A szolgálatban lévő kollégákat köszöntötték a katasztrófavédelem és a kerület vezetői december 31-én

Csepel.hu

A szolgálatban lévő kollégákat köszöntötték a katasztrófavédelem és a kerület vezetői

Hagyomány, hogy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetői a december 31-én szolgálatban lévő állományt köszöntik szilveszter alkalmából. Idén sem történt másképp.

2013 utolsó napján dr. Bakondi György tű. altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató és Varga Ferenc tű. dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója látogatott el a csepeli parancsnokságra, ahol Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Pócsik Attila tű. alezredes, dél-budai kirendeltség-vezető, Galgócz Deák Antal tű. alezredes, kerületi parancsnok és Pistai Ferenc törzszászlós, parancsnok-helyettes fogadta őket.

Dr. Bakondi György megköszönte a szolgálatban lévő állomány és szabadnapos kollégáik 2013. évi munkáját és megjegyezte: az önkormányzattal közös munkában épül és szépül a csepeli laktanya. A főigazgató szavai szerint a kerületben folytatott beavatkozások az idei évben példaértékűek voltak, a csepeli tűzoltók a jövőben is az itt élők biztonságát szolgálják.

Németh Szilárd polgármester kiemelte: büszke a csepeli tűzoltókra, akik amellett, hogy életeket mentenek, a júniusi árvízi helyzetnél és a december 23-i csőtörésnél is példásan helyt álltak.

A csepeli tűzoltók ezután egyesével mutatkoztak be a főigazgatónak és a kerületi elöljáróknak, akik szilveszter napjához híven alkoholmentes pezsgővel koccintottak az állománnyal.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “A szolgálatban lévő kollégákat köszöntötték a katasztrófavédelem és a kerület vezetői december 31-én” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Én is köszöntöm a Csepeli Tűzőrség tagjait, de kérem oltsák, mintsem őrizzék a tüzet!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Tűzoltó szerint:

    Nekem ez a bőrkabátos határőr nem kollegám. Csak egy megalomán idegbeteg élősködő pióca, aki Viktorka hátsójában hordja a nyelvét. Most Viktorkáéban, korábban az MSZMP ügyeletes illetékesében.

  3. Tarjányi László szerint:

    Az átkosban a párttitkárok sofőrjei jártak ilyen bőrkabátban. Jó régi darab lehet.

Itt lehet hozzászólni !