Közigazgatási nap a Csetében

Csepel.hu

Nyílt osztályfőnöki óra keretében tartották meg a közigazgatási napot a Csete Balázs Gimnázium, Szakközép és Szakiskolában november 28-án. A nyílt közigazgatási nap országos program, ezen a napon egy időben rendezték meg számos településen. Dudás Zoltán, a csepeli járási hivatal vezetője a hivatal működéséről, feladatairól, az ügyintézés formáiról tartott beszámolót a diákoknak.

Dudás Zoltán arról beszélt, hogy Magyarországon a közigazgatás korszerűsítése 2010-től folyamatosan valósult meg. A fővárosi kormányhivatal, s a szervezetileg alá tartozó 23 kerületi járási hivatal feladata, hogy a helyi lakosokat kiszolgálják. A munkatársak nagy része felsőfokú végzettségű fiatal.

Főleg igazgatásszervezői képesítéssel rendelkeznek, de vannak közöttük pénzügyi, humánpolitikai szakemberek is. A kormányhivatalok feladatai közé tartozik egyebek között a védelmi bizottság, a szociális és gyámhivatal, a munkaügyi központ, a közlekedési felügyelet, az építésügyi hivatal működtetése, a fogyasztóvédelemi panaszok kezelése.Az ügyfelek az okmányirodákban intézhetik el például a személyi igazolvánnyal, a vezetői engedéllyel, a lakcímkártyával, az útlevéllel, az állatvédelemmel, a különféle szabálysértéssel kapcsolatos ügyeiket.

A Csete Balázs középiskola jó néhány tanulója a közigazgatásban helyezkedik el tanulmányai befejezése után, számukra tehát különösen tanulságos volt a tájékoztatás.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !