A csepeli kick-boxosok 2013-ban sem találtak legyőzőre – évzárón jártunk náluk

Csepel.hu

A csepeli kick-boxosok 2013-ban sem találtak legyőzőre - évzárón jártunk náluk

December végén immár hagyomány, hogy a Halker KiralyTeam Kick-box Akadémia csapata egy jó hangulatú családi évzáróval fejezi be az évet. Idén sem történt ez másképp. A 3 éves kis harcosoktól a szüleiken át az edzőkig, a támogatókig mindenki ott volt, aki számított.

Király István szerint így a legmeghittebb, hiszen ahogy fogalmaz, ők mindannyian egy nagy család. És valóban: ahogy az ember belép a tornaterembe, egymásnak szurkoló apróságokat, őszinte nevetést, örömöt lát minden sarokban. Nem irigylik egymás sikereit, hanem osztoznak abban. Míg az egyikük küzd, a többiek a tatami széléről biztatják; ha oklevelet, kupát vesz át, pacsival tudatják vele: ez az, megcsináltad! A kicsik a nagyoktól tanulnak, a nagyok a kicsiktől.

Király István megköszönte a szülők, támogatók segítségét, majd elmondta, felhívásukra több zsáknyi plüssállat érkezett, melyeket az Erdősor utcai anyaotthon kis lakói kapnak meg.

A hivatalos részt megelőzően a fiatalabb korosztály (ovisok, iskolások) tagjai között csapatversenyt rendeztek az edzők. A háziverseny kis díjazottjai dobogóra állhattak az éves teljesítmények értékelésekor.

Tűz! Víz! Repülő! – kiabálta Jácint bácsi, az óvodások edzője, akik három csapatba verődve mérkőztek egymással a dobogós helyekért. Olyan lelkesen játszottak, hogy körök sora telt el úgy, senki nem esett ki. De miután kipottyantak, a szőnyeg szélére ülve skandálták a mégversenyben lévők nevét.

A kicsik játéka után a nagyobbak küzdöttek egymással. Két tatamin folytak a küzdelmek. A lány-fiú meccsekből bizony nem mindig utóbbi került ki győztesen.

Az utolsó mérkőzések után került sor a protokolláris részre.

Az évzáró esemény díszvendégei dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke, Varga Norman, a csepeli önkormányzat ifjúsági referense és a névadó szponzor képviseletében Gregorics László és Gödry Zoltán voltak.

Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Magyar Kick-Box Szövetség elnöke barátként látogatott el a tornaterembe, ahol immár 18 éve a kick-boxé a főszerep. Beszéde a közvetlen kapcsolathoz mérten nem fennkölt volt, hanem rendkívül közvetlen. Elmondta, a sportág és a KiralyTeam is milliós összegű támogatásban bízhat a kormány sportstratégiájának köszönhetően. Dr. Leyrer Richárd kifejezte abbéli reményét is, hogy néhány éven belül a kick-box az olimpiai sportágak népes táborát erősítheti.

Varga Norman, a csepeli önkormányzat ifjúsági referense – aki maga is rendelkezik küzdősportos múlttal -, tolmácsolta Németh Szilárd polgármester jókívánságait és bejelentette: az egyesület és az önkormányzat stratégiai megállapodásának köszönhetően újabb 5 évig használhatja a Halker-KiralyTeam rendkívül kedvező feltételekkel a tornatermet, ami immár a sportolók második otthonává vált. „Rengeteg ismerős arcot látok. Szinte nosztalgiával tölt el az ittlét, hiszen sok csepeli fiatalhoz hasonlóan én is edzettem itt, ebben a tornateremben. Azt gondolom, egy ilyen nagy múltú, sok bajnokot kinevelő klub tagjainak és az őket támogató edzőknek, szülőknek fölösleges arról beszélni, milyen fontos szerepe van a sportnak. Hiszen nagyon jól tudják. Inkább a hely közösségépítő erejét emelném ki.

A legutóbbi magyar ifjúságkutatásból ugyanis kiderül, a fiatalok a szabadidejük nagy részét otthon vagy a barátoknál töltik. A sportpályán pedig csak 4%-uk időzik rendszeresen: mindössze 15% az, aki sportol szabadidejében. Tehát ezekből a számadatokból is láthatjuk, milyen fontos szerepe annak a munkának, amit itt végeznek ennél az egyesületnél.

A csepeli önkormányzat mindent megtesz, hogy biztosítsa a lehetőségeket a klub számára. Ezt a szándékot mi sem mutatja jobban, mint a már említett hosszú távú stratégia, melyet a napokban kötöttünk meg” – zárta szavait Varga Norman.

Ezt követően a szponzorok rövid beszédét hallhattuk, majd sor került a háziverseny díjazottjainak jutalmazására és az „Év Versenyzője”, valamint a „Jövő Bajnoka” díjak átadására, de a segítő családokat is név szerint kiemelték és megköszönték nekik az év során nyújtott segítséget.


A Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia 2013-as évi legeredményesebb versenyzői 
korosztályok szerint:

  • Kadet 1: Simonics Elizabet, Nagy Zalán
  • Kadet 2: Török Szonja, Veres Roland
  • Junior: Veres Mercédesz, Murvai Márton
  • Felnőtt: Kondár Anna, Gömbös László

A hivatalos részt követően ki-ki kedvére falatozhatott az anyukák, apukák, nagyszülők által készített finomságokból, az edzők pedig roskadásig ajándékokkal megrakva indultak haza. Persze csak a januári viszontlátásig.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !