy Európában is vannak olyan államok, akiket “békén hagyva” szépen csendben jól élve, teszik a dolgukat, mint ha nem is lennének! Szinte elvétve hallani róluk.
    Tehát “bizonyos területeken,” szándékosan kurminálják a témákat, sajnos sokan “ráharapnak.” Bízni kell az emberekben, felnőttek.

  12. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. Nagyon furcsa Öntől, hogy a holokauszt napjának közeledtével a zsidó tízparancsolattal viccelődik!
    “„Ne legyenek neked más isteneid rajtam kívül! Ne készíts magadnak szobrot, semmiféle képet, ami az égben fent, a földön lent és a vízben, a föld alatt van! Ne borulj le előttük, és ne szolgáld őket, mert Én, az Örökkévaló, buzgó Isten vagyok. Megbüntetem az atyák vétkét fiaikon, harmad- és negyedíziglen, az Engem gyűlölőkön. Ám szeretetet gyakorlok ezred íziglen, akik Engem szeretnek és megőrzik parancsolataimat.””(II.Móz. 20-2-17)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  13. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Hogy tovább művelődjön, ne csak a stopból.
    Csendőr tízparancsolat (a csendőrséget 1881-ben alapították)

    1. Megemlékezzél arról, amivel Istennek tartozol.
    2. Én vagyok a te hazád: Nagy-Magyarország.
    3. Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó.
    4. Légy erkölcsös, józan életű, engedelmes.
    5. Tiszteld elöljáróidat, mint atyádat, szeresd bajtársaidat, mint tenmagadat.
    6. Tanulj és tudj: a Tudás második fegyvered.
    7. Védd a másét. A magadét ne pazarold.
    8. Mögötted a törvény. Előtted is az legyen.
    9. Igaztalanul ne vádolj, fegyvered ártatlant ne bántson.
    10. A család szentély. Ha magadnak nincs: őrsödben, s a körül megtalálod.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  14. grün szerint:

    Vén hülye!
    Semmivel se viccesebb mint a Csendőrség tízparancsolatával emlékezni a német megszállást kiszolgáló magyar karhatalomra. Nélkülük ugyanis nem sikerülhetett volna közel félmillió magyar állampolgárt deportálni!
    Esetleg idegenrendészeti eljárás alá vonni!
    Ha még van kedved hülyéskedni, éneköljük el a “Faluvégén szépen szól a géppuska”

  15. grün szerint:

    Ungváry Krisztián írása a kormány emlékmű-állítási buzgalma mögött meghúzódó történelemhamisításról.
    “Remélhetően Párkányi Raab Imre munkájának esztétikai kvalitásairól – pontosabban annak hiányairól – a későbbiekben is lesz még szó. A továbbiakban csupán azzal szeretnék foglalkozni, hogyan hamisítja meg ő és a Budapest Galéria a történelmet annak érdekében, hogy ez a Kerényi Imre színvonalú szobrászati munka közterületre kerülhessen. Ez annál is inkább indokolt, mivel e történelmi kérdést megjelenítő emlékmű esetében a megrendelő csupán arról feledkezett meg, hogy történészi szakvéleményt is csatoljon a pályázat elbírálásához. Írásom ezt a hiányosságot kívánja pótolni.”
    .
    Ki beszél itt hamisításról?!
    Csak a történelemnek a kormány politikai céljaihoz igazítása folyik! 😛
    .
    http://hvg.hu/velemeny/20140121_Az_eleven_borzalom

  16. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! Milyen gyorsan talált más témát a zsidó tízparancsolattal való viccelődés után. Megint jön a szoci zavarás/kavarás, mindenféle szélső balos irományok idézgetése. A csendőr tízparancsolat helyett Csendőrség tízparancsolatát ír, pedig egy tanárnak illene tudni a különbséget. Összehozza a miniszterelnök-helyettest, az egyházat a nyilasokkal, azokkal a nyilasokkal, akikből karszalagváltás után lettek a komcsik, kedves elődei.
    Várom (nem igazán) a “kiváló” történésztől, Kendétől való következő idézetét.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  17. Etikus szerint:

    Úgy tűnik nem talál táptalajra a 11:33-as.

    Beszélhetünk itt etikáról, bármiről?

  18. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Ki az a marx meg lenin meg engels??? Ismernem kéne őket?? tettek vmit Magyarország felvirágoztatásáért?

Itt lehet hozzászólni !