„A legfontosabb, hogy jobb legyen Csepelen élni”

Csepel.hu

A legfontosabb, hogy jobb legyen Csepelen élni

Olyan szemléletváltás és munka kezdődött el, amely lehetővé teszi, hogy Csepel kimásszon a gödörből. A kilábalás megkezdődött, és a vezetés sokat tesz azért, hogy ez folytatódjon – állítja Ábel Attila. Szerinte az elmúlt években sokat nőtt Csepel megbecsülése, amit jól mutat a fővárosi beruházások sokasága.

Sokkal jobb hallani, hogy uszoda nyílik, csatorna épül, parkok újulnak meg vagy 24 órás orvosi ügyelet indul, mint azt, hogy több száz ferencvárosi szegényt költöztettek ide, csak mert ezt is meg lehetett tenni. Az alpolgármester válaszolt az elmúlt hónapokban hangoztatott vádakra is.

– Több rendezvényen beszélt arról a célról, hogy jobb legyen Csepelen élni, többre tartsák és büszkébbek legyenek az itt élők a környezetükre. Miért ez a legfontosabb?

– Budapesten Csepel lett a rendszerváltás legnagyobb vesztese. Arról szóltak a hírek, hogy itt a legalacsonyabb az átlagjövedelem, itt vannak a legrosszabb utak, alig van csatornázás, romlik a buszközlekedés, korrupt a vezetés. A kettős gyilkosság megbélyegezte a csepeli politikát. A sikeres emberek közül egyre kevesebben maradtak itt, a kerület nem tudta azt nyújtani, amit elvártak. Minden szomszédos település jobban fejlődött. Az ilyen folyamatok nehezen visszafordíthatók, és egy idő után megállíthatatlanná válnak.

Ezért volt fontos, hogy nagyon sok kicsi és nagy dologban egyszerre legyen pozitív változás. Apróság például a karácsonyi jászol és a csepeli karácsonyfa, melyek a léleknek üzennek. Kisebb dolgok a korcsolyapálya, a méhnyakrák-elleni ingyenes oltás, az iskolások ingyenes tisztasági csomagja, melyek szintén nem voltak korábban. Nagyobb eredmény a gerincút, a bicikliutak, a város-rehabilitációs programok. Az életminőséget javítja a parkok rendbetétele, a teljes csatornázás, az uszoda, az új királyerdei utak, a rendszeres fűnyírás, a tisztább közterületek. A közbiztonság javításához kell az ötszörösére növelt közterület-felügyelet, a több rendőr és a felújított térfigyelő-kamerarendszer.

– Apropó: a térfigyelő kamerákról most azt terjesztik, hogy nem is működnek…

– 2010 októberében kilenc kamera működött az 52-ből. Jelenleg az összes, felújított kamera működik. Döntés van arról is, hogy minden be- és kivezető útra felszerelünk egy rendszám-felismerő kamerát. Sajnálom, hogy a kampányban van olyan párt, amely önös érdekből hamis információkat terjeszt.

– Ismét fókuszba kerültek a pénzügyek. Az MSZP vitatja, hogy a korrupció visszaszorításával évi kétmilliárdot spórol a kerület. Hol van a pénz? – kérdezik.

– A csepeli költségvetésből tényszerűen kimutatható, hogy 2012-re a kiadásokat a korrupció-gyanús szerződések megszüntetésével, a pénzügyek rendezésével – éves szinten – több mint 2 milliárd forinttal csökkentettük. Ne felejtsük el, hogy közben az önkormányzat számos új szolgáltatást is bevezetett. A megtakarított pénz ott van a költségvetésben. Például ott, hogy nem nőtt tovább a 2010-ben már teljesen elszabadult hiány. Sőt, három milliárd forinttal csökkent, és csökkenteni tudtuk az adósságainkat is. Az sem utolsó, hogy az egykori Csevakban ma – időszakonként – nyolcszor annyian dolgoznak, mint korábban.

A vezetői fizetések 2010 októbere óta sokkal alacsonyabbak, mint előtte. Jutalmat szintén azóta nem vett fel a kerület vezetése, pedig addig tízmilliókat költöttek erre évente. Németh Szilárd több pozíciót betölt, de erről annyit: ő elvégzi a munkát. A gerincút, a bicikliutak, a csatornázás, a város-rehabilitációk, a BKV-járatsűrítések, de még a rezsicsökkentés is olyanok, melyekhez kellett az ő lobbiereje, kvalitása. Részben még az is neki köszönhető, hogy 2014-től nem lehet több pozíciót betölteni: ezt a szabályt a Fidesz szavazta meg.

– Állandó bírálat a gépkocsik használata és szabályozása.

– Gépkocsik nélkül megbénulna az önkormányzat. Időről időre venni is kell járműveket, ez régen is így volt. Ma a polgármester és mi, alpolgármesterek nem veszünk fel költségtérítést, és szabályosan használjuk a kocsikat. Elődeink többnyire sofőrrel jártak, de volt olyan, aki önkormányzati autóval okozott balesetet. Ezért kellett több sofőr 2011 előtt, mint most, és ezért kellett a szabályozás. Hamis tehát a híresztelés, hogy elődeink saját kocsit használtak. Használták az önkormányzati járműveket is, és a költségtérítést is felvették mellette.

– A közelmúltban egy közös képviselői fórumon mondta, hogy 34 csepeli lakást vett meg a ferencvárosi önkormányzat 2010 előtt csak azért, hogy ottani szociális lakásbérlőket Csepelre költöztessenek át. Hogyan történhetett ez meg?

– Ezekről az esetekről 2008-ban szereztünk tudomást egy Szent László utcai lakással kapcsolatban. Ott egy 17 fős roma családot helyezett el a IX. kerület egy 52 négyzetméteres lakásban. Hatalmas felháborodás lett az ügyből. Németh Szilárd – akkor még ellenzéki képviselőként – sokat tett azért, hogy a szervezett áttelepítések leálljanak. Ma már tudjuk, hogy 34 lakást vett meg a ferencvárosi önkormányzat 2008-ig Csepelen. Ez több száz embert, gyaníthatóan a legszegényebb roma családokat jelentette. Nyilvánvaló, hogy az akkori ferencvárosi vezetés meg akart szabadulni tőlük és az is, hogy a csepeli vezetés tudott az áttelepítésekről. Velük ezt meg lehetett tenni. Ebben az ügyben hamarosan teljes körű tájékoztatást fogunk adni.

Forrás: Csepel.hu

69 hozzászólás “„A legfontosabb, hogy jobb legyen Csepelen élni”” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Szemérmesen nem íjátok ki, hogy mibe került a gépkocsi + fenntartási költségek+ üzemanyag költségek.
    Szerintem pontosan tudjátok, hogy miért.

  2. Gordon szerint:

    A szoci politikusok jól megtömték a zsebüket.
    Phhöj MSZP!!!
    Szégyellhetik magukat!

  3. felix szerint:

    Hogy néz ki az összjövedelem és nettóban.
    Ki mekkorát szakít, szakított az államtól, álláshalmozásból.

  4. grün szerint:

    “A megtakarított pénz ott van a költségvetésben. Például ott, hogy nem nőtt tovább a 2010-ben már teljesen elszabadult hiány. Sőt, három milliárd forinttal csökkent, és csökkenteni tudtuk az adósságainkat is.”
    .
    Így gondolkozik egy felelős önkormányzat!
    Megtakarítottuk a zemberek rovására, nem kellett az állami adósságátvállalás! 😛 😀

  5. Serial szerint:

    „A legfontosabb, hogy jobb legyen Csepelen élni”

    Végre visszaadjátok a 8-9. kerületnek a betelepített “bokorugrókat”? 😀 😛

  6. szigetország szerint:

    A tények magukért beszélnek.

    “Eredmények: a gerincút, a bicikliutak, a város-rehabilitációs programok. Az életminőséget javítja a parkok rendbetétele, a teljes csatornázás, az uszoda, az új királyerdei utak, a rendszeres fűnyírás, a tisztább közterületek.”

  7. nagyapó szerint:

    Tisztelt devizakölcsönösök! A XIX. ker Önkormányzat (148 –as busz a Kossuth térig, 2 megálló 52-es villamossal kifelé) helyet ad egy jogásznak, a Rászorultakat Támogatók Egyesületétől, aki devizakölcsönökkel foglalkozik. A konzultáció ingyenes, természetesen a megbízás esetén fizetni kell.
    Minden hétfőn 16-18 óra között.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  8. szigetország szerint:

    Megint fogadok, hogy hamarosan megjelennek itt az ellenzéki csahosok, csakhogy minden eredményt megkérdőjelezzenek vagy a sajátjukénak tudjanak be.

    Ilyeneket fognak írni: “a korábbi városvezetés készítette elő… ” Nem ezt ígérte a Fidesz…” “Hazudik az alpolgármester…” “Nem is volt adóssága az önkormányzatnak az átvételkor….” stb.

    Rajta, csahosok, rajta!

  9. felix szerint:

    Szigetország.
    A felsoroltak közül melyeket indította a fidesz?

  10. szigetország szerint:

    felix!

  11. szigetország szerint:

    felix!

    A felsoroltak közül melyeket fejezte be a Fidesz?

  12. Etikus szerint:

    Fletó Debrecenbe ment “kirándulni,” és ezt kihasználva tartott egy kis lelkesítő tanfolyamot az ott lévő érdeklődőeknek.
    “A polgár mester már nem indul, mert a mentelmi jog mögé igyekszik, szüksége lesz rá”
    Óriási kacagás! A shómen folytatja saját személyének centrumba helyezésének esélyeit…..

  13. Balos szerint:

    Továbbra is tartom, hogy nem a fizetés a baj. Populizmus azt mondani, hogy az a jobb, aki kevesebbet keres. A baj az, hogy a csepeli MSZP-sek k.rvára nem dolgoztak meg ezért az elképesztő fizetés és jutalom cunamiért.

  14. felix szerint:

    szigetország.
    Veled ellentétben én közös érdemnek tartom azokat a fejlesztéseket, melyeket a fidesz fejezett be.
    Csupán ennek az elismerését várom el.

  15. felix szerint:

    Balos.
    A fideszes vezetés sem szakította meg magát, persze ezt neked “balosnak” nem kell észrevenned.

  16. nagyapó szerint:

    Folyamatosan csökkent 2013-ban a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon: tavaly decemberben mintegy 414 ezer álláskereső szerepelt a foglalkoztatási szolgálat regiszterében, szemben az év eleji (januári) több mint 648 ezerrel, valamint a 2012 decemberi 569 ezerrel – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján található frissen közölt munkaerő-piaci adatokból.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  17. felix szerint:

    Még szerencse, hogy “külföldön” lehet álláshoz jutni

  18. szigetország szerint:

    Tudod, félix, a szocik úgy indították el a fejlesztéseket, hogy egy csomó pénzt kifizettek a tervekre és a tervek terveire, aztán minden maradt a régiben. Csak a pénz folyt el. Az uszodával is ezt csinálták…
    A Fidesz gondolt egyet, és ötletesen lefedte az úszómedencét.

  19. tantónéni szerint:

    A mostani Csevak-vezérigazgató, Werner Péter miért maradt ki a táblázatból?
    Véletlenül felejtettétek csak ki, ugye?

  20. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Igaza van. Külföldön vár a mosogatás, a csatornatisztítás, sőt a pincér (nyelvtudással) is. Van egy apró probléma, az analfabetizmus (1/2eszű1/2x! írástudatlan). Így “külföldön” is nehéz elhelyezkedni, marad a strichelés, meg a futtatás. Igaz ebben is jók vagyunk.
    Apropó, kedves lánya még Amszterdamban dolgozik?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  21. szigetország szerint:

    Na, megjött a görény is… Már a nevét sem tudja leírni, annyira kapkod (tanítónéni). Biztosan most váltott egyik nicknévről a másikra.

  22. tantónéni szerint:

    mindig is így írtam, kispöcs 😀 😀

  23. felix szerint:

    Szemétláda.
    Nagy barom vagy, de ez legyen a te bajod.
    A lányom Londonban dolgozik több magyar barátjával együtt.
    Egyik sem mosogat és nem tisztít csatornát, ezért jobb ha a marhaságaidat mellőződ.
    Mostanában kapja meg az állampolgárságot.
    Egyszer már tisztáztuk, hogy Amszterdamban anyád dolgozott, és amikor egy tartályhajó teljes legénysége két dollárért végigment rajta, bélfertőzést kapott és világra szar téged.

  24. Vátesz szerint:

    Werner Pétert azért hagyták ki, mert Németh Szilárd nem tartotta be Orbán Viktor pártelnök utasítását, hogy sem önkormányzati vezetők, sem önkormányzati cégvezetők nem vehetnek fel 2013-ban jutalmat és prémiumot! Január 13-a volt a határidő, ameddig le kellett adni a jelentést a választókerületi elnököknek, ez pedig elmúlt!

    http://csepel.info/?p=31024#comment-190102
    http://csepel.info/?p=31024#comment-190103

    Lesz szíves végre valaki küldeni Orbánnak egy levelet, hogy Csepelen nem hajtották végre az utasítását!

  25. tantónéni szerint:

    Werner Péter Csepeli Városgazda vezérigazgató
    2012. okt. 1.-ig 480 eFt fizetés + 480 eFt prémium + gépkocsihasználat
    2012. okt. 1-jétől 580 eFt fizetés + 580 eFt prémium + korlátlan gépkocsihasználat

    Az összeadást rátok bízom 😀

  26. nagyapó szerint:

    szigetország! Ne háborogjon! A tantónéni egy önkifejezési forma. “Aki szegény, az a legszegényebb” analógiájára, aki hülye, az a leghülyébb. Nem tanító, csak tantó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  27. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Gratulálok, hogy leánya “több magyar barátjával együtt” átköltözött Londonba. Sikerült. Gondolom “barátok” nélkül gazdaságosabb lenne, de sajnos, ha nem ment, hát nem ment. Így is “öregbítheti” a magyar lányok hírnevét.
    Azért megkérdezem, tudja lányai számát? Mert “A lányom Londonban dolgozik
    Egyik sem mosogat és nem tisztít csatornát…”. Valami nem smakkol! Vagy a lányok száma, vagy a nyelvtan.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  28. tantónéni szerint:

    13 darab gépkocsit vásárolt az önkormányzat a vezetőknek, összesen 43 millió Ft-ért. Ezt is adjátok hozzá.

  29. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ne fabrikálj kisregényeket.
    Tudod a Londonban élő Magyarok összebarátkoznak. Érted ott kint. Nem mint barátok mennek ki csoportosan.
    A lányoddal meg nem hozom össze, mert ha a lányod nem esett messze a fájától akkor nem szaroznám össze vele az enyémet.
    Azt nem értem, hogy a tied miért nem folytatja Amszterdamban a nagymamája iparát.

  30. nagyapó szerint:

    tantónéni! Nem igaz. Nem 13 darab gépkocsit vásárolt az önkormányzat a vezetőknek, hanem 31-et, mert 33 vezető van, de kettőnek nincs jogsija (tényleg sofőr is kell).
    Különben jelezze, ha a jereváni rádiót idézi!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  31. no fidesz szerint:

    Ki az aki ezt a táblázatot elhiszi? Nyilván hiteles infó, hasonlóan az oldalon szereplő hírekhez 😀

    “Hallgass az eszedre SOHA TÖBBET NE SZAVAZZ A FIDESZRE!!!”

  32. tantónéni szerint:

    nagyapó, a csepel.hu a jereváni rádió? Erről szóljon Németh Szilárdnak is.

    http://www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2518%3Avedett-lett-csepel-neve-ulesezett-a-kepviselo-testulet&catid=1%3Ahelyi-hirek&Itemid=89

    “A kerület 13 személygépkocsit vásárolt 43 millió forintért.”

  33. no fidesz szerint:

    De ha sikerült kimutyizni azt, hogy papíron igaz legyen ez a táblázat, attól még ne feledkezzünk meg arról a pénzről ami zsebbe csúszik!
    10 ft-os munkát elvégez valaki 12-ért, és visszaad 3-at. De ilyen tuti nincs. Persze, persze…

    “Hallgass az eszedre SOHA TÖBBET NE SZAVAZZ A FIDESZRE!!!”

  34. felix szerint:

    tantónéni.
    Az nem újság, hogy szemétláda nagyapó gátlástalanul hazudik. Amennyiben egyszer igazat mondana a pártja elzavarná.

  35. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Értem, szóval Londonban sok Magyar van. Itthon kevesebb, én csak két Magyart ismerek személyesen. Sajnos Magyar Zoltánt nem. Esetleg elképzelhető, hogy nem sikerült a 6. ált. harmadszorra sem elvégeznie és nem tudja mi a különbség a Magyar és a magyar között?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop
    U.i. Nincs lányom, fiaim vannak, az egyik, aki 2m feletti, most készül kihívni Vlagyimir Klicskot.

  36. felix szerint:

    Szemétláda, ha az anyád és a lányod védelmében csak egy helyesírási hibámat vagy képes felhozni az csak téged minősít.
    Sajnos nem azt vetted észre amit szerettem volna / szart helyett szar/ mart akkor elsüthettem volna, hogy a szar fontosabb mint anyád, így kénytelen voltam egy másik hibát adni neked, mert most kivételesen mind a kettő szándékos volt.
    Már féltem, hogy egyikre sem kapod be.

  37. nagyapó szerint:

    no fidesz! Érti azt, amit írt? “De ha sikerült kimutyizni azt, hogy papíron igaz legyen ez a táblázat,”. Szóval csak papíron “mutyizták”? A papír sokat elbír, de a szocik, a’la Wiesz et., meg Cusi módra dolgoztak? Ezt bírósági papírok igazolták. Ez a polgároknál nem divat. A polgári oldal sem áll szentekből, de ilyen pofátlan lopást nem tettek!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  38. szigetország szerint:

    A kommunista baloldal régi fegyverét használja: az emberek irigységére, kapzsiságára, alantas ösztöneire, a piszkos demagógiára épít, hogy ha valakinek egy fikarcnyival is több van, azt el kell venni. Ezt sugallja a görény is… Kocsikat vett az önkormányzat, na, ez aztán a demagógia.

    Innen csak egy lépés az erőszak, a gyilkolás, ami nem áll távol a baloldaltól. A görény által sugallt mohóság vezette Deme kollégáját is a gyilkosságokra. Mert a szocialista táborban mindenki mohón kaparta magának a pénzt, s ezért ölni képesek voltak.

  39. felix szerint:

    Szemétláda.
    Szövegértés.
    Nem papíron mutyizták ki, hanem papíron igaz.
    Legalább értenéd azt amit idézel.
    Ez már az öregkori elbutulás.

  40. tantónéni szerint:

    szigetország, ez szép öngól volt: “az emberek irigységére, kapzsiságára, alantas ösztöneire, a piszkos demagógiára épít, hogy ha valakinek egy fikarcnyival is több van, azt el kell venni”

    igen, ezt csinálja a Fidesz, hisz ezért született ez a cikk is, meg a sok korábbi az mszp-s vezetők jutalmairól, “fizessék vissza” követelésekkel, stb.

    na ezért vagy te egy bűzösborz, szigetország!

  41. tantónéni szerint:

    “állítja Ábel Attila. Szerinte az elmúlt években sokat nőtt Csepel megbecsülése, amit jól mutat a fővárosi beruházások sokasága”

    … amelyek szinte kivétel nélkül mind még az mszp-s vezetés idején indultak.
    Ezt elfelejtette megemlíteni a kerület propagandafelelőse.

  42. Gordon szerint:

    Nyugi etánsak… telnek a börtönök…

    Gordon szerint:
    2014. január 20., hétfő – 18:56

    “Pákozdi Úr/>etáns<!

    (…)

    Elszámoltatás!?

    Wieszt, Pintér István, Zuschlag János, Gyarmati Mihály, Szabó Loránd, Molnár Gyula, Weiszenberger László, Hunvald György, Benedek Fülöp, Kaszab Csaba és Deme Gábor (utóbbi esetben 36 éves büntetése!) Önnek smafu???

    Hát hol él maga!?"

  43. grün szerint:

    Kedves kicsi zsírsertés!
    Itt van néhány fityeszes! Válogass kedvedre! 😛 😀
    http://politikusbunozes.info/category/fidesz/

  44. Bugi szerint:

    Megint megy a sírás-rívás, mert megint lebuktak az elvtársak. Megy a terelés, mert olyan jó emberek voltak, hogy még a rendőrkapitány is kapott szociális lakást (igaz, aki rászorult, azt nem). Ők megérdemelték a százmilliós jutalmakat, a magas fizetést, az önkoris sofőrös kocsit ugyebár, mert nem csináltak semmit, de megígérték azokat a fejlesztéseket, amiket aztán a Fidesz megcsinált. Áltanítónéninek ennyi elég is.

  45. grün szerint:

    Bugi!
    Mi az, hogy megint lebuktak?!
    Évek óta “már megint”?!
    .
    Gazsi jut eszembe amikor a húsvét környéki események hallatán megkérdi a zatyát:
    Elkapták Jézust?! Miért ment újra a Getsemáne kertbe!
    Régóta figyelem, mindig ott kapják el! 😛 😀

  46. felix szerint:

    Bugi.
    Látom beértél a munkahelyedre.
    Akkor most ki az államilag fizetett kommentátor?

  47. Jeniszej szerint:

    Hallotta valahol Fater, hogy a csepeli önkormányzat területén tilos lesz munkaidő alatt Internetezni az adófizetők forintjain. Mégse járja miközben az emberek verejtékkel dolgoznának, addig az irodákban a köz igazgatása helyett folyik a csetlés és a hazudozás. /ez nézőpont kérdése/ 🙂

  48. tantónéni szerint:

    „A legfontosabb, hogy jobb legyen Csepelen élni” – mondja Ábel Attila.

    Hát igen. El is hiszem, hogy a csepeli fideszes vezetőknek az a legfontosabb, hogy ők jobban éljenek Csepelen.

  49. Királyerdei szerint:

    A szerencsére évről-évre erodálódó kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula a párt borsodi jelöltbemutatóján szólt be a bal- és szélsőbaloldali összefogásnak.

    „A nemrégiben létrejött koalíció, amelyet Mesterházy, Gyurcsány és Bajnai neve fémjelez, nem a baloldalt, nem a dolgozókat, nem a munkásokat képviseli. Ők maguk gazdag emberek, ők a gazdagokat fogják, akarják a parlamentbe bejuttatni. Nekik nem az a feladatuk és problémájuk, hogy megoldják a borsodi munkanélküliek gondját, ők egyszerűen hatalomra akarnak jutni” – állapította meg Thürmer Gyula.
    🙂

  50. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Én többet adnék, átszámítva 2000 € sem éri el, és rengeteget dolgoznak, tesznek Csepelért!

    Ma már a jobb cégek is kocsit adnak a jó melósoknak, sőt benzinkártyát is. Én is ilyennel járok 😉

  51. Tűzróka szerint:

    Nem unalmas már állandóan ezen a témán rágni? Nem rég, pár hónapja is volt már erről hír. Mindneki tudja, hogy lopnak, csalnak, tök mind1, hogy melyik oldalon állsz…
    És csak hülyék hiszik, hogy ez jobb másiknál…

  52. Etikus szerint:

    Igen, teljesen igaza van. Nincsen itt sem jobb sem baloldal, csak a pénz, a vagyon stb. van, ill. annak megszerzése, harácsolás gátlástalanul.
    Aztán egyszer csak vége, mert kiviszik a temetőbe, “Most van a Nap lemenőben”……..
    “Ments meg engem Uram, az örök haláltól, ama rettenetes bajtól”……………

  53. Bugi szerint:

    A fizetések, jutalmak, prémiumok, gépkocsi-használat ügyét Szenteczky János vetette fel bő fél évvel ezelőtt, és ő is hozza fel újra meg újra. Ha ezeket a kérdéseket felvetik, nyilván válaszolni is illik rájuk.

    Szerintem ezeket a táblázatokat minden héten ki kellene tenni, sokan ugyanis hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az elvtársak a nagy semmittevés közben milyen pénzeket meg jutalmakat vágtak zsebre.

  54. grün szerint:

    Bugi!
    Ha már ennyire érdekli csináljatok neki néhány másolatot és ráérő idejében bogarássza!
    Vagy faragjátok márványba és ha van még hely a sok emléktábla mellett a zönkori falán, felszerelni és hetente koszorúzás! 😛 😀

  55. grün szerint:

    felix!
    Ráadásul egy beépített nyomda, ahol a szórólapok készülnek! 😛 😛 😛
    https://scontent-b-iad.xx.fbcdn.net/hphotos-frc3/1489160_463502713773165_1888655763_n.jpg

  56. abcd szerint:

    Remélem a választásokig az első helyen marad a cikk !!

  57. "?!" szerint:

    Partnerségi egyeztetés az FSZKT-módosításról Csepel-Háros 1. szektor területére

    2014. január 17.

    Fővárosi településrendezési eszközök partnerségi egyeztetése

    Tájékoztató a Budapest XXI. kerület Csepel-Háros 1. szektor területére vonatkozó Fővárosi Szabályozási Keretterv eseti módosításának készítésében való partnerségi egyeztetésről

    Budapest Főváros Önkormányzata megkezdte Budapest XXI. kerület Csepel-Háros 1. szektor területére a Fővárosi Szabályozási Keretterv eseti módosításának, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 37. §-ában foglaltak szerinti egyeztetési eljárását.

    A településrendezési eszköz módosítása a Korm. rendelet 36. § szerinti teljes eljárás alkalmazásával történik.

    A készülő településrendezési eszköz módosításáról szóló előzetes tájékoztatás a 276/2013. (II.27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően a Budapest Portálon a Közérdekű adatok\Tájékoztatások, hirdetmények menüpont alatt, és a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján megtekinthető.

    A tervmódosítással kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani

    2014. január 20-tól – 2014. február 20-ig

    • elektronikus levélben a varosrendezes@budapest.hu címre küldve;
    • postai úton a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve
    (1052 Budapest, Városház utca 9-11.);
    • a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest V. kerület,
    Bárczy István utca 1-3.) személyesen lehet.

    Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez teljes nevének megadása szükséges, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezéssel összefüggésben kezeljük.

  58. fghfjhgkjhk szerint:

    “több száz ferencvárosi szegényt költöztettek ide”
    Jelen időben? ” több száz ferencvárosi szegényt költöztetnek ide, a Majorba”

  59. Etikus szerint:

    Schmidt Mária: A politikusoknak nincs tekintélyük

    Megjegyezte: a gazdasági válságok kulturális válságok is, amelyek megoldását “lehet, hogy a teológiai kérdéseknél érdemes kezdeni”. Utalt arra, hogy Hollandiában nemrégiben a helyi zsidó közösség támogatásával induló szélsőjobboldali képviselő nyerte a választást, őt az iszlám ellen támogatta a helyi zsidóság. A multikulturalizmus befogad olyan csoportokat, amelyeknek a kulturális kohéziójuk nagyobb, mint a helyi társadalomé – világította meg.

  60. no fidesz szerint:

    Szánalmas, hogy cenzúrázzátok a beírásokat. Nyiván fáj az igazság. Csúnyán lopjátok a csepeli emberek pénzét.

    A Németh rezsim, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop
    8,6 millió forinttal drágábban megvenni valamit használtan, az újhoz képest … Hát az bizony lopás!

  61. no fidesz szerint:

    Miért használtan?
    Azért kedes megvezetett fidesz szavazók, mert akkor nem kell rá közbeszerzést kiírni. Összeül a brigád, és szépen megszavazza. A haverok zsebében meg landol a lóvé. Onnan néhány százalék vissza a vezérekhez. Hát ez bizony így működik.

  62. admin szerint:

    Mi nem cenzúrázunk. Ezért jár ide fórumozni mindenki. A primitív hozzászólásokat töröljük, az ilyeneket kitiltjuk, de ezt a szabályt, a bunkózás nélküli fórumozást a többség be tudja tartani. Más cenzúra nélküli, demokratikus oldalakon is ez a szabály.

    Ha pedig Takács Krisztián legutóbbi produkciójára utalgatsz “no fidesz”, akkor elég megdöbbentő, ameddig Takács süllyedt. Úgy tudjuk az önkormányzatnál csak azért nem írtak még róla, mert várták a jegyzőkönyvet. Takács oly mértékig égette le magát, amire három és fél év alatt még nem volt példa. Információink szerint az önkormányzat hétfői testületi ülésén azt kérte, hogy a törvényben meghatározott szabályokat kikerülve, egy haverjától vegyen buszt az önkormányzat, a keretösszegből megmaradó pénzt meg kapja meg a saját sportegyesülete, hát.. Ez olyan, mintha egyenesen mutyira szólította volna fel a politikusokat. De azt sem tudni, hogy mi a keretösszeg, na, az ráadásul az általános műveltség megcsúfolása.

  63. tantónéni szerint:

    “Mi nem cenzúrázunk” – admin, nem szakadt rád a plafon, amikor ezt leírtad?

  64. fghfjhgkjhk szerint:

    felix! Itt minden sz@rrá válik. 🙁

  65. felix szerint:

    Nem sokkal ez előtt a vállalkozásom vált azzá. Sokan ismét bezárnak. Boltok szervizek a legnagyobb pénztárgép forgalmazó. Van a ki a tejes gép árát 132500 + áfát bukta egy kormány hivatal miatt.
    A lényeg az, hogy a csókosok vigyék a piacot. Ez valamivel aljasabb mint a dohánymutyi, mert több ezer lehet, hogy közel húszezer gép már le lett gyártva és 82 000 gépre befizetett előleg is benne fekszik a legyártott gépek árába.

Itt lehet hozzászólni !